FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

A mai alkalom egyáltalán nem kedvezett Randy-nak és Aragami-nak. Bár a démont igen is érdekelte a hely, Randy-n ez egyáltalán nem látszott. Szokásosan egyenes háttal és emelt fővel lépdelt az egszemű után. Nem érdekelte mivel is igyekszik piszkálni őt, nem hatotta meg a dolog. Nem vevő a tréfára, Aragami hamarabb, ki jót kacagott a férfin és a másik nőn. Mikor Gun szinpadiasan viselkedik egy halovány, sötét mosoly húzódik szája szegletébe. Ahogy átkarolja ez valamivel szélesebb lesz ám azonnal visszarendezi a szokásos zord vonásokat. -Régi város, nyílt utcák, jól belátható területek. 1800-as évek közepére tenném a fejlesztést. Nincs. - feleli tárgyilagosan, mit eddig látott Artana-ból. Bérgyilkosként fel kell tudnia ismerni a terepet mindenféle utána járás nélkül. Valóban halvány lila fogalma sem volt hova az isten háta mögé keverednek. -Ugyan már Randy... ne légy ennyire harapós... - szól közbe Aragami, ki jót derül Úrnője gyors szemlélődésén. Egyfajta büszkeséget érzett, hogy a keze alatt fejlődött a lány ilyenné. Annak ellenére, hogy tikkasztó a meleg, a trikójára még felvette a fekete kapucnis pulcsiját mi kellő biztonságot adott számára. Kuro után lép az örsre ahol gyorsan szemrevételezi a helyet. Rossz szokás... inkább már beidegződés. Nem messze a főnöktől megáll és csak hallgatva figyel. -Meghosszabítod a kipakolásomat. - feleli, nem mintha nem tudnák, hogy Randy egy kisebb bőröndbe képes volt becuccolni meg egy hátizsákba és nem pakolt volna már ki a maga puritán egyszerűségével. Aki hosszabban elidőzik rajta, annak keményen és jegesen tekint szemébe anélkül, hogy arra fordítaná a fejét. A főnök megérkeztére, összeszűkíti szemeit, hogy felmérje a férfit. Ezt követően csak a társalgást hallgatja unottan és komoran, olykor nővérére sandítva. Persze Aragami is bemutatkozik, szemtelenebb rendőrök, kik hosszan figyelik a lányok alakját, az ölükbe kapják a kávét. ~Na még mit nem...~ Csóválja meg kámzsás és sálas fejét a démon.

Gun a tenyereit a tarkóján nyugtatva, a járókelőket nézegetve sétált a felettesük mellett. Nem igazán tudta eldönteni, hogy tetszik-e neki ez a város, vagy sem - kisebb volt, mint Róma, és az emberek kevésbé beszéltek hangosan, és szélesen gesztikulálva, de hiába volt a hegyekben, nyáron még így is meleg volt. Gunell abban a reményben ült a repülőn, hogy majd itt jobb idő lesz, mint az olasz csizmán szokott lenni, de amikor leszálltak, és kiderült, hogy Amerikában is tombol a nyár, eléggé lelohadt a lelkesedése. Amikor Kuro kérdést intézett felé, vetett egy cinkos pillantást a férfira, aztán drámaian sóhajtott egyet - Hát, ha tényleg olyan sok bűnre hajló ember él itt, akkor jó, hogy most legalább jött egy valaki, aki rendet tud tenni... Bár, hogy te minek jöttél... - vigyorgott a főnökére, majd kicsit gyermetegen Randy mellé pördült, és fél kézzel átkarolta az ikerhúgát - Bár Randy-val együtt most már legalább két csinos hölgy is van itt, nem igaz? - kérdezte nevetve, majd elengedve a testvérét előresietett, hogy minél hamarabb bemehessen a rendőrség épületébe. A piszkálódás ellenére kedvelte a felettesüket, hiszen ha kellett, akkor komoly, és igazságos tudott lenni, amit Gunell igencsak nagyra tartott - de örült annak is, hogy néha próbálta oldani a hangulatot, ami, ha Randy-n múlt volna, legtöbbször igencsak komor lett volna. Az ajtón belépve Gun nem törődött a rendőrök gyanakvó pillantásaival, hanem megkereste, hol fúj legintenzívebb a légkondi, és beállt alá - Ah, végre egy kis hűvös levegő... - A hivatalos dolgokat hagyta, hogy Kuro intézze, de amíg a rendőrkapitányra vártak, a lány tekintetét nem kerülték el a falra kiragasztott Eltűnt plakátok - Tényleg sok kölyöknek veszett nyoma... - állapította meg, miközben a tekintete elkomorodott. Kuro élcelődésére úgy nézett a férfira, mint aki már kezdi fárasztani őt - Végtelenül... - felelte, majd otthagyva a légkondit, közelebb ment a plakátokhoz, és alaposabban elolvasta a rajtuk szereplő neveket. Amikor végre előkerült a rendőrkapitány, a lány otthagyta a kiírásokat, és ha Randy nem csinált éppen valami mást, akkor beállt mellé, és úgy hallgatta Kuro, és a másik férfi szavait.

Kuro a legnagyobb lelki nyugalommal sétált a rendőrörs felé. Egyetlen bosszúsága annyi volt, hogy nem hozhatta magával Tsukit és Naitot, de tekintettel arra, hogy újak a városban, ráadásul a helyi hírporta szerint az emberek félnek a vadállatoktól úgy döntött ma otthon hagyja őket a templomban. Ellenben kedvenc ikerpárját magával cipelte, nem csak a küldetésre, de a rendőrségre is. Mivel eléggé unatkozott a gyaloglás alatt, úgy döntött nem árt oldani a hangulatott. - Szóval kedvenc Gunom, mit gondolsz erről a büntényektől mocskos városról? - nézett fél szemével a rövid hajú lány felé, és szája sarka felfelé görbült. Sárga szeme csak úgy izzott az élettől és az erőtől, ami benne munkált, de nem sokáig időzött a lányon. Pár pillanat múlva már a másik testvér felé nézett és hümmögött egyet. - Na és te Randy, hogy vélekedsz? Hát nincs gyönyörű napunk? - kérdezte szándékosan idegesítő hangon, miközben már megpillantotta a nagy fehér épületet amit kerestek. - Nahát, csak ide értünk! - mondta boldog hangon. Kiváncsi volt meddig bírj a lányok idegein táncolni ezen a meleg napon, anélkül, hogy ráförmednének. Ez csak azért volt így, mert jobb dolga éppen nem akadt azon kívül, hogy ugyebár sétált. De már sétája sem tartott sokáig, mert beléptek az őrs ajtaján és egyenesen a pulthoz indultak. - A rendőrfönököt keressük, az egyháztól jöttünk. Elvileg már értesítették róla - kezdte tárgyilagos hangon, majd megfordulva neki dölt a pultnak és a lányokat vizslatta, szándékosan idegesítő, mindent tudó mosollyal. - Remélem örültök, hogy elhoztalak titeket - vigyorodott el, majd ha megérkezik a rendőrfönök, akkor felé fordulva illedelmesen kezet fog vele.