Rendőrörs
Az Artana városi rendőrörs - itt dolgoznak (és fánkoznak) a helyi rendfentartó erők, hallgatják ki az esetleges gyanúsítottakat, és az itteni cellákban töltik az éjszakát az éjszakai rongálók, és a részeg tinik (eddig nem igen volt komolyabb ügyük a helyieknek).
|
Kuro nem szólt vissza a rendőrfönöknek. Volt önuralma, még ha az erösődő képessége miatt, kicsit el is vesztette a fejét. Azt persze nem állhatta meg, hogy fejében meg ne formálodjona a visszavágás. "A mi életünk is sokkal könnyebb lenne ezek nélkül." Hiába forgott az egész élete a képességek körül, akkor is így gondolta, de most csak hideg tekintettel figyelte a rendőrt. Mikor az végre abba hagyta, a csökönyösködő viselkedést,és végre hasznosnak bizonyult, a férfi mindent megjegyzett amit említett, és gyorsan átfutotta a gondolataiban röptében összeállított listát, hogy semmi nem maradt e ki. Pedig valami kimaradt és szája sarka alig, de felfelé görbült a gondolatától is. Azonban mielőtt szólhatott volna, Gunellnek támadtak kérdései, és ő hagyta is, hogy végig mondja a magáét. Hálás volt a lánynak, hogy az apróbb részletekre is figyel, amikor ő maga nem tud, mert minden mást intéz. Elismerte, hogy jó nyomozó és hagyta is, hogy érvényesüljön amikor akar, neki ez nem teher volt, hanem óriási segítség. Mikor választ kaptak a kérdéseikre, Kuro vissza vette a szót. - Akkor azt hiszem a következő találkozonk Mr. Blakekel lesz. Köszönjük az aktákat - fordult volna el mikor bevillant valami, és újra a rendőrfönök szemébe nézett. - Még valami. Ha tudna küldeni olyan nyomokat, fegyvereket, vagy tárgyakat amikhez a maga emberei nem igen nyúltak, viszont a feltételezhető gyilkosok igen, azért hálás lennék. Meg valamit az áldozatok személyes holmijai közül is, amit nem igen bolygattak. - Most már tényleg elfordult és maga előtt elkezdte kiterelni a lányokat a szobából, ha nem volt több kérdésük, aztán az ajtóból még visszafordult, mert valami teljesen kiment a fejéből, de száján már vigyor űlt és szemében komisz láng égett. - Ja és előfordulhat, hogy a városban velem, vagy az erdőben egy szürke fehér farkas, és egy fekete párduc fog mászkálni. Ne lőjék le őket! Nem akarják látni, milyen vagyok dühösen - Vigyorgott a válla felett a kapitányra, aztán válaszra sem várva kilépett az irodából és elindult kifelé a rendőrségről. Mikor kiértek az épületből nagyot sóhajtott és a két lányra nézett. Előbb a beszédesre aztán a hallgatagabbra. - Mit gondoltok az üggyel kapcsolatban? - kérte ki a véleményüket most, hogy így hármasban maradtak.