FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

Serias érdeklődve hallgatta a bemutatkozást, és egyesével végig nézett a nyulakon. Mármint próbált, de az elbújó Il-ből nem látott sokat. Látta, ahogy Rachel viszont nagyon sietne, és megértette miért ilyen fontos ez. - Megértem, remélem Py rendben lesz - mosolygott, aztán integetve így szólt. - Átadom, viszlát holnapután! - figyelte míg a lány eltűnt, majd hátat fordított, és belépett a bokrok közé. A szájára rögtön ördögi mosoly húzodott, és elnevette magát, először csak ártatlanul aztán ez a nevetés őrölté változott és szemeiben ismét ott fénylett az a furcsa, arra indult amerre nemrégiben a fekete kígyó is, aztán hívta őt. Nem sokkal később megjelent, az egyik fáról tekergőzött le, Serias a nyakába vette, majd az állatt fejét simogatva sokkal beljebb sétált amíg egy másik kicsi tisztást nem talált, immáron távol a folyótól meg az emberektől. - Azt hiszem ma egy örült jó napunk van, és az este még be sem köszöntött - vigyorgott a kígyóra majd letette őt, és elnyúlt a földön. Az állatt a hasára mászott és összetekeredett. - Igazadvan Egyes. Ki kell pihennünk magunkat, a kislány egy jó kis szórakozást ígért nekünk - mondta és becsukta a szemeit. A napfény már nem volt erős hiszen késő délután volt már, de így is besütöt a fák lombjai között, és ebben a félhomályos világításban a fiú és a kígyója elaludtak. 

Rachel megértően bólintott Serias-nak a holnaputáni terveket illetően - Rendben, akkor holnapután - Egyes említésére ugyan nem rezzent össze, de nem szívesen gondolt vissza a fekete hüllőre - viszont azt örömmel hallotta, hogy a fiú ilyen törődő az állatával. Ezt hallván úgy gondolta, Serias egészen jól meg tudja érteni az ő viselkedését a három kis nyuszijával. Amikor odasiettek a baleset színhelyére, Py már kikászálódott a vízből, de látszott rajta, hogy kicsit nehézkesen mozog, hiszen teljesen átázott a lába, és a teste alsó része, amitől elnehezült a plüssanyaga. Il keresztbe tett mancsokkal nézte a pórul járt testvérét, nem túl sok megbánással az arcán, hiszen nem az ő hibája, hogy Py ilyen ügyetlen. Amikor Serias róla beszét, márgesen nézett fel rá, aztán egyszerűen fogta magát, és elsétált a táskához, amibe belemászott, jelezve, hogy neki mára elege volt a kalandokból. Rachie a folyóhoz érve letette a kezéből Ry-t, aki a lába mögött keresett menedéket, és onnan leselkedett fel a fekete hajú srácra - Hát igen, ő már csak ilyen... - sóhajtott Rachel Il után nézve, majd leguggolva szemügyre vette a kis ázott ürgét - azaz nyulat - Persze, van - mondta Serias-nak a lány, ráeszmélve, hogy a három kis barátját elfelejtette bemutatni - A kis mufurc, aki elvonult Il - kezdete a bemutatást, miközben óvatos mozdulatokkal kinyomkodta Py-ből a felszívódott vizet - Ez a kis ijedős Ry, a szerencsétlenül járt kis mosolygós pedig Py - Rachel ugyan nagyjáből ki tudta facsarni az említett plüsst, de sajnos az így is eléggé nedves maradt, így a lány Py-t felemelve, sóhajtva fordult Serias felé - Ne haragudj, de most muszáj lesz mennünk. Ha Py nem szárad meg elég hamar, könnyen tönkremehet az anyaga. De holnapután találkozunk az iskolánál, rendben - mosolygott a másikra, majd odasétált a táskájához, a riadtan utána loholó Ry-vel a nyomában. Beletette a könyvet, és a két még kint lévő plüsst a hátizsákba, majd miután küldött egy morcos pillantást a bent duzzogó Il-nek, becsukta a táskát, és a hátára vette - Hát akkor, majd találkozunk - intett Serias felé fordulva mosolyogva, majd indulás előtt mág visszaszólt - Ügyvözlöm Egyest is!

Rámosolygott a lányra amikor az kedves mondatot intézett felé. - Igazad van - helyeselt aztán pedig a tanácstalan arckifejezését leváltotta a reménykedés és a hálás tekintet. - Nem tudom, hogyan köszönjem majd meg, de nagyon hálás vagyok. A holnapután tökéletesen megfelelne. A holnapot már elígértem egyesnek, be akar menni az erdőbe mélyebbre, és nem szeretném, ha baja esne. A haza menés meg a császkálás között azért nagy különbség van - sóhajtott, de az arcán hálás mosoly ült. Amikor a lány elfordította a tekintetét, követte a példáját és a nyulakat kezdte figyelni. Már látta, hogy ebből baj lesz, amikor a mérges nyuszi erősen elhajította a labdát. - Hopsz - csúszott ki a száján, és akaratlanul is picit felnevetett, miközben ő is azért a porul járthoz sietett. - Ugy látom ebben a kisfickóban nagy erő lapul, tényleg van valami nevük? - kérdezte Rachelt miközben azt figyelte, hogy mit csinál. Ő nem mert hozzányulni Py-hez mert nem tudta mit kéne csinálnia, meg amúgy sem az ő felelőssége volt, talán a lány rossz néven is venné. Szóval csak figyelte őket. 

Rachie érezte, hogy a keze alatt Serias teste kicsit összerezzent, de ez nem riasztotta el - mindig is hitt abban, hogy az érintésnél vagy az ölelésnél nincs jobb arra, hogy megnyugtathasson valakit. Miközben beszélt, a tekintetét végig a fiú furcsa, sárgás szemein tartotta, amelyek most inkább tűntek szép, borostyánszerű ékkőnek, mint rémisztő szempárnak. Egyértelműen nem olyan volt, mint Manato kedves, angyali szemei - de most nem tűntek félelemkeltőnek - Mindenki megérdemli a kedvességet - vette le a kezét Rachel a fiú válláról, mikor látta, hogy már nagyjából megnyugodott - Az iskola miatt pedig ne aggódj - mosolygott a kissé tanácstalannak tűnő fiúra - Elkísérlek oda, ha gondolod, és segítek megbeszéli a dolgokat az igazgatóval. Holnap, vagy holnapután, nekünk bármelyik nap megfelel. Ha reggel találkozunk az iskola előtt, akkor egy délelőtt alatt biztosan el tudunk intézni mindent Mr. Blake-el - ajánlotta fel a segítségét. Sejtette, hogy Serias beiratkozása kissé nehézkesebb művelet lesz, mint a Schwarz testvéreké... de ez nem volt számára probléma. Akkor is segíteni szeretett volna a fiúnak, hiszen ilyen volt a természete. Miután megbeszélték az iskolai dolgokat Serias-szal, Rachie a szemével a két játszó nyulat kereste, akik egyre közelebb kerültek a vízhez - Vigyázzatok, mert bele fog valamelyikőtök... - kiáltott feléjük, de sajnos már elkésett a figyelmeztetéssel. Il a labdát a kelleténél egy kicsit erősebben vágta hozzá Py-hez, aki ugyan el tudta kapni, de a lendülettől hátraesett, és sikeresen beleült a patak sekélyebb részébe. Szerencsére az ár nem sodorta el, és láthatóan komoly baja sem lett, de Rachie így is aggódva sietett oda hozzájuk.

Serias összerezzent a lány érintésére és szörnyen nagy erőfeszítésébe került, hogy ne lépjen el és ne aktíválja a képességét. De minden erejével, és a sok évig tanult önuralommal vissza fogta magát. Annyit viszont sikerült elérnie a lánynak, hogy kirángatta őt az emlékek fogságából, amiket a fiú azzonal visszasöpört az agya egyik távoli zúgába, és jól elzárta. Serias fájdalommal teli tekintettel pillantott fel a lányra, miközben jobb kezével még mindig a nyakát markolászta. Lassan lélegzett és fújta ki a levegőt amíg a lány beszélt hozzá. Túlságosan kedves volt, túlságosan. Azonban Serias még mindig valamennyire az előtörő emlékek hatása alatt állva, kizökkent a pszihopata énjéből és ha nem lett volna az álca, a szerep amit teremtet, végtelenül sebezhető lett volna. Viszont így volt mibe kapaszkodnia. - Köszönöm, de tényleg - nézett a lány szemébe, és halvány mosoly jelent meg a száján. - Velem még soha, senki nem volt ennyire kedves - a hangja megint szomorúan csengett, de csak épp annyira amennyire a szerep megkövetelte. - Nagyon szívesen találkoznék ezzel az igazgatóval, biztos kitalálna valamit, ha te ilyennek ismerted meg, de.... - elnézett a játszó nyuszik felé és a tekintete pár pillanatra üvegessé vált. - de nem tudom, hogy megy ez, és hogy egyáltalán mit kéne tennem - pillantott vissza teljesen tanácstalanul a lányra. Ehhez pedig nem kellett annyira megjátszania magát, hiszen tényleg soha sem íratkozott be iskolába. Meg máshová se. A tudása ezeket illetően elég hiányos volt, csak a gyilkoláshoz értett igazán, de ahhoz nagyon. 

Rachel a fiú arcára kiülő mosolyt úgy értelmezte, hogy Serias örül annak, amit ő mondott neki a barátságról - eszébe sem jutott az, hogy bármiféle hátsó szándék lenne a fekete hajú srác szavai, vagy tettei mögött. Serias válaszára mosolyogva bólintott - Biztos vagyok benne, hogy így lesz - Ő maga érdeklődve figyelte Py és Il viselkedését, bár nem lepődött meg a rosszcsont nyúl önző viselkedésén. Amikor Serias kérdőn nézett rá, kedves szavakkal magyarázta el Py szándékát - Szeretné, ha vele mennél játszani - A fiúval az oldalán sétált vissza a bokrokon túlra, ahol még ott volt a táskájuk, és a könyv, amit a még mindig a karjaiban remegő Ry-vel olvasgatott korábban. Il és Py már ismét javában dobálták a kis labdát, bár kissé aggasztóan közel a vízhez - Akkor valamikorra beiktatunk egy várossétát - felete Rachie a srác válaszára, és amikor a másik megtorpant, ő is megállt, kicsit kérdő tekintettel. A korábbi mosoly eltűnt az arcáról, ahogy a megfeszült testű Serias-t hallgatta, és ahogy elsötétült a fiú tekintete, pontosan érezte, hogy igencsak rossz emlékeket sikerült felkavarnia ezzel a kérdésével... Feltehetően ijesztő, és rémes emlékeket - Semmi gond - tette óvatosan a fiú vállára az egyik kezét, miközben kedves mosollyal kereste a fiú tekintetét - Nem csak a te múltadba vannak... sötét foltok - simította végig a kezében lévő Ry fejecskéjét a hüvelykujjával, aki együttérzően nézett fel a gazdájára, hiszen ő is emlékezett Ad-ra, a negyedik kis testvérükre... - De ha szeretnél tanulni, találunk rá módot - mondta bíztatóan Serias-nak - Ismerem annyira a helyi iskola igazgatóját, hogy tudjam azt, hogy ha szeretnél beiratkozni, akkor  megtalálja a módját arra, hogy be tudd hozni a lemaradásodat. És hidd el, az erőd sem lesz akadály, hiszen ott még a tanárok között is akadnak különlegesek - Rachel szívesen segített volna Serias-nak a beíratkozában, hogy ha a fiú úgy dönt, megpróbálkozik az iskolába járással. Valóban nem kételkedett abban, hogy Adrian Blake megoldaná a különórákat, és akár még Mr. Stern is tudna Serias-nak segíteni a kígyója körül, hiszen Rachie tudta jól, hogy a férfi milyen különleges viszonyban van az állatokkal - Őt biztosan a kígyók sem riasztanák el...

Serias beszéd közben amikor tudta, figyelte a lány arcát, és ahogy az egyre jobban ragyogótt a mosolyoktól végül pedig teljesen kivirult mikor elnevette magát. A fiú pedig ekkor már tudta, hogy a lány teljesen hisz neki. Elfogadta őt annak akinek mutatta magát, és bízik benne. Mosolyogva hallgatta végig a lány válaszát és az önmagad résznél akaratlanul is szélesedett a vigyora. "Ha ez a lány tudná" Gondolta miközben figyelte a meghatodott reakcióját. Aztán a dühös nyuszika helyett, a testvérkéje pattant oda és vette el a labdát. Serias kedvesen mosolyogott mikor amaz megsimogatta, majd felnézve így szólt. - Hát akkor azt hiszem bele kell adnom mindent, hogy ez egy jó kis barátság kezdete legyen - vigyorgott, aztán érezte, hogy valami megrángatja. A lábához fordult és látta, hogy a vidám plüss akar tőle valamit. Kérdőn nézett fel Rachelre, és ha az elmondja mi a nyuszika szándéka, feláll és mosolyogva csatlakozik hozzájuk.  A lányt figyelte amíg az beszélt és így válaszolt. - Szívesen sétálgatnék veletek a városban - a nyuszikat figyelte akik valószínűleg már előttük jártak, és a következő kérdés váratlanul érte. Megtorpant és bizonytalanul nézett a lányra. - Én... Én nem igazán tudom - vallotta be neki - Tudod... történt valami....valamikor....és én nagyon....nagyon sok évet kihagytam az iskolából - motyogta maga elé. Hirtelen megfeszült az egész teste, amikor egy rég elzárt emlékkép előnyomakodott a fejében. A kezét ökölbe szorította, az arcán is lehetett látni, hogy valami gond van. A szeme elsötétedett, és egy pontra bámult a földön. Az álkapcsát összeszorította, majd nagy nehezen kipréselt néhány szót magából. - Ne haragudj....de én....de én..... nem tudok beszélni....arról - mondta elfuló hangon, amit a lány értelmezhetett a félelmének, de sokkal inkább a düh okozta. - Viszont... - küszködött továbbra is a szavakkal - szeretnék tanulni - mondta, miközben tekintetét továbbra sem emelte fel a földről. Csak állt ott leblokkolva. Próbálta legyőzni az előrörő démonokat, és visszazárni őket agya egy elrejtett zugába. Túl fájdalmas és borzasztó volt. Mintha megint érezné a fájdalmat, amit apja pengéje okozott. Keze akaratlanul is a tarkója jobb oldalára vándorolt a fekete sálja alá, ahol az egyetlen nyoma volt az ámokfurásnak. Az egyetlen heg ami soha nem gyógyúlt be, mert apja mérgezett pengével ejtette, és napokig nem kezelte. Kíváncsi volt meggyógyúl-e, de mikor rájött, hogy nem többet, nem próbálkozott ilyesmivel. Nem akarta, hogy kiderüljön mit tesz a fiával.

Rachel látta a fiú szemében a meglepődést, amikor közelebb lépett, így picit aggódott amiatt, hogy esetleg túl rámenős volt... Lehet, hogy ezzel most végleg elrontotta a lehetséges barátságát Seras-szal, aki nem szokott hozzá, hogy így közeledjenek felé? Csendben, Ry-t ölelve figyelte a kezdetben némáb, a kígyót figyelő srácot, majd amikor az hátat fordított neki, végleg úgy érezte, hogy elrontotta a dolgokat. Ismét nem tudta szomorúnak érezni magát... de ürességet érzett a mellkasában, ami mind a mai napig fájdalmas volt kicsit a számára. Nagyon akarta, hogy képes legyen sajnáli a dolgot, de hiába. Ry fülét birizgálva próbálta kitalálni, hogy hogyan tudna bocsánatot kérni Serias-tól a túlzott közvetlensége miatt, de ekkor a fiú megszólalt - igaz, hogy csak a kígyójához. Rachie várakozóan nézte a fiú hátát, reménykedve, hogy talán még sincs minden veszve... és amikor Serias mosollyal az arcán fordult felé, az aggodalma szép lassan, a fiú szavaival kezdett elszállni. Talán Egyes távozásának is köszönhető, hogy Rachel immár sokkal nyugodtabban tudta halgatni a fiú szavait, és át tudta gondolni a dolgokat. Abban részben egyetértett, hogy kettejük barátsága nem lesz épp a legegyszerűbb kapcsolat, főleg, hogy ezek szerint Serias-nak ő lez az első barátja... de ez egyáltalán nem riasztotta el a lányt. A fiú cukkulását hallva a szép lassan az arcára kúszó mosoly még fényesebb lett, és kedves tekintettel hallgatta végig Serias-t. Amikor a fiú letérdelve, Il felé nyújtotta a labdát, majd kissé teátrálisan felkérte őt első barátnak, nem tudta megálni, hogy ne nevessen fel kicsit - Serias, a barátság nem egy vizsga, amin átmész, vagy megbuksz- nézett a fiú szemébe mosolyogva, de őszintén, és kicsit komolyan - Ehhez nem tudsz... inkompetens lenni. Csak légy önmagad, és minden rendben lesz. Ebben a városban, talán ez még könnyebb, mint máshol a világon, mert itt elfogadják a furcsákat. És igazán megtisztelsz azza, hogy én lehetek az első barátod - tette a mellkasára a kezét, kicsit meghatódva, mert valóban végtelenül jól eset neki a fiú ezen gesztusa. Rachie lenézett a lábánál lévő Il-re, aki bizalmatlanul méregette a feléje nyújtott labdát, és a lány picit aggódott, hogy a nyúl nem fogja elfogadni... De szerencsére Py gyorsan reagált, és még Il előtt Serias-hoz lépett, és szélesen mosolyogva átvette a játékot, majd kedvesen megsimogatta a kezét, ha hagyta. A labda azonban nem maradt sokáig Py-nél, mert a rosszcsont nyuszi már rá is vetődött, és kiszedte a kezéből, majd se szó, se beszéd, visszaszaladt vele a korábbi játszó helyükre. Py miután leporolta magát, Rachie-re nézett, majd amikor a gazdája bólintott neki, indult volna Il után, de aztán megfordult, és Seriashoz lépve megrángatta annak nadrágszárát, jelezve, hogy szeretné, ha velük jönne játszani. Serias döntésétől függően Rachie vagy séta közben, vagy továbbra is a bokroknál ácsorogva kérdezte meg a fiútól - Ha új vagy még a városban, akkor gondolom nem sok helyet ismersz. Ha szeretnéd, szívesen körbevezetünk majd a városban. Ilyenkor nyáron nagyon szép a park is, és a cukrászdában lehet kapni a környék legfinomabb fagylaltját - mosolygott Serias-ra, aztán picit elgondolkodva, bizonytalanabbul folytatta - Mondd, iskolába is ide fogsz járni? Vagy esetleg magántanuló vagy?

Serias tekintetében döbbenetet csempészett, mikor a lány hirtelen határozottan felszólalt és közelebb lépet. Valódi érdeklődéssel figyelte és hallgatta az eddig kicsit szendének megismert lány, komoly és talán megértő hangon előadott kis monologját. Nem kerülte el a figyelmét, az amit a a szomorúság érzésének képtelenségéről mondott, és elraktározta magában, hogy ennek utána kell járnia. Néma csöndben nézte a lányt és egyszer sem szakította félbe, aztán mikor befejezte, gondterhelt összeráncolta a homlokát, és leemelte a kígyót a nyakából. Pár pillanatig az éjfekete állatot bámulta aztán megfordult és letette a kőre. Leguggolt elé, és megsimította a fejét, aztán a vörös szemekbe nézet, és őrült vigyor futott szét az arcán, a szemei furcsa fénnyel csillogtak. Pár pillanatig, átadta magát ennek az érzésnek majd nagyot sóhajtva a hangján uralkodva, halkan, de azért úgy, hogy Rachel is hallja a kígyóhoz szólt. – Menj haza, majd otthon találkozunk – bár ezt mondta, szeme már vörösen izzót és a kígyó vérébe más parancsolt diktált. “Búj el picit messzebb, ne mutatkozz bármi is történjen. Se te, se a többiek, csak akkor gyertek ha hívlak!” Ezután a vörös szempár kialudt, és a kígyó bólintott egyet, majd megfordulva lecsúszott a szikláról be az erdőbe. Serias felállt, és lassan rázva a fejét lecsillapította a vérét. Amikor visszafordult a lány felé, már újra kedvesen csillogtak a szemei és egy halvány mosoly ült az arcán. – Én is… - kezdte majd megrázta a fejét, és a válla felett arra pillantott amerre a kígyó távozott. – Azaz mi is, szeretnénk a barátaitok lenni, még ha… - a lány szemébe nézett – még ha talán ez…nem is lesz olyan egyszerű… de én, szeretnék, nagyon szeretnék egy barátot – zavartan megvakarta a fejét és lesütött a szemét – szóval, ha nem zavar, hogy még soha nem volt igazi barátom, és ebben a témában totálisan kezdő és valószínűleg totál inkompetens vagyok, akkor örülnék neki, ha te… vagyis ti a barátotoká fogadnátok – felpillantott – Még ha plüssökkel beszélni talán egy picit fura akkor is – cukkolta szándékosan a lányt és ez hallható volt a hangján – De ha te fura vagy, akkor én is – vont vállat és így szólt – Talán majd egyszer Egyessel is megbarátkoztok, tudom hogy hozzá kell szokni. Én is féltem tőle… - hallgatott el és félre nézett az erdő felé. – Azt hiszem… - kezdte újra habozva – ha egy ilyen kedves lány mint te – pirult kicsit el – úgy gondolod, hogy ennél a városnál jobb helyet nem találhatnék az elfogadásra, akkor valószínűleg igazad van. Szóval azt hiszem maradok, és aztán meglátjuk mi lesz – nézett újra vidám tekintettel a lány kékes lilás szemeibe, aztán egy lépéssel közelebb lépett, és felvette a labdát amivel a nyugszik játszottak. Közelebb ment, de nem túl közel és féltérdre ereszkedve kinyújtotta a labdát Il felé, miközben Rachel szemébe nézett vigyorogva. – Szóval Rachel Evans, megtisztelsz azzal, hogy betöltőt az első barát szerepét az életemben? – a vigyora huncut és naiv volt. Serias annyira beleélte magát a szerepébe, hogy el tudta volna képzelni az életét ezen az úton. Úgy hogy nem pszichopata, hogy kívánja mindenki vérét, és nem szeret fájdalmat okozni, de mindez hazugság volt. Az a Serias aki a lány előtt térdelt, lehettt volna ő talán, de a körülmények nem úgy hozták. Hibásan született, hibás érzésekkel, és senki sem segített neki amikor még lett volna esélye arra, hogy megváltozzon.

Így az a Serias aki Rachel előtt térdelt, csak egy hazugság volt, egy jól felépített szép álca. Apjának hála sose lehet ilyen, soha, de soha. Legbelül mindig az marad aki, egy gyilkos pszichopata. De ezt ő nem bánta.

Rachel látta Serias arcán a szomorúságot, és érezte a hangjában is azt az érzelmet, amelyre ő képtelen volt, de hiába nem volt képes átérezni a fiú fájdalmát, azt tudta jó, hogy az ő visszautasítása okozta. Rachie próbálta kitalálni, mit mondhatna a fiúnak, hogy megmutassa, semmiképp sem akarta megbántani őt, de csak akorra tudta összeszedni magát fejben, amikor Serias felajánlotta, hogy távozik - Dehogy kell elmenned! - lépett közelebb a fiúhoz, miközben véletlenül sem nézett a kígyóra - Figyelj Serias, nem mondom azt, hogy teljesen megértem a helyzetedet... mert részben képtelen vagyok rá... De azt tökéletesen megértem, hogy milyen az, ha az emberek nem képesek elfogadni - mondta őszinte, és komoly tekintettel - És szerintem ebben a városban tökéletes helyen jársz, ha otthonra vágysz. Itt sokkal többen vannak, akik képesek megérteni, és elfogadni a hozzánk hasonló eltérő embereket, mint gondolnád. Biztosan találsz barátokat, akik olyanok, mint te. Én.. nem vagyok túl bátor - vakargatta meg a fejét kicsit feszengve - és be kell vallanom, Egyes nekem valóban kicsit ijesztő... De ettől te még nem leszel gonosz - nézett egyenesen a sárga szemekbe amelyek immár nem keltettek akkora zavartságot benne - És én.. azaz mi - nézett le a lábánál lévő két nyuszira, látva hogy Py egyetértően bólogatott - szeretnénk a barátaid lenni! Már ha nem tartod gyerekesnek, hogy élő plüssökkel beszélek... - mosolyodott kicsit el, próbálva oldani a hangulatot. Tényleg szeretett volna segíteni Serias-on, mert látta rajta, hogy valóban magányos, és megértésre vágyik, bár úgy gondolta, lehet, hogy a fiú nem pont az ő barátságára vágyik. Elvégre, ő csak egy lány, három élő plüssállattal... De később be tudná mutatni olyanoknak, akikkel a srác valóban jó barátságot köthet. Láthatóan Py is egyetértett Rachel-lel abban, hogy szívesen összebarátkozna a fiúval, minden furcsasága ellenére, és a lány most inkább hallgatott az ő reakcióira, mint Il morcos pillantásaira, vagy Ry remegésére.

Serias élvezettel hallgatta, ahogy a lány próbálja őt mentegetni, ha tudná az igazságot, ha tudna mindent, nem tenné, sőt szörnyetegnek nevezné őt. Élvezet volt látni, ahogy más próbálja megtalálni benne a jót, annak ellenére, hogy ő maga pontosan tudta, hogy szemernyi jóság sincs benne. Vagy ha mégis, az nagyon mélyen el van temetve, a vér és a hullák alá, amiket maga után hagyott. Kivűlről azonban csak megértően bólintot egyet a magyarázatára. Aztán mikor felemelt kézzel kissé összeszedetlenül elutasította az ajánlatát, a fiú csak bizonytalan képet vágott. Aztán kissé szomorkás tekintettel halványan elmosolyodott. - Nem kell mentegetőznőd megértem - mondta kedves, de ugyan csak szomorkás hangal. - Nem akarlak semmire se kényszeríteni, te vagy az első ember aki nem szaladt el sikoltozva, miútán látta a szemeimet - bökött a sárga hüllő szemű szempárja felé - és utána a kígyómat. Én csak... szeretnék végre otthonra találni valahol - rázta meg lassan a fejét - Nem akarom hogy az emberek gonosznak tartsanak, csak azért mert olyan vagyok amilyen. Ha szeretnétek - nézett most a nyuszik felé is kedvesen - elküldhetem őt, meg lesz nélkülem is. Okos hüllő, haza talál és nem bánt senkit - paskolta meg Egyes fejét. Aztán kicsit bizonytalanul a lányra nézett. - De ha féltek tőlem, én is elmegyek. Nem szeretném tönkre tenni a kirándulásotokat - mondta öszintének hangzó hangon, és lassú mozdulattal, hogy ne ijessze meg őket felemelkedett a szikláról. Serias legbelül nagyon élvezte ezt a szorakozást. Imádott ölni, és fájdalmat okozni, valamiféle különös és kellemes borzongást okozott neki, utánozhatatlan móka volt. Azonban színészkedni is szeretett, figyelni ahogy az emberek elhiszik azt amit látnak, ami a szeműk előtt van. Ahogyan reagálnak a különböző jelekre, mozdulatokra, mondatokra. Annyira hihetetlen volt számára, hogy senki nem akar jobban utána járni a dolgoknak, és hogy kellő kitartással, bárkivel el lehet hitetni bármit. Serias ezt szörnyen élvezte, és most úgy döntött Rachelel fog szorakozni, hiszen olyan kedves és jóhiszemű volt. Hát itt az ideje, hogy szerezzen egy olyan barátot, aki tönkre teszi az életét, aztán ha úgy adódik megváltásthoz neki a halál által. 

Il figyelmét nem kerülte el, hogy a furcsa szemű fiú végigméri őket, és nem igazán tetszett neki a dolog. Ő legszívesebben visszavedte volna a labdát, és faképnél hagyta volna ezt a bizarr srácot... De Rachie láthatóan nem akart elmenni, így inkább csak tovább próbált szúrosan nézni a Serias nevűre. Rachel igyekezett a legkevésbé ijedtnek látszani, de a fiú viselkedését látva egyértelmű volt, hogy nem sikerült tökéletesen lepleznie a dolgot - Ugyan, nem a te hibád... Nem mi választjuk  a képességünket, és annyira nem ijesztő, csak... eddig nem igen találkoztam kígyókkal, és egy picit, meglepett a dolog - próbálta megmagyarázni a dolgot. Amikor Serias bemutatta a hüllőt, Rachel egy pillanatra elgondolkozott azon, hogy ha ezt a kígyót egyesnek hívják, akkor lehet, hogy több is van belőle... körülöttük... a fákon... és ettől a gondolattól végigfutott a hátán a hideg, így inkább próbálta a fiúra figyelni az állat helyett. Viszont a fiú ajánlatát hallva felemelt kézzel, továbbra is próbálva mosolyogni rázta meg a fejét - Én... én azt hiszem, inkább nem simogatnám meg... - Serias lesütött szemét látva azonban hamar megpróbálta valahogy kevésbé bántónak beállítani a dolgot - Mármint... nem hinném, hogy gonosz lenne, vagy bántana, csak tudod... - Lehajolt a lábánál lévő nyulakhoz, és felvette a reszkető Ry-t, aki egyből Rachel felsőjébe rejtette a fejecskéjét - Ry nagyon, de nagyon ijedős... És nem szívesen hagynám most egyedül - tudta, hogy a kifogása egy picit bénán hangozhat... de ahogy ránézett a fekete kígyóra, és annak vörös szemeibe, rosszabb érzés fogta el, mint amikor az elején Serias-ra nézett. Nem volt egy ijedős lány... de a kígyók teljesen más téma. És mégiscsak most találkoztak először ezzel a fiúval... ki tudja, az is lehet, hogy ő felel az eltűnt gyerekekért - Ne már, Rachel, ne legyél ennyire előítéletes! - szólt magára a lány, amikor mindez átfutott a fején - Serias is csak egy srác, mint te, vagy a Schwarz ikrek...

A fiú figyelte ahogy a nyuszik egyhelyre csoportosulnak, és érdeklődve vette szemügyre őket. Látta, hogy az egyik nagyon félős és rögtön fedezékbe vonult, a vele érkező nyuszi kívácsinak tűnt, legalábbis amennyire Serias meg tudta állapítani. Viszont az akit korábban elkapott, eléggé mérgesnek tűnt. A fiút ez nem zavarta, de legalább némileg feltérképezhette őket is. Aztán hívtaa kígyót. Serias onnan tudta, hogy az megjelent felette, hogy a lány ijedtében a szájához kapta a kezét és hátrált is. Ő csak nyugodtan feltekintett és engedte, hogy a kígyó elfoglalja a szokásos helyét. Szórakoztatta legbelül, hogy már Egyes is milyen reakciót váltott ki a lányból, és akkor amaz még semmit nem tudott a többi tíz kígyóról, Serias igazi képességéről, vagy természetéről. A szerepét játszva félénken felpillantott, és a lány kicsit hamiskásnak tűnő mosolya ellenére, felemelte a fejét, hogy rendesen ránézhessen, és végig hallgassa. A dadogását hallva, legszívesebben elnevette volna magát, és olyan dolgokat mutatott volna amivel újra és újra dadogásra kényszeríti a lányt, de szerepéhez híven csak félve szólalt meg. - Sajnálom, én szóltam... - dörzsölte meg ismét a tarkóját, aztán folytatta - Igen ő itt Egyes, vagy Egy ahogy jobban tetszik. Ne aggódj ő nem bánt, nagyon türelmes jószág - simogatta meg a kígyó pikkelyes fejecskéjét. Az a nyelvét nyújtogatva kicsit felágaskodott és a fiú arcához dörzsölte a fejét. Egye volt a legszelídebb a vérengző kígyók közül. Persze neki is volt rossz oldala, de ő állt a legközelebb Seriashoz és ő értette meg a legjobban mit akar a mesterük. A fiú félénke a lányra mosolygott, de nem mozdult. - Ha akarod ide jöhetsz és megsimogathatod. Én...nem akarom még jobban rád, vagy a nyúlaidra hozni a frászt, szóval azt hiszem a legbölcsebb az lesz, ha itt maradok ezen a kövön - bökött ujjával az ülőalkalmatossága felé. - Persze, ott is maradhatsz, nem bajd és abszólút megértem, tudom milyen félelmetes Egyes látványa - tette hozzá gyorsan, és újra lesütötte a szemét. 

Rachel látta a fiún, hogy volt egy két dolog a szavai között, amik meglepték ők. Persze, érthető volt, hiszen azok a különlegesek, akik a külvilgából érkeztek Artana-ba, gyakran meglepődnek azon, hogy rajtuk kívül még mennyien vannak. Amikor a fiú kicsit tétován szólalt meg, a lány továbbra is kedvesen, és türelmesen nézett rá, és úgy hallgatta, mit szeretne tenni. Amikor Serias úgy döntött, mégiscsak megmutatja a képességét előttük, Rachel mosolya még szélesebb lett, hiszen ő úgy értelmezte a dolgokat, hogy a kedvességével képes volt megnyerni a furcsa fiút - Lehet, hogy az első benyomás miatt mások sem szoktak kedvesen viselkedni vele... Elég csúnya dolog volt tőlem is, hogy bizalmatlan voltam vele szemben, csak mert más, mint a többiek. De akár még barátok is lehetünk - gondolta a lány naivan, majd a fiú figyelmeztetését hallva kicsit bizonytalanul, de bólintott - Rendben - Lenézett a három barátjára; Il még mindig a lábánál volt, és amikor intett Py-nek és Ry-nek, ők is csatlakoztak hozzá. Ry egy percre sem engedte el a vidámabbik testvérét, és amikor odaértek Rachie-hez, az ő lábának menedékébe húzódott. Py kíváncsian figyelte, mit fog mutatni nekik Serias, bár ő is inkább a gazdájuk mögött maradt, de Il harciasan állt a lány lába előtt, és összefűzött mancsokkal figyelte az eseményeket. Amikor előbukkant a fekete kígyó, Rachie először kissé megrémült, és egy apró lépést hátrált is, de aztán látván, hogy a hüllő sem Serias-t, sem őt nem készül megtámadni, erőt vett magán, és leengedte az akaratlanul is a szájához emelt kezét. Szeretett volna valóban jóban lenni a fiúval, így igyekezte leplezni a félelmét, és apró mosollyal nézett a fiúra - Azt hiszem, értem mire gondolsz... De szerintem a képességed igazán... érdekes. Ő a... barátod? - kérdezte, remélhetően kellően nyugodt hangon. Il a kígyót látva izgatottan kezdett toporogni, hiszen őt lenyűgözte minden, ami veszélyes; Py kíváncsian, félredöntött fejjel figyelte az eseményeket, míg Il még jobban remegve a szemét eltakarva bújkált.

Serias kicsit meglepődött azt halván, hogy nem ő az egyetlen akit vonzott a város. Persze ezt nem mutatta ki, de elraktározta magában, talán később megkérdezi Gweadyt. Úgy tűnt a lányka sokat tud, bár a fiú nem akarta őt faggatni, de azért erre kíváncsi lett volna. Az is érdekes volt számára, hogy ezek szerint ebben a városban hemzsegtek a különlegesek, megdöbbent arccal hallgatta a lányt, és megdöbbenését nem kellett annyira megjátszania. Ahogy hallgatta és figyelte Rachelt, biztos volt benne, hogy a lány megértené, ha nem beszélne az erejéről, de abban is biztos volt, hogy így nem nyerhetné el a bizalmát. Ha már a másik megosztotta vele a titkát, még ha nem is mondja ki, de valamilyen szinten elvárja a viszonzást. Serias ereje valódi miben létét azonban sose osztaná meg valakivel akiben nem bízik, vagy aki az áldozat szerepét kapta. Szerencsére volt egy kiskapu ilyen helyzetekre és most is kihasználta ezt. - Igazából.... - kezdte kicsit tétován, miközben már halkan hívta egyes számú kígyóját. - Megmutathatom - határozott, barátságosan és picit szégyenlősen mosolyogva a lányra. - Csak szerintem jobb lenne, ha a nyuszijaidat magad mellett tartanád, nem akarom megijeszteni őket, de azt hiszem meg fognak ijedni - Bocsánatkérő pillantást vetett a plüssök felé, aztán megvárta, hogy a lány hogy cselekszik. Végül bármit is tett, nagyot sóhajtott és hívta Egyest. A fekete kígyó a fiú mögötti fáról bukkant elő. Egy alacsonyabb ágról tekeredett le, és logott a levegőben a feje felett. Serias felpillantott, aztán kinyújtotta a bal kezét, és hagyta hogy a hüllű rátekeredjen, és végül a karján felcsúszva a tarkója mögött átsiklott, és a válláról figyelte a jövevényeket vérpiros szemével. Serias félve pillantott a lányra, miközben belül nagyon jól szórakozott. 

Rachel örömmel látta, hogy Serias szája is mosolyra görbült így nem érezte hibának azt, hogy kedvesen kezdett viselkedni vele, és nem szaladt el a nyuszikkal, vagy viselkedett bunkón vele. Py-n kívül azonban a plüssök láthatóan nem repestek annyira attól, hogy még mindig Serias-szal beszélgetnek. Ry el sem mozdult a testvérkéje takarásából - bár tőle ez  nem volt szokatlan viselkedés - Il pedig továbbra is rosszalló pillantásokat vetett Serias felé a gomb szemeivel. Rachie azonban érdeklődve hallgatta a fiú magyarázatát, és immár csak egy kicsit aggódott miatta - Hidd el, megértem. Sokan vagyunk így különlegesek, hogy mintha... vonzana bennünket a város - nézett el a lány arra felé, amelyre Artana-t sejtette. Még régen Angliában is érezte, hogy nincs igazán otthon abban az országban, de amikor ideköltöztek az apjával, olyan volt, mintha végre hazaérkezett volna . Amikor Serias a képességéről beszélt, Rachelben megmozdult a segítőkész, és törődő énje, és habár nem tudta átérezni a fiú látható szomorúságát, szeretett volna segíteni neki - Ebben a városban nem kell aggódnod, Serias. Itt meglehetősen sokan vagyunk különlegesek, és hidd el, ismerek olyanokat, akiknek ijesztő is lehet az erejük... Egyesek az élő plüssöket is annak tartják - nézett le a barátaira, és felrémlett neki az anyja rettegő tekintete... De aztán visszafordult a fiúhoz - De ha nem szeretnél, nem muszáj mesélned róla. Mi megérjük - mosolygott Serias-ra. Természetesen, érdekelte volna, mire képes a srác... de nem akart tolakodó lenni. Neki is voltak témák, amikről nem szeretett beszélni.

Serias, csak akkor nézett újra a lányra mikor az megszólalt, és a kedves mosolyra neki is felfelé görbült a szája. Gondolatban viszont örülten vigyorgott, mert a lány nyitott felé, és ezzel eldöntetett a szerepe. Szóval elkezdödőtt egy játék amit a fiú rég nem játszott, és nagyon örült, hogy újra  neki kezdhet. Serias nem szólalt meg a lány megnyugtatása után, mert látta, hogy még mondani akar valamit, szóval türelmesen kivárta. Most az volt a legfontosabb, hogy minnél többet tudjon meg róla, és hogy elnyerje a bizalmát. Mikor a lány végre beszélni kezdett érdeklödő arccal nézet végig a három nyulon, majd vissza a lányra. Szóval tényleg jól tippelt, azonban valahogy mégis furcsák voltak ezek a játékok. Nem volt bennük vér, aminek a fiú nem örült, de hát nem volt mit tenni. A lány kérdésére ismét a tarkóját kezdte dörzsölni - Hát én csak nem rég érkeztem. Igazából, nem is tudom, hogy keveredtem ebbe a városba - vont vállatt - csak úgy éreztem, hogy ide kell jönnöm - könnyebb volt úgy szerepet játszani, ha az embernek nem kellett hazudnia. Mert utána az igazságból könnyebb felépíteni a hazugságokat. - Egyébként igen én is rendelkezem erővel, csak... - elhallgatott és az erdő felé pillantott, majd vissza a lányra - Tudod... még soha nem beszélgettem olyan emberrel aki olyan mint én - nézett a lány szemébe - Láttam már pár különlegeset, de... nem is tudom, valahogy az erőmről soha nem beszéltem senkinek, és hát talán azért mert picit ijesztő lehet - sütőtte le ismét a szemét, tökéletesen játszva a szerepét, és jól egyensúlyozva az igazságok és a hazugságok között.

Ahogy a fiú immár kissé kedvesebb hangon válaszolt, Rachel lelke is nyugodtabb lett - bár továbbra sem mert hosszabban a másik szemébe nézni. Amikor Serias is bemutatkozott, Rachie még kicsit el is mosolyodott, de amikor a kölünlegesség került szóba, a lány először kicsit értetlen arcot vágott. Lenézett a karjaiban lévő Il-re, aki gyanakvó pillantásokat vetett a fiúra, aztán a másik két nyuszira pillantott; Ry továbbra is remegett, de Py érdeklődően figyelte az idegent - ő egyértelműen megszavazta neki a bizalmat. Rachel visszanézett Serias-ra, és amikor látta, hogy zavartan elpirul, mert nem biztos benne, hogy nem beszél-e furcsaságokat, végül ő is elmosolyodott - Semmi gond, csak egy kicsit... hirtelen volt - kezdte a választ kedvesen - És ne aggódj, pontosan értem, hogy miről beszélsz - tette le Il-t a földre, aki a labda felé mutogatott, jelezvén, hogy szeretné végre visszakapni. Rachel egy picit habozott, hogy pontosan mennyit is áruljon el az idegennek, de mindig is őgy gondolta, hogy ha valaki őszinte, úgy könnyebb valakivel jó kapcsolatot kialakítani - és hiába tűnt Serias kissé... furcsának, akkor is különleges volt - És végül is... csak egy fiatal, mint én, vagy Manato-ék. Lehet, hogy a látszat ellenére ő is pont olyan kedves, mint a kis zsörtölődős Akatsuki... - gondolta át a dolgokat - Igen, ők hárman különlegesek. Azaz... úgy is mondhatjuk, hogy ők az én különlegességem. És akkor ezek szerint... te is különleges vagy? Csak mert még sohasem láttalak a város... - Rachie ekkor érezte, hogy Il megütögette a lábszárát, és lenézve látta, hogy továbbra is a labdára mutogatott, de láthatóan nem mert érte menni, mert az Serias közelében volt. 

Serias semmit mondó arccal hallgatta a lányka magyarázatát és egészen addig nem szólalt meg amíg az be nem fejezte. Persze a szemei a másik két nyuszira villant mikor azok előbújtak, de egyébként a lány viselkedését figyelte és elemezte. Észrevette, hogy a fehér hajú, félt tőle, de minimum kényelmetlenűl érezte magát, ami kicsit inponált neki, bár most nem akart félelmetesnek tűnni. Azonban nem bánta, ha egy szende teremtéssel van dolga, az ilyeneknek annyi jó dolog volt az életében amit össze lehetett zúzni. Serias fejben már ötletegetett, hogyan fog később játszadozni a lánnyal, de aztán végül megszólalt - Nos, mivel már megtörtént, és bocsánatot kértél semmi baj. Kezdjük újra a találkozásunkat, mert nem szeretem, ha az emberek ok nélkül félnek tőlem - a szája egy ártatlan kis mosolyra húzodott, és a szeme is kicsit élénkebb lett, de nyoma sem volt benne az örületnek, vagy a vérszomjnak. - Szia Rachel Evans, a nevem Serias Black! Örülök a találkozásnak, és jó látni végre, hogy valaki olyan mint én, vagyis más - lehunyt szemmel, cinkosan rávigyorgott. Tökéletesen rátalált a szerepére, és remélte, ez kell, hogy a lány higyjen neki és ne gondolja gonosznak. Fél szemét kinyitva bal kezével, - amivel nem a fejét támasztotta - a feje hátuljához nyúlt és mint aki zavarban van megdörzsölte. - Bocs, hogy az előbb goromba voltam, de ébredés után rögtön nem vagyok egy kellemes társaság - mondta életteli kisfiús hangon, majd nagy szemeket meresztett a lányra, letette a lábát és közelebb hajolt. - Mond csak, azok a nyuszik ugye különlegesek? Te is az vagy nem? - pillantott a nyulakról a lányra, majd kínosan elhúzta a száját - Elég ciki lenne, ha nem és nem értenéd amiről itt hablatyolok neked percek óta - sütötte le a szemét elpirulva. 

Rachel-t szíve nem igazán nyugodott meg attól, hogy az ismeretlen furcsa, sárgás szemeibe nézett. A legkevésbé sem volt bíztató sem a fiú tekintete, sem az a közönyös, unott arckifejezése, így a lány pillantása folyamatosan a továbbra is idegesen kapálózó Il felé villant. Amikor az idegesn visszafordult a kezében tartott nyúl felé, Rachie szíve a torkában dobogott - Mi lesz ha bántja Il-t? Nem akarom őt is elveszíteni... - gondolta szinte pánikolva, hiszen nem volt semmi ötlete arra, hogyan menthetné ki a barátját a szorult helyzetből. De amikor a fiú felé hajította Il-t, Rachel megkönyebbülten kapott utána, és amikor végre a karjaiban volt, magához szorította a plüsst - Hála az égnek... - suttogta megkönnyebbülten a kis foltozott állatkába. Miközben a srác szavait hallgatta, Il-t továbbra sem engedte el, bár érezte a kis rosszcsont ellenállását, aki sosem szerette, ha agyonölelgették - Ne haragudj... - kezdte végül, miközben kicsit zavartan próbálta kerülni az idegen pillantását. Egyszerűen valahogy nem érezte jól magát, ha a sárga szempárba nézett - Elnézést kérek a barátaim nevében is, amiért megdobtak... - nézett picit maga mögé a bokrokba, ahol látta, hogy időközben Py is közelebb merészkedett - bár így is tartotta a kellő távolságot - és Ry is ott remegett mögötte, láthatóan biztonságban - Ők hárman csak játszottak, nem gondoltuk, hogy van itt valaki rajtunk kívül... Egyébként Rachel vagyok... Rachel Evans - mutatkozott be végül, hiszen úgy volt illendő. Közben - továbbra is kerülve a szemkontaktust - gyorsan végigpillantott az idegenen, de akárhogy is próbált emlékezni, nem rémlett neki, hogy valaha is látta volna a srácot - Pedig nem tűnik sokkal idősebbnek nálam...

Serias nem lepödött meg az emberi hang hallatán. Unottan felnézett a nyusziról, sárga tekintetét pedig a lányra emelte. Végigmérte a lány furcsa kinézetét, majd unott arcal vállat vont és vissza fordult a bal kezében tartott nyuszihoz. Egy pillanatig még rámeredt aztán elfordulva egyszerűen a válla főlött visszahajította Rachel mellkasának. - Nem igazán érdekelnek a plüss nyúlak, de nem szeretem, ha megdobnak valamivel. Főleg ha fel is ébresztenek vele - mondta érdektelen hangon visszanézve a válla felett. Oda sétált a mező szélén lévő kisebb kőhöz és helyet foglalt rajta. Jobb lábát a balra helyezte, könyökét pedig a jobb térdére, majd a kezébe támasztotta az arcát. - Szóval ki vagy te, és miért hagyod a fura nyuszijaidnak, hogy más embereket dobáljanak? - kérdezte továbbra is érdektelen arcal, de sárga pallantását a lány halványkék, lilás tekintetébe furta. Nem akarta megölni őt, főleg, hogy érdekesnek találta. A fiú nem sokat tudott a képességekről, csak azt, hogy neki van és néhány más embernek is volt, akiket finoman szólva eltett láb alól. Érdekelte, hogy a fehér hajú lány, mivel rendelkezik és mit tud ezekről a dolgokról. Aztán eldönti, hogy áldozat lesz, gyorsan meghal, vagy azon ritka emberek közé fog e tartozni akik négyszemközt találkoztak vele, de túlélték. A testartása nyugodt és laza volt, de a kígyói is valahol a közelben tartozkodtak, na meg, ha el akarna szaladni akkor is több féle megoldása volt arra, hogy megakadályozza. 

Il a bokrokon átverekedve magát még mindig duzzogott, hogy miért neki kell a labda után mennie, hiszen Py volt az, aki nem volt képes elkapni... A levelek közül kiérve a kis gomb szemeit körbejáratta a fűvön a játék után, így először az ismeretlen férfi cipőit pillantotta meg, majd felnézve meglátta a vörös szemeket. Il azonban nem volt ijedős állat, és a labda is az ismeretlen mögött volt, így a mancsait harciasan felemelte próbálta megvédeni magát. Sajnos azonban nem volt elég gyors, így hamarosan lógva végezte, ahol kapálózva, és a fogát csattogtatva próbált kiszabadulni, vagy legalábbis megharapni a fogvatartóját.
Rachelnek hamarosan feltűnt, hogy Il nem ért vissza időben, és mintha furcsa hangokat is hallott volna a bokrok mögül, így Ry-t lesegítette az öléből, majd felállt, és közelebb lépett a bokrokhoz, ahol Ia nyuszi nemrég eltűnt. A levelek között átnézve észrevett egy ismeretlen fiút... akinek a kezében ott volt Il - Kérlek... - szólította meg kicsit ijedten az idegent, átlépve a bozóton, a másik kezével jelezve Ry-nek és Py-nek, hogy maradjanak, ahol vannak - Kérlek, ne bántsd őt - kérte a fiútól. Ahogy látta a kis nyulát egy kissé furcsa kinézetű ember kezében a mellkasában furcsa nyomást érzett... Egy régi fájdalomnak az emlékét, amikor elvesztette a negyedik barátját.

Seriasnak a tegnap esti szórakozás után ma nem volt kedve emberek közé menni. Kijátszotta magát, és egy kis magányra vágyott. Ráadásul, ha a Gweady mára valami mókát tervez, nem lenne jó kimeríteni az erejét, na meg a kedvét. Úgyhogy ma csak az erdőben sétálgatott és élvezte a csendet és a kellemes időjárást. Az volt a jó a magányos életben, hogy senki nem mondhatta meg mit kell csinálnia, azt csinált amit akart úgy élt, ahogy akart. Volt pénze, a néhány fejvadász munkának köszönhetően, és ez épp elég volt arra amire kellett. Szabad és jó élete volt és most, hogy végre ideért valamiért megnyugpdptt. Úgy érezte mintha jó helyen lenne. Szóval lustálkodással töltötte a mai napot. Kisétált a patakhoz és feljebb egy eldugott helyen, kifeküdt a fűre. Napközben elaludt, és délután arra kellt, hogy valami rápattant a hasára. Egyből feült, mivel kiképezték bármikor készen állt, hogy akárkit megöljön, ha veszélyeztetnék az életét. A szeme vörösen izzot fel, de aztán realizálta, hogy csak egy labda pattant rá. Épp mielőtt viszaváltott volna a szeme sárgává, pillantotta meg a furcsa nyúl szerű szerzeményt aki a bokrokon keresztül érkezett. Ha amaz időben néz oda, még láthatja a vörös pupillákat, aztán Serias felpattan és egy pillanat múlva a nyúl mellett terem, a fél mancsánál felemelve őt, mint egy közönséges plüss játékot. - Hát te meg miféle szerzet vagy? - kérdezte és érdeklődve közelebb hajólt, majd kezét forgatva több oldalról is szemügyre vette az állatkát. - Érdekes...  - tünődött. 

Rachel a bairatkozás után gyorsan hazaugrott, letenni a mappáját, és összeszedni pár játékot a nyusziknak, majd elindult le a folyóhoz. Az ösvényhez legközelebbi részen jó pár gyereket látott játszani a hűs vízben, így kicsit feljebb sétált a sodrás mentén, ahol hamarosan talált is egy eldugottabb, füves területet. Miután gyorsan körbepillantott, hogy sehol sincs vízben tocsogó gyerek, letette a földre a hátizsákot - Na jó, gyertek - engedte ki a három plüsst. Il és Py lelkesen ki is ugrott, és a víz felé vették az irányt - Nehogy beleessetek nekem! Tudjátok, milyen rossz, ha megszívjátok magatokat vízzel... - szólt utánuk, miközben leült, és felsegítette Ry-t az ölébe. A két virgoncabb állatka egy jó darabig elugrándozott a köveken, míg az ijedősnek Rachie elővett egy könyvet, és azt nézegették kettesben. Il és Py azonban hamar új játékot akartak, így visszaszaladtak a gazdájukhoz, aki kiszedett nekik egy labdát a táskából. A két nyuszi el is kezdte dobálni a golyót, de Il kis hebrencs természete miatt nem egyszer repült túl messzire - Vigyázzatok, mert... - akart szólni Rachel, de már késő volt, mert Il túl erősen dobda a labdát, ami átrepült a bokrokon, be a fák közé - Ajjj Il... Most menj is szépen utána - A rosszcsont nyuszi durcás pillantást vetett Rachie-re, de végól dulva-fulva elindult összeszedni a játékot.