FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

Lambert kedvessége mindig jól esett Saphir-nak, ami miatt gyakran látta őt inkább egy furcsa, kedves nagybácsinak, mint egy nagy erejű druidának, aki nem mellesleg a tanárja is. A lány mindig is az ösztöneire hallgatott az emberekkel kapcsolatban, és már az első találkozáskor úgy érezte, hogy a barbár férfi valójában igenis kedves ember - és Lambert ezt azóta rengeteg alkalommal igazolta is. A dícséretet is egy elégedett mosollyal fogadta, mert ő is úgy gondolta, hogy tanítványként is egész jó munkát végez - még akkor is, ha néha elfelejtette elolvasni a könyveit. Lambert figyelmeztetését a macskalány figyelmesen hallgatta végig, majd kicsit elgondolkodva bólintott - Azt hiszem már van is ötletem, hogy mi lenne jó hely... - Mosolyogva gondolt vissza az Alpokban lévő kis tengerszemre, ahová néha kijártak Andreas-szal, és ahol elcsattant az első csók - amit az követett, hogy meglepetésében Saphi belecsúszott a vízbe, a fiú meg utána... - Figyelni fogunk majd rá - bólintott komolyabb tekintettel, hiszen tudta, hogy egy ilyen figyelmeztetést nem hagyhat fgyelmen kívül. Lambert ígérete, hogy nem akar megölni senkit teljesen természetesnek tűnt, de azért megnyugtatta Saphir-t, hogy valóban nem kell ilyesmitől tartania. Az átkot illetően megértően bólintott - Azt hiszem én is érzem... Nagyon sötét érzés ez az átok, és... - kereste a jó szót - hideg - Lambert szomorúsága Saphi-ra is átragadt, és együttérző arccal figyelte a férfit. Olykor belegondolt abba, hogy milyen lehet ilyen hosszú időt megélni... de mindig arra jutott, hogy rengeteg dolgot nem tudna egyáltalán el sem képzelni. A fotelban Adventure is megérezte a gazdájából áradó negatív érzelmeket, és felpillantva látta, hogy a szobában lévő két személy egyértelműen szomorú. Lassú, kecses mozdulatokkal feltápászkodott, majd lassan odasétált a kanapéhoz - vigyázva, hogy nem menjen túl közel Lambert-hez - és felugrott Saphir ölébe. Miután kicsit kiengedve a karmait megkereste a legjobb pozíciót, elhelyezkedett a lány ölében, és egy kis, elegáns dorombolással próbálta helyrehozni a szoba hangulatát. A kishölgy még arra is hajlandó volt, hogy vessen egy két, nem túl lenéző pillantást a férfi felé, jelezvén, hogy a dorombolás egy pici része azért neki is szól. Amikor Lambert elővette az ametiszt medált, és mesélni kezdett a kő erejéről, Saphir ismét teljesen odafigyelt rá - és noha a férfi szavainak egy része nem mondott újat a lánynak, szívesen hallgatta, ha a férfi az ásványokról mesélt neki - Köszönöm, Lambert - mosolygott hálásan a férfira, miközben megsimogatta a cicáját - Remélem, a mi medálunk is olyan lesz majd, mint a tied. Sokáig szép, és töretlen. Elvégre, ez többet elmond egy emberről, mint a szavak, nem igaz? - kérdezte mosolyogva, majd elnézett a szobából kivezető ajtó felé - Szerinted Seb hogy érzi majd magát itt? Bár... talán itt könnyebben be tud illeszkedni.

Lambert teljesen megértette, hogy a lány nem akarja elhamarkodni a dolgot. Aminek örült is, hiszen nagyon odafigyel mindenre amit tesz. A mágia világában pedig hatalmas árat kell fizetnie annak, aki figyelmetlen. Amikor a lány széles mosollyal átölelte, megmelengette a szívét. Mintha csak saját vérével bánna, megsimogatta a fejét szeretet teljesen. -Megérdemlitek, hiszen mind a ketten keményen dolgoztok. Főleg te, Saphi. Jól haladsz a tanulmányoddal. - dicsérte meg a fehér macskát. Valahogy az a boldog mosoly pedig megmelengette a szívét. Hiába tűnik egy múltból kilépett barbárnak, igen fontosak számára azok, akiket hatalmas erejű izomcsomója a mellkasában befogadta. -Még annyi lenne, hogy jól gondold meg, milyen helyen szeretnél lenni vele. Ajánlani tudok egy nyugodt tisztást alkonyatkor. De lehettek bárhol. Viszont vigyáznod kell. A rémálmai eseményei követhetik. Ha kergeti valami, ott is fogja. Sajnos az álom manipuláció ilyen távolságban nem megy még nekem sem. - vallotta be, valamint figyelmeztette kis tanítványát. Örült, hogy ennyire számíthat a lányra. Hogy képes reálisan látni a dolgokat, noha hibásan. -Így van Saphi. Nem is kívánok életeket elvenni - néz a mellette pihenő harci eszközre, majd újra Saphira - - Jól tudom Saphi. Ahogy én is. Viszont nem tudom, Artana miért ekkora átkot szórt. Nem hiszem, hogy megtörhető, legalábbis... úgy érzem ezen a helyen minden idegszálam vészesen kiált. Artana megbosszulta önmagát, nincs miért bosszút állnom. Valamint teljesen átérzem az átok viselésének a terhét. Nem éppen kellemes megélni egy ilyen kort. - kezdett bele némi szomorúsággal, valamint a medálokra nézett, amit maga faragott olyanná, amilyennek most kinéz. Végül némi gondolkodást követően elővett a ruházata alatt pihenő medált, mi meglepő módon ugyan csak egy ametiszt darab volt. -Tudod Saphi, az ametiszt nem csak védelmet nyújt. Lemúlt korok kultúráiban a hű szerelmet jelképezte. Megfakul, és megtörik, ha akitől kaptad megcsal. Mint láthatod, az enyém nem fakó és nem is repedezett. A tiédért pedig ne aggódj. Megbűvöltem úgy, mintha a kandúrodtól kaptad volna. - feleli barátságos biztatással.

Lambert szerencsére nem vette nyafogásnak, vagy hasonlónak Saphi szavait, csak mosolygott a kis panaszkodásán. A férfi kérdésére a lány lassan ingatta a fejét - Lassan kész lesz. Még át szeretném olvasni - felelte, aztán az elővett kis tasakot nézte érdeklődve - már csak az hiányzott, hogy türelmetlenül csóválja a farkát, ahogy Adventure szokta, amikor ajándékot kap a gazdájától. Amikor Saphir a kezébe vette a kis tárgyat, nem kellett kicsomagolnia, hogy érezze, hogy egy ásványból készült dologgal van dolga. Egyszerűen érezte a belőle áradó energiákat, és még azt is meg tudta mondani, hogy egy kvarcmódosulattal van dolga - Jaj, de aranyosak - kiáltott fel mosolyogva, amikor kicsomagolta az ametiszt medálokat.  Miközben a tanára elmondta, mire jó az ajándéka, Saphir az egyik ujjával simogatta a két kis macskát, majd a végén szélesen mosolyogva hajolt előre, és ölelte meg Lambert-et, kicsit ügyetlenül, hiszen ő a kanapén ült, a férfi pedig előtte guggolt - Nagyon szépen köszönöm! Gyorsan befejezem akkor a levelet, hogy elküldhessük őket - Tényleg nagyon örült ennek  lehetőségnek. Ő is gyakran gondolkodott azon, hogy ki kéne tlálni valami mást a telefonáláson, és a mailezésen kívül... de ő még nem volt olyan tapasztalt, hogy ehhez hasonló idézést elvégezhessen.  Amikor Artana-ra terelődött a szó, Saphi félretette a laptopot, rajta a visszacsomagolt medálokkal, és minden figyelmét Lambert-nek szentelte. A szigorú hang kicsit meglepte, ahogy az is, amit Artana és a tanára kapcsolatáról hallott... Ő nem sokat tudott a régen errefele élt boszorkányról, csak amit a Körnél elmontak neki, az ide utazásuk előtt - Igyekszem majd szólni - ígérte meg a férfinak, egy kicsi bizonytalansággal a hangjában - Bár... Ma már nincs kin megtorolnod Artana halálát, nem? Azok, akik ma élnek, nem tehetnek arról, ami régen történt. És voltaképpen ők is áldozatok lettek, az átok miatt... - Saphi nem aggódott amiatt, hogy Lambert meggondolatlanul állna bosszút bárkin is a városban... de akaratlanul is eszébe jutott a férfi bárdja, és az, hogy voltaképpen nem ismeri túl régóta a tanárját - Én segíteni szeretnék ezeknek az embereknek, és főleg a gyerekeknek, akik élete lehet hogy nagyon is félresiklott amiatt, ami annak idején történt - nézett ki Saphi az ablakon - Ezért is örülök, hogy végül is az árvaházat válsztottuk titkos bázisnak - fordult vissza mosolyogva a férfi felé.

Különösebben nem zavarta a valódi cica viselkedése, amit egy vállrántással nyugtázott is. Látta ahogy tanítványa eltöpreng valamin és érzi, hogy ez nem lesz kellemes, amit mondani fog. Az őszinte válaszra elmosolyodott.Mindig örömmel fogadta, ha a macska hölgy egyenesen megmondta mi a gondja. Hiszen csak így tudott rajta segíteni. A macskás viselkedésen meg sem lepődik. Már Sebastiant sem zavarja, hogy állandóan egy fedél alatt kell laknia két nőstény macskával és egy medvével. -Meghiszem azt. Mond csak, megírtad a levelet amit kértem? - néz a lányra kérdőn, majd kis derék táskájából előkotort egy apró rongy darabot amit átadott kis tanítványának. Ha kibontja ametisztből faragott macska medálokat láthat, amelyeket össze lehet illeszteni, ezzel egy kört alkotva a két állat, valamint mancsaik egy apró szívet formálnak. -Bűvölt medálok. Kaptok egy kisebb meditációs teret, ahol találkozhattok. Elég ha a kandúrod az éjjeli szekrényén tartja, ha alszik meglátogathatod. Nem hiszem, hogy komoly jelentőséget párosítana hozzá, de mégis kényelmesebb és kevésbé fog hiányozni. - mosolyogva beszél, hiszen jelenleg ennyit tud tenni ezért a párosért. A levél amit kért Saphitól csupán az ürügy lenne, amivel elküldi a fiúnak a medál hozzá tartozó részét. Természetesen nem postával. A várost ért kérdésre arca egy kicsit komorabb lett és helyet foglalt a földön, megtámasztva kezét felhúzott térdén. -Igen Saphi. Valamint tartozom egy vallomással is... Artana volt a leszármazottom, így ezt a dolgot kicsit személyesebbnek érzem, nem pedig a Kör dolgának. Ha netán nagyon átbillennék és a saját szakállamra dolgoznék, szólj rám kérlek. Nem áll szándékomban viszont a régi idők törvénye alapján nem hagyhatom megtorlatlanul a dolgot. Ha szigorúan vesszük, véget vetettek a vérvonalamnak, mikor Arana-t máglya halálra ítélték. - hangja szigorú, de leginkább maga miatt. Az ősi rendben a család külön szentség volt, miért mindenki vérét vagy könnyeit áldozta. Új élet adásánál a kettőt egyszerre. A modern világban, mikor mindenki mindenkivel él és a család csupán pár ember közössége, nem tud elhelyezkedni a génjeibe ivódott kódexel. Ami élteti mind a mai napig.

Ahogy Saphir bőszen pötyögött a billentyűeten, hallotta, hogy valaki bejött a szobába. Nem csupán a lépések voltak árulkodóak, de a napszak is, hiszen Seb ilyenkor szinte sosem volt ébren - a lánynak így nem volt meglepetés, amikor Lambert a látóterébe került. Őt egyáltalán nem zavarta a kissé barbár külsejű férfi jelenléte - tudta, hogy a zord külső meglehetősen érző, és néha elég változatos temészetű lelket takar. Adventure ellenben nem díjazta a férfi megjelenését - a macska lassan felemelte a fejét, kék szemeivel végigmérte az idős varázshatalmút, majd kimért mozdulattal felállt a kanapén, kinyújtóztatta a lábait, egy kecses ugrással leugrott a földre, és elvonult egy távolabbi fotelba, folytatni a szunyókálást. A fehér bundás nőstény viselkedése nem kifejezetten Lambert ellen szólt, hiszen bárki más jött volna be a szobába, hasonló fogadtatást kapott volna a kishölgytől. Saphir a tanárja kérdésén egy picit eltoprengett, a billentyőkön húzogatva az ujjait, majd mosolyogva így válaszolt - Azt hiszem igen. Csak még meg kell szoknom az új helyet... meg a távolságot otthontól - nézett egy pici szomorúsággal a képernyőn lévő mailre. Eddig is messze voltak egymástól Andreas-szal.. de most már egy óceán is elválasztja őket egymástól - Meg hát... ott van ez a fránya időátállás is - nyújtózott egyet a lány, eléggé hasonlóan Adventure korábbi mozdulatához. Lambert következő kérdését hallva kicsit felkuncogott, mert eszébe jutott Sebastian tegnap esti mérgelődése. Igaz, hogy a lány nem értette, amit a fiú mondott, de a hangsúlyozás félreérthetetlen volt - Úgy néz ki igen. Bármivel is fenyegette Seb az égieket, most minden rendben van. Egyébként... - döntötte félre a fejét kicsit kíváncsian, miközben Lambert arcát figyelte - Neked mi a véleményed a városról? Neked is feláll néha tőle a szőr a hátadon? - kérdezte, miközben lejebb hajtotta a laptopot, hogy jobban tudjon figyelni.

Lambert viszonylag nyugtalan érzettel kelt fel még a Nap előtt. Az égi király már a hátul edző férfit láthatta, ki régi, kelta és skandináv mintás harci bárdjával gyakorlatozik. Annak ellenére, hogy ezeknek az eszközöknek a kora réges régen lejárt, sőt már múzeumokban is rothadó eszközök vannak, az övé jó állapotú, mi több, a mai napig képes lenne szétcsapni vele bárkit, bármit. Olykor a berserkereket is megszégyenítette, de azok az idők is elmúltak. Végül leült egy árnyékosabb helyre, elővette az élezőt és rutinos mozdulattal kezdte élezni a fegyvert. Ujjával megvizsgálta az élességet, majd lerakta ölébe hű fegyverét. ~Még szerencse, hogy nem maradtak feljegyzések rólam a két világháborúról...~ Sóhajtott végül keserűen, majd zsebéből elővett egy medve faragvány. A kis totem állat, mit még Ragnar Jarltól kapott, mindig magánál tartotta és vigyázott rá. Markába szorítva emelte homlokához és behunyta szemét. Sok idő eltelt azóta. Lagherta a pajzsszűz és szegény Gita... az átkozott pestis. Mennyi minden történt és változott annyi idő alatt... Megtámaszkodva fegyverén indult vissza az épületbe, elrakva a medve faragványt és bent a pihenő Cicákat látta. Az egyik pedig a laptopja előtt gubbasztott. Az elgondolkodó arccal néző Saphi elé lépett, leguggolt és megdöntötte fejét. -Minden rendben van Saphir? - kérdezett némi aggodalommal. Tudott a lány kandurjáról és átérzi, mi az amit éreznek. Csak ő senkiét nem láthatja már. -Seb megcsinálta már a hálózatot? Este még nagyon magyarul cifrázta a mondatokat. - ilyenkor örül valamelyest, hogy Saphi nem igen érti a középkeleti nyelveket. Seb pedig ezen ócsárolja az égieket és mindenkit.

Saphir az árvaház egyik nagy ablakokkal rendelkező, fényes közösségi termében ücsörgött a kanapén, a felhúzott lábain pihentetve a laptopját. A monitor körül kis kvarckristályok voltak beépítve, amelyeket a boszorkánylány úgy bűvölt meg, hogy felerősítsék az internetet - az apja feltehetően nem rajongott volna az ásványok ilyen jellegű felhasználásáért, de Saphi ezt is egy kreatív, és hasznos módszernek tartotta. A kanapén ott terpeszkedett még Adventure, a fehér macska, aki csukott szemmel kegyesen hagyta, hogy Saphir megsimogassa olykor, miközben Andreas mailjét olvasta. A svájci fiú főleg a mindennapjairól írt az ő Cheshire-jének, de Saphir még ezt is mosolyogva fogadta, majd kicsit dúdolászva kezdte el a válaszüzenetet gépelni. Igaz, hogy minden részletet nem mondhatott el a barátjának, de megírta neki, hogy egyelőre nagyon tetszik neki Amerika, és Artana, de főleg a ház, amelybe beköltöztek - Bár Adventure-rel még mindig nem fedeztünk fel minden rejtett zúgot...