FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

 

 

A puszi után elpirulva érintette meg ott ahol kapta majd kicsit meglepetten fordult a lány után ki elviharzott. -Jó éjt Rachel! - szólt utána enyhe megrészegüléssel. ezt az apró rózsaszín ködöt pedig a zsebe rezgése zavarta meg. Kicsit mérgesen néz a készülékre majd kicsi híjja, hogy falhoz ne vágja. "Rendben. Gumit használj" ~Akatsuki, ha nem lennél ki kellene találni.~ Csóválja meg fejét majd lerúgva cipőjét és zokniját elterül a kanapén, betakarózik és visszagondol az előbbi pillanatra arcát a párnába fúrja. A Nap épp csak felemelte homlokát a horizontról, Manato már egy keleti fekvésű ablak előtt ült törökülésben és meditált. Kihasználta az apró csendet és figyelte a négy alvót.

Manato láthatóan nem ijedt halálra a kis ijesztéstől, viszont Rachie igencsak meglepődött, amikor két tenyér kulcsolódott a csuklójára. Ahogy a fiú lerántotta magához, a lány végül felnevetett, és amikor megkapta a megfejtést a találós kérdésére, kicsit elpirulva mosolygott Manato-ra - Helyes - válaszolta immár a szokásos, akcentustól mentes hangján, majd egy pici gondolkodás után nyomott egy gyors puszit a fiú arcára, majd felpattant - Jó éjt! - köszönt el a szobája felé pördülve, majd sietve be is vonult oda, eléggé piros arccal. Miután becsukta maga után az ajtót, bevetette magát az ágyba, a három már alvó nyuszi mellé, és az arcát beletemette a párnáiba.

Örült, hogy megnevetette a lányt és maga elé bambulva enyhén gondolataiba mélyedt. Szíve kihagyott egy ütemet, mikor az a valami az arcába csapódott eltakarva előle a külvilágot. ~Ennek is pont most kell megtörténnie?~ Riad meg, mikor felcendül a számára ismerős hang. Az akcentus idegen volt, nehezen értelmezte, de egy sunyi mosoly jelenik meg arcán. Megfogná a két csuklót és óvatosan lerántaná, hogy a lány a nyakába landoljon és kedvesen ránézne. -Megfejtés a szerelem. - mosolyodott el újra. Ha a lerántás nem jött össze, csak mosolyog míg el nem emeli az ellenzőt szemétől.

Manato vicces visszaszólására Rachel is felnevetett, mielőtt elment volna az ágyneműért. Habár Manato azt mondta, elég neki egy párna, meg egy vékonyabb pléd, a lány hozzátett még egy kispárnát is, hogy biztosan kellően kényelmesen tudjon a fiú aludni. Keresgélés közben elgondolkodott azon, hogy egy cuki, szívecskemintás párnát ad a Schwarz fiúnak éjszakára, de végül meggondolta magát. Mivel zokniban volt, elég csendesen lépdelt ki a nappaliba, ahol szélesen elmosolyodott a védtelen Manato láttán. Óvatosan lépdelve közelítette meg a kanapét, majd a nagy párnát, és a plédet a keze alá szorítva, nem túl erősen a fiú szeme elé szorította a kispárnát - Nem vásárolhatnak meg, de elrabolhatnak egy pillantással. Egynek értéktelen vagyok, de kettőnek felbecsülhetetlen. Mi vagyok?- tette fel a kérdést, ezúttal direkt nem elrejtve a britt akcentusát, hogy egy kicsit érdekesebbé tegye a dolgot.

Figyelt a lányra miközben pötyögött, hiszen mégis csak a vendéglátója. Figyelte a gondoskodó anya szerepben lévő lányt majd egy kedves mosollyal intett vissza a plüss nyúlnak. -Hagyd csak! Elég, ha hozzám vágsz egy párnát meg egy vékonyabb plédet. Kellően kellemes az éjszaka. - mosolyodott a lányra, majd a fürdő felé vette az irányt, hogy kicsit megmosakodjon. -Rachel, ennyire nem ismersz? Pedig az a kedvencem! - felelte nevetve némi színjátékkal, majd eltűnt az ajtó mögött. Némi remegéssel mosakszik meg, de hamar elmúlik. Ezt követően a nappaliba megy, hogy elfoglalja ma éjszakai szállását. Leülve kicsit megropogtatta nyakát, majd szőke fürtjeibe dúrt némi kellemetlen érzéssel. ~Nem akarok kolonc lenni a nyakán...~ Jelenleg elég figyelmetlen, hogy Rachel is meglepheti.

Amíg Manato az sms-t írta Akatsuki-nak, Rachel is megette az utolsó pár falatot, majd elkezdte összeszedni az edényeket. Időközben Ry is végzett, és odaadta a kis tálkáját a gazdájának, majd megdörzsölte a gomb szemeit, jelezve, hogy ő már álmos, és inkább elmegy lefeküdni Il-ék mellé - Rendben, jó éjt! - mondta Rachie, majd adott egy puszit a nyuszi fejére, és lesegített őt az asztalről. Ry szépen elbattyogott a szobaajtó fele, de mielőtt bement volna, még óvatosan visszaintegetett Manato-nak, így kívánva a fiúnak is jó éjt - Én is remélem - válaszolta a lány, miközben elvette a tányért a fiútól, majd gyorsan elöblített mindent a mosogatóban. Mivel csak hárman ettek, így nem volt sok mosatlan, aminek köszönhetően Rachie elég hamar végzett - Keresek neked elő ágyneműt - mondta Manato-nak, miután a maradékot betette e hűtőbe - A fürdőszoba az az ajtó... - mutatta meg az irányt - Pizsamát mondjuk nem tudok adni... Gondolom, a virágos hálóing nem a kedvenced - tette még hozzá kicsit nevetve, majd bement az apja szobájába, hogy takarót, és párnát keressen elő.

-Igazán nem tesz semmit. - mosolyogta, majd befejezte a vacsoráját és illedelmesen elnézést kérve azonnal pötyögni kezdett húgának. Jót derül a lánnyal és kénytelen a nevetéstől kiszökő könnyeit letörölni. -Illene hozzád. Biztosan jól el is fogsz tudni helyezkedni. - bátorítja a lányt. Segítéskép nyújtotta át a tányért, így Rachelnek kevesebb gondja lehet a fiúval. Főleg ha már az éjszakát nála tölti.

Rachel látta, hogy egy kicsit Manato-t is zavarba hozta a nála alvás gondolata, de szerencsére a fiú végül igent mondott a dologra - Rendben, és köszönöm - felelte hálásan, a fiúra mosolyogva. Ry közben az asztalon elgondolkodott, hogy mennyire fogja zavarni őt, és a testvérkéit az, hogy itt alszik egy idegen... de mivel ő kedvelte az óvatos, és egyáltalán nem rémisztő fiút, egy icipici mosollyal jelezte, hogy nincs kifogása a dolog ellen, aztán visszatért a falatozáshoz. Amit Manato a húga rendőrként való tevékenykedéséről mondott, az Rachie-t is megnevetette - Hát, az biztos. Lehet, hogy abban a városban miatta teljesen megszűnne a bűnözés - tette hozzá, továbbra is mosolyogva a kék egyenruhás Akatsuki gondolatán. Mielőtt válaszolt volna Manato kérdésére, a fehér hajú lány egy picit eltöprengett - Hát, az biztos, hogy valami társadalomtudányi szakra szeretnék menni, bár, hogy pontosan melyikre, azt még nem tudom. Valami olyat szeretnék tanulni, amivel segíthetek az embereket... Esetleg szociológiát, vagy valamilyen pedagógiát... - Ha Manato időközben végztt az evéssel, Rachel elkezdte összeszedni a tányérokat, visszazárni a dobozokat, és lassan felállt, hogy gyorsan elmosogassa az edényeket.

Valahogy érezte, hogy a lány egy kicsit megnyugodott. Még ha nem is teljesen. Az időpont említésére zavartan megvakarja tarkóját és ő is nevetni kezd. Persze, mikor máskor is jöhetett volna. A pír láttán az ő járomcsontjára is szín kerül, de igyekszik elfedni pár falattal. A lány válaszára bátorítón mosolyog rá és kellemes mély tónusú hangjával felel. -Ugyan, nem gond. Majd küldök Akatsukinak egy sms-t, hogy ne várjon, majd csak holnap megyek haza. - feleli, bár tudja, ha valaki a lány életére törne, nem tudna sok mindent tenni, csupán ösztönösen küzdene. -Köszönöm a biztatást Rachel. Saját sorsomért nem aggódom annyira. Akatsuki meg ha rendőrnek megy, nem akarok egy bűnöző sem lenni, akire ezt a kopót rá állítják. - feleli nevetve, hiszen számára nehéz elképzelni, hogy húga ne a saját feje után menjen és cselekedjen. Kicsit megtörölte a szemét, majd komolyan tekintett a lányra. -Na és te? Mit szeretnél az életben? - tette fel a kérdést. Közben azért a kis félőst is szemmel tartja, nehogy megijessze egy rossz mozdulattal.

Rachel egy hálás mosollyal fogadta az, amit Manato mondott. Eddig még nem sokan mondták azt, hogy "nyitva áll előtte az ajtajuk", és ez tényleg sokat jelentett a lánynak - Ti is bármikor átjöhettek hozzánk. Még ilyen kései órán is - tette hozzá kicsit kuncogva, felidézve, hogy mennyi is az idő. Manato ajánlatára picit elpirulva bámult a tányérjába, miközben a villájával az ételt piszkálgatta - Hát... ha tényleg nem lenne túl nagy kérés... - felelte végül. Már a gondolatot is megnyugtatónak találta, hogy a Schwarz fiú itt alszik a kanapéján, közte, és a bejárati ajtó között... Lehet, hogy más nem tekintené ezt túl komoly védelemnek, de Rachel-t egyszerűen megnyugtatta az őszinte tekintetű, kedves fiú jelenléte. Viszont úgy tűnt, a továbbtanulás témájával kicsit rossz témába nyúlt bele... - Bizotosan találsz majd valamit, amit szeretni fogsz - mondta a fehér hajú lány bátorítóan - És az iskolában is találsz majd rengeteg segítséget. Sőt, a tanárok még az idegeidre is fognak menni, a sok lehetőség ajánlgatással! És én Akatsuki miatt sem aggódnék annyira. Biztos vagyok benne, hogy az ő jellemével, és képességeivel is talál magának majd valamit... Például lehetne belőle is önvédelmi oktató... Vagy rendőr - mondta el a véleményét a lány. Még ő sem volt teljesen biztos abban, hogy milyen szakra is szeretne menni, de egy felsőbb évfolyamos barátnőjétől tudta, hogy most még nem kell aggódnia - az utolsó gimis évben bővel lesz lehetősége ismerkedni, és választani a lehetőségek közül.

Manato látta a lányon, hogy valami nincs rendben, ami miatt a falat keserűnek érződött a szájában. Nem akarta megbántani, vagy ilyesmi. -Csak nyugodtan. Előtted nyitva az ajtónk. Nem baj ha félsz. Aka is sok mindentől fél, ahogy én is. Ha gondolod az estét nálad tölthetem, hogy nyugodtan tudj aludni. - feleli bátorító mosollyal. Az egyetem hallatán leszegi fejét. Nincs ötlete, hogyan tovább. -Sajnos semmi ötletem sincs... Lehet teológiára megyek, de lehet dolgozni. Aka pedig külön világ. Nem tudom mit akarna, de jelleme nem igen enged neki semmit. - sóhajt szomorúan, hiszen aggódik a rőt zsivány jövőjéért.

Manato ajánlata nagyon kedves volt, és Rachel el is tudta volna képzelni, hogy együtt tölti az estéket a két Schwarz testvérrel... De ahogy felemelte a villára szúrt ételt, rájött, hogy lennének problémán ezzel. Nem tudná elrejteni, hogy nem érez ízeket... ahogy szagokat, és szomorúságot sem. Hogy hiába próbál egy kedves, és szerető lány lenni, vannak olyan hibái, ami sokaknak akár ijesztő is lehet - És ott vannak Ry-ék is... - nézett a kis barátjára - Sokáig ők sem bírják ki társaságban - Köszönöm Manato - mosolygott a fiúra, bár ezúttal kissé haloványabban - Néha lehet, hogy majd átmegyünk... De nem szabadna mindentől így megijednem nekem se, nem igaz? Jövőre már egyetemre megyünk - simogatta meg Ry fejét - Ott sem támaszkodhatok mindig másokra. Tényleg, ti már tudjátok, mit csináltok a gimi után? - kérdezte Manato-tól, kicsit nyugodtabb vizekre evezve ezzel a beszélgetésben.

Örült, hogy a lány úgy fogadta a dolgokat, ahogy. Nagyon kevesen értik meg milyen kapcsolatban is áll az említett rőt ördöggel. Valahol mélyen érzi, hogy a lány hasonló cipőben jár a nyulakkal. Bár neki kevesebb a gondja a kis zsivánnyal, nem úgy mint Rachel-nek a három nyúllal. Örömmel falatozva nézte a nevető lányt és ő maga is jót derült. Bár nem hangosan mégis nagyon aranyosnak vélte a fehér hajú nevetését. Sokkal nőiesebb, mint húga, ki inkább mondható férfiasnak. Olykor tőle is. Rachel első mondatára mosolygott egy rövidet, hiszen a lány most nagyon alábecsülte a húga olykor feltörő vérszomját. A mesére viszont őszinte mosollyal felel és egy falatot lenyelve beszél újra. -Ha úgy adódik és nem szeretnél egyedül... azaz a nyulakkal egyedül lenni, nyugodtan felkereshetsz minket. Szívesen látunk. - mondja némi pírral az arcán. Szeretné megvédeni a lányt. Talán az osztálya miatt. A papok feladata a gyógyítás és a lelkek vezetése. De lehet az oka az is, hogy nagyon megkedvelte a lányt.

Rachel a fiú aggodalommal teli szavaira kedvesen rámosolyott - Hogyne tennéd, elvégre a testvére vagy - Igaz, hogy a lánynak sosem voltak testvérei, de a kis trióját csaknem úgy szerette, mintha a vérszerinti rokonai lennének, így részben meg tudta érteni Manato őszinte ragaszkodását Akatsuki-hoz, és egyben nagyon szépnek tartotta - Biztosan - mosolyodott el Rachie, majd ő is enni kezdett. Most sem érezte az étel ízét, de biztos volt benne, hogy az ikrek ezúttal is valami finomat készítettek, így szokásához híven próbálta eljátszani, hogy képes élvezni az ízeket. Manato hangutánzását hallva Rachel a szája elé tette a kezét, és felnevetett - Én el sem tudnám képzelni, hogy Akatsuki ilyesmiket tudna művelni... De megnyugtató, hogy maradtok - mosolygott a fiúra - Hát, apa kicsit aggódik az eltűnések miatt, főleg, hogy egyedül lakunk... De elmenni mi sem fogunk. Esetleg apa jön haza Angliából egy kis időre, aminek viszont még örülnék is - mesélte a fiúnak.

-Igazad lehet, bár kicsit aggódom érte. - mondta kicsit elmerengve. Megrázta fejét és azonnal a lányra mosolygott. Kicsit azért aggódott is érte, hiszen, akármi történjen, a húga marad. Jól esett látnia, hogy a nyúl elkezdte enni az aszalt gyümölcs keveréket. Hagyta, hogy Rachel szedjen neki is majd ha a lány is szedett magának falatozni kezd. -Jó étvágyat. Remélem ízleni fog. - felelte majd elkezd egy kicsit nevetni. Megköszörüli a torkát és mély férfi hangon kezd beszélni, mi kísértetiesen hasonlít apjáéra. -Manato! Már megint mit művelt a húgod? Nem azt ígérted, hogy odafigyelsz rá? - köhögött végül, majd mosolyogva folytatta. -Apa reakciója ez volt. De közöltük, hogy ez nem az ő műve. Remélem nincs gond nálatok. nem fogunk elmenni. - kezd bele két falat között.

Manato kissé szomorú szavait hallva Rachel elmerengett - Hátha talál maga mellé valakit, aki meg tudja neki ezt mutatni. Hamarosan jön a tanév, talán ott találkozik valakivel, akivel összeillenek ilyen szempontból - mosolygott bíztatóan a fiúra, hiszen bekerülni egy új iskolába mindig sok új ismeretséget jelenthet. És igaz, hogy az artanai suli tele volt furcsábbnál furcsább alakokkal, de akadtak bőven rendes, és jószívű diákok is, valamint erősek, és harcos természetűek egyaránt. Ry kíváncsiságát látva Rachel segített kinyitni neki egy kissebb, gyümölccsel teli dobozt, mire a nyuszi rögtön el is kezdte majszolni a darabkákat - A szüleitek nem aggódnak miattatok a városban kialakult helyzet miatt - kérdezte a lány Manato-tól, miközben, ha a fiú nem tiltakozott, szedett neki is, és magának is a többi doboz tartalmából - Sajnálnám, ha el kellene mennetek ilyen rövid ittlét után... - tette hozzá. Igaz, hogy valódi szomorúságot nem tudna érezni, ha nem látná többet a testvérpárt, de abban biztos volt, hogy a hiányukat megérezné a maga módján.

Hálásan bólint Rachel szavára. -Persze, de belülről azt érzem, hogy meg kell védenem a húgom. Ha kell erővel, de erőtlen vagyok. Néha neki is kellene valaki aki meg tudja mutatni, hogy nem kell mindig a saját erejére hagyatkoznia. - sóhajt egy szomorúat, kicsit hátrébb dőlve a székben. A lánnyal nem tudott teljesen egyet érteni. Neki a szüleivel nem volt gond. Bár ki tudja másoknak több gondja lehet. Bár ő is jobban érezte magát itt, mint otthon. A nyúlat látva felkuncog. -Egyetek csak, váljon egészségetekre. - felelte mosolyogva látva a nyúlat.

Szerencsére Manato arcára hamar visszatért a mosoly, így Rachel is boldogabb arccal dőlt hátra a székben - Megesik az ilyen. Szerintem nem rossz az, ha egy fiú nem csak az izmaira tud támaszkodni. Akatsuki meg hát... Ő már csak ilyen, nem? - Kérdezte felnevetve. Szerinte így volt tökéletes az ikerpár, ahogy voltak, a maguk különlegességeivel együtt. Amikor a fiú a városban feltűnő sok különlegest hozta szóva, a lány kicsit eltöprengett a dolgon - Hát... itt könnyebb a helyzetünk, mint máshol a világon... - mondta elgondolkozva, de eszébe jutott, hogy amikor kisgyerekként a városba érkezett, mennyire otthon érezte magán Angliához képest. Mintha folyamatosan hívta volna a város... Manato felszólalására ő is szélesen elmosolyodott - Igazad van. Ha elkezdődik az iskola, akkor már nem lesz ennyi szabadidőnk - Ry közben lemászott az asztalra, és óvatosan megközelítette a Schwarz fiú által hozott dobozokat, mert kíváncsi volt rá, hogy Manato mit hozhatott neki - Azt hiszem, Ry is szívesen enne ismét a főztötökből - mosolygott Rachie a nyuszi kíváncsisága láttán.

Némi örömmel hallotta, hogy két nyúl már ágynak esett, az ijedős Ry pedig jobb szeret gazdájával lenni. Ő is megnézte a terítést majd bólintott, hogy minden az asztalon van. A lány szavaira a kék szemekbe néz pirult arcával és mosolyogva fogadta a bátorítást. -Köszönöm. Igazad van, de különös, hogy a húgomnak kell mindig fizilai erőt képviselnie. - kezd bele a furcsaságba. A lány keze pont a jelen pihent mivel kicsit elkomorodott arca, de azonnal a szokásos jó fiús mosolya került helyére. A másik fiú említésére különös érzetr támadt, de ezt leplezi. -Valóban... ebnyire gyüjti az ilyeneket a város? De tudodmit! Ne ezzel foglalatoskodjunk. Inkább mi is használjuk ki ezt a kis szabadságot. - mosolyog bátorítón. El akarja kergetni a lány félelmét és nyugtalanságát.

Ry látva a kedvesen felé integető Manato-t, óvatosan visszaintett, de aztán inkább visszatért a gazdája biztos közelébe. A nyuszi a Schwarz fiútól nem tartott annyira, de egyszerűen ilyen volt a természete - Azt hiszem, most már minden van elől - nézett végig Rachel az asztalon, miután leült, majd Manato-ra mosolygott kedvesen - Köszönöm, hogy gondoltál rájuk is. Bár Il és Py már lefeküdtek, szóval ők majd reggelire tudják megenni... - A lány érdeklődve hallgatta a kissé zavart, és elpiruló fiút, aztán egy kis mosoly kíséretében bátorítóan a vállára teszi a kezét - Ugyan, nem csak úgy tudsz megvédeni valakit, ha fizikailag vagy erős. Ha valakinek erős a lelke, az néha sokkal többet ér - teszi Manato mellkasára a tenyerét, aztán picit elpirulva kapja el onnan - És a gyógyítás is nagyon fontos, hiszen ha Akatsuki megsérülne, te lennél ott mellette, hogy újra talpra állítsd - Stern tanárúrral kapcsolatban Rachel bólint egyet - Értem... Biztos, valami magánügy lehet - vonta le a következtetést, hiszen Kasa Stern nem olyannak tűnt, aki pusztán azért, mert nincs kedve, abbahagyja az oktatást. Manato kérdésére Rachie mosolyogva válaszol, jelezve, hogy az ijedséget leszámítva minden rendben - Persze. Élvezzük még a szünet hátralévő részét, nem igaz? - néz a vállába csimpaszkodó Ry-re, aki egy picit biccent - Nem rég találkoztam egy fiúval a városban - meséli aztán Manato-nak - Képzeld, ő is különleges, és új a városban, akárcsak ti. Bár ő kicsit elveszettebb mint ti, ráadásul egyedül is van... Szóval neki is segítettem beiratkozni. Különös, nem? Ilyen rövid időn belül már három embert vittem el az iskolába - mondta kicsit nevetve.

Mosolyogva fogadta a lány válaszát, mi Il-t illette. Nem akart rosszat és megbántani sem, de az a legutóbbi kék folt a karján nem volt túl kedves. És lehet segíteni is tudnának a most enyhén riadt lánynak. Most kicsit olyan, mint egy őz suta, kiből árad a félelem. Szíve szerint megölelné vagy valahogy kimutatná, hogy minden rendben lesz. Bent figyelte, ahogy az ijedős nyúl előmászik és lassú mozdulattal integet neki, üdvözölve. -Valamit segítsek? meg a nyulaknak is hoztam kis harapni valót. - mondta majd figyelte a lehuppanó lányt. -Akatsuki is ezt mondta... De sajnos én nem tudom megvédeni azokat akiket szeretek... csupán meggyógyítani. Kellemetlen érzés, hogy ha bajban lenne a húgom nem tudnék neki segíteni. -kicsit elhallgat, majd a lány kék szemeibe figyel. -Ahogy téged sem... - néz ölébe kulcsolt kezére és enyhén elpirul. A tanárt ért kérdésre megrázta fejét. -Sajnos nem. Csak annyit mondott fontos dolga van. Alex tartja az edzéseket, aki ügyes és igyekszik javítani mindenki technikáján. De a két vérmes tyúkkal nem tud ő sem mit kezdeni... - sóhajt egyet, majd az asztalra támaszkodva a lányt figyeli. -Na és te, Veled minden rendben? - kérdezi őszinte aggodalommal.

Rachel kicsit felnevetett Manato válaszán - Igazad lehet... Il biztos jobban el tudna ijeszteni bárkit, mint én - A lány a serpenyőre nézve picit elmerengett. A kés gondolata korábban neki is átfutott az agyán... de egyszerűen képtelen lenne használni. Rachel szinte sosem bántott még senkit, azt pedig el sem tudta képzelni, hogy egy ilyen veszélyes eszközt emeljen valakire. Amíg a fiú helyet foglalt az asztalnál, és elővette az ételes dobozokat, a házigazda a szekrényekhez lépett, és miközben a fiút hallgatta, tányérokat, és evőeszközöket rakott az asztalra. Pakolás közben vette észre a fejre fordított tálat, amely alá Ry bújt még Manato érkezésekor. Óvatosan kopogott rajta, mire az ijedős plüss óvatosan kikukucskált, és amikor észrevette, hogy valójában ki is jött, kissé megnyugodva mászott elő, és felvetette magát Rachel-lel, majd a vállába csimpaszkodva figyelte Manato-t - Nem dehogy - mondta a lány mosolyogva, miközben lerakta a tányérokat - Sőt, nagyon örülök, hogy átjöttél. A társaság mindig jót tesz - Az edzésről, és Akatsuki-ról szóló szavak őszinte mosolyt csaltak a lány arcára - Hát, Akatsuki-tól nem is vár kevesebbet az ember... de te azért vigyázz magadra! Nem sokat ér az önvédelem, ha előbb összetörnek, mint hogy valaki megtámadna - Miután végzett a terítéssel, ő s helyet foglalt az asztalnál - De ezek szerint mind a ketten jól beilleszkedtetek a városban... Nem tudod, Mr. Stern mi miatt hagyta abba az edzéseket? - érdeklődött, mert mostanában gondolkozott azon, hogy ő is beszállna, de a tanár mostanában nem igen volt elérhető.

A lány válaszára megértőn bólint, majd elmosolyodik. -Szerintem egy konyhakéssel jobban jársz.. vagy Il-lel. - mosolyog enyhén gonoszkásan, mi nem ronthatja el angyalias arcát. Az invitálásra belép, leveszi cipőjét és követi a lányt a kivilágított konyhába. ~Ennyire megijedt volna?~ Gondolkozik el egy pillanatra,míg helyet nem foglal az asztalnál és lerakja az ételeseket. -Elhiszem, gratulálok hozzá és remélem nem zavartalak meg semmiben. - néz a lányra kicsit aggódva. Valóban nem gondolta át normálisan, mikor is akarja megejteni a látogatást. A húgát ért kérdésre szinpadiasan sóhajt egy nagyot. -Még mindig húzzuk egymás agyát, jár a helyiekkel futni, olykor utcai verekedésekbe keveredik. Szerencsére ügyes, megússza a dolgokat. Jártunk Mr. Stern-hez, amíg tartotta az edzést. Kicsit elkalapáltak a srácok egy csajszi pedig elvert mint a lovat. - mosolyog bátorítón.

Szerencsére Manato nem akadt ki túlságosan a majdnem őt ért serpenyős támadás miatt - Hát... elég sok ijesztő dolgot olvasni mostanában a Hírmondóban, és... Ez tűnt a legjobb fegyvernek itthon - dugta el a háta mögé az említett főzőeszközt, miközben kicsit elpirult. Kívülről elég gyerekesnek tűnhetett, hogy egy serpenyővel próbálta meg távoltartani a betörőket... - Ez nagyon kedves tőled - mosolygott a fiúra, bár a pír az ő arcáról sem tűnt el, hiszen nem sokszor jönnek hozzá fiúk, pláne nem ilyen későn - Tényleg rég találkoztunk... Sajnos mostanában picit zsúfoltak voltak a napjaim... - mondta a fiúnak, miközben félreállt az ajtóból, hogy beengedje, majd ha Manato belépett, kicsit körülnézve, gyorsan visszacsukta az ajtót - Egyébként velem minden rendben. Lassan sikerül mindent befejezni a klubhoz, meg beszerezni a következő tanévre - mesélte a fiúnak, miközben bevezette a konyhába - És nálatok mi a helyzet? Akatsuki jól van? - kérdezte, bár valójában jobban kíváncsi arra, mi minden történt a fiúval mostanában.

Türelmesen várt az ajtóban, olykor oldalra tekintve nincs-e mögötte valaki, vagy húga nem épp trolkodni készül láthatatlan erejével. Szerencséjére nem és Rachel is ajtót nyitott. -Szi... - megakad a szó a torkán a serpenyő láttán. -Ne haragudj, nem akartalak, de meg tudhatnám mit akarsz azzal a serpenyővel? - néz kicsit értetlenül, majd a válasz után egy szelíd mosolyt küld felé. -Ne haragudj, tudom nehéz idők járnak erre és én is korom feketében állok az ajtód előtt az éjszaka közepén, de csak egy kis vacsorát hoztam. Meg jöttem érdeklődni, hogy minden rendben van-e veled. Régen beszéltünk. - kezd bele enyhe pírral az arcán.

Rachel épp lapozott a könyvben, amikor kopogás hangzott fel a bejárati ajtó felől. Ry abban a pillanatban elejtette az édességét, és a gazdája pulloverében próbált meg elbújni - Ugyan, nyugi... Biztos csak a postás, vagy hasonló - próbálta Rachie megnyugtatni a plüsst, de az ő hangja is igencsak remegett - Melyik postás jönne sötétedés után? - Nyelt egyet, aztán Ry-t megfogva felállt, és odasétált a konyhapulthoz, amire lerakta a nyuszit. Miközben Rachel sietve a szekrényben keresgélt, Ry egy fém fazék alá bújt, ami teljesen eltakarta őt - Ez jó lesz - vett ki egy serpenyőt a lány, amit kicsit meglóbált, mintha csak egy baseball ütő lenne - A mesékben legalábbis mindig jó fegyvernek tűnik... - Óvatosan odament a bejárati ajtóhoz, és miután vett egy mély levegőt, a serpenyőt készenlétben felemelve lassan kinyitotta az ajtót - Manato! - mosolyodott el megkönnyebbülten, miközben leengedte a rögtönzött fegyverét - Jól megijesztettél...

Régen beszélt Rachel-lel és ez egyre jobban fusztrálja. Akatsuki szerencsére nem az a fajta húg, aki jól viseli fivére ingerültségét és így az estére egy ételhordóba összepakolt egy könnyed vacsorát valamint kisebbekbe a nyulaknak is egy kis nyalánkságot. Csirkecombot sütött és darabolt, egy kis gyümölcssalátát kevert be valamint egy kisebb marokyni csokit is tett. Maguknak tojásból Calcone-t és paradicsom salátát készítettek. Manato hálás mosollyal búcsúzik húgától, mondván majd ír egy sms-t, hogy mikor indul onnan. Követte az útvonalat, amit látott majd a póstaládákon olvasva a neveket megtalálta a nagy házat. Fekete pólóban, sötét farmerban és fekete tornacipőjében kopogtat az ajtón. Kicsit izgatott, mégiscsak az éjszaka közepén gondolta úgy, hogy át kell jönnie. Nap közben inkább a napfényben fürdőzve meditált, így a mai nap szinte teljesen kimaradt az életéből.

Miután Rachel, és a hosszúfülü trió befejezték az szokásos esti rajzfilmnézést, Py és Il elég hamar elvonult aludni - Ry, és a lány azonban még egy jó darabig  konyhában ücsörögtek - ahol fel volt kapcsolva a létező összes villany. Ahogy jött a sötét, Rachie félelme minduntalan visszatért, és a sötétben az ágyban fekvés helyett inkább főzött egy adag forró csokit, és kiült a konyhába olvasni, hátha elfárad annyira, hogy elalvás előtt már ne legyen ideje gondolkodni. Ry pedig, mivel hogy ő még a lánynál is jobban meg volt ijedve, most is a gazdája ölében ücsörgött, és egy mályvacukrot nyammogott - Nem akarsz már lefeküdni? - kérdezte a lány, de a plüss csak a fejét rázta, és Rachel melegítőfelsőjébe kapaszkodott - Jól van, jól van - simogatta meg Ry fejét, aztán visszatért a könyvéhez - Lehet kellene venni egy mozgásérzékelős lámpát a bejárat fölé... - merengett a nyuszi fülét bicergálva. Elvégre, ilyenkor a félhomályban akárki oda tud menni a ház elé, a lámpa legalább jelezné, ha mozgás van.