FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

Randy válasza egyáltalán nem lepte meg a testvérét. A másik lány mindig is jobban tudott koncentrálni a küldetésre, és a fontos dolgokra, és képes volt háttérbe helyezni az ilyen érzelmi problémákat. Gunell megértően bólintott, hiszen ő is igyekezett az esetekre koncentrálni a nap nagy részében, de valahányszor elkalandozott a figyelme, eszébe jutott Kuro rosszulléte, és az azzal kapcsolatos kérdések... Amikor megszólította a felettesüket a nyomozós szobában, kicsit megnyugodva nézett végig a látszólag jó kedvű, és megszokott viselkedésű férfin. Kicsit talán fáradtabbnak tűnt a szokottnál, de egyáltalán nem úgy nézett ki, mint akit komoly betegség, vagy valami más sötét dolog kínoz - Hát - nézett Gun a nővérkéjére, hogy gond-e, ha ő adja elő, amit megtudtak, majd Kuro felé fordulva, elővéve a komoly, nyomozós arcát kezdte felvázolni a dolgokat - A Stern szülők teljes zsákutca, tehát vagy csak véletlenszerűen lettek kiválasztva, vagy a lányuk volt az ok. Erről talán többet megtudhatunk, ha a farkaslány visszaváltozik végre - jegyezte meg, aztán rátért az eltűnésekre - A 15-i eltűnés elég érdekes... Emma Stein, akinek a holttestét megtalálták az erdőben, a boncolás szerint elektromos áram miatt vesztette életét, ami azért különös, mert Peter Frye, a barátja, aki ugye aznap eltűnt pont erre képes az erejével. Nem akarok rossz következtetést levonni, de szerintem nem ártana kiadni egy körözést a fiúra. William Bush esetét pedig egyelőre külön tettük. Egyrészt nem illik bele a periódicitásba, amit az eltűnések mutattak, valamit a fiú nem volt különleges - Gunell újra Randgír-ra nézett, hogy van-e valami, amit kihagyott, vagy csak nem emelt ki kellőképpen, majd Kuro felé fordult - És te? Kiderítettél valamit? - fonta össze várakozóan a karjait a mellkasa előtt. Ő is, és Randy is tudták, hogy Kuro beszélt Edward McKelley-vel, és Gun így is úgy érezte, hogy túl sokáig voltak elhallgatva előle azok az információk, így most nem tágított volna e mellől a téma mellől, még ha a felettese nem is akarna beszélni. Hasonló érzése volt a rosszulléttel, és a szemfedővel kapcsolatban is... de a nyomozás előrevalóbb volt, mint a magánéletük.

Kurot töprengéséből Gun felkiáltása zökkentette ki. Észre se vette volna, hogy a lányok megjöttek, ha az élénkebbik nem üdvözli. Feléjük fordulva pimasz mosoly húzodott a szájára. - Úgy tűnik - felelte, miközben végigmérte a beosztotjait. Mindketten jó nagy adag írószert cipeltek, illetve Gun már nem, mert levágta az asztalra. Randy olyan volt mint mindig, csendes és visszahúzodó, testvére azonban élénknek és vidámnak tűnt. Kuro örült neki, hogy nem változtak meg az írányába, bár pontosan jól tudta, hogy valószínűleg nem kerülheti el a kérdéseket örökké. Neki dölt, a tábla mellett lévő kisebb asztalnak és karba font kézzel a lányok felé fordult. - Bár elolvastam a tábla nagy részét, azért szeretném inkább tőlletek hallani, mit derítettetek ki, és hol találtatok összefüggéseket, szóval csak rajta, ne fogjátok vissza magatokat - húzta görbe mosolyra a száját, és félszemével hol az egyik, hol a másik lányt figyelte. Végül azon állapodott meg a tekintete amelyik hamarabb beszélni kezdett.

Randy-t nagy nehezen elrángatta Gun bevásárolni, mindazt amit a templomban elhasználtak. Aragami csak morog, tekintve, hogy fel kellett kelnie elkisérnie úrnőjét. Aggasztotta a gyermek gyilkos, és a másik. A Stern család vére és az eltűnt gyerekek. Beslisszant Gun mellett és megvárta míg a testvére becsapja az ajtót. -Sajnos nincs ötletem... Kicsit aggódom érte, viszont jobban aggasztanak az eltűnések meg a sebek. - sóhajt egy nagyot és érzi Aragami nyugtató kezét a vállán. Testvére mellett lépett be a dolgozóba, mikor meglátta a főnöküket. Gun a beszédesebb amit szerencsére nem hagyott a tengeren túlon, így ó megmaradhatott a néma árnyéknak, ki a fényt kíséri.

Gunell, a kezében egy mappányi különféle papírlappal, meg egy doboz ragasztószalaggal sétált vissza a templomhoz, a testvérével az oldalán. Hiába, a nyomok rendszerezése, a jegyzetelés és a táblára való felirkálás során elhasználták Daniel atya szinte összes filctollát, és papírlapját, így ma kénytelenek voltak elmenni feltölteni a készleteket. De hiába a sok munka, gyanusítottat még nem találtak. Pedig már beszéltek Mr. és Mrs. Stern legtöbb volt munkatársával - de nem találtak senkit, akit akár minimálisan is összefüggésbe tudtak volna hozni a gyilkossággal. Az eltűnésekkel ugyan volt egy kis előrelépésük, de az sem volt sok - William Bush esetét szinte teljesen külön tették, mivel nem passzolt sem az időpontokhoz, sem a különlegesekhez; illetve Peter Frye eltűnése különösen érdekes volt - Lehet, hogy ő felet a többiek eltűnéséért, de a barátnője valahogy rájött, és kénytelen volt elmenekülni...? - töprengett, miközben a hátával belökte a templom kapuját, és a lábával megtartotta, amíg Randy is bejött - Szerinted Kuro előkerül ma? - kérdezte a testvérétől. A felettesük a múltkori rosszullét óta kifejezetten kerülte őket - azt ugyan tudták, hogy beszélt Edward McKelley-vel, és Gun nagyon kíváncsi is volt, mit sikerült megtudnia tőle, de inkább nem zargatta a férfit. Gunell egyenesen a nyomozó szobához ment a dolgokkal, és amikor benyitott, meglepetten látta bent Kuro-t - Jé, te még élsz? - kérdezte a férfitől vigyorogva, miközben odament az asztalhoz, és ledobta rá a cuccaikat.

Kuro a mellkasa előtt összefont kezekkel állt, a tábla előtt ahol a nyomozást vezették. Szemügyre vette a képeket, a papírokat és a megjegyzéseket, amiket az ikrek hagytak. Elgondolkodva meredt úgy az egészre, és próbált mégtöbb össze függést és még több nyomot találni. Valamint az egészet össze illeszteni azzal amit Edtől hallott, és amit felírt, de még nem beszélt meg a lányokkal. Mert az elmúlt 3-4 napban elkerülte őket. Nem bízott magában és időt hagyott arra, hogy ha baj van a szemkőtővel az ne mellettük történjen. De mostmár végre összeszedte magát annyira, hogy belevesse magát a dolgokba, és hogy az esetleges kérdéseket megválaszolja amit majd a lányok tesznek fel. Szóval a táblát figyelve, egyik része az ügyön töprengett, a másik viszont minduntalan vissza tért Lucifer körüli gondolataihoz, Edwardhoz, és ahhoz mit fog majd mondani az erejéről, ha muszáj lesz. Háttal az ajtónak így álldogált már egy jó ideje, és nem biztos, hogy észrevette volna, ha kinyílik az ajtó. 

Kör vége

Kuro-n látszott, hogy nem örül túlzottan annak, hogy Ed nem igen hajlandó nyugodtan kivárni a nyomozás végét... De a fiú megkönnyebbülten hallgatta, hogy a férfi nem bánik vele gyerekként, és torkollja le a véleményéért, pusztán óvatosságra inti, és segítő kezet nyújt, ha kell. A vezető szerepről szóló szavak kicsit elgondolkodtatták Edward-ot, hiszen még nem volt kőbe vésve, hogy ki is a tényleges irányítója a kis csapatuknak... de Kuro-nak igaza volt abban, hogy nem keverheti nagyobb veszélybe a többieket - Igyekszem majd így tenni... Nem szeretném, ha Yoruki-n kívül más is átélné ezeket a szörnyűségeket - mondta komoly tekintettel - Mindenképpen. És köszönök mindent - bólintott rá Kuro további szavaira. Sejtette, hogy Hero, vagy Femy nem rajongana túlzottan, ha egy egyháztól jött idegennek kellene elárulniuk dolgokat, vagy tőlekérnének segítséget, de Edward úgy érezte, megbízhatnak Kuro-ban. Még elköszönt a férfitól, és küldött egy barátságos mosolyt a két állat felé is, aztán elindult kifelé a templomból. A folyosón még eszébe jutott valami, és megtorpanva nyúlt a zsebébe egy kártyalapért - Talán tudnak valamit mondani arról, hogy hol találhatják meg a démonkölyköt... - gondolta, miközben fejben megfogalmazta a kérdését. Azonban amikor elővette a lapot, nem egy ház, vagy egy helyszín volt rajta - egy különös, és borzalmas lényt ábrázolt, amelyet mintha árnyak, és sötétség alkotott volna... Voltak emberi részei is, de a keze és az arca is rémesen sovány, és fehér volt. Ráadásul a kép szokatlanul halovány volt... mintha a rajta szereplő valami létezne is, meg nem is... Ed sosem látta még ezt a lényt, és ötlete sem volt, hogy a lapok mire utalhatnak vele... így végül nem ment vissza megmutatni Kuro-nak, nehogy csak még jobban összezavarja a nyomozást a bizonytalan információkkal. A bizarr lapot nézegetve hagyta el végül a templomot, majd indult vissza a kórházba, megnézni, hogy van Yoruki.

Kuro figyelmesen hallgatta Edet és picit aggódalmasan félre billentette a fejét, majd sóhajtva megszólalt - Hát igen, talán igazad van, de ennél jobban ne keveredj bele, és másokat se keverj bele. Hidd el tudom, milyen az ha vigyáznak rád, de ha vezetővé akarsz vállni, nem lehetsz felelőtlen vigyáznod kell azokra akik kihúznak a pácból, még ha ez nem is könnyű - mosolygott a fiúra. Aztán elgondolkozott egy picit és így szólt. - Ha meg tudsz valamit a véres kártya túlajdonosáról, vagy Gweadyről bármit, vagy csak veszélyben érzed magad és szükséged van segítségre hívj fel - a férfi barátságosan elmosolyodott. - Azért vagyok itt, hogy megvédjelek titeket - mondta és ha Ed mondott valamit még végig hallgatta és válaszolt neki, majd elköszönt és a fiú válaszára bólintva figyelte, ahogy elindul az ajtó felé. Két állata a két oldaláról szintén Edwardot lesték, mintha amaz valami különleges élőlény volna. Ez bizonyos szempontból igaz volt, de semmivel nem volt másabb mint a gazdájuk vagy bármelyik képességgel rendelkező. Nehéz élet, nehéz sors, ez vár azokra akik így születtek. 

Kuro intésére Edward egyetértően bólintott, elvégre, ha tényleg a kutakodásuk állhat amögött, hogy Gweady, és az ismeretlen társa megölték Yoruki szüleit, akkor akár ő is veszélybe kerülhet, ha folytatják... Vagy a nagymamája... És ott van még Hero, és Femy is - Jobb lesz, ha holnap nekik is szólok erről - gondolta magában, hiszen abban biztos volt, hogy mindezek után nem fognak leállni. Biztos volt benne, hogy sem Atherol, sem pedig Euphemia nem fog visszafordulni még ennek a hírnek a hallatán sem - de felkészülniük fel kell. Kuro szavai ugyan jól estek Ed-nek, és szép is lett volna, ha a családjával, és Yoruki-val foglalkozhatna ahelyett, hogy a démonkölyök miatt aggódik... de most már nem tehet úgy, mint ha mi sem történt volna - Pont emiatt az ügy miatt nincs családom, akivel törődhetnék... - gondolta, miközben ő is felállt, majd amikor kezet fogott Kuro-val, így szólt - Ha bármiben tudok még segíteni, csak keressenek fel nyugodtan. Viszont... azt hiszem, már késő, hogy kimaradjak ebből az ügyből - amikor a farkas odadörgölőzött a lábához, Ed lenézett, majd az ujjainak hegyével óvatosan végigsimította az állat bundáját. Jól esett neki az állat szótlan bízttása, és egy kis mosollyal, és egy adag elhatározással a szemében fordult vissza Kuro-hoz - De ne aggódjon. Nem tervezem én is egy plakáton végezni. Azt hiszem, vannak olyanok, akik mellettem állnak, és segítenek, ha baj lenne - tette még hozzá, a furcsa, még elég könnyen széteső csapatukra gondolva. Ha még a szemfedős férfi kérdezett valamit, vagy mondott valamit, azt Edward türelmesen kivárta, majd a kérdésére megrázta a fejét - Nem szükséges, azt hiszem, egyedül is kitalálok - felelte, és ha Kuro nem ellenkezik, akkor elindul az ajtó felé.

A férfi csendesen figyelte, ahogy a csupán 16 éves fiú emésztgeti a dolgokat és rájött, nem zúdíthat rá további gondokat. Hiszen olyan fiatal volt még, ilyen korban élvezni kéne az életet és nem gyilkos gyerekekről és halott emberekről beszélgetni. Mikor Ed ismét megszólalt Kuro türelmesen várta, hogy befejezze, és mikor a szemébe nézett biccentett egyet. - Én is remélem, hogy minnél hamarabb elkapjuk a felelősöket. Addig is járj nyitott szemmel és lehetőleg társaságba - intette óva a fiút. - Nem hiszem, hogy lenne ma még más. Meglehett viszont, hogy később még felvesszük veled a kapcsolatot, de fogadd meg a tanácsomat Edward és addig is foglalkozz inkább a barátnőddel és a családoddal. Ne nyomozz a saját szakálladra, és ne keveredj bele. Nem szeretném, ha esetleg te is az eltűntek között végeznéd - mondta a férfi majd felállt és ha a fiú követte a példáját kezetrázott vele. - Köszönöm a segítségedet, vigyázz magadra. Szeretnéd, hogy ki kisérjelek? - kérdezte kedvesen. Ha Ed felállt és kezet rázott Kuroval, Tsuki mellé lépett és hozzádörgölödzött, valamint megnyalta a kezét, hogy enyhítse a fiú bánatát. Ha nem állt fel, akkor pedig addig bökdöste az orrával és noszogatta, amíg kénytelenné nem vált a testhelyzet váltásra. 

Edward-ot nem zavarta sem a felvevő, sem az, hogy Kuro lejegyzetelte a szavait, elvégre ez hozzátartozott a nyomozás menetéhez - legalább is a filmek alapján. Amikor megerősítást várt a férfitól, hogy Gweady nem gyilkos, csak valahogy belekeveredett a dolgokba, nem sok mindent tudott leolvasni a szemfedős arcáról. Olyan volt, mintha Kuro álarcot viselt volna, hogy elfedje az igazi érzéseit. A férfi szavai furcsa érzéseket keltettek Ed-ben... Látta maga előtt a vérben fekvő Stern házaspárt... és közöttük a démonkölyköt vigyorogva. Rémes egy kép volt, de azok után, amit Ed hallott, és tapasztalt a lányról egyáltalán nem elképzelhetetlen... Szörnyű, és kegyetlen - de nem lehetetlen. Kuro kissé együttérző szavaira Ed az asztallapot bámulva bólintott egyet, miközben próbálta feldolgozni a dolgokat - Remélem elkapják azt a démonkölyköt... és azt is, aki vele volt - válaszolta a férfinak, a hangjában leplezetlen ellenszenvvel, miközben megdörzsölte a homlokát. Érezte, hogy kezd megfájdulni a feje ettől a beszélgetéstől - Nem tudom, hogy van-e még valami, amiben segíthetek... - fordult vissza a férfi felé. Meg szeretett volna tenni minden tőle telhetőt, hogy elkapják Gweady-t, és a másik gyilkost, így ha Kuro kért volna tőle még valamit, azt szívesen megtette volna. De lassan vissza akart menni Yoruki-hoz - azok után, amit a démonkölyökről tudott, nem kizárt, hogy a farkaslány most is veszélben van...

Kuro bekapcsolta az asztalra helyezett felvevőt, mikor Edward rábólinott, majd a kezébe vette a ceruzát, hátha valamit fel kell majd jegyeznie. A fiú nagyon ügyesen kezdte körbe írni a lányt, viszont a magasságát csak kézzel tudta belöni, így a férfi  ránézésre saccolt egy 150-160 cm-ig terjedő skálát, és feljegyezte a papírra. Ezután már nem kellett sokat írogatnia, mert a fiú elég lényegre törő leírásokat adott. A beszédstílusra, még rá akart kérdezni, de ekkor meglátta a fiú arcán a kételkedést és a naiv reménykedést. Kuro arca olyan volt mint a faragott márvány, egyenletes és érzelem mentes, nem akarta összetörni a fiú emberekbe vetett hitét, de rákényszerült Ed biztonságának érdekében. - Figyelj Edward! - kezdte, de előtte még letette a ceruzát, és kikapcsolta a felvevőt. - Lehet, hogy nehéz lehet elhinni, de megvan rá az esély, hogy ez a gyermek érintett a gyilkosságban - miközben beszélt, figyelt rá, hogy hangja és arca érzelem mentes és kifejezéstelen maradjon. - A tetthelyen talált nyomokból tudjuk, hogy két tettes volt. Az egyik profi és precíz a másik pedig... - itt elhalgatott, majd mély lélegzetet véve folytatta - A másik pedig egy apró termetű, gyenge és valószínűleg tapasztalatlan személy aki gyerekes jeleket hagyott maga után, és erőszakosan végzett az áldozatával - közölte hidegen miközben vissza gondolt a férfi mellkasán látott amőba játékokra. A férfi újat sóhajtott és a fiúra nézett. - Megérted, hogy ez mit jelent igaz Edward? - kérdezte és hagyta, hogy a szeme tükrözze a sajnálatát és az együtt érzését. 

Kuro érdeklődő tekintettel hallgatta Ed magyarázatát a lapjairól, de szerencsére nem vágott közbe kérdésekkel. A fiú és a lapjai közötti kötődés igencsak szoros volt, így nem szeretettt róluk, vagy a használatukról sokat mesélni. Szívesen jósolt velük másoknak, vagy segített, ahogy tudott, de ahogy azt sem szerette, ha valaki sokáig fogja a kártyákat, úgy azt sem, ha minden részletüket fel kell tárnia valaki előtt. Amikor a szemfedős férfi végül megszólalt, Ed felnézett rá, majd bólintott, miközben megpróbálta kiegyenesíteni az ujjait - Rendben, és nem, nem gond... Bár nem tudom, hogy tényleg gyanúsítottnak mondható-e... - tette hozzá kicsit zavartan, majd egy sóhaj után folytatta - Ez a lap egy kislányé, a neve Gweady. Olyan 11-12 év körüli lehet... rövid szőke haja van, és vörös szeme. Kb ekkora - mutatta a kezével a démonkölyök magasságát, még ha azt a hangfelvevő nem is tudja rögzíteni - Valami bizarr, irányítós képessége van, és elég... furcsa a beszédstílusa is. Meglehetősen gyerekes. Én csak egyszer találkoztam vele, de az bőven elég volt - sötétedett el újra a tekintete, de picit megrázta a fejét, hogy újra a jelenre tudjon koncentrálni - Elég veszélyes gyereknek tűnt... de nem tudom, hogy mennyi köze lehet a gyilkosságokhoz. Mégis csak egy kislányról van szó. És nem hiszem, hogy egy gyerek lenne a gyanusítottjuk, nem igaz? - nézett Kuro-ra, mindegy megerősítést várva. Igaz, hogy veszélyesnek, és gonosznak tartotta Gweady-t... de most brutális gyilkosságról beszélünk - Egy kislány nem lenne képes ilyesmire, ugye? Lehet, hogy csak Yoruki miatt került elő a lapja... - gondolta kicsit naivan. Bármennyire is gyűlölte a démonkölyköt, a gondolat, hogy egy kisgyerek művelte azt a kegyetlenséget a szerelme szüleivel, és akár a többi eltűnt gyerekkel, azt... egyszerűen képtelen volt elképzelni. Hiszen, milyen egy sötét világ lenne az, ahol ilyesmik történhetnek?

Kuro érezte a szobában lévők feszültségét a szemével kapcsolatban, de nem tette szóvá, ahogy senki se. A fiú szerencsére beérte ennyivel, az állatok pedig akiknek a szőrük is felállt most nem morogtak. Érzékelték valamennyire azt hogy a férfi hogy, mennyire, és mikor van a képessége hatása alatt, akkor pedig tudták, hogy nincs baj. A férfi a köszönő szavakra csak biccentett egyet, és már a kérdése közben a kártyák felé fordult. Rögtön kiszurta a fekete fehér lapott, és bár alig észreveheten, de megdermedt a vörös-fekete szem láttán. A hátán végig futott a hideg, de nem tette szóvá, arca pedig változatlanul érdeklödő maradt. Ahogy a fiú beszélni kezdett és eltűntette a szimbolumot a kártyáról, picit megnyugodott és jobban kezdett figyelni. Lazább testartásban félredöntött fejjel hallgatta az oktatást, de nem igazán ismerte a tarott kártyákat, szóval nem tudta mihez hasonlítani a srác erejét. Amikor Edward rátért arra, hogy a véres lap túlajdonosának köze lehet a gyilkossághoz, Kuroban több kérdés is megfogalmazodott, de mivel még egy lapért nyúlt inkább csöndben maradt és várt. Ed meg is szólalt nemsokára a szavak hallatán pedig összepréselte a száját és gondterhelten nézett a fiúra - Akkor legyen az, hogy elmeséled ki ez az illető, és körül írod, utána pedig elkezdek megosztani veled infórmációkat a dologgal kapcsolatban, persze még van pár kérdésem, de majd időközben felteszem - Kuro elő vette az eltett hangfelvevőt és az asztalra tette - Remélem nem baj, de az illet személyleírását mindenképpen fel kell vennem, mert így ő lesz az első számú gyanúsítottunk - közölte vele, és a hangjában most semmi kedvesség, vagy érzelem nem volt. Tisztán és profin beszélt, mint egy olyan ember aki a munkáját végzi. Egy olyan munkát ahol nem engedhet utat az érzelmeinek. 

Edward tökéletesen látta Kuro-n, hogy legszívesebben feltenne jó pár kérdést a képességével kapcsolatban - amit meg is értett. Ki ne kapott volna az alkalmon, hogy minél többet megtudjon valaki másnak az erejéről? A különlegesek között nem volt ritka, hogy valaki tabuként kezeli, mire is képes valójában, ezért Ed gyakran érezte magát úgy, mint most a szemfedős alak érezhette, hogy minél több kérdést tegyen fel a lehető rövidebb idő alatt, minél több információt megtudva ezzel. De Kuro szerencsére visszafogta magát, hiszen itt most másról volt szó - a bizalom elnyeréséről, amihez neki is fel kellett fednie valamit a lapjaiból. Amikor a férfi a szemfedőjéhez nyúlt, Ed egy kis leplezetlen kíváncsisággal hajolt előre, és csak bólintott Kuro szavaira. Érezte a másik hangjában az idegességet, és a feszültséget, de ez csak még kíváncsibbá tette őt, miért rejtheti el az eleve különös szemmel rendelkező férfi a másik szemét. Amikor Kuro végre kinyitotta a szemét, Ed érezte, hogy végigfut a hátán a hideg. A fekete szem mintha elnyelt volna minden fényt a szobában, és, habár Ed nem figyelt oda, érezte, hogy az előtte heverő egyik kártyalap is megváltozott. Nem kellett odafordulnia, hogy tudja, a korábban már általa látott, különös, fekete-fehér alak jelent meg rajta mint egy figyelmeztetésképpen, amelynek szemei pont olyanok voltak, mint Kuro-é. Amikor a férfi visszazárta a szemfedőt, Edward érezte, hogy mintha megnyugodott volna - noha fel sem tűnt neki, mennyire feszültté tette a fekete íriszű tekintet. Ahogy Kuro magáról mesélt, Edward-ban rengeteg kérdés fogalmazódott meg - de érezte, hogy a férfi így is többet mutathatott meg neki, mint amennyit egy idegen előtt felfedne pusztán ilyen rövid ismeretség után, így hát nem feszegette tovább a különös szem rejtélyeit - bár ebben talán az is közrejátszott, hogy valahol a lelke mélyén nem is szeretett volna többet megtudni arról, mit takarhat az a mély sötétség - Köszönöm a bizalmát - nézett komoly, és valóban hálás tekintettel Kuro látható szemébe, majd a kérdést hallva újra a kártyái felé fordult - A kártyák sok mindent jelenthetnek - húzta végig a tenyerét a Kuro-t ábrázoló lapon, amely visszaalakult  korábban látott, vérrel borított lappá - Olyan ez, mint a tarot. Nem elég tudni a lapok jelentését. Érezni kell, mit akarnak mondani a kártyák az adott helyzetben, és tudni kell kérdezni tőlük. Például, hogy a szerettünk biztonságban van-e - mutatott a Yoruki-t jelképező aranyfarkasra egy kis mosoly kíséretében. Aztán a fekete alapon vörös lapra mutatott, miközben elkomorult a tekintete - Ez a lap csak az utóbbi napokban került elő, amikor próbáltam megtudni valamit Yoruki szüleinek haláláról... Abban biztos vagyok, hogy egy különlegest takar, mivel az átlagos emberek lapja a konkrét személyt ábrázolja, de hogy pontosan kit, abban nem tudok segíteni... Sajnálom - mondta kicsit letörve, majd  egy újabb lapot emelt fel a pakliból, miköben újra rákérdezett arra, mi történt a Ster szülőkkel. Ezúttal a már jól ismert vörösfonalas lapot tette le az asztalra - Ez a másik jel, amit a lapok mutattak nekem a gyilkossággal kapcsolatban... De erről tudom, hogy kié - sötétedett el a fiú tekintete, miközben ökölbe szorította a kezét.

Kuro figyelmesen nézte a fiút, és mikor megszólalt érdeklődve hallgatta a szavait. Bár nem látszott rajta, picit megkönnyebbült, mikor a Ed azt állította szeretne segíteni. Naitot simagtó kezével a hangfelvevőhöz nyúlt és kikapcsolta. Most már magán beszélgetésbe ment át az egész és Kuro nem akarta rögzíteni se a saját, se a fiú szavait. Mikor a Edward a képességéről kezdett beszélni, könyökeit az asztalta támasztotta, összefonta ujjait és azon pihentette az álát. Figyelmesen nézte, ahogy a fiú előveszi a paklit, és ahogy felfordítja a lapokat. Nem egészen tudta, hogy mit jelenthetnek a jelképek rajta, hiszen a fiú nem magyarázta el neki ezeket, de valahogy sejtette, hogy a farkasnak köze van a Stern lányhoz, a véres lap pedig nem ígért semmi jót. Felnézve a kék szemekbe kérdezni akart, de meglátva Edward tekintetét érezte, hogy most rajta a sor, ha el akarja nyerni a bizalmát, neki kell mutatnia valamit. Becsukva a szemét kifújta a levegőt és felegyenesedett. Jobb kezét a szemfedőjéhez emelte, és hüvelykujja kivételével, ujjai begyével egyszer, gyorsan, egymásután megkoppintotta a fekete fedőt. Mintha dobolt volna az asztalon, csak ez egy egyszerű rövid mozdulat volt, és nem ismételte meg. Aztán sóhajtva nézett újra a fiúra, és egyszerűen felpattintotta a szemfedőt. A szeme még csukva volt így a Ed nem láthatta. - Jól figyelj, mert csak egyszer fogom megmutatni! - mondta és hangjában érezhető volt az idegesség. Bár a szemfedő továbbra is rajta volt és elzárva tartotta a képességét, de Kuro mindig is kulcslyukként gondolt a jobb szemére, ami egyenesen az ereje kapuját nyitja. Újra sóhajtott egyet, majd kinyitotta a szemét. Ha Ed azt nézte éppen akkor láthatta, ahogy a sárga pupilla összeszükül a hirtelen fénytől, és a fekete írisz szinte elnyeli. A férfi szeme mint egy fekete lyuk szívta magába a fényt és a meleget, és a helyiségben érezhetően hidegebb és sötétebb lett. Ez amolyan mellékhatása volt a képesség és a szem elzárásának, valamint Lucifer jelenlétének. A fiú körübelül fél percig nézhette a különös ínverz szemet, amikor is Kuro vissza csukta rá a szemfedő dedelét. - Nos ez az én titkom a képességem kezdete és vége. Mint láthatod én is japán vagyok mint Yoruki anyukája volt. Hidd el nekem se volt arany életem, egész hamar az utcára majd az egyházhoz kerültem. Azt szeretném csak, hogy a képességel rendelkezők nyugodt, békés és amennyire lehet fájdalmaktól mentes életet éljenek - mondta neki és ezzel ő letudta a maga részét. - Szóval mesélnél még nekem a kártyáidról, meg arról hogy ezek mit jelentenek? - kérdezte erősen terelve magáról a témát. Lehet, hogy picit hajlandó volt mesélni, de vannak olyan dolgok, amiket soha senkinek sem akart elmondani, főleg nem a vele szemben ülő fiúnak, akinek éppen a bizalmát próbálta elnyerni. 

A szülőkkel kapcsolatban Kuro-nak nem is volt több kérdése, ellenben a férfin igencsak látszott, hogy érzi a hiányosságokat Yoruki-t illetően... Ed továbbra is idegesen babrált a kártyalappal, de amikor a férfi kedvesebb hangon próbálta őt meggyőzni, kicsit enyhült a feszültsége, és a férfi sárgás szemeibe mert nézni. Nem kételkedett abban, hogy a szemfedős férfi, és a még ismeretlen társai segíteni akarnak a városban, és Edward megértette azt is, hogy a gyilkos, vagy gyilkosok nem átlagosak, így a rendőrségnek feltehetően nem sok esélye van elkapni őket... De még így sem tudott teljesen megbízni Kuro-ban, mert túlságosan féltette Yoruki-t, és a többieket, hiszen ki tudja, meddig mennének el ezek az egyháztól jött emberek, csak azért, hogy megtalálják a gyilkosokat. Miközben magában számba vette az érveket, és ellenérveket, megérezte a kezét bökdöső farkast. Az állatra nézve akaratlanul is Yoruki jutott az eszébe... aki megérdemli, hogy kiderüljön az igazság, és az, aki ezt tette a szüleivel, ne ússza meg szárazon - Megértem... Bizalom nélkül nehezen jutunk előre - felete Kuro ajánlatára, miközben eszébe jutott a múltkori vita Hero-val, aki szintén nehezen bízott meg bennük - És én tényleg szeretnék segíteni - nézett a sárga szempárba ezúttal határozottabban, majd a zsebébe nyúlva elővette a többi kártyáját, és a hiányzót is hozzátéve az asztalra tette - Az én képességem a kártyáimmal működik. Képesek megmutatni dolgokat, amik megtörténtek, történnek, vagy épp történni fognak - fordított fel egy lapot, amin a Yoruki-t jelképező arany farkasminta volt, szerencsére továbbra is épen, és fényesen - Nem konkrét jóslás, hiszen a jövő folyamatosan változik a döntéseink függvényében, de bizonyos dolgokban igen hasznos - emelt fel egy újjabb lapot, ezúttal egy konkrét kérdéssel a fejében. A kártyán ezúttal vörös vérhez hasonlító foltok, és vonalak voltak, ami láttán Ed összeráncolta a homlokát. Látta már ezt a kártyát, sőt, néha a démonkölyök kártyájával együtt került elő, de ötlete sem volt, hogy kihez tartozhat... Ez a dolog mindig megnehezítette Ed dolgát - az átlagos emberek lapjait könnyen felismerte, hiszen náluk maga a személy szerepelt a lapon, de a különlegeseknél mindig valami képességre utaló jel volt, így ha Edward nem ismerte konkrétan a személyt, és az erejét, nem tudta pontosan megfejteni, mit mondanak a lapjai. Miután egy kis sóhajtással ezt a kártyát is az asztalra helyezte, várakozóan nézett Kuro-ra, hiszen most dől el az, hogy a férfi hajlandó lesz-e viszonozni a bizalmát.

Kuro válaszára Ed kicsit idegesen bólintott egyet, majd amikor a férfi lehelyezte az aktákat az asztalra, a fiú tekintete akaratlanul is oda fordult. Yoruki nevét még igy fejjel lefelé is azonnal kiszúrta, és igencsak forrt benne a kíváncsiság, hogy mi mindent rejthet a mappa a barátnőjéről - Persze, megértem - fordult vissza Kuro felé, majd továbbra is a kártyalapot piszkálgatva várta a kérdéseket. A Stern szülőket illetően nem volt Edward-nak túl nehéz dolga, és őszintén elmondta mind azt, amit tudott - Őszintén szólva nem ismertem személyesen egyiküket sem, így csak azt tudom róluk, amit a lányuk elmesélt. Az alapján Mrs. Stern egy végtelenül kedves személynek tűnt, így nem hinném, hogy őt bárki is bántani akarná. Mr. Stern... ő inkább tűnt olyas valakinek, aki ellenségeket szerez az élete során. De mint mondtam, szinte egyáltalán nem ismertem őket, így nem hiszem, hogy ebben az én szavam lenne a legjobb biztosíték - Ed hangjában Alphons Stern irányába nem sok érzelem volt fefedezhető, hiszen amit Yoruki-tól megtudott, az alapján egyáltalán nem kedvelte a férfit, de Yumi Stern-t igenis sajnálta, hiszen tudta, hogy ő mennyire szerette a lányát, az apával ellentétben. A Yoruki-t érintő kérdés már nehezebb volt, és Ed egy jó darabig elgondolkodott, az asztallapot nézve, mielőtt Kuro-ra nézve válaszolt volna - Yoruki elég... különleges személy, és őszintén nem tudom azt mondani, hogy nem lennének olyan emberek, akik ne akarnák bántani - gondolt vissza a farkaslány történetére a vadászokkal, akik régen megfenyegették őt - Ha abból indulok ki, hogy az eltűnt gyerekek nagy része is különleges volt, akkor főként azt tudom mondani, hogy lehet, hogy Yoruki is célpont volt... De én személy szerint jelenleg nem tudnék olyan személyt mondani, aki képes lenne ilyet tenni bárkivel, és akinek oka lett volna bántani Yoruki-t - tette hozzá, bár a vége felé kicsit elbizonytalanodott, mert a szemei előtt megjelent egy szőke tincsekkel körülvett vörös szempár - Talán csak... - motyogta halkan, újra az asztallapot bámulva, de aztán megrázta a fejét. Túl kockázatos lett volna egy idegennek a démonkölyökről mesélni, hiszen attól akár az egész eddigi kutatásuk a többiekkel kútba esett volna... Ráadásul Ed nem tudhatta, mennyire bízhat meg a férfiban, hogy az nem dobja-e őket fel, ha összefüggést lát köztük, és az régi könyvtári betörés között, vagy akár, mint az egyház tagja, nem-e jelent veszélyt minden különleges számára, ha rájön az erők mögött lévő igazságra.

Kuro figyelte a fiú reakcióit mozdulatait és arra jutott, hogy esze kölyök, derendben van. A hálálkodásra csak biccentett egyet és nem igen szólalt meg míg le nem ültek. Utána viszont a fiú magához ragadta a szót és a férfi megértően hallgatta és bólintott. - Annyi bőven elég, ha őszintén elmondod amit tudsz - Mondta a férfi és lehejezte az aktákat a kezéből az asztalta, de még nem nyitotta ki őket. Mindenesetre ha Ed oda nézett Yorukiét láthatta legfelül. - Nem fogok köntörfalazni, ezt bocsásd meg nekem - kezdte a férfi, és Naito fejét simogatva belevágott a közepébe, miközben maga elé tett egy jegyzet füzetet és jobb kezében ceruzát tartva a fiúra függesztette sárga tekintetét. - Tudsz olyan személyről akinek indoka lett volna megölni a Stern házaspárt? Szerinted Yoruki is a célpontok között lehetett? - Kuro tudta, hogy nem feltétlenül kedves, de nem kellett annak lennie. Most kérdéseket tett fel, és minden figyelmét a válasznak szentelte. Majd később pátyolgatja a fiút mikor már túl vannak a nehezén. Az a legjobb, ha most ő is a válaszadásra koncentrál. Ha Ed beszélni kezdett, Kuro feljegyezte a dolgokat a papírra, de azért őt is figyelte. Titokban már korábban letett egy hangrögzítőt is maga mellé a párnázott padra, de nem akarta, hogy a srác fusztrálva érezze magát miatta, szóval nem szólt. Majd a végén elmondja neki, vagy nem. Ez attól függ miket mond és hogyan viselkedik. 

A Kuro válaszában rejlő utalás nem kerülte el Ed figyelmét, és egy hálás mosollyal jelezte, hogy egyetért a férfival - még ha ő Yoruki-t nem is tartotta teljesen állatnak. Számára a lány barátsága tökéletesen emberi volt - sőt, néha kicsit annál is erősebbnek tűnt. Amikor a feltett kérdésére várta a válasz, érdeklődve figyelte a férfi látható szemét, de végül megkönnyebbülten látta, és hallotta, hogy Kuro nem akar mindent eltitkolni előle, és meglehetősen komolyan veszi őt. Ezzel a fekete hajú egyházinak sikerült kissé megnyernie magának a fiút, aki eddig még nem döntötte el, hogy mennyire is bízzon meg ebben az idegenben - Persze, megértem. De előre is köszönöm - bólintott végül komoly tekintettel, majd követte a férfit a könyvtárszobába. Eddig attól félt, hogy majd valami olyan kihallgatószobában kell beszélnie, amilyeneket a filmekben, és a sorozatokban mutatnak, és amilyenben biztos, hogy nem tudott volna túl nyugodt maradni - de a könyvekkel teli, világos teremben kezdett oldódni Ed-ben a feszültség. Miután helyet foglaltak az asztalnál, Edward az asztal alatt elővett egy kártyalapot, és saját maga nyugtatása végett azt kezdte el forgatni az ujjai között - Nem tudom, hogy tudok-e bármiben is segíteni maguknak... De igyekszem minden kérdésére választ adni - ígérte a férfinak, majd csupán lehelletnyi aggodalommal az arcán várta a kérdéseket. Remélte, hogy nem kell majd semmiben sem hazudnia, de tudta, hogy minden részletet nem tárhat Kuro elé.

Kuro örömmel fogadta, hogy a fiú éretten viselkedett és az állatoktól sem ilyedt meg. Látta, hogy Tsuki nem annyira nyügőzi le, de hát a barátnője túlajdonképpen farkas volt. Naito viszont elnyerte a fiú csodálatát, amit a nőstény csak egy macskás mosollyal, és egy farkcsapással tudott le, majd előre indult, nem várva a többiekre. "Öntelt" Üzente neki Kuro fejben, de a párduc nem fordult meg. A dicséretre a srácra mosolygott tetszett neki, hogy érett és udvarisa - Az állatok okosak, és csak jól járhat az aki közel kerül egyhez, vagy éppen kettőhöz - mosolygott a fiúra, és kíváncsi volt vajon az értette e a célzását Yorukira, vagy betudta annak, hogy magára utal. Miközben tovább indult a Ed mellett, amaznak kérdése is akadt. A férfi mérleglő pillantást vetett rá, majd felfelé görbült a szája széle és így válaszolt. - Mindent el fogok neked mondani, amit szerintem tudnod kell, de először a te véleményedet és válaszaidat szeretném hallani, hátha a mi véleményünk megváltoztathatná. Aztán persze, miútán elmondtam a tényeket mindenre kíváncsi leszek amit eszedbe jut - mondta, és közben rátértek egy folyosóra, majd betértek a könyvtárba és Kuro egy kényelmes csendes sarokhoz vezette a fiút, miközben óvatosságra intette az állatokat. Míg ők beülhettek a falhoz helyezett asztalhoz, ami olvasó sarokként funkcionált, Naito a férfi mellé ült és állát a férfi ölében nyugtatta. Tsuki pedig egyszerűen összegömbölyödött az asztal mellett, és onnan pislogott fel Edre. Azért hozta a könyvtárba a fiút, és nem máshová, hogy érezze nem egy könyörtelen kihalgatáson vesz részt. Sokkal inkább egy barátságos információt megosztó beszélgetésben. 

Edward belépve a templom kapuján rögtön észrevette a fekete hajú férfit. Kissé szokatlan látvány volt a sárgás szemével, és a szemfedőjével egy templomban, de a fiú hozzászokott már  különös kinézetű emberekhez, hiszen a hozzájuk hasonlók között sokan voltak kissé feltűnő megjelenésűek - Üdv! - rázott kezet a férfival, miközben meglehetősen komoly arcot vágott. Edward szerencsére elég érett fejjel tudta kezelni az ehhez hasonló, komolyságot igénylő helyzeteket - Rendben - bólintott Kuro szavaira, majd követni kezdte őt a folyosón. A hirtelen felbukkanó két állat láttan Edward kissé meglepetten torpant meg, de mivel látta, hogy nem viselkednek ellenségesen, tovább követte a férfit. A farkas kevésbé hatott lehengerlően Edward-ra, hiszen az egész estét egy ehhez hasonló állat mellett töltötte, így kicsit le is mosolygott a kezét szimatoló ragadozóra. A fekete párduc azonban lenyűgözte, hiszen még sosem látott ehhez fogható nagymacskát élőben - Ugyan. Gyönyörű állatok - jegyzete meg kissé elmosolyodva - Otthon nekem is van egy kutyám, úgyhogy meg tudom érteni a ragaszkodásukat - tette még hozzá, majd ha a szemfedős alak tovább indult, követte - Mondja, haladtak valamit a nyomozással? - kérdezte kicsit óvatosabban, hiszen nem tudta, a férfi mennyit lesz hajlandó fefedni előtte az ügy jelenlegi állapotáról.

Kuro örült neki, hogy a fiú beleegyezett a dologban és, hogy ilyen hamar meg tudták ejteni a találkozot. - Rendben - válaszolta a telefonba, aztán eltolta magát az íróasztalától és felálva nyújtozkodott. Aztán az ajtó felé indult és füttyentett egyet az ágyán pihenő Naitonak, hogy jöjjön. Nem félt a fiútól vagy ilyesmi, de a lányok, vagyis egy bizonyos lány nyagatásától annál inkább. Mikor kiléptek a szobából Tsuki is csatlakozott a csapathoz. Kuro a kezében Ed aktájával benézett a nyomozó szobába és a táblát meg a fényképeket vizsgálgatta. Úgy döntött, ha a fiú rákérdez a dolgokra, fényképeket nem mutat neki, de néhány dolgot elárul, például a halál okát és Randy becslését és körülírását a két gyilkosról. Felvette az asztalról a Stern lány és az eltűntek aktáját, aztán kifelé indult, hogy a templomban megvárja a fiút. Az aktákat a hóna alá csapva a bejárathoz közeli oszlopnak dölt vállal és tűnödve figyelte az ajtót. Két kisállata mellette ült, éberen füleltek és figyelték Kurot. Aztán nyikorogva kitárult az ajtó és belépett rajta a 16 éves kölyök. Kuro viszonylag kedves mosollyal az arcán ellökte magát az oszloptól és a gyerek felé indult. Mikor oda ért kinyújtotta a kezét, mintha csak egy felnőttel lenne dolga. Esze ágában sem volt, gyerekként kezelni Edwardot, csak ha a fiú okot ad rá. - Szia, Kuro vagyok! - nézett sárga szemével a fiúéba, és próbálta őt megfejteni értelmezni. - Köszönöm, hogy ilyen hamar eljöttél, kérlek kövess, keresünk egy nyugis helyet, ahol tudunk csendben beszélgetni - mondta, és elindult. Edward nem igen vehette eddig észre az állatokat, mert ők az oszlop takarásába húzodtak mikor nyílt a kapu, de amint elindultak mellélyük szegődtek. Tsuki rögtön a fiú mellé szegödött és megszimatolta a kezét. Érezte rajta egy másik farkas szagat amit jelzett is a fél szemű férfinak. - Ne haragudj miattuk! - szabadkozott gyorsan - Nem bántanak ám, csak szeretnek mellettem lenni - mondta miközben lehajolt és megsimogatta Naitot, fél szemével azonban Edet figyelte, főleg a reakcióját. Remélte, hogy ezzel talán picit elnyeri a bizalmát. 

Edward a kórház előterében ült, és a kezében tartott, félig üres kólásdobozt bámulta, amikor megcsörrent a mobilja. Az éjszaka nagy részét Yoruki mellett töltötte - csak pár órára ugrott el a kollégiumba, hogy lezuhanyozzot, és átöltözzön. A farkaslány azonban nem ébredt fel reggelre sem - csak olykor nyitotta ki pár pillanatra a szemét a ketrecben, amelyben biztonsági okból tartották, amíg állati alakban volt. Ed a mai napot is a lány mellett akarta tölteni, de Dr. Cheng kiküldte az alagsori helységből, mondván, hogy nem tesz jót a fiúnak, ha végig ott gubbaszt - Ha bármi változás történne, felhívunk - ígérte a doktornő, miközben kitessékelte. A fiú ugyan elindult hazafelé, de csak az előtérig jutott, ahol vett magának egy kólát, és leült az egyik műanyag székre. Nem sok kedve volt ma könyvtárba menni, így épp azon töprengett, a nagymamája is elküldené-e otthonról, hogy csináljon valamit, amikor megszólalt a mobilja - Igen? - vette fel a készüléket - Igen, én vagyok - válaszolta kicsit zavartan, mert nem volt ismerős a vonal túlsó végén lévő hang. Amikor a telefonáló bemutatkozott, és emondta, mi miatt kereste, Edward rögtön megértette a dolgokat. Tudott, az egyházi emberek érkezéséről, hiszen olvasta az újságot, és a kártyáival még ellenőrizte is, hogy nem kerültek-e veszélyesen közel Yoruki-hoz, valamint arra is számított, hogy idővel lehet, hogy őt is felkeresik - Természetesen - válaszolta kicsit fáradtan, miközben felállt, és elindult kifelé - Egy negyed óra, és ott vagyok - tette még hozzá, majd elindult a megbeszélt találkozóra. Nem sok kedve volt az ügy után szimatoló alakokkal beszélni, de legalább addig is eltereli a figyelmét, és talán még valami információt is megtudhat Yoruki szüleinek ügyéről. Egy jó tíz perccel később már a templomhoz vezető lépcsőn sétált felfelé. Edward sosem járt misére, vagy hittan órára, így most először nézte meg közelről az épületet, ami egészen elnyerte a tetszését. A nagy kapuhoz érve óvatosan elkezdte kinyitni, és miközben az ajtószárny nyikorogva kitárult, megérezte a bentről áradó hűvös levegőt.

Kuro a pénteket szobájában töltötte és csak egyszer osont ki korán reggel, hogy néhány papírt elemeljen. A nap nagy részét azzal töltötte, hogy azokat olvasgatta, és jegyzeteket írt, valamint a jelentéseket olvasta a laptopján és parancsokat osztott a többi Ignises csapatnak. Nem igazán akart kimenni és találkozni a lányokkal, nem volt kedve magyarázkodni és szívesebben maradt a szobában, ahol nem igen érhette stressz. Ma viszont már dolga volt. Most hogy jobban érezte magát úgy döntött, hogy ideje kézbe venni a dolgokat. Kikereste az akták közül McKelleyét, és elolvasgatta, aztán tárcsázta a számot. Amint a fiú felvette a telefont beleszolt. - Hallo, Edwardal beszélek? - Ha választ kapott folytatta - A nevem Kuro az egyház nyomozói közé tartozok, és szeretnék feltenni neked pár kérdést. El tudnál jönni a templomba? - kérdezte és remélte, hogy minnél hamarabb tud beszélni a fiúval.

Gunell végig aggódva figyelte a felettesük viselkedését, bár valahogy az állatok megnyugvása számára is azt az érzetet okozta, hogy túl vannak a dolgok nehezén. Lettek volna kérdései Kuro fel - bőven. Mire jó a szemfedő pontosan, mire kell a gyógyszer... mi pontosan a férfi ereje... Az egész küldetésüket veszélybe sodorhatja az, ha a főnökük ilyen állapotban van - de Gunell tudta, hogy nem ez a pillanat a megfelelő kifaggatni a társukat, így egyetértően bólintott Kuro felé, majd a testvérével együtt távoztak a szóbából - Till helvetet... - túrt a hajába a folyosón, és látszott rajta, hogy legszívesebben ordítana... de aztán vett egy nagy lélegzetet, kifújta, és kissé koncentrálltabban indult vissza a nyomozói termükbe - Legalább ezzel jussunk valamire...

Vége volt. Legalábbis egyelőre és Kuron szokatlan fáradtság lett úrrá. Tsuki és Naito is abba hagyta a morgást és fújtatást majd aggódva léptek közelebb a gazdájukhoz és nyalogatták meg annak kezét. Kuro bágyadtan az állatokra mosolygott. Aztán elpakolta a cuccait. A régi szemfedőjét berakta a dobozva, amiből a gyógyszeres üveget kivette és a zsebébe csusztatta, aztán az egész dobozt vissza hajította a táskájába. Nem ellenkezett, mikor a lányok felsegítették és a szobájába kisérték. A hátizsákját Tsuki hozta a szájában. Amint beértek a szobába, Kuro elvette az éjjeli szekrényen álló vízes poharat, kinyitotta a gyógyszert amit még Hanna speciálisan készített neki és bevett belőle egy pirulát. Ezután a poharat és a tartót letette az éjjeli szekrényre és szemét a lányokra emelte. Pár pillanatig méregette őket, de amilyen kába volt nem igen tudott semmit leolvasni az arcukról. - Majd megbeszéljük - motyogta, miközben megsímogatta a két állat fejét, aztán végig dölt az ágyon és tudván, hogy az elméje végre biztonságban van, átengedte magát a sötétségnek. Ha a lányok nem mentek ki az állatok kiterelték őket a szobából, és még Tsuki kint az ajtó előtt feküdt le őrködni, addig Naito a szobában az ágy lábánál kuporodott össze, hogy vigyázza gazdája álmát. 

Amikor Gunell belépett a szobába, egyből észrevette a Kuro két állatát, akik elég furcsán viselkedtek a férfival. Gun-t nem lepte meg a négylábúak jelenléte, viszont a morgásuk szokatlan volt, hiszen Naito és Tsuki mindig jóban volt a gazdájukkal... Gunell csendben, és kissé feszülten figyelte, ahogy Kuro vonakodva, de végül leoldotta a szemkötőjét. A különös fekete szemet látva Gunell szájában a nyál furcsa ízt vett fel... Mintha Rentou csak arra várt volna, hogy az a sötétség végre kitörjön, és ő elpusztíthassa... De Gunell visszatartotta a kardja erejét, és ugrott segíteni a férfinak - Pontosan! Irány az ágy, nagyfiú - kísérte a testvérével Kuro-t a szobájához, miközben igyekezett nem tudomásul venni a kezdődő émelygés.

Kuro teste megfeszült a széken aztán elernyedt. Érzékelte, hogy az egyik lány elment, de a mentális harc amit az elméjében vívott a démonjával jobban lefoglalta. Lucifer erőteljesen támadta az elméjét és próbálta kirugdosni őt onnan vagy átlendíteni egy bizonyos határon. Kuro tartotta magát, de már fáradt és a folyamatos fejfájás elivselhetetlen és kellemetlen volt. Mielőtt Gun vissza térhetett volna, berontott az ajtón Tsuki és Naito morogva és fújva közeledtek gazdájuk felé, majd ugrásra készen álltak meg a széke előtt. Ami nem jelentett jót, mivel az állatok szinte sose csinálták ezt. soha nem akartak neki ugrani Kuronak, de ők is érezték, hogy baj van és mivel nem tudták elérni a férfit telepatikusan sejtették mivel állnak szemben. Egyelőre nem tettek semmit, de ha Lucifer megjelent volna habozás nélkül ugranak neki. Kuro érzékelte az állatokat, de nem figyelt rájuk. Lehunyta a szemét és próbálta szabályozni a lélegzését egészen addig míg Gun vissza nem ért. Akkor felpattant a szeme és elvette a táskát. Szinte automatikus mozdulatokkal cipzározta ki a nagy zsebet, majd beleturva egy fekete dobozt vett elő. A dobozka akkora volt mint egy kisebb füzet és mikor a férfi felnyitotta a tetejét, egy szemfedő és egy fehér gyógyszeres üveget láthattak benne a lányok. Kuro felnyúlt, hogy kioldja a rajta lévő szemfedőt, de egy pillanatra megtorpant. Bár az elméje tompa volt, tudta mire készül és fel kellett készítenie magát Lucifer csapására. Mert amint leveszi az elvarázsolt holmit, a démon teljes erővel fog lecsapni rá. Vett egy mély levegőt, aztán kikapcsolta a szemfedőt. Tudta, mélyen legbelül tudta, hogy be kéne hunynia fekete szemét, de bágyadt volt és nem tette. Halk megkönnyebült sóhaj szakad fel belőle, amikor jobb szeme meglátta a körülötte lévő világot. Az ember azt képzelné, hogy az évek alatt a sötétben a szeme megromlott, de nem így volt, sőt tanáll élesebb is volt a másiknál. A fekete írisz úgy szívta magába a fényt, mint a feketelyuk a csillagokat, és érezhetően sötéteb lett a szobában. Aztán pár pillanattal később belehasított a fájdalom Kuro fejébe. A férfi felnyögött, és ha a lányok nem támasztották meg a földre hanyatlott. Mindegy mi történt az ezt követő másodpercekben kikapta a dobozból a másik szemfedőt, és pár pillanat alatt felcsatolta a fejére és a helyére igazította. Lehunyt szemmel várakozott, míg a fájdalom enyhülni kezdett aztán kiengedte a bentartott levegőt, és kinyitva a sárga szemét a lányokra nézett. Bár fejében még lüktetett a fájdalom a szemfedő elnyomta a démont egyelpre. 

Gunell látta, hogy Kuro állapota nem az az elviccelhető, így az arca is hamar elkomorult, ahogy a bágyadt arcra nézett. Amikor a szemfedőjéhez kapó felettesük majdnem összeesett, szerencsére a lányok könnyedén megtartották, és Gun segített a testvérének a székre ültetni a főnöküket - Megyek! - mondta tömören, majd ki is viharzott a szobából. Nem törődve a kérdőn rákiáltó pappal elrohant a lakó részlegig, majd berontott Kuro szobájába. Szerencsére a berendezés nem volt túl bonyolult, és a táskát is könnyedén észre lehetett venni az ágyon. Gun felkapta a hátizsákot, és már fordult is vissza Randy-ékhoz - Bakker... Gyilkosokat jöttünk vadászni, és több baj velünk, mint velük... - morogta futás közben, majd nagy lendülettel bevágódott a nyomozói terem ajtaján - Itt vagyok! - lihegte kicsit kifúlva, a férfi felé nyújtva a táskát. Szinte rekordsebességg ért vissza...

Kuro a fejfájástól már gondolkozni is alig tudott, így csak bágyadtan bólintott a lányok szavaira. - Az lenne a legjobb...- mondta elhaló hangon, amikor is a fejében megszólaltak a vészcsengők. Lehunyta a szemét és a homloka ráncba szaladt, ahogy próbált rájönni mi nem stimmel. "Hello kölyök" Szólalt meg egy hang a fejében, és erre hirtelen kipattant a szeme és kezét újra a szemfedőjéhez kapta. A gyors mozdulattól viszont megszédült, és ha a lányok nem tartották erősen a földön végezte. Ujjaival közben végigsimított a szemfedőjét tartó anyagon, és szinte érezte, ahogy gyengült benne Hanna mágiája. Aztán hirtelen megdermedt, mikor szakadást tapintott rajta. Nem tudta, mi okozhatta a szakadást, Lucifer mágiája ami a testében keringett, vagy valami külső tárgy, de lényegtelen volt. Mert ez egy valamit jelentett, ha most elalszik akkor kiszolgáltatja a testét a démonnak, aki csak arra várt, hogy az akarata és az őt elnyomó varázs meggenygüljön. Kuro szemében sosem látott gyűlölett lobban és a fogai között sziszegte a szavait, mert a fájdalom erősödött a fejében. - Szükségem van a hátizsákomra, de most rögtön - és bár fájdalomtól és a benne duló harctól kevésbé érzékelte a külvilágot, szavai parancsolóak voltak, és élesek, de legfőképpen dühösek. A dühe viszont nem a lányok felé írányult, egyedül a benne lévő lény volt a célpontja. "Nyugi fiú, ha felhúzod magad azzal csak könnyebbé teszed számomra a győzelmet" Nevetett a fejében a hang, és Kuro fojtotthangon szólalt meg. - Tűnj el a fejemből! - legszívesebben ordítozott volna fájdalmában a padlón vergődve, de hatalmas önuralma és fájdalom küszőbe volt, ráadásul nem engedhette, hogy a démon pusztításba kezdjen a városban, mert akkor bíztos többi hullát hagyna maga után, mint az eddigi gyilkosok. 

Randy szavai valamelyest megnyugtatják a rövidebb hajú lányt, hogy az ikertestvére talán nem indul el lekaszabolni a fél várost. Amikor Kuro belépett a terembe, Gunell már készült pár csipkelődő szóval köszönteni, hogy jobban is igyekezhetett volna, de látva a férfi szokatlanul fáradt ábrázatát, csak kérdő tekintettel szólt - Szia... - A felettesük egyértelműen rossz bőrben volt, és habár Randy hamarabb mozdult nála - és kissé látványosabban ugrotta át az asztalt - Gun is hamarosan ott termett a férfi mellett - Pontosan, főnök - bólint ő is a testvére szavaira, miközben Kuro-t a karjánál fogva támasztja - Bízd csak ránk a dolgokat. Te menj, és feküdj le, mielőtt a te hullád után is nyomoznunk kellene - Gunell megpróbálta kicsit elviccelni a dolgokat, de abban biztos volt, hogy még sosem látta ilyen állapotban Kuro-t - Lehet, hogy nála is a képessége okozza ezt? - jutottak eszébe Randgír korábbi szavai Aragami megerősödéséről. Bár, mivel nem tudták, miben is rejlik a társuk ereje, lehetett valami egészen más is...

Gun aggódó pillantására bólint. -Aragami szerencsére tökéletes vadász. Nem fut fejjel a falnak. - feleli és figyeli a képeket. Az emlegetett szamár betoppan és Aragami is egy kisebb visszavonulót fúj és figyeli a férfit, ki mintha megfáradt volna. -Üdv! - köszön tömören, de látja, hogy nem olyan, mint szokott lenni. Tökéletes mozdulatsorral ugrik végig az asztalon, szinte a papírok sem mozdulnak meg és megragadja a vállát, természetesen nem túl erősen. -Gun, segíts kérlek! Kuro, pihenj. Mi addig haladunk a nyomozással, ahogy tudunk. - feleli kicsit határozottabban, mint szokott lenni. Most nem tűr még tőle sem ellenkezést és a legkevésbé sem érdekli, hogy ő a főnök.

Kuro hamar megérkezett a templomba aminek feletébb örült, egyetlen problémája a szörnyű fejfájás volt ami egyre csak gyötörte és már gondolkozni is alig tudott tőle. - Tűnj el a fejemből! - sziszegte maga elé, amikor belépett az épületbe. Az útja egyenesen a nyomozó szoba felé vezetett, ahol a lányokat sejtette és amint belépett sejtése be is igazolodott. - Sziasztok! - köszönt és fogát összeszorítva letette a papírokat, majd megtámaszkodott az asztalon. - Az a halmaz a képességekkel rendelkezők adatai, az pedig az újonnan érkezőek félévre vissza menőleg - int a kupacok felé, ám akkor ismét belehasítot a fájdalom a fejébe, és le kellett hunynia a szemét. - Azt hiszem le kéne feküdnöm - motyogta maga elé, kezét a jobb szeméhez kapva, pontosabban a szemfedőjéhez. Mélyeket lélegezett, abban a reményben, hogy ez segít, de nem ért sokat. Mikor végre kinyitotta balszemét elgyötörten nézett a lányokra. - Bocsi, úgy látszik, ma már haszontalan leszek a számotokra - próbált poénkodni, de elég gyengén sikerült neki. Látszott rajta, hogy nem áll valami stabilan a saját lábán, és hogy valami gyötri, mégsem mondott semmit erről a lányoknak, nem akarta, hogy aggódjanak miatta. 

Ahogy Randy arcán megjelent egy kis mosoly, Gun lelke újra megnyugodott egy kicsit. Nem szerette, ha a testvére úgy kikel magából, ahogy az előbb tette, de örült annak, hogy siekerült valamennyest túljutniuk a véres témákon. Ahogy a beszélgetés Kuro-ra terelődött, Gunell a papírokat válogatva hallgatta Randgír-t - Igazad lehet... Hasonlót érzek én is, mióta itt vagyunk. Mintha Rentou ki akarna törni, és egymaga levadászni a gyilkosokat - nézett ismét a tenyerére, de nem idézte meg a kardját. Aggódott amiatt, hogy esetleg tényleg véres hadjáratba fogna a városban... - Ah... valami nagyon nem oké ezzel a várossal - sóhajtott Gun, aztán Randy felé fordult, kissé aggodalmas tekintettel - De azért... minden oké, igaz? - kérdezte, a vadászatra vonatkozóan. Nem lett volna a legjobb dolog, ha Randy is elindulna most, Aragami-t követve, és tovább nőne a hullák száma a városban... Hamarosan felhangzott a templom nagy bejárati kapujának a hangja, amit, méretéből, és korából adódóan lehetetlen volt csendben kinyitni - Na, lehet sötét felettesünk visszatért a küldetéséből...

Randy szavai továbbra is eléggé sötétek, és komorak voltak, ami nem nyugtatta meg igazán Gunell-t. Abban egyet értett, hogy az abnormális ma már az életük része, és ez ellen nem tehetnek túl sokat... de hogy megtalálta volna az útját... Néha úgy érezte, így van, hiszen a Purgatorius Ignis-nél arra használhatja az erejét, amire mindig is akarta - eltörölni a földről az igazságtalanság mocskát - de néha ezt is kevésnek érezte... Hogy valójában ő nem pont erre hivatott. Mielőtt azonban ezt húga elé tárhatta volna, az felé dobott egy kis csomagot, amit könnyű szerrel elkapott a levegőben, és kíváncsian nyitott ki. A benne lévő medál igencsak lenyűgözte Gun-t, hiszen mint északon született ember tudta, hogy a holló mennyire különleges madár - Kösz Randy... - mosolygott a hugára kicsit meghatottan, majd a másik lánca mellé felcsatolta a nyakába az ajándékát. Amikor Randgír aragami-ról beszélt, Gunell furcsa tekintettel néz oda, ahol feltehetően a testvére által látott démon volt. Gun sosem kételkedett Aragami létezésében, és néha mintha érezte volna is a jelenlétét - de sosem rajongott érte, ha a testvére így beszélt a lényről. Az ő szemében a démonok gonosz teremtmények voltak, akiket el kell pusztítani - épp ezért lehet az is, hogy Randy összes sötét tettét Gunell inkább Aragami-nak tulajdonított, így őrizve meg maga számára a húga ártatlanságának illúzióját - Megértem... Én sem tudom, milyen lenne az élet, ha nem lennének a képességek - nézett a tenyerébe, amelyben bármikor elő tudta idézni Rentou-t. Amikor Randy mellé lépett, a lány segített feltűzni a képeket a helyükre, majd fél kézzel átkarolta a testvérét, és mosolyogva így szólt - Így igaz. Történjen bármi... tegyél bármit, én itt leszek neked, drága kishúgom. És ha kell, akárhány ilyen beteg pszichopatát felkaszabolunk, és nem hagyjuk, hogy mások is ilyen sötét utakra tévedjenek, mint mi, nem igaz? - kérdezte mosolyogva, majd a húga válasza után elengedte Randy-t, és újra az asztalhoz lépett a többi aktához - Szerinted Kuro-nak sikerül mindent elintéznie? Mintha kicsit... ingerült lenne, mióta itt vagyunk?

Randy megállapítására a képekről Gunell is elmosolyodik egy kicsit, és miközben jobban megvizsgál egy képet, megállapítja, hogy a húgocskájának igaza van - Hát, elvileg ez az első komolyabb ügy a városban. Nem csodálkoznék azon, ha a fotósnak remegett a keze mindezek láttán - lengette meg a fotót, aztán egy tűvel felrögzítette a készülő idővonalra. Amikor Randgír kissé kifakadva válaszolt, Gun komolya arccal fordutl felé, és addig leereszti a kezében lévő papírokat - Ugyan, Randy, te egyáltalán nem olyan vagy, mint ezek a szörnyetegek - int a táblára felszúrt, Stern holttestekről készült képekre. Gunell sosem tartotta gonosznak a testvérét - hiszen, ha ő is annak tartaná, akkor ki maradna neki? - Te jóra használod az erődet, ezek meg élvezettel csinálják mindenzt. Persze, ez egyáltalán nem normális... ha az egyik valóban gyerek, akkor meg főleg nem. De a különlegesek világa mikor volt normális? - Miközben Gunell beszélt, érezte, hogy a mellkasát kezdi feszíteni az igazságtalanságokkal szenbeni ellenérzés. Eddig bele sem akart gondolni abba, hogy az egyik elkövető gyerek lenne... De ha tényleg az, akkor mi miatt válhatott valaki ilyenné? - Miért kell a magunkfajtának sötétségben élnie? - nézett a testvérére, némi aggodalommal a szemében. Nem tetszett neki az az út, amit Randy az utóbbi időkben bejárt... Persze, ő úgy gondolta, hogy a lány sosem ölne úgy, mint akik a Stern-éket ölték meg... de benne volt a kétely, hogy mi van, ha Randy-nak igaza van? Ha csak idő kérdése az egész - Remélem hamar elhúzunk ebből a városból. Valahogy úgy érzem, rossz hatással van a hely ránk - Miközben visszafordult a táblájához, igyekezett visszacsempészni némi jókedvet a hangjába - De gondolj bele, milyen hálásak lesznek a városlakók, ha megoldjuk nekik az ügyet.

Örült, hogy Gun támogatja, bár jól tudja, nem fog ennyire lelkesedni az ötletért Kuro. Bólint látva, hogy nővére vérkomolyan veszi az ügyet, viszont őt ez valahogy nem tudja ennyire lekötni. Sokkal inkább a sebek és annak eredetük. Figyelte nővére akrobatikus mozdulatait és kileste az ügyeletes atyát nincs-e láb alatt, majd jelzett, hogy mehetnek. Leülve az asztalhoz kezébe veszi a képeket és méregeti őket. -Ez csak természetes. Bár a fotósuk vagy újonc, vagy koffein mérgezést kapott. A képek egy része kicsit elfolyik. - feleli virgonc vigyorral. A kérdésre egy képet letesz maga elé. -Mit kellene gondolnom? Két ember, melyből az egyik törpenövésű, vagy rosszabb esetben gyerek, a másik meg ismeretlen, de valószínűleg tapasztaltabb és idősebb is. Hol normális ez a világ? Ha képességesek, akkor magunkat is védhetjük, miközben talán én inkább az ő oldalukhoz lennék sorolható. Hány ember Gun? Mennyi még? - kérdezi kicsit kifakadva, hiszen Aragami miatt kellett eljönniük otthonról. Utolsó kérdései pedig saját áldozatait takarja, kiket olykor Gun takarított el. Vagy a maradék nyomokat.

Gun eléggé elmerült a gondolataiban, így picit meglepetten nézett a testvérére, amikor ő az anyanyelvükön szólt hozzá. Amikor Randy elmondta, mit tervez a jövőben, Gunell hasonlóan svédül válaszolt - Ha megtaláljuk őket, számítunk rád - mosolygott az ikerhúgára - Biztos vagyok benne, hogy neked nem okozna gondot néhány ilyen beteg pszicho sem... De zért legyél óvatos, rendben? Láttad, mire képesek ezek a rohadékok - Gunell tekintete kicsit elsötétült, ahogy a gyilkosokra gondolt. Érezte a mellkasában feszítő késztetést, hogy igazságot szolgáltasson azokért, akiket lehet, hogy ártatlanul öltek meg... Régebben is sokszor érezte ezt, ha nyomozott, de valamiért itt Artana-ban mintha a szokásosnál is erősebb lett volna ez az érzés. Amikor visszaértek a templomba, Gun befelé menet, az aktákat az álla alá szorítva, eléggé akrobatikus módon lekapta a falról az említett táblát, és miután körülnézett, hogy a helyi pap nincs-e a közelbenelcipelte azt is abba az üres szobába, amit már korábban kijelöltek maguknak nyomozói főhadiszállásnak - Akkor lásssunk hozzá - szórta le kicsit ügyetlenül az iratokat az asztalra Gun, majd a táblát a falnak támasztva a testvére felé fordult, aki feltehetően követte - Vállalod a képek áttanulmányozását? Neked jobban megy a sebek vizsgálata, és a kis részletek megfigyelése. És addig csinálok egy idővonalat a táblára, meg felírkálom az áldozatok adatait - ajánlotta a testvérének, és ha Randy-nak nincs kifogása a dolog ellen, neki is kezdett a dologanak - És, drága húgom... leszámítva a hivatalos verziót... mi a véleményed az ügyről? - kérdezte az aktákat válogatva, továbbra is svédül a testvérét, a hangjában érezhetően, hogy ezúttal mint testvér kérdezi Randgírt, és nem mint munkatárs.