FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

 

A lány csöndesen figyelte a házat. Már háttal állt Sebnek és csak az épület felé forduló profilja látszott. Töprengéséből a kulcs zörgése billentete ki és vissza fordult a fiú felé. A szavaira csak biccentett, de belül összezavarodott. Nem tudta mire értette a fiú azt amit mondott. Lehet, hogy köze van a dolgokhoz? Kérdezte magától, de még mielőtt tovább gondolhatta volna, jól elzárta későbbre ezt a sejtést. Némán figyelte, ahogy a fiú belép a kapun és elindul. - Jó éjszakát Sebastian! - mondta csöndesen, de úgy, hogy a másik is hallja, majd megfordult és a gépét szorongatva elsétált. Egy ideig még bolyongott a környéken, de végül haza ment és hagyta, hogy a gondolatai berántsák a saját világába.

A lány válaszára bólint és elfogadja, hogy igaza van. Ő is ez miatt van kint. -Nem kell bemutatni... - szól halkan, kifújva a füstöt. Hiszen így talált Lambertre, így van most itt és nem valahol Bukarestben keresik, mint tömeggyilkos. Végül a pótkulccsal kinyitja a kaput és belépne. -További szép estét Ivett és vigyázz magadra. Sok furcsaság történik itt és ha túl közel kerülsz hozzá, fontos dolgokat veszíthetsz el. - biccent a gépe felé. Majd ha a lány nem mond semmit belép az udvarra és sétál vissza az árvaházba.

Ivett biccentett a kedves szavakra, de továbbra is az árvaházon tartotta a tekintetét, szíve mélyén szomorú volt, és régi emlékek villantak fel lelki szemei előtt. Azonban ébersége nem lankadt továbbra is érzékelte a furcs fiú jelenlétét. Amikor Sebastian megszólalt Ivett végre teljesen felé fordult, és homloka ráncba szaladt a szavaitól. Szemöldökeit összevonta, ezzel fejezvén ki nem tetszését. - Néha muszáj kiszellőztetni az embernek a fejét és erre az este séta a legjobb - mondta aztán picit elhallgatott. Nem tette hozzá, hogy amúgy is a közelben lakik, ezt a srácnak nem kellett tudnia, de azért valamit még ki akart mondani. Ami nála igen ritka volt, szóval újra kinyitotta a száját, és továbbra is nyugodt és érzelemmentes hangon beszélt. - Néha az embernek nem kell keresnie, hogy találjon valamit... - mondta végül majd elfordult, ezuttal teljesen, és az utcát méregette. Bár nem erre lakott, még nem akart haza menni, viszont úgy érezte lassa mennie kéne. Nem akart sokat beszélgetni ezzel a fura sráccal. De tekintete akaratlanul vissza vándorolt az árvaházra és ismét elárasztották az emlékek. Régi szép, és keserű emlékek. Néma sóhajjal gondolt vissza egy másik árvaházban töltött időre. 

Figyelte ahogy a lány nem emel rá tekintetet. Ennek részben örült is, részben viszont nem. Nem kellett attól tartania, hogy lefényképezi, esetleg meglátszik az őt körülölelő sötétség vagy villanó szemei. A lány válaszára bólint. -Sok sikert, ha munkádnak akarod. - biccent majd újra a levegőbe fújja a füstöt. A lány kérdésére felé dönti fejét. -Általában az emberek ilyentájt alszanak, nem pedig sétálnak. Pláne nem az egyik legtávolabbi pontjára, mely elég elhagyatott. - néz rá majd folytatja. -Általában azok keresnek meg egy segítségre szakosodott helyet, hogy segítséget kérjen...

Ivett a szeme sarkából figyelte, ahogy a másik rágyújt, aztán ismét a házat és a holdat figyelte. Valahogy vonzotta a tekintetét a látvány, és addig se kellettaz idegenre néznie. A másik megálapítására csak bólintott egy aprót, mint aki igazat ad, de nem nézett rá, és nem is felelt. A zsebében egy szálat morzsolgatott, ami a pulcsija varrásából jött ki, de ezt a Seb nem láthatta. A fiú újabb próbálkozására a beszélgetés beinditására, a szeme sarkából ismét felé pillantott. - Nem hobby - nézett le a fényképező gépre ami a mellkasa előtt feküdt. A fényképezés volt számára a minden, ha egyszer sikerül és megtalálják honnan erednek a képességek, Ivett elmegy világot látni, és mindent le fog fényképeni. Ebből akart élni, és ez volt az élete. Szerencséjére, már sikerült néhány képét eladnia, szóval voltak vevői, még ha csak pár ember is. Jobb kezét önkéntelenül előhuzta és a fényképező géphez ilesztette, majd a hüvelykujjával megsimogatta a gépet. Voltak más gépei, meg lencséi is, de ez volt a kedvence. Mindin magával vitte, ha tehette, mivel ezt Herotól, és Zacktől kapta. Ez volt az első ajándék amit nem a nevelő szülei vagy az árvaházbeliek adtak. Ezt a fiúk szívből vették neki, mert gondoltak rá, és ezt ő meg is becsülte. Ivett egy ideig elgondolkozva nézte a gépet, majd halkan megkérdezte. - Miért jöttél ide hozzám? - a hangja halkabb volt mint eddig, de enyenletes és érzelem mentes. Ivett mesterien tudott az érzelemmentesség állarca alá bújni, és mindig ezt tette, mert ha megmutatta volna ami a szívében lakozik, az emberek újra összetörték volna őt. 

Végül megnyugodott, hogy a lány válaszolt, majd elővett még egy szálat a dobozból és a meggyújtotta. A füstöt tőlük távol fújta el és figyelte a lányt miközben válaszolt. -Igazad van. Viszont még mindig jobb, mint a középkori árvák helyzete. Mindig ott lesz a remény, hogy sajátja legyen és barátai akik szeretik. - felelte majd újra szívott a különös dohányból. -Örülök Ivett, hogy megismerhettelek. Jól sejtem, hogy hobby szinten fényképezel? - kérdezett rá végül, kicsit terelve a témát.

Nem zavarta, hogy a másik hátra lépett, mikor fényképezett, bár nem értette. Mindenesetre nem kérdezte meg. Akkor fordult újra Sebastian felé, amikor az beszélni kezdett, kérdőn döntötte oldalra a fejét az egyszerű kiejeltés után, aztán csöndesen hallgatta a fiú leírását. Nem zavarta, hogy a másik beszélt, még akkor sem mikor nem értett vele egyet, neki általában nem sok mondani valója akadt mások számára, így ha ők nem vezették a beszélgetést, nagyon hamar kínos csend állt be. Ez Ivettet soha nem zavarta, vagy hatotta meg. Ő szerette a csendet, de másokat is szeretett hallgatni. A fiú lelkes hangja pedig azt bizonyította, hogy büszke arra amit csinált, és a lány valahol belül örült, hogy a gyerekek akik majd itt élnek, jó kezekben lesznek. De a véleménye akkor sem változott. A kérdésre megrázta a fejét, jelezvén, hogy nem zavarta a másik beszéde. A nevét illetően pedig válaszolt - Ivett - mondta halkan, majd újra az épület felé pillantott, és elgondolkodva méregette. - Örülök annak amit mondtál - jegyezte meg halkan, - de az árvhazákat mindig szomorú helyek maradnak, amíg a benne élők tudják mit veszítettek el - mondta ki csöndes egyenletes hangján a véleményét. Bár még mindig érzelem mentes volt, de kevésbé rideg. A házat figyelte, és kezeit újra a zsebeibe mélyesztette. 

Nem kellett sok, hogy rájöjjön, a leány is árva. Vagy volt. Sebastian is ilyen, ironikus, hogy neki egy ilyen helyen kell dolgoznia és élnie. Bár... ott van Lambert, aki jó példát mutat. Amióta találkoztak csak segít és segít a fiatal vámpír úron. A lány válasza meglepte, bem adott ennek különösebb látványt és hangot sem. Mikor felemelte a fényképezőgépet rutinosan lépett hára. A képek elhomájosodnak, ha ott van. Így megtanulta azt a látszatot kelteni, mintha csak nem akarná megzavarni a fotóst. -Ezzel nem tudok egyetérteni. - rázza meg fejét. Bár amíg szülei nevelték nagyon régi tanokat tanítattak vele, és be kell látnia jobbak, mint a mai degenerált világ nézetei. -Abban az árvaházban van szomorúság, ahol nem figyelnek a gyerekekre. Persze, nem lehet mindent megadni nekik, de igyekszünk a legjobbat nyújtani. Ez a hely nem börtön, ahol csak négy fal között kell ülniük naphosszat. Itt kijöhetnek, igaz felügyelettel, de szinte akármikor, ha valaki rá ér. A másik két nevelő szintén örömmel segít. Saphir nagyon jó anya karakter. Követhetik a lányok. Kellően nőies mégis karakán. Mint egy macska. Ha nem jól bánnak vele belemélyeszti a körmét az ember fia lábába. Lambert pedig szívesen foglalkozik gyerekekkel. Megjelenése kicsit barbarisztikus, de hatalmas szíve van. A fiúk megtanulhatják milyen az igazi férfi jellem. De gondolom ezzel csak untatlak igaz? - néz rá. Lelkes hangja kicsit a végére szégyenkező, hogy feltartja a lányt, de örült is, hogy elmondhatta. -Téged higy szólíthatlak? - próbált kicsit témát terelni, meg érdekelte is ki képes ilyen kései órákban is lébecolni.

Ivett figyelmesen hallgatta a fiút, és amikor az megemlítette a helyet, majd rá is mutatott, a lány az épület felé fordult. Elgondolkodva nézte a hatalmas épületet és a szíve összeszorult. Lelki szemei előtt megjelent egy hasonló épület, tele élettel, magánnyal és szomorusággal. Az arca továbbra is semmit mondó maradt, de mélyen .egbelül bánat járja át. A fiú invitálására felé pillant a szeme sarkából - Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - jegyzi meg halk hangján - Az árvaházak tele vannak szomorúsággal - mondta csöndesen ahogy vissza fordult az épület felé. A felhők mögül előbújt a fogyó hold, és megvilágította a házat. Ivett szíve össze szorult a szomorú emlékektől és a látványtól. Önkéntelenül nyult a nyakához, ahol ott logott a gépe, felemelte és kattintott egyet, megörökítve a látványt. Mikor leengedte a gépet, újra a fiúra lesett a szeme sarkából, de nem szólalt meg, és az arca se tükrözött semmilyen érzelmet.