FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

Heartnett napló
(részlet)

1897. 08. 27. Daneville

Ma végre megtettem.
Bevallottam neki mit érzek iránta.
Habár Kyle és Robert szerint Ms. Artana nem olyan hölgy, aki rangban megfelelne egy Heartnett-nek, én mégis inkább a szívemre hallgattam, és apám nemtetszése ellenére ma elmentem hozzá, és elmondtam neki, mit is érzek iránta.
Hogy milyen csodás az ezüstszőke haja, amelyen megcsillan a nap meleg fénye, milyen gyönyörűséges a két zafírkék szeme, amely ékkőként ragyog fel, valahányszor felkacag…
Minél többször figyeltem őt a városban, annál biztosabb voltam abban, hogy soha nem kívánok meg más nőt életem során, csakis őt.
Ms. Artana Ernsnett. Még a neve is gyönyörűséges…
Ám hiába volt égő vágyam, ő mégis elutasított…
Papírra sem tudom vetni azt a szomorúságot, amit akkor éreztem, mikor kiejtette azokat az elkeserítő szavakat csodásan vöröslő ajkain.
De még ekkor is kedves volt; azt mondta, nem a személyem az, amely nemleges válaszadásra készteti őt. Hogy rajtam kívülálló dolgok miatt kell elutasítania a szerelmemet.
De nem adom fel!
Bebizonyítom előtte, hogy engem nem érdekel a hozomány, vagy az, hogy bizonytalan a családi háttere. Elfogadnám akkor is, ha csupán egy mosónő lenne, akinek a váltásruháján kívül semmi mása sincs.
Szeretem őt.

1897. 09. 05. Daneville

A válasza sajnos még mindig elutasítás…
Az elmúlt napokban több időt töltöttem szívem hölgyével, mint azt barátaim, és apám jónak látott, de minden perc olyan volt számomra, mintha ünnep lenne. Többször is elkísértem Ms. Artana-t a piacra, vagy a barátnőihez, és egyre jobban megismerhettem ezt az angyali teremtményt.
Végtelen kedvességét mi sem írhatná le jobban, mint hogy minden na meglátogatta Ms. Edith-et, akit betegsége az ágyhoz kötött.
És tudom jól, hogy ő is élvezte az együtt töltött időt. Hiába mondta azt, hogy nem lehetünk együtt, a tekintete és a mosolya elárulta számomra, hogy igenis kedvel engem. Már csak meg kell győznöm róla, hogy ez elég a boldogságunkhoz.
 

1897. 09. 14. Daneville

Ez a harc tovább tart, mint azt gondoltam volna…
Habár ma már láttam a célt egy pillanatra felvillanni előttem: Ms. Artana már nem vágta rá a kérdésemre egyből a nemleges választ. Látom rajta, hogy az ő szívét is kezdi átjárni ez a gyönyörű érzés.
Sajnos azonban apám egyre kevésbé tűri, hogy a választottam szívét próbálom elnyerni. A héten többször is vendégségbe hívta Ms. Lydia Marsh-ot, és a szüleit, és a szavaiból nehéz volt nem kiérezni, hogy jobban örülne, ha a fia egy Ms. Lydia-hoz hasonló lánnyal kötne házasságot, és nem egy Európából érkezett, rangban alacsonyabban álló lánnyal, akinek az anyja pusztán a falu füvesasszonya.

1897. 09. 21. Daneville

Mindig is tudtam, hogy a szerelem győzedelmeskedik!
Ms. Artana ugyan nem mondott igent még mindig, de ma különös dolgot mondott.
„Találkozzunk holnap este, naplemente után egy órával a tisztáson, ahol tavasszal az ünnepséget szoktuk tartani. Elárulok Önnek valamit… Ha még akkor is igaznak gondolja az érzéseit, akkor nem harcolok többet a sajátjaim ellen sem...”
Fogalmam sincs, mit akarhat a kisasszony mondani nekem… Talán már van egy férje Európában? Vagy valamilyen betegség kínozza?
Félek… De egyben boldog is a szívem, hiszen holnap talán elnyerhetem a hölgyem szívét…
Rettegve, és örömittasan számolom az perceket a találkozónkig…

1897. 09. 22. Daneville

Egész nap a szobámban őrlődtem, hogy papírra merjem-e vetni ezeket a szavakat… De ki kell adnom magamból, és ez olyan titok, amelyet senkinek sem árulhatok el, mert az akár Ms. Artana halálát is okozhatja…
Nem merem leírni azt, amit az erdőben láttam, és hallottam… A nagy részét nem is értettem, de megígértem Ms. Artana-nak, hogy bárhogyan is döntök, megtartom a titkait.
Így hát anélkül, hogy elmondanám, mivel is bizonyította mindezt nekem, elárulom az igazat...

1897. 09. 22. Daneville

Egész nap a szobámban őrlődtem, hogy papírra merjem-e vetni ezeket a szavakat… De ki kell adnom magamból, és ez olyan titok, amelyet senkinek sem árulhatok el, mert az akár Ms. Artana halálát is okozhatja…
Nem merem leírni azt, amit az erdőben láttam, és hallottam… A nagy részét nem is értettem, de megígértem Ms. Artana-nak, hogy bárhogyan is döntök, megtartom a titkait.
Így hát anélkül, hogy elmondanám, mivel is bizonyította mindezt nekem, elárulom az igazat: Ms. Artana Ernsnett boszorkány. Valódi boszorkány.
Ezért kellett eljönnie az édesanyjával, aki szintén varázshatalmú, Európából; menekültek a keresztények elöl, akik máglyára küldték a hozzá hasonlókat.
Azért jöttek el Amerikába, hogy itt új életet kezdjenek, és elrejtőzzenek az üldözőik elől.
Ms. Artana azt is elmesélte nekem, hogy ő és az anyja egyáltalán nem olyan, mint a gyermeki történetekben szereplő gonosz banyák. Nem repkednek az égen seprűnyélen, nem főznek halálos mérgeket, és nem hoznak dögvészt a környékre. Az erejüket arra használják, hogy fenntartsák a természet, és az emberek közötti harmóniát. Gyógyfőzeteket kevernek, amellyel megmentik a beteg embereket a korai haláltól, varázsszertartásokat végeznek az egészséges gyermekekért, és a természet épségének megóvásáért.
Talán a szerelmetes szívemnek volt köszönhető az, hogy végighallgattam Ms. Artana szavait… de a szemében nem láttam hazugságot, vagy gonoszságot. Megértettem végre, miért akart olyan kitartóan elűzni maga mellől… Nem akarta, hogy én magam is gyanúba keveredjek a valódi kiléte miatt. Habár nem féltem tőle, akkor és ott nem mertem újra kimondani azokat a szavakat…
De most, hogy átgondoltam, nem hezitálok többé: Szeretem őt!
Legyen bárki is ő valójában, cimboráljon mások szerint akár az ördöggel is, én akkor is szeretem őt!
És meg fogom védeni őt, történjen bármi is. Én, mint Daneville város következő vezetője, mindenképp megvédem Ms. Artana Ernsnett-et, mert szeretem őt!
És most, hogy leteszem ezt a tollat, megyek, és elmondom apámnak, hogy feleségül fogom őt venni!

1897. 09. 23. Daneville

Apám nem fogadta túl jól a hírt, miszerint Ms. Artana-t fogom feleségül venni, de végül a következő szavakkal beleegyezett:
„Anyád utolsó kérésének megfelelően tiszteletben tartom a döntésedet… De mielőtt valóban megkéred annak a lánynak a kezét, beszélni akarok vele!”
Nem tudom, mit fog elhangzani apám, és Ms. Artana között… De reménykedem, hogy az édesapám is meglátja majd a szívem hölgyében rejlő csodálatos erényeket.

1897. 09. 24. Daneville

Ma elmentem Mrs. Ernsnett-hez, hogy hivatalosan is megkérjem a lánya kezét.
Úgy történt, ahogy vártam; apám, miután beszélgetett Artanaval – vagyis most már úgy kellene írnom, hogy a menyasszonyommal – áldását adta ránk. A szemében ugyan láttam, hogy vannak még kételyei a házasságot illetően, de reménykedem benne, hogy idővel ezek tovaszállnak.
A mai talán életem legboldogabb napja… Vagyis miket beszélek, az majd az esküvőm napja lesz.

1897. 09. 26. Daneville

A mai nap kitűztük az esküvőnk napját; Artana kérésére végül is december 21-ét választottuk. Titokban elmondta nekem, hogy ez a nap az ő körében különösen nagy ünnepnap, és hogy szerencsét hoz, ha egy pár azon a napon kel egybe. Habár apám eredetileg novemberben szerette volna megtartani az esküvőt, egy örömteli hír miatt kénytelenek voltunk arrébb tolni a dátumot. Ms. Lydia-t ugyanis szintén eljegyezték; nem más, mint a jó barátom, Robert Blake.
Nem akarok rossz következtetéseket levonni, de érdekes időzítés volt… és választás. Hiszen a Blake család a második legfontosabb a város vezetését illetően…
De most nem kívánok ilyenekre gondolni. Örülök a boldogságuknak, még ha az nem is mérhető a miénkhez, Artana-val.
Most, hogy végre nincsenek titkaink egymás között, olyan, mintha az utolsó fal is leomlott volna közöttünk.
A korábban iránta érzett szerelmem pusztán parázs volt, a mostani lángoló érzelmeimhez képest.

1897. 10. 02. Daneville

Idén hamar beköszöntött a tél – ráadásul a legzordabb az elmúlt években. Remélhetőleg Robert-ék esküvőjére kissé enyhül majd az idő.
Artana és az édesanyja elkezdtek dolgozni az esküvői ruhán. Én természetesen nem láthatom, csak majd a nagy napon, de biztos vagyok benne, hogy a menyasszonyom ragyogni fog benne.
Ms. Edith sajnos újra ágynak esett, ami igencsak elszomorította Artana-t, de biztosítottam róla, hogy a barátnője ugyanolyan hamar meg fog gyógyulni, mint a legutóbbi alkalommal.

1897. 10. 07. Daneville

Sajnos az idő egyre rosszabbodik. Habár még reménykedünk, de úgy tűnik, Robert-ék nagy napja is hóviharral teli lesz…
Ms. Edith állapota sem javult… Artana egyre elkeseredettebb, és sokszor késő éjjelig fennmarad, hogy segítsen a barátnőjén, a maga módján. Sokszor rémesen fáradtnak tűnik. Bárcsak tudnék rajta segíteni…

1897. 10. 09. Daneville

Ms. Edith ma hajnalban elhunyt…
Még sosem láttam Artana-t ennyire szomorúnak… Semmivel sem voltam képes megvigasztalni őt…
Robert-ék is azon gondolkodnak, hogy elhalasztják az esküvőt. Az idő továbbra is rémes. Még sosem láttam ennyi havat lehullani ilyen rövid idő alatt. És a szél… hidegebb, mint a befagyott tó vize télen.
Ráadásul egyre több ember esik ágynak, hasonló tünetekkel, mint amilyenek Ms. Edith-nek voltak...
Mintha valaki elátkozta volna a várost…

1897. 10. 11. Daneville

Ma volt a temetés.
Rémes volt látni Artana kisírt szemű, fekete ruhás alakját a hóesésben. A legrosszabb mégsem ez volt…
Ms. Edith édesanyja ugyanis ráripakodott Artana-ra a gyásznép előtt. Azt állította róla, hogy boszorkány… Hogy látta, ahogy furcsa színű italokat itat a lányával, és hogy érthetetlen nyelven motyogott mellette. Hogy ő okozta a halálát…
Láttam Artana-n, hogy ez a feltételezés csaknem annyira fáj neki, mint az, hogy elvesztette a barátnőjét. Szerencsére sikerült az asszonyt lecsillapítanom, és úgy tűnt, az emberek, csak egy megtört asszony szavainak tudták be a dolgot… de mégis aggasztó.
Megpróbálok majd minél több időt Artana-val tölteni a napokban. Annyira fáj, hogy ilyen szomorúnak kell látnom őt.

1897. 10. 20. Daneville

Robert-ék ma megtartották az esküvőt. Csupán pár emberrel, és a szűk családdal, mert a hóviharok miatt senki sem mert távolabbról ideutazni az esemény miatt. A barátom ugyan boldognak tűnt… de Ms. Lydia, azaz most már Mrs. Blake igencsak fáradnak, és szomorúnak látszott.
Artana továbbra sincs túl jól. Egyre többen utasítják vissza az ő, és az édesanyja gyógyszereit. Pletykák kezdtek terjedni a városban… Nagyon rossz pletykák.
Látom rajta, hogy fél, hogy mit hoz a jövő.
Talán el kellene vinnem őt, és az édesanyját a városból…?

1897. 10. 25. Daneville

Apám ma behívott az irodájába. Nem csak ő volt ott, hanem a városi tanács két másik fontosabb tagja: Mr. Blake és Mr. Kinsey.
Aggasztó volt az egész, de a kérdéseik csak rosszabbak voltak.
Arra voltak kíváncsiak, tapasztaltam-e bármi olyat, ami arra utalhat, hogy Ms. Artana Ernsnett sötét erőket használ. Természetesen nemleges választ adtam minden ilyesfajta kérdésükre, de láttam a szemükben, hogy nem adnak teljes hitelt a szavaimnak.
Miután a két férfi távozott, apám megkérdezte, hogy nem kívánom-e felbontani az eljegyzésemet Artana-val. Ennél bolondabb kérdést?!
Egyre rémesebbek ezek a pletykák. Bár valahol érthető… az emberek félnek. Az idő egyre rémesebb, egyre többen betegszenek meg, Artana-ék gyógyszerei pedig mintha erejüket vesztették volna.
Fogalmam sincs, mit tehetnék…
Holnap beszélek Artana-val arról, hogy elmenjünk. Persze, ha egy kicsit javul az idő.

1897. 10. 26. Daneville

Ezeket a sorokat egy fedett kocsi hátuljában írom, a gyenge lámpa fényénél...
El kellett menekülnünk a városból, a mai nap eseményei megpecsételték a döntésemet.
Kora reggel Artana zörgetett az ajtóban, vékony kis kabátjában, elkeseredett arccal. Sírva mondta el, hogy az édesanyja az éjszaka nem ment haza... Csak nekem árulta el, hogy az erdőbe indult, elvégezni egy szertartást a város megmentéséért, de hajnalra sem tért vissza...
Keresőcsapatokat küldtünk ki a környékre, de késő délutánig semmi eredmény nem volt. Már csaknem lement a nap, amikor néhány férfi kiabálása hangzott az erdőből, hogy megtalálták Mrs. Ernsnett-et. Nem akartam, hogy Artana lássa az anyja, hóval betemetett testét... de a makacsságával nem tudtam felvenni a harcot... Majd megszakadt a szívem, ahogy a menyasszonyom ott zokogott a hóban, a vérbe fagyott idő hölgy teste mellett...
Az orvos nem tudta pontosan, mi okozta Mrs. Ernsnett halálát. Mérgezésre, vagy hasonlóra gondoltak... de nem ez volt a legrosszabb. Hanem, hogy megtalálták a nála lévő zsákot, amely tele volt füvekkel, érthetetlen nyelvű könyvekkel, halott állatokkal... egyértelmű boszorkány eszközök...
Amikor ezt meghallottam, egy percet sem vártam – összeszedtem annyi pénzt, és ruhát, amennyit csak tudtam, és befogtam egy kocsiba. Sietve Artana házához hajtottam, és őt is összepakolásra sürgettem. Bár a szerelmem nem akarta hátrahagyni az anyja testét, nem volt választásunk. Tudtam, hogy a városlakók kellően kétségbe vannak esve, hogy Artana-nak tulajdonítsák a várost sújtó szörnyűségeket. Be is börtönözhetik... vagy akár máglyára is küldhetik! Ezt semmiképp sem engedhetem!
Igaz, a havazásban nehéz a haladás, és Artana szemeiből folyamatosan folynak a könnyek, de ha elérünk egy másik városba, minden rendbe fog jönni.
Utána elutazhatunk északra... vagy akár visszatérhetnénk Európába közösen. A jövő még előttünk áll!