A városi tanács tagjai:
- John Russ
Az apjától vette át a helyet, pár évvel ezelőtt. Ő, és a húga a tulajdonosa a helyi hotelnek, és az étteremnek. A családjában nincs egyetlen különleges sem, ő maga pedig kifejezetten negatívan áll az erővel rendelkezőkhöz, mivel úgy gondolja, ők az egyik ok, hogy a város turizmusa nem tud kellőképpen fellendülni.
- Anna Moore
A lánya születése előtt pár évvel lett a helyi kórházban főorvos, és a tanács tagja. Amikor állapotos lett, visszamondta a helyét a tanácsban, hogy teljesen a születendő gyermekére tudjon koncentrálni – bár a munkája mellett ez így is nehéz volt. Amikor a lányáról kiderült, hogy különleges, Anna még nem érezte átoknak – csak miután megtörtént a baleset, és a kislány örökre kerekesszékbe kényszerült. Anna véleménye ezután drasztikusan megváltozott a különlegesekről – úgy gondolja, komoly korlátozásokat kellene foganatosítani, az erejük korlátozása végett, és hogy a veszélyesnek ítélteket akár be is kellene zárni az emberek biztonsága érdekében. Amióta újra tanácstag lett, ő az egyik legkomolyabb különleges ellenes.
- Jeremiah Elhan
A tanács alapszabályai szerint minimum 5 főnek mindig aktív tagnak kell lennie – így amikor Nicholas Kinsey a betegsége miatt visszavonult, az akkori tagoknak egy új embert kellett választaniuk maguk mellé. A választás végül Mr. Elhan-ra esett, aki az állam vasúti hálózatának tulajdonosa, és már évtizedek óta Artana-ban élt, valamint rengetegszer támogatta a várost. A férfi elfogadta a felkérést – bár igencsak meglepődött, amikor a város gazdasági, és turisztikai adatai mellett a különlegesek titkait is megosztották vele. Kívülállóként a mai napig ő képviseli a semleges oldalt a tanácsban – és legtöbbször az ő szavazata dönti el a vitákat. Jeremiah nem azt veszi figyelembe, hogy egy döntés a különlegesek mellett, vagy ellen szól, hanem azt, hogy mi a legjobb a városnak, és az embereknek.
- Rosemary Willow
Mrs. Willow már fiatal felnőtt kora óta a városi tanács aktív, és feltehetően legalacsonyabb tagja. Az immár idős asszony pár évvel ezelőttig a helyi óvoda vezetője volt, ahol nem egy fiatal különlegessel találkozott – és ahová a saját erővel rendelkező unokája is járt. Ő maga mindig is a különlegesek megsegítéséért munkálkodott, és amíg lehet, próbál a tanács tagja maradni, hogy ezt folytathassa.
- Adrian Blake
Formális tagok:
- Loreley McKelley
- Nicholas Kinsey
|