FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

Kör vége

---

 

Kellemes melegség járta át, hogy Edward símogatta az arcát. Ez arcán is látszott némi pír jeleként. Érezte Ed rezzenését, bár igyekezett nem megrémíteni a fiút. Csupán ragaszkodását és szeretetét igyekezet ezzel kimutatni. ~Mindig is tartozni akartam valahova. Valakihez aki nem retten el egy farkas őszinteségétől. Megtaláltam... Ed személyében.~ Örült Ed kezdeményezésének, bátorkodva fogadta a csókját. Érezte, hogy nem erőlteti, hogy tiszta szívéből teszi, amit tesz. Yoruki csókja sem különbözött ettől. Vágy, szeretet és odaadás. Azt kívánta bárcsak sose érne véget. Bárcsak örökké tartana. A külvilágról megfeledkezett, a Hold pedig segítségükre sietve szégyenlősen bújt egy sötét felleg mögé. Ám a rendőr így is megzavarta őket. Kissé mérgesen nézett utána. -Sündörgő sündörség. - majd kipirulva nézett újra Edwarda. Még nyomna egy puszit ajkára, mielőtt megfogná kezét és elvezetné az odvas fához. -Rendben, induljunk. - mosolygott pimaszkásan, vágyakozón. ~Meg fogom védeni. Bárkitől, mitől. Bármi áron... ~ Ha pedig esetleg valamit még mondana, hozzáfűzne, megvárná, csak ezt követően indulna el málhazsákjáért.

Edward látta Yoruki-n, hogy a farkasüvöltés mintha megtisztította volna a lelkét a korábbi gondoktól. A mosolya, és a tekintete újra tiszta volt, és ragyogó, ami csak még szebbé tette a lányt a fiú szemében. Amikor a tenyerébe fogta Yoruki arcát, pár pillanatig csak elmerült a tekintetében, és a hüvelyujjával óvatosan simogatta, mintha félne attól, hogy megijeszti őt. Amikor a farkaslány hozzáért, egy pillanatra megrenzzent, de nem azért, mert megriadt volna, vagy kellemetlen lett volna az érintés - pusztán rég értek hozzá ilyen őszinte szeretettel... Talán utoljára az édesanyja, még amikor kisgyerekként kártytrükkökkel igyekezett megnevetettni... Edward érezte a szívében a vágyat, hogy még közelebb lehessen Yoruki-hoz, mind fizikailag, mind érzelmileg, és ahogy a lány közelebb lépett hozzá, Ed boldogan látta rajta, hogy talán ő is erre vágyik. Óvatosan hajolt közelebb Yoruki-hoz, végig a szemébe nézve, és ha a lány nem visszakozott, óvatosan megcsókolta. Nem akart követelőző, vagy erőszakos lenni, de az érzés, ahogy az ajkaik összeforrtak szinte teljesen megszüntette a külvilágot Edward számára... Habár csak rövid ideg tartott a csók, Edward számára egy örökkévalóságnak tűnt, és nem is szakította volna félbe, csakhogy... - Hé, fiatalok! - kiáltotta egy egyenruhás rendőr tőlük nem messze, rájuk világítva a zseblámpájával - Nem biztonságos ilyen későn enyelegni... - csóválta mosolyogva a fejét, miközben elfordult, és szép lassan elsétált, folytatva az éjszakai járőrözést. Ed még mindig Yoruki arcát fogva, elpirulva mosolygott a lányra - Azt hiszem, ideje lesz mennünk...

Látta Edwardon, és érezte a mondat hansúlyán, hogy ő sem nagyon tudja kimutatni mit is érez, de ez nem volt újdonság a lánynak. Hisz valahányan beszéltek róla az iskolában, bizarnak tartották. Mosolyog, de szemei másról árulkodnak. Bűvész lévén nem is baj, hogy olykor érzelmei nem kerülnek elő. A dicséret is igen jól eső volt számára. Tudja, hogy olykor zavaró tud lenni felvont szemöldöke, mi inkább az embereknél a kérdést jelenti, mintsem szeretetet. Ahogy azt is, hogy saját pupillái nem tágulnak ki olyan nagyon egy szeretett személy vagy dolog láttán, mint az embereké. Nagyjából érzi, hogy az emberek, hogy is tekintenek rá. Egyesek rettegnek a farkastól, mások tisztelik, hogy az erdő egy nagyvadával osztozkodik, egyesek a mitológiai farkast látják benne, mint Mars isten harcos állatát, vagy Artemis és Apollón anyját, Létó-t. Valakiktől hallotta, hogy inkább a skandináv hitvilág Hatti-jára emlékezteti, míg megint mások a japán Henge Ookamit mondják. Most viszont, úgy tekint magára, mint a falkáját szerető és óvó nőstényfarkasra. Aki igyekszik megbarátkozni a gyengéd érzelmekkel, miket Edward iránt érez. A vonyítás is inkább saját lelkének helyreállítására kellett, mintsem erő demonstráció. A Holdtól kért tanácsot, mint ahogy annakidejéna hölgyek tették. Úgy érezte választ is kapott a szégyenlős égi Úrnőtől, ahogy a farkasa is visszakerült helyére, újra osztozva. Mosolya csak Edward-nak szólt. Barátságos, ám enyhe vágyakozás is van benne. Amint Ed a kezeivel közrefogta arcát, felemás szemeit a fiú kék szemeibe fúrta. ~Még sosem éreztem így. Senki és semmi iránt.~ Edward pupillái kitágultak, ahogy elmélyedt a tekintetében. Kezeivel megsímítja Ed kezeit, majd kezeit, a fiú kezein belül, csuklyás izmára helyezi, mintha megpihentetné, majd kicsit azon túlnyúlva keresztezi kezeit, közelebb lépve Edhez. -Edward... én... -nem tudta ő sem kimondani mi az amit szíve oly erősen diktált. Testbeszéde sokkal tobbet elárúl, pupillái tágulása, szemöldöke emelkedettsége, fülei hegyezése és farka heves, ám mégis nyugtató csóválása.

Edward érdeklődve hallgatta Yoruki szavait az érzéseiről. - Ugyan, néha az emberek sem a legtapasztaltabbak az érzelmeik kimutatásában - mosolygott Yoruki-ra, miközben kicsit magára is gondolt - Szerintem ha valaki odafigyel rád, akkor ha nem is nyitott könyvként, de meg tud érteni téged - mondta, és most már meg sem próbálta máshogy értelmezni a lány jelzéseit, mint ami valójában... A lány vigasztalása jól esett a fiúnak, és érezte a farkaslányból áradó jól eső melegséget. Szerencsére Yoruki láthatóan nem vett észre semmi aggasztót a kártyán, az egyértelmű jelentést látva pedig igencsak boldognak látszott, ami Ed-ben is elkergette a sötét gondolatokat, és egy őszinte, és meleg mosollyal nézett a lányra. Amikor Yoruki még el akart intézni valamit, Ed megértően bólintott, és amikor elengedték egymás kezét, készen állt, hogy a lány után ugorjon, ha megszédülne. Kíváncsian figyelte, mire készül a lány, és amikor felhangzott az üvöltés, lélegzetvisszafolytva hallgatta. Valódi farkasordítást eddig csak filmekben hallott, de ez... sokkal másabb volt. Élettel, és érzelmekkel teli, egyszerre szomorkás, és felemelő... Ahogy a holdfényben Yoruki az égre ordított, különleges látványt nyújtott csillogó agyaraival, farkasfüleivel, és a szélben szálló hajával... Ed a szívében vágyakozást érzett, hogy örökké tartson ez a pillanat, de amikor Yoruki hangja elhalt, és a lány rá mosolygott, újra elöntötte a boldogság, hogy ez a mosoly csak neki szól. Amikor a lány hozzá lépett, Ed akaratlanul is az arcához közelítette a tenyerét - Yoruki... én... - nem tudta pontosan megfogalmazni azokat az érzéseket, amik a szívében kavarogtak, de remélte, hogy a lány a tekintetéből megérti, mennyire fontossá vált a számára - és nem csupán, mint egy barát.

Edward válaszára boldog mosoly húzódott arcára és farkát is megcsóválta. -E téren is inkább állat vagyok, min ember. -kezdett bele szomorúan. Nem mindig tudta úgy kimutatni érzelmeit, ahogy azt embertársai elvárták tőle. Sokkal inkább egy kutyáéra emlékeztethetett mindenkit. -Ösztön lény vagyok részben, szóval az érzelmek elég... érdekesen kapnak megnyílvánulást. - magyarázza és Edwardra nézve szemöldökei megint magasabbra húzódtak és farkát is megcsóválta, kicsit gyorsabban, mint amikor szimpla örömét fejezi ki. Ed mondatában megérezte a szomorú gyászt, így bátorítón dugta fejét a srác álla alá és hajtotta a mellkasára. Valóban nem akart rosszat ezzel, csak érdekelte, miért olyanok egymással barátai. A lapot figyelve viszont elpirult. A kártyák egyértelműen Edet jellképezik, ahogy a mancs önmagát. Boldogság járta át, ami meglátszott arcán, fülein és hevesen csóvált farkán. Amikor Edward indulást említette, egy pillanatra megállt. -Még... szeretnék elintézni valamit. Igérem gyors leszek. - majd ha a fiú elengette, tett pár lépést oldalra, majd terpeszállásban megállt, ezzel stabilabban mgtartva magát. Lehajtotta fejét és mélyeket lélegzett. Ezt követően lassan emelte fel fejét, mély levegőt beszívva. Száját kinyitotta, miből kikandikáltak agyarai. Egy hatalmas vonyítás szakította át az éjszaka csendjét, mintha csak egy éles késsel vágtak volna el a húst, mely bizakodó volt és valamennyire boldog is. Ezt követően Edre nézett. Mosolya barátságos volt, szemeiben újra éledtek a vad lángok. De mind emellett ott volt egy új érzelem is a felvont szemöldökökkel. Így lépett Edhez. ~Yoruki! Nem, nem szabad! Ne csinálj semmilyen hülyeséget. És ne is ilyesztd el!~

Edward enyhén elmosolyodott, amikor Yoruki elmondta, mennyire jó az orra, és a füle - Ebben nem kételkedem - válaszolta a lánynak. Valóban elhitte, hogy a farkaslány képes mindarra, amit elmond, hiszen szinte folyton tapasztalta, hogy Yoruki-nak milyen jó érzéke van az emberek érzéseihez. Amikor Gweady került szóba, Ed arca egy pillanatra elkomorult, de hamar rendezte a vonásait, és inkább próbált nem gondolni arra, mit művelt az a kis ördögfióka - ahogy Yoruki nevezte a démonkölyköt - mert nem akarta nagyon visszaemlékeztetni a lányt a dologra. Amikor a család dolog miatt Yoruki bocsánatot kért, Ed mosolya kicsit szomorkás lett - Ugyan, nem mondtál semmi rosszat - válaszolta. Ma már nem úgy fájt a szülei elvesztése, mint régen - most is ott volt az a kellemetlen, szomorú érzés a mellkasában, de már megtanult vele együtt élni, és tudta jó, hogy ez jelenti azt, hogy még mindig szereti őket. Amikor a farkaslány feltette a kártyáknak a kérdést, Edward akaratlanul is leolvasott pár szót a szájáró, amik láttán reménnyel telt meg a szíve, és ő is egyre izgatottabban várta a lapok válaszát. Amikor a fiú a lapra nézett, egy kártyalapot látott rajta, amin egy farkas mancsa pihent... Feltehetően nem kellett magyarázni a lánynak, mit is takarhat ez a kép... Viszont... Ed figyelmét nem kerülte el az, hogy a lap széléről mintha fekete árnyak kúsztak volna befelé, és a mancs szép lassan kezdett "lecsúszni" a kártyáról... - Ideje lesz mennünk! - tette el gyorsan a lapot, remélve, hogy ez a mozzanat nem tűnt fel annyira Yoruki-nak.

Örült, hogy Ed elfogadta az érveit és nem erőltette a dolgot. Amikor Femy és az ő kapcsolatára terelődött a téma, fejét még jobban megdöntötte. -Ez az orr viszonylag könnyen kiszagolja az érzelmeket. -mutat orrára, viszont kicsit elkeseredett. Ugyanis nem tudta kiszagolni, hogy is állnak Ed-del a dolgaik. Ellenben Femy és Ed közötti kisebb feszültséget, igen. Ahogy Hero és Ed közötti bizalmatlanságot. -Ezek a fülek elég jól meghatározzák a hanglejtéseket. - mutat ezt követőn füleire, amiket játékosan megmozgatott. -Innen éreztem, hogy a lány egy ördögfióka. Mikor belekezdett a családok kapcsolatába, kicsit elszégyenelte magát. -Ne haragudj, nem tudtam és nem akartam... szegte le fejét. Nem akarta kimondani a család szót, tekintve, hogy hármójuk közül ő él még ép családban. Tudott Femy édesanyja haláláról, ahogy arról is, hogy Ed szülei is már halottak. Jól esett számára, hogy Ed támogatta. Hogy ennyire közel lehet hozzá. A fiú válaszát követően elmosolyodott és behunyta szemeit. ~Ő is kedvel engem annyira, mint én őt?~ Ha Ed közben figyelte Yoruki arcát leolvashatta ajkairól a kérdést. Ezt követően vakon emelt, mit a Hold fényében nézett meg úgy, hogy Ed is lássa.

Ed látta, hogy Yoruki-nak jobb, ha ülve marad, így nem erőltette lábra a lányt, hanem várakozva guggolt mellette. Ahogy a lány tekintete rátalált az övére, elkezdte a felemás szempárt tanulmányozni. Még mindig meglepte a sárga és a kék árnyalatok furcsa összhangja, és a benne rejtőző vadság, ami most mintha kevésbé ragyogott volna olyan erőteljesen... A felvont szemöldök egy pillanatig Orion-t juttatták az eszébe, ahogy az általa kedvelt személyekre szokott nézni, de próbálta elhessegetni ezt a képet. Nem mert túl sokat belelátni a dolgokba - abban ugyan biztos volt, hogy kettejük kapcsolata különleges, és kezd egyre erősebbé válni, de nem akarta, hogy az érzelmei teljesen elragadják. Nem tudhatta pontosan, mit is érezhet a lány... "Végtére is, lány - azoknál mindig minden ilyen dolog olyan bonyolult szokott lenni..." - Ebben igazad van - bólintott a lány érveire. "Femy-re nem is gondoltam..." - futott át a fején, és közben kicsit magában elmosolyodott, hiszen Yoruki ismét bizonyította előtte, mennyire jó érzéke van a dolgok lényegének megérzéséhez - Hát igen... A nézet eltérés az talán kicsit túlzás... Tudod, a szüleink sosem kedvelték egymást, és ez ami kapcsolatunkra is kihatott - mesélte Yoruki-nak -"Meg mindig is olyan könnyű volt felhúzni a makacskodó természete miatt..." - tette hozzá magában, visszaemlékezve a kis durcás Femy-re az alsós éveikből. Amikor felsegítette Yoruki-t, igyekezett a lehető legjobb támasz lenni - bár az igazat megvallva eddig nem nagyon támogatott így másokat... De egyáltalán nem volt kellemetlen az érzés, hogy Yoruki ilyen közel van hozzá. Alány kérdésére először kicsit értetlenül nézett, de hamarosan elmosolyodott, a szokásos ravaszkás-bűvészmosolyával - Hát persze! - válaszolta, miközben az egyik kezével előszedte a peklit a zsebéből, és Yoruki felé tartotta - Koncentrálj a kérdésedre, és emelj a pakliból - mondta a lánynak, miközben ő is a lapokra öszpontosított. A kártyák jósló ereje ugyan kicsit mindig is bizonytalan volt, ahogy maga a jövő is az, de Ed tudta jó, hogyan kell "megérinteni" a lapokat az elméjével, hogy azok a segítségére legyenek.

Edward biztatását örömmel fogatta, mit a keze megszorításával éreztetett. Ahogy a kártyát felmutatja széles mosoly kúszik arcára. Bízott Edben, viszont a farkasa nem került teljesen vissza a helyére így ösztönei csupán egy emberér hasonlított. Magyarán nem érzett semmit. Ülve ahogy Edre néz, kit a hold fénye nem világít meg, árnyékot vet rá a szobor olyan érzése támadt, mintha Ed is egy lenne az éjszakai nagyvadak közül. Akaratlanul a fiú kék szemeibe nézett. Elmélyült bennük. Hiába keltik azt a jeges hatást, titokzatosságot, Yoruki-t vonzotta ez. Nem tudta volna megmagyarázni, mi is pontosan, de nehezen tudta megszakítani a kapcsolatot. Viszont érzi, hogy valahányszor Ed szemeibe néz, szemöldöke valamelyest megemelkedik. A Lupus ágnál ez a kedvelést jelenti. A kérdésre ellenkezőn rázta meg fejét. -Sajnos most nem hiszem, hogy könnyen kimagyaráznánk a dolgot. "Mit kerestek kint még ilyenkor? Miért hiányos a lány öltözete?" Stb hülye kérdéseik. Valamint ez Adrian fülébe is gyorsan eljutna, ezzel bajba keverve Femy-t. Érzem, hogy van köztetek némi... nézet eltérés, de azért te sem akarod ezt, igaz? - kérdezte kissé megdöntött fejjel. Miután válaszolt Ed elfogadta a segítséget és enyhén rá támaszkodik. -Esetleg tudsz úgy jósolni, ha nem mondom ki hangosan a kérdésem? - kérdezte kisé értetlenül, hisz Ed képessége nem olyan egyszerű mint az övé. Már ha egyszerűnek minősül minden biológiai folyamat lefolyásának megváltozása.

Edward érdeklődve hallgatta Yoruki beszámolóját a nemrég átélt kellemetlen élménnyel kapcsolatban. A szavak hallatán végigfutott a hátán a hideg - Elragadja az erőnket... motyogta maga elé elgondolkodva, de amikor látta, hogy Yoruki-nak mennyire nehezére esik beszélni a dologról - amit teljesen meg is értett, hiszen nézni is rossz volt, nem hogy átélni... - bíztatóan megszorította a kezét - Ne aggódj, szerintem ma már nem fog visszajönni. Látod? - húzott elő egy kártyát a zsebéből, amin újra fényesen csillogott Yoruki arany farkas jelképe - Sehol szőke démonkölykök - tette vissza a kártyát. A pizsama említésére ráeszmélt, hogy mennyi is valójában az idő. "Ha visszaértünk, mindannyiunkrá rá fog férni egy kiadós alvás... Főleg Yoruki-ra" - gondolta, miközben érezte, hogy a teste is kezd ráébredni, mennyi ideje is van talpon. A szobornál kíváncsian figyelte, ahogyan Yoruki a tapintása segítségével egészíti ki a felolvasását - 1949... Az Artana hivatalos alapítási időpontja... Amikor a nevét kapta, és város lett... - emlékezett vissza a történelemkönyvekben olvasottakra. A "Sajnáljuk" részre azonban nem volt épkézláb ötlete... Amikor Yoruki lecsüccsent, aggódva nyúlt utána - Igazad van. Nekünk mára bőven kijutott az izgalomból... És azért üres kézzel sem megyünk vissza - mosolygott a lányra, de amikor az újra a földre ült, aggódva guggolt mellé - Biztosan ne menjünk be a kórházba? - kérdezte, és ha Yoruki újra fel akart állni, felsegítette, és hagyta, hogy rátámaszkodjon, ha úgy érzi, hogy szüksége van rá.

Örömmel fogadta, hogy Edward nem húzódott eltőle. Sokat jelentett számára, hisz farkasként ez a bizalom jele. Noha maga a szituáció emberi értelme is eljutott hozzá, nem nagyon törődött vele. Noha meg kellett hagynia, aranyosnak vélte Ed elpirulását. -Tudom. De mégis nehéz elfogadnom azt a tényt, hogy képes kiszakítani a lelkünkből a képességünket. Legalábbis ezt éreztem. Mintha megragadta volna a farkast és elkezte volna kihúzni belőlem.- mesélte élményét, mire akaratlanul is könnyek gördültek le arcán. Nehéz volt beszélnie erről, de tudja, hogy el kell mondania. Ed bizonyított, bízhat benne. -Nem... nem azért mondtam! Csak van benne pizsoma. Nem szeretném, hogy baja legyen a pulcsidnak. Különben, egész jó így nekem. A többi embernek kevésbé. - csóválja meg farkát, természetesen szemben állva Eddel, hogy olyat azért ne lásson. Nem akarta lesokkolni... még jobban. Amikor a szoborhoz érnek legugol a táblához és megvárja míg Ed felolvassa. Ha végez, behunja szemeit és ujjait végighúzza rajta. - A dátum 1949. Négy évvel a vh után. "Sajnáljuk"... mit? Mit jelenthet?-gondolkozik el, de megszédül és hanyatt esik, hátsójával tompítva. Számára a szobor még mindig egy görög ábrázolású termékenység istennőt mutat, de nagy valószínűséggel semmi köze hozzá. -Szerintem menjünk. Hátha Femy és Hero több dologra bukkantak. -próbál felállni, de szédülése nem hagy alább így visszahuppan.

Edward

Edward teljesen komolyan vette Yoruki ígéretét - látta a tekintetében, hogy amit most mond, azt teljesen őszintén, és komolyan gondolja. A fiú eddig még sosem látta ennyire eltökéltnek a lányt... - Te is nekem... - válaszolta szintén kissé elpirulva, amikor realizálódott benne, mennyire intim helyzetben is vannak ők ketten, illetve, hogy milyen szavakat mondtak is ki az elmúlt pár percben... Nem szégyeltte őket, és egyáltalán nem akarta visszaszívni, amit mondott, mindössze kissé zavarba ejtő volt belegondolni a dologba. A szobort illetően szerencsére Yoruki is hasonló véleményen volt, mint ő - Nem is tudom... legfeljebb egy fél óra lehetett csak.. - nézett gyorsan a karórájára, mivel ő sem volt biztos benne, mennyi időt is töltött a lány eszméletlenül - Igen... az a kettő biztos, hogy nem hagyná szó nélkül, ha csak úgy visszamennénk... Bár szerintem mindenképpen beszélnünk kellene nekik erről a Gweady-ről - nézett Yoruki-ra komoly tekintettel - Valahogy úgy érzem, nem lehet véletlen, hogy pont itt futottunk bele... Meg te is hallhattad, amit mondott. Valamiért ő sem akarja, hogy kutakodjunk... - emlékezett vissza a szöszke kislány szavaira, miközben idegesen ráncolta össze a homlokát. Amikor Yoruki a ruháit hozta szóba, kicsit idegesen elmosolyodott - Hát persze, mindenképp! Az én hibám, hogy nem gondoltam rá hamarabb... Biztosan nem lehet túl komfortos egy szál pulcsiban... - mondta, majd megköszörülve a torkát elfordította a lányról a tekintetét, és ő is elindult a szoborhoz. Amikor odaérnek, Edward egy kis réz táblácskát vesz észre a kőben - Kicsit már elmosódtak a betűk ugyan... - vette elő a mobilját, hogy azzal világítsa meg a halovány betűket - Azt mondja... Artana város lakói... 1900 valahány... a dátum vége nem látszik már igazán - silabizálja a szavakat - Ez itt pedig... "Sajnáljuk"...? - olvasta el a vékony betűkkel a tábla aljába vésett szót.

Próbálta visszanyerni uralmát teste felett. Hogy felálláskor ne szédüljön meg még több gondot okozva Edwardnak. Simogatta a fejét, míg szabad karjával még szorosabban ölelte a fiút. Egy kis időre ő is lehajtotta fejét, homlokát a fiú vállára támasztotta. Arca továbbra is piros volt és a mostani helyzettől még pirosabb árnyalatot vesz fel. Amikor Ed elemelte a fejét, ő is ezt tette, de kíváncsian tekintett rá. Kevesen dicsérik meg, vagy biztatják, de Ed egy közülük. Az ígéretét hallva, kezeivel a fiú arcát fogja közre. Hüvelykujjaival letörölte a könnyeit. Homlokát a fiú homlokához nyomta. -Ígérem... amitől csak tudlak megvédelek. Ha kell a poklokat megjáratom azzal aki bántani merészelne. -szemei ijesztően emlékeztettek egy vad farkaséra, ami nem retten vissza a fejéhez szegezett puskától. Kész lenne bármely pillanatban a puska másik végén álló torkának ugrani. -Mert nagyon is fontos vagy nekem és nem bírnám ki az elvesztésed. -szemei lágyultak, sokkal inkább egy szeretet teljes kutyus szemeire emlékeztethették a másikat. Elfogadta a segítséget, bár óvatosan állt lábra, nehogy elessen. Továbbra is fogta a fiú kezét, ki az indulást és az azt követő terveket mondta. Látta, ahogy a szobor felé néz, így kedvesen szólalt meg. -Rendben. De előtte nézzük meg a szobrot. Femy és Hero nem hiszem, hogy nagyon örülnének annak, ha nem néznénk meg. gy is nehéz lesz elmagyarázni, hogy egy kislány leterített úgy... ömm... Mennyi időre? Kérdezte meg riadtan. Nem mintha haza vagy a koleszba sietne, sokkal inkább mennyi időt vont el Ed-től. Halva az idő mennyiséget, nagyot nyel. Ne haragudj... Ha megnéztük a szobrot, utána pedig keressük meg a táskámat. Az erdőben van pár helyen, néhány ruhával meg ilyesmikkel. A legközelebbi nincs messze. Egy üreges fa üregébe raktam, hogy ne ázzon el. Magyarázza majd óvatos léptekkel indul el a szobor felé. ~Remélem Gweady nem képes teleportálni. Nagy valószínűséggel most még egy ilyen, és búcsút mondhatok mindennek és mindenkinek.~ Komorodik el arca a gondolatra.

Edward

Yoruki szavai nagyjából teljesen elűzték Edward félelmét, és aggodalmát. Csak a végtelen megkönnyebbülést érezte, hogy a lány él, és voltaképpen jól van. És amiket a lány mondott neki... Rég nem engedett igazán közel magához senkit. Azóta, hogy elvesztette a szüleit. Most pedig majdnem újra átélte azt, hogy elveszít valakit az életéből, aki egyre fontosabbá kezdett válni a számára. Percekig nem mozdult, csak hallgatta Yoruki légzését, amely újra kezdett normálissá válni, és érezte, ahogy a lány feje az övén pihen - Tudom, hogy erős vagy, hiszen mindig is ezt mondtam neked... - kezdte, majd felemelte a fejét, és a lány szemébe nézett - De megígérem neked, hogy nem hagyom, hogy újra ilyen veszélybe kerülj! Fontos vagy nekem... és nem bírnám ki, ha téged is elveszítenélek... - Mondta, majd felállt, és felsegítette a lányt - Az lesz a legjobb, ha visszamegyünk a házba. Kapsz egy gyógyteát, és pihensz egyet - mondta Yoruki-nak, miközben egy pillanatra sem engedte el a kezét. A tekintete azonban akaratlanul is a szoborra vándorolt... "Nem kellene azért úgy távoznunk, hogy rá sem nézünk..." - gondolta, de nem mondta ki hangosan, elvégre Yoruki épsége fontosabbá vált a számára, mint a titok, amiért jöttek...

Yoruki

 

Amikor Ed óvatosan eltolta magától, kicsit letörölte a srác könnyeit. -Mostmár sokkal jobban vagyok. Hogy itt vagy mellettem. - vallotta meg őszintén, mire járom csontján piros pozsgásság jelenik meg. -Kicsit, még szorít a mellkasom, fáj a fejem, de mindennél jobban annak örülök, hogy neked nem ártott. - amint szipogva odabújik hozzá és a srác bűntudatos hangját meghallotta, kezét a fiú hajába túrta. -Úgyan... nem tudtuk mire képes. Én pedig elővigyázatlan voltam. Csak a félelem és a védelmed hajtott. Az ilyen esetekben nekem kellene megvédenem téged. Hiába vagyok lány, nőstény farkas vagyok! Védem a falkám... És azokat akiket szeretek. - mondta halkan, miközben fejét a fiú fejére hajtotta. ~Nekem van támadó képességem, nem neked, kis butus! Így az én feladatom védeni téged.~

Edward

Amikor Yoruki nem ébredt fel, Edward egyre idegesebb lett. "Hívjam a mentőket? Vagy a szüleit kellene...? Nem, őket biztos nem... Talán Mr Blake...". A fiú abbahagyta a lány rázogatását, és inkább kibújt a felsőjéből, és párnaként összehajtva óvatosan betette a feje alá. Miután eligazgatta a barna hajtincseket, a lány mellett ülve a kezét kezdte szorongatni. Pár percenként ellenőrizte Yoruki pulzusát, ami megnyugtatta, hogy a farkaslány életben van, de ettől még az idegessége cseppet sem csillapodott. "Mi van, ha az a kislány kómába ejtette... vagy örökre elaltatta őt..." Olykor előhúzott egy kártyát a zsebéből, de sajnos azok sem mondtak semmi bíztatóat... Minden második teljesen fekete volt, a többi pedig a Yorukit jelképező aranyfarkast ábrázolva, csak végtelenül haloványan... Ed már épp kezdte elszánni magát, hogy felhívja a kisházban lakó nénit tanácsért - vállalva vele, hogy gyávának mutatkozik, és elveszti a lehetőséget a titkok felfedezésére, hiszen pont az ilyen veszélyek miatt nem volt hajlandó a hölgy korábban beszélni neki... De ekkor Yoruki kivörösödött, felemás szeme szép lassan kinyílt - Yoruki! - kiáltott fel Ed megkönnyebbülten, és újra megindultak a könnyei, amelyek már épp kezdtek megszáradni az arcán. Ő is szorosan ölelte át a lányt, mintha nem fél óráig, hanem órákon keresztül feküdt volna eszméletlenül - Nem... nem, én jól vagyok... De te, hogy érzed magad? - tolta el kicsit finoman, miközben a tekintetét kereste - Mi történt? Fáj valahol? Felhívjak esetleg valakit, vagy...? - Teljesen átérezte a lány aggodalmát. Habár nem ismerték egymást még olyan régen, Ed nem bírta volna ki, ha Yorukinak baja esik... Ő rángatta bele ebbe az egészbe... - Sajnálom... - mondta bűntudatosan, miközben a fejét Yoruki mellkasának döntötte - Nem tudtalak megvédeni...

Yoruki

Egyáltalán nem érzékelt semmit a külvilágból. Sem Ed szólongatását, sem az éjszaka zajait. Csupán a sötétséget, mi elnyelte és a farkasát, aki kifele morgott. Ő is meg akarta védeni az embert, mint ahogy az ember teszi vele. ~Vajon mi történt? Mi történik? Edward jól van? Őt is bántotta a lány?~ Ezekkel a gondolatokkal nehezen birkózott meg. Nem tudta volna elviselni, ha Ed-nek bármi baja esett volna, míg ő eszméletlenül feküdt.
Egy pillanatban felerősödött minden élet jele, lassan kinyitotta vörösre sírt szemeit. Edward akár hol helyezkedik el mellette, mellette ül, fekszik esetleg pont légzését figyeli, Yoruki azonnal átöleli. -Ugye... ugye nem esett bajod? -kérdezi szipogva és úgy néz a fiú szemeibe. Ha azóta valamilyen szinten megnyugodott is, szemei pirossága elárulják, hogy könnyezett. Ezt követően Yoruki még szorosabban bújt hozzá állát a fiú vállára helyezné. -Úgy féltem... Féltem, hogy bajod esik. Hogy elveszítelek. - zokogta a fiú fülébe. Senki kívülálló nem hallhatta, mit is zokogott el.

Edward

Ed nem egészen értette, mi történik a két lány között, de valahogy érezte, hogy a lány valami gonoszat tett Yoruki-val, akiről hirtelen eltűntek a farkasfülek is - Yoruki! - kiáltott fel Edward aggódva, miközben megpróbálta megtámasztani az összeesni készülő lányt. Megtartani ugyan nem tudta, de ahogy vele zuhant a földre, próbálta úgy igazítani, hogy Yoruki-t, hogy ne verje be nagyon a fejét - Hé, Yoruki! - rázta meg a lányt a vállainál fogva, aki csaknem halottnak tűnt... "Ugye... ugye nem?!" szorította aggódva a fülét a lány mellkasára, nem törődve a ténnyle, hogy nincs rajta más, csak az ő pulcsija, és lélegzet visszafolytva próbálta meghallani a szívverését. Amikor mintha hallott volna egy dobbanást, dühösen nézett a szöszke kislányra - Mit tettél vele?! - kérdezte idegesen, miközben egy pillanatra sem engedte el Yoruki-t. Gweady szavait megrökönyödve hallgatta - Játszani... - suttogta halkan. "Neki ez csak játék?! De miért tette...?" - Amikor a kislány vidáman elindult, utánakiáltott ugyan, de leküzdve a kíváncsiságát nem rohant utána. Ki akarta ugyan faggatni Gweady-t, hogy mi köze ehhez az egészhez... De félt tőle, és Yoruki-t sem hagyhatta magára - Yoruki... - szólongatta a farkaslányt, miközben óvatosan rázta a vállát. "Kérlek... kérlek ébredj fel..." - rimánkodott magában, miközben a szeme kezdett elfátyolosodni a könnyektől - Nem veszthetlek el téged is...

Yoruki
Mèg érezte, ahogy Ed továbbra sem engedi el., ahogy óvatosságra inti. Viszont nem számított arra, ami történt. Úgy érezte, mintha a melkasából kitépnének egy jókora darabot. Ahogy a lelke meghasad, elvéve tőle farkas énjét. Hírtelen érte a fájdalom a fején és a hátán, hisz a távolodó farkas miatt megszűnnek ezek a dolgok is. Egy rövid időre normális ember lett. ~Gyenge, védtelen, kiszolgáltatott.~ Fájdalom arcára ül és kezeit mellkasára helyezi, ezzel ellennyomást biztosítva, csökkenteni az ott érződő fájdalmat. De ez sem elég ehhez. Szemeiből könnyek tőrnek utat maguknak. Kiáltani sincs ereje, csupán egy fájdalmas szűkölő hangot képes kiadni. Amint a lány visszarakta a farkast elengedve a Yorukit, a farkas szemei elködösültek és mint egy rongy baba esett össze. Ha Ed megpróbálná elkapni, valószínűleg magával rántaná az elernyedt test. Amíg tudatában volt próbált az oldalára esni, de nem teljesen sikerült. Kicsit mintha a jobb lapockáján feküdne és légzése is jócskán lelassúlt, pulzusával egyetemben. Néhány pillanattal később egy nagyobb levegőt fújt ki a száján keresztűl, innentől kezdve légzése igen csak lelassúl és gyengül. Mellkasa alig emelkedik, orrából áramló levegőt is csak nagy odafigyeléssel lehet felismerni.
Eközben elméje sötétségbe borult. Ott volt vele farkasa, kinek nyakába ugorva sírt. Félt, nem kicsit. Félt hogy elveszíti a farkasát és hogy baja esik Ednek.

Gweady

Gweady figyelmesen nézte a két idegent, de amikor a lány rávillantotta a fogait, a szeme ijedten kitágult. A kislány nagy levegőt véve kinyúlt az elméjével, és megragadta a farkaslányban rejtőző erőt, és maga felé rántotta azt, miközben a tekintetével az arcát figyelte, amely feltehetően eltorzult a fájdalomtól. A lány olyat érezhetett, mintha a vére, és a benne rejtőző farkas egyszerre akarna kirobbanni a mellkasán - de mindez csak egy rövid ideig tartott, mert Gweady azonnal vissza is nyomta az alakváltó képességet, olyannyira, hogy kis időre még a fülek, és a farok is eltűnt. Egy ilyen jellegű hirtelen váltás a legtöbb embernél minimum ájulást szokott kiváltani, így Gweady egy elégedett mosollyal fordult a két idegenhez - Gweady szívesen játszana még veletek... De most mennie kell - nézett félre, mintha valaki mást hallgatott volna, majd pár pillanat múlva újra visszafókuszált, és folytatta - Még biztosan találkozunk, kártyás fiú... De szerintem ne kutakodjatok olyan dolgok után, amik titkosak. Hidd el, Gweady csak tudja... Azokkal sosem történik jó dolog, akik olyanba ütik a dolgukat, amibe nem kellene - mondta érzelemmentes arccal, majd a következő pillanatban elvigyorodott - Sziasztok! - intett nekik, majd a korábbi dalt dúdolászva elsétált, néha ugrálva, vagy épp pörögve egyet, a dalocska dallamára.

Edward

A kislány szavai egyre furcsábbak voltak Edward számára, főleg a szoborral kapcsolatos rész... "Egészen biztos, hogy valami nincs rendben vele!" - komorodott el a tekintete, és szorította volna jobban magához Yoruki-t, de a lány védekezően elé lépett. Ed ugyan örült annak, hogy Yoruki közé, és az ijesztő kislány közé állt, de féltette is a lányt, hiszen nem tudhatták, mire lehet képes a kis szöszke... - Óvatosan... - mondta halkan Yoruki-nak, miközben a zsebébe nyúlt bármi használhatót keresve, de csak a kártyáit találta... "Hát... itt most a kártyatrükkök nem segítenek..."

Yoruki
Örömmel fogadta, hogy Ed belement ebbe a kis játékba. Ezzel érezte azt, hogy megvédheti.~Fura is lenne ha tudnád...~ Egyre bizarabbnak érezte a lányt. Főleg mikor a szoborról beszélt. ~Honnan... honnan tudja, hogy mik a képességeink?~ Riadalmában felhúzta ínyét megvillantva ezzel megnövekedett agyarait. Noha nem szánta teljes mértékben fenyegetésnek, de a fiút védő mozdulat, elé lépett erőteljesen, is annak hathatott.

Gweady

Gweady hümmögve hallgatta a lány kifogását, és amikor egymásba karoltak a fiúval, újra a szájába vette a pálcikát, és elkezdte rágcsálni - Pásztoróra... Azt Gweady nem tudja mit jelent... De ha szerelmesek akartok lenni, mint a herceg a hercegnővel a könyvekben, akkor csak nyugodtan, Gweady nem akar útban lenni - mondta mosoly nélkül, majd megfordult a szoborra nézve - Szerencse, hogy nem miatta vagytok itt, mert annak Ő nem örülne - nézett kettejükre a válla felett fürkésző tekintettel - És ha Ő nem örül, akkor Gweady sem boldog... És akkor Gweady-nek bántani kellene a farkaslányt és a kártyás fiút... - a hangja érzelemmentes volt, és a szemében furcsa feketeség tükröződött, ahogy egyikőjükről a másikra nézett.

Edward

A kislány nevetését hallva Ed arca egy pillanatra idegesen megrándult. Kezdte érteni, mi okozta Yoruki idegességét, és örült neki, hogy nem egyedül futott össze a kis Gweady-vel. A farkaslány megszólítás az ő figyelmét sem kerülte el, és még ha a lány fején két fül díszelgett, akkor is furcsa véletlen lett volna, hogy a kislány csak úgy ráhibázott a dologra. Yoruki hirtelen jött kifogását hallva kissé meglepődött, de amikor a lány belé karolt, ő is elvigyorodott, és játszotta  szerepet - Hát persze, Édesem. A tópart nagyon szép ilyen csillagfényes éjszaka - mondta szerelmetesnek hangzó hangon. Meglepő módon, annyira nem volt nehéz Yoruki-val színészkednie, mivel könnyen megértette, mit is szeretne a másik. Edward mondjuk egy kicsit aggódott, hogy valóban nem tudják megvizsgálni a szobrot... De csak nem eshetnek neki egy kislánynak, csak azért, mert fura...

Yoruki
Ahogy a lány kinevette őket, még inkább elment a bizalma, de az arcán egy cseppet sem látszódott. Csupán gondolatában akarta eltépni a torkát. De hogy farkaslánynak nevezte, elgondolkodtatta. ~Ki ő? Honnan tud róla.~ Mindössze most esik le számára, hogy egy pulcsiban és farkas farokkal és fülekkel áll előtte. -Dehogy! Pásztorórát tartanánk és egy jó helyet keresünk. -vigyorint majd így folytatja. -De hogy itt vagy keresünk egy másik helyet, igaz Drágám? - néz cinkosul a srácra és átkarolja. Mintha tényleg ragaszkodna a sráchoz. Állati énje tényleg kedvelte a srácot, kicsit jobban mint barátot.

Gweady

Gweady félredöntött fejjel hallgatta a két idősebb szavait, majd elnevette magát. Nem a szokásos, kedves kisgyerek kacaj volt - inkább az a fajta, amikor a gyerek, akit nagyon utálsz, beveri a fejét valahová, és ez valamiért boldoggá tesz téged - Gweady nem tévedt el, buta farkaslány - mondta még mindig nevetve - Gweady itt van otthon, ahogy te is, meg te is - mutatott egyesével a két előtte állóra - És Gweady egyáltalán nincs veszélyben, mert Gweady tudja, hogy mit szabad, és mit nem - bólintott egyet gyermetegen komoly tekintette - De ti miért vagytok itt? - kérdezte, miközben félredöntötte a fejét, és kivette a szájából a nyalóka immár szétrágott végű pálcikáját - Csak nem miatta? - intett a fehér kis bottal a háta mögött lévő szoborra.

Edward

Amikor Edward a lány vállára tette a kezét, érezte a testében lévő feszültséget. "Mit érezhet?" - gondolta töprengve, de a kislány előtti látszat kedvéért az arca maga volt a megtestesült kedvesség, és nyugalom. A kis szöszke bemutatkozása kissé furcsán hangzott, de legalább a lány nevét hamar megtudták. "Gweady... ilyen nevű gyerek nem jár az iskolába, az biztos..." . Yoruki kedves megszólítását hallva ő is barátságosan bólint - Így igaz. Ha gondolod, szívesen hazakísérhetünk - ajánlotta fel. Külső szemlélődőnek lehet gyávának tűnhet, ahogy Yoruki mögött maradt, de bízott a Farkaslány ösztöneiben, és abban is, hogy szükség esetén jobban meg tudja védeni, mint az ő kártyái...

Yoruki

Megnyugodott, hogy Ed reagált, amit egy mosollyal koronázott. Kicsit közelebb húzódott hozzá. A szobornál viszont csak méginkább felállt a szőr a hátán. ~Látom, hogy egy kislány... De... mi ez az érzés? Ez a... megmagyarázhatatlan dolog?~ Lazít arcán így szólítja meg a kislányt kedvesen. -Szia! Eltévedtél, hogy még te is kint vagy? Mi ketten vagyunk, kicsit nagyobb biztonságban, mint te. Mondja, ám nem megy túl közel hozzá. Feszültsége viszont nem oldódik a kihívó tekintet láttán. Félelem fogta el, hisz az ő támadó képességgel rendelkezik, az ő feladata Edet megvédeni, így óvó pillantást vet a fiúra, úgy, hogy azt csak ő lássa.

Gweady

Gweady tovább dúdolászva várt, míg a két idegen közelebb nem ért. Amikor végre megpillantotta őket, vidáman felpattant, és lesöpörve a fűszálakat a szoknyájáról, a kezeit a háta mögött összekulcsolva várta őket - Habár Gweady-nek azt tanították, hogy ne álljon szóba idegenekkel, ti nem tűntök veszélyesnek, ezért hajlandó vagyok köszönni nektek - mondta végül, majd elvigyorodott - Sziasztok! Tudjátok, hogy veszélyes éjszaka egyedül mászkálni? - kérdezte, kíváncsian kutató tekintettel, miközben néha beleszimatolt a levegőbe. A nyalókája szinte már teljesen elfogyott, így egy hangos roppantással lerágta a maradékot a rúd végéről.

Edward

Edward kicsit óvatosan közlekedett az erdőben, elvégre nem látott a sötétben olyan jól, mint ahogy Yoruki-ról feltételezte, de szerencsére a lány nem rohant nagyon előre, így nem maradt le mellőle. Menet közben a fiú azon gondolkodott, hogyan kezdjen beszélgetést, de a lány megelőzte őt a kérdésével - Mi, dehogy is?! - felelte gondolkodás nélkül - Persze, más vagy, mint az átlag... és talán valamennyire tőlünk is különbözöl... De fenevad semmiképp sem vagy! - mondta komolyan, közelebb lépve Yoruki-hoz - Szerintem az, hogy közel állsz a természethez, egy csodás adottság. Teljesen máshogy láthatod a dolgokat, mint mi, egyszerű két lábú emberek - mondta, kicsit ugyan elviccelve a végét, de őszintén. Amikor Yoruki felemelte a kezét, hallgatott rá, és ő is visszafogta a lépteit. Bízott a lány ösztöneiben. De amikor kellően közel értek, hogy lássák, ki van a szobornál, megkönnyebbülten felsóhajtott - Ugyan, ez csak egy kislány... - tette a kezét Yoruki vállára, hogy megnyugtassa.

Yoruki

A háztól lassú léptekkel indul útnak, hogy Ed-et ne hagyja le nagyon. Farkas lévén könnyedén tájékozódik, nem kell meglepetéstől tartania az erdőben. De sokkal inkább attól, hogy Ed nem fogja bírni az iramot. -Szerinted is fenevad vagyok? - törte meg végül a csendet. Szerette volna tudni mit gondol róla a fiú. Sokan félnek tőle, hisz egy fenevaddal osztozkodik. Amint közel érnek a szoborhoz megálljt parancsol Ednek azzal, hogy felemeli kezét. Kiszimatolt valakit. -Óvatosan, nem leszünk egyedül. - súgja oda a fiúnak, majd óvatos, halk léptekkel közeledik a szoborhoz.

Gweady

A kis Gweady a szoborral szemben ücsörgött a fűben, a szájában egy nyalókával, amit a fesztivál egyik bódéjából emelt el nem sokkal a zárás előtt. Miközben a fekete cipőbe bújtott lábait ingatta, a szobrot nézte elmerengő tekintettel, és egy furcsa dallamú dalt dúdolgatott - Téged is hív ez az erő, mely Artana-ba visszavonz... - dalolta halkan, de hirtelen felkapta a fejét, és a levegőbe szimatolt, mintha csak frissen sült sütit érezne. A fehét félig hátra forddítva kereste az illat forrását, miközben az arcára gyermeteg mosoly ült ki - Hmmm... úgy látszik, nem csak Gweady van ébren ma este sokáig...