FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

Ed kicsit előrehajolt, miközben Mr. Kinsey válaszait hallgatta. Az, hogy a régi eltűnések hasonlítottak a mostaniakhoz, az annyira nem volt furcsa, viszont a különbségek elgondolkodtatták a fiút - Nem tudták megállapítni a halálok okát... Artana édesanyjánál is valami hasonló volt, ha jól emlékszem... Most viszont, akit megtaláltak, annak tele volt a teste sebekkel. Ezek szerint valami ebben is változott... - Edward-nak eszébe jutott a démonkölyök, és emlékeztette magát, hogy mindenképpen mesélje el a többieknek, amit a Gweady kölyökről hallott. Az átkot illetően eltöprengve bólintott a hallottakra, amik megegyeztek az ő gondolatmenetével is. Bár nem tudta, hogy ez mit jelenthet, azt már előrelépésnek vélte, hogy felfedeztek valamiféle rendszert ebben is. Amikor végre Nicholas Kinsey átadta nekik a lapot, Edward türelmetlenül vette át az övét Femy-től. Amikor először ránézett a furcsa jelekkel borított lapra, egy régi kép jelent meg élénken a szemei előtt - ahogy kicsiként a földön játszik, mellette az édesapja, a kezében pontosan ilyen jelekkel borított lapokkal... A hirtelen emléktől egy kicsit megfájdult a feje, így a halántékát dörzsölgetve nézte meg az iratot - de azon kívül, hogy látta már, nem sokat tudott kezdeni a kockákkal, és pöttyökkel... Amikor Hero a barátja nevét említette, Ed is a szemüveges srác fele nézett, aki láthatóan kevésbé volt gondban a titkosírással borított lappal. Amikor Zack azt mondta, majd ő megoldja a kódot, Ed először tiltakozni akart... de azán rájött, hogy értelmetlen lenne - Végül is, egy csapat vagyunk... És ez sokkal inkább tűnik az ő terepének, mint a milyénknek - gondolta, majd Femy felé fordult, aki egyetértően bólintott - Rendben, akkor ezt rád hagyjuk. Femy-nek úgy is jobban megy a zár feltörés, a kódok helyett... - vigyorgott a vörös hajú lányra, majd elhajolt egy újabb erős ütés elől. A fiú következő mondatára visszafordult Zack-hez, és egyetértően bólintott - Szerintem is. Épp elég sokáig zavartunk... - fordult Nicholas Kinsey felé, a tekintetében már jóval kevesebb ellenszenvvel - nem volt a legbarátságosabb tekintet, de a korábbiakhoz képest egyértelműen kedvesebb volt.

Zack örült amikor végre rátértek az izgalmas dolgokra. Egy kódot nem nehéz megfejteni, ha tudod hogy kell. Rögtön előkapta a laptopját mikor Hero nagyapja elővette a kódot rejtő papaírt és elkezdte beinditgatni a kódfejtő programokat. A kódokat nem mindig egyszerű feltörni, főleg ha már jó 100 évesek, de lehet hogy az egyszerűségében rejlik a nyitja. Mikor megkapta a papírját már szedte is elő a telefont, és lefényképezte a kódot, majd átküldte a gépre. Ekkor szólalt meg Hero, mire persze felpillantott. Látta a barátja szemében a kérést, és ha a többiek is őt nézték elvigyorodott. - Majd megoldom én a kódot - mondta és vissza fordult a gép felé - Ráállítok több kódfejtő, és kódtörő programot, bár a kép nem lett a legjobb ezzel el tud kezdeni dolgozni a gép, és ha haza értűnk, majd beszkennelem a papírt úgy talán egyszerűbben felismeri a program a jeleket. Ha nem ismeri fel, akkor meg a szavak és egyebek alapján, megalkotja a fejtő kódot és feltöri. Bááár - nézett fel a gépből - az utobbi kicsit tovább fog tartani - elgondolkodva nézett fel, majd hümmögve vissza Femyre, meg Edre. - Szerintem egy két nap alatt meglesz - közölte, majd Herora meg a nagyapjára pillantott, és így szólt. - Viszont ha ezzel megvagyunk szerintem mehetünk, van egy olyan érzésem, hogy zavarunk - vigyorgott a barátjára, mielőtt újra a számítógép felé fordult. 

Hero csöndesen hallgatta a nagyapja szavait, amikkel megválaszolta az összes felmerült kérdésüket. Azonban a fiú hiába gondolkozott, a kirakos darabjai túl eltérőek voltak, és még sok hiányzott. Nem értette, miért tűnt el pont Victor, ha neki nem volt képessége, és azt se értette, hogy a múlt miért ismétli önmagát. Ezek jó kérdések lettek volna, de a nagyapja már mindent elmondott amit tudott, ezt pontosan ki tudta olvasni a tekintetéből és a testartásából. Hero a térdén kezdett dobolni az ujjaival, miközben a kódot nézegette. Próbálta kitalálni mivel lendíthetné tovább a beszélgetést, de szerencsére nem volt szükség arra, hogy ezt ő intézze. Mikor felnézett Zack éppen lefotozta a saját papírját, és már nyomkodta is a telefonját. - Zack? - kérdezte, de nem azért, mert nem tudta volna mit csinál a fiú, sokkal inkább azért, hogy az részletezze a többieknek is mit talált ki. Mikor a szemüveges magához ragadta a szót, hátra dölt és összenézett Ivettel. A lány halványan elmosolyodott és Hero viszonozta a mosolyt, majd várta, hogy barátja egyeztessen a többeikkel. Kicsit elege volt már ebből a rejtélyből sokkal szívesebben maradt volna már kettesben a nagyapjával. 

Nicholas látta mit váltanak ki a szavai a gyerekekből. Ahogy a McKelley fiú lassan megnyugodott, és elfogadta a történteket, és ahogy az unokája zavarba jöve ismét bezárkozott. Magában némán sóhajtott, de szembesítenie kellett a fiatalokat a fájdalmukkal, hogy együtt gyógyulhassanak. Nicholas pontosan tudta, hogy ezt a kutatást nem lehet egyedül csinálni. Aki egyedül fog bele az nem él sokáig. Csapatban is nehéz, de mégis könnyebb és ha valaki mindenáron bele akarja ebbe vetni magát, csak többedmagával érdemes. Hátradölve figyelte a gyerekeket és meghallgatta a kérdéseiket. Majd hümmögve megdörzsölte az álát és válaszolni kezdett. - A mostani eltűnések és az akkori eltűnések nagyon hasonlatosak - mondta - Akkor is megtaláltak pár holtestet, viszont a halál okát egyiknél se tudták beazonosítani, mert semmilyen sebet nem találtak a testeken a mostaniakkal ellentétben. Akkoriban Victor volt az egyetlen normális ember aki eltűnt, az esete a papírt kivéve nem külömbözött az eltűnésektől, viszont utána már csak egy különleges tűnt el, ő volt az utolsó és a testét meg is találták. Majd eltűntek a képességek. Az átok pedig mintha összefüggésben lenne a képességek el és fel tűnésével. Az elején sokan haltak meg miatta, aztán mikor eltűntek a képességek az átok elcsendesedett. Viszont mióta 30 évvel ezelőtt újra feltűntek a különlegesek ismét erősödött. A tanács se tudja, hogy a különlegesek miatt van ez, vagy amiatt, hogy a kutatás újra fellendült - szedte sorra a dolgokat és újra a gyerekekre nézett, majd ismét az asztalhoz hajolt. - Nos azt hiszem jobb ha megmutatom nektek az írásjeles lapot - mondta és elővett még pár papírt a dossziéból és körbe adta a gyerekeknek. - Nem tudom, hogy képesek lesztek-e megfejteni, de vigyázzatok gyerekek. Az átok erős, és nem akarja, hogy felfedjék a dolgok gyökereit. Nem szeretném, hogy bajotok legyen, de ha mégis bele vágtok, saját felelőségre tegyétek - figyelmeztette újra őket, aztán hátradölve várta a további fejleményeket. 

A szavai után a lány érezte, hogy Hero térde az övének koccan, és kicsit kérdőn nézett a fiú felé. A bíztató mosolyt ő is egy hasonlóval viszonozta - ő kevésbé érezte most magát feszültnek, mint láthatóan a többiek, de jól esett neki a fehér hajú megnyugtatása. Femy-t kicsit lenyűgözte az, hogy Mr. Kinsey ilyen hamar rájött arra, hogy pontosan mi miatt jöttek el ma hozzá, és az is, ahogy az Edward-ból jövő negativitást kezelte. Óvatosan figyelte a fiút, de látta rajta, hogy az idős férfi szavai hatottak rá. Ismerte Ed mostani arckifejezését - nem lépett még teljesen túl a dolgon, de biztos volt benne, hogy idővel képes lesz megbocsájtani Mr. Kinsey-nek - A szülei csak neki akartak jót... ahogy apa is - gondolt szomorúan az apjára, és az édesanyja balesetére. Amikor Hero szüleire terelődött a szó, Femy a fehér hajú srác felé fordult, akin látszott, hogy nem örül a beszélgetés folyásának. A vörös hajú lány felemelte a kezét, hogy bíztatás képpen megfogja Hero kezét, vagy valami hasonló... de inkább visszaejtette az ölébe, és a szája szélét kezdte rágcsálni. Nem is gondolta, hogy Hero ennyire egyedül lehetett annak idején, és hogy ilyen tragikusan élte meg a képességét. Azt ugyan nem tudta, hogy az "akkor" mit takarhat, de sejtette, hogy valami balesetről, vagy hasonlóról lehet szó, ami miatt végül elhagyták a várost. Nicholas Kinsey ezek után rátért a múltra, és Femy kíváncsi tekintettel fordult az öreg felé. A saját őse említésére egy gyors mosoly suhant végig Femy arcán - főleg, hogy ezek szerint Hero-val a családjaik már rég óta dolgoztak együtt -, de ahogy a történet az átok, és az eltűnés felé haladt, úgy komorodott el a lány tekintete, és visszatért a szája rágásához - Mintha minden csak amiatt lenne, hogy elfedjen valami lényegeset... - gondolta eltöprengve - Minden fontos régi irat elveszett... ami megmaradt, az sokszor közel volt a pusztuláshoz, vagy egyszerűen nem lehet megfejteni. Aki meg közel kerül az igazsághoz, az meghal... Mocskos átok! - szorította ökölbe a kezét haragosan, de ahogy a fiúk feltették a kérdéseik, ő is azokra, és a válaszokra koncentrált.

Femy kiegészítésére Ed egy rövidet bólintott, majd Nicholas Kinsey felé fordult, várva a folytatást. A férfi jól látta a dolgokat, hiszen pontosan a papír miatt jöttek el most ide, ahogy azt Hero jelezte is neki. Az irat említése csak még rosszabb szájízt okozott Edward-nak, és amikor Mr. Kinsey felé fordult, és egyenesen a szüleiről kezdett beszélni, ökölbe szorított kézzel hallgatta. A szavak hatására viszont a haragja kezdet átválltani szomorúságba, ami a tekintetén is látszott. Pont úgy volt, ahogy sejtette - a szülei voltak azok, akik minden áron szerettek volna utána járni a dolgoknak... miatta. Tudta, hogy nem hibáztathatja Nicholas Kinsey-t a dolog miatt - de arra is képtelen lett volna, hogy egyből megbocsásson neki - Értem.. köszönöm - bólintott a férfi felé, kevésbé rideg hangon. Látszott rajta, hogy még nem lépett teljesen túl a dolgokon, de vannak sebek, amihez időre van szükség, hogy begyógyuljanak. Egy sóhajjal dőlt hátra, ahogy a férfi áttért Hero szüleire - úgy érezte, egy komoly súly gördult le a szívéről. Nem gyűlölte meg Nicholas-t - amitől korábban félt -, de még nem érezte úgy, hogy megbocsájtott. Szeretett volna beszélgetni erről valakivel - leginkább Yoruki-val, de most erre nem volt esélye... Így inkább Hero felé fordult, és az őt érintő szavakat kezdte hallgatni, hogy elterelje a figyelmét. Az "akkor" neki nem volt teljesen jelentésmentes szó - ismerte Hero gyerekkori titkát, a balesetet a pszichológusánál -, viszont nem is sejtette, hogy a srác ennyire egyedül volt annak idején az erejével. Együttérzően nézett a másik fiú felé, de mivel ő zavarában kerülte a többiek tekintetét, ezt feltehetően nem láthatta. Ed nem is akarta, hogy Hero rájöjjön, hogy tudja a titkát - és nem véletlenül nem is mesélte el a dolgot sem Yoruki-nak, sem Femy-nek. Meg akarta hagyni a fehér hajúnak a lehetőséget, hogy ő maga mondja el a dolgot, ha késznek érzi rá magát. Nicholas ezután rátért a lényegre, az ősének történetére, és a papírra. Mivel már mind ismerték a történet nagy részét - legalább is azt, amit a tanács terjeszt - így nem maradt sok fehér folt, de Ed-ben is felmerült egy pár kérdés. És persze ott volt a végtelen kíváncsiság, amit a lap iránt érzett, ami végre előkerült. Elsőként Hero tett fel kérdéseket, és volt közöttük olyan is, amit Edward is fel szeretett volna tenni, de még hozzátette a saját kérdéseit is - Volt bármi különös abban, ahogy Victor Kinsey eltűnt, vagy az az eset is olyan volt, mint a többi? Illetve az átok... észrevettek az átkot illetően bármi különöset? Nem erősödöt, vagy gyengült az ereje? - Az átok azért volt furcsa Edward számára, mert az elmúlt időben kezdte átgondolni az azzal kapcsolatba hozható eseteket - Mintha mostanában felerősödött volna... Amióta újra megjelentek a különlegesek, mintha több lett volna a haláleset... És ha Yoruki szülei is az átok miatt haltak meg... akkor a démonkölyöknek is köze lenne a dologhoz?

Heronak továbbra se tetszett Edward hangneme, de egyelőre türtöztette magát. Femy megszólalásánál lopva a lányra pillantott, és térdével kicsit meglökte a lány térdét, mint egy barátságos biztatás és nyugtatás képpen. Felé fordulva, egy nyugtató mosolyt küldött neki. Nem akarta, hogy megint rossz kedve legyen most, hogy egyébként majdnem mindenki másnak az volt. Mikor a nagyapja újra  megszólalt, felé fordult és bólintott. Az öregen látszott, hogy eltöprengett, majd Edhez fordult. Hero kicsit feszülten várta mit fog mondani, de korrektnek tartotta a nagyapja viselkedését, és kicsit oldodott benne a deszültség, bár félt attól, hogy Ed esetleg rosszul reagál a hallotakra. Izmai megfeszültek és érezte a zsigereiben az árnyai ugrásra készségét is. Tudta, hogy ha a másik fiú valami rosszat mondana a nagyapjára annak nem lenne jó vége. Viszont a nagyapja nem hagyta abba a beszédet, úgy látszott egyben akarja letudni az egészet mielőtt kérdésekkel bombázhatnák meg. Hero ezt bölcsnek tartotta, de nem örült, hogy rá terelődött a szó. Megértette a nagyapja kérdését és kicsit összeráncolta a homlokát, szeme elsötétedett. Nem beszélt a többieknek arról az esetről és nem is szándékozott. A nagyapja persze megértette, de ettől még nem hagyhatta ki az egész dolgot a magyarázatából. Hero elhúzta a száját, ahogy szóba került a dolog, és következetesen kerülte, mindenki pillantását, de főleg Ivettét és Zackét, akik tudtak némi infót arról az estéről. A kérdésre persze megrázta a fejét, az első próbálkozások és a pszihologus után, soha többé nem próbálta elmondani a szüleinek az erejét, sőt inkább eltitkolta, mert megértette, hogy ha tudnák sokkal jobban kontrollálnák és megfigyelnék őt, ezt pedig nem szerette volna. Nagyapja következő szavaira, ismét a homlokát ráncolta, de inkább azért hogy elrejtse zavarát. Soha nem mondta az öregnek hogy van képessége. Az árnyakról beszélt, és néha csinált neki árnytollakat, de egyenesen a szemébe nem mondta soha. Ez talán nem volt fair tőle, de abban az időben nem értette, hogy ez az ő képessége, nem értett sok dolgot és félt. Szörnyen félt az árnyaktól és attól amit jelenthettek. Szerencséjére a nagyapja elterelte a szót, és egy kis hangtalan sóhajjal adott hálát emiatt. Ezután már nem fecsérelt sok szót másra belekezdett a történetbe és Hero előre dölve hallgatta. Mivel már sok dolgot tudtak, most nem volt annyi üres folt a mesébe, ráadásul nagyapja tömören és egyértelműen beszélt, egy kérdése még is akadt a mese végén. - Mond csak - kezdte és vissza dölt a háttámlának. - Akkoriban csak képességgel rendelkezők tűntek el Victoron kívűl, vagy mások is? Olyan sima emberek is mint Victor? Szerinted mennyire hasonlít az akkori helyzet a mostanihoz? - érdeklődött, és a nagyapját figyelte, de a szeme sarkából észre vette, hogy Zack előszedi a laptobját, és nyomogatni kezdi. Oda pillantott és össze találkozott a tekintetük és a Hero kiolvasta, barátja szeméből, hogy már készíti a kódfejtő programokat. Rávigyorogott Zackre aki vissza vigyorgott rá, majd vissza fordult a gép felé. Ivett szokásos semmit mondó arcal ült mellette és néha a fiúra pillantott aki a billentyűzetet nyomkodta, néha meg Nicholasra. Hero megértette, hogy nem kívánnak aktívan részt venni a beszélgetésben, és egy aprót biccentve vissza fordult a nagyapja felé, aki persze figyelemmel kisérte a jelenetet, de nem kérdezett csak szelíden rámosolygott az unokájára, mielőtt válaszolgatni kezdett volna. 

Nicholas hümmögve hallgatta a fiatalokat, és tekintete mindig arra vándorolt aki éppen beszélt. Torka kicsit összeszorult az ifjú McKelley ridegségére, de amint a Blake lány megemlítette az átkot megértette. Mikor mindenki elhalgatott pár pillanat gondolkodási idő után újra magához ragadta a szót. - Gondolom arról is tudtok, hogy mi van a családom birtokában, különben nem jöttetek volna ide - mondta és egyenesen Edwardra nézett, de nem várta meg míg a választ szóba öntik, unokája bólintása elég volt neki. - Értem, értem - mondta majd elgondolkodva megdörzsölte az állát. Szívesen belevágott volna már a dologba, de nem szerette volna, ha McKelley fiú tovább szenved és gyötrödik a saját gondolataitól. - Először szeretném ha tudnád fiam, - nézett egyenesen Edwar szemébe - hogy azért adtam a szüleidnek a kódot mert erősködtek - kezdte és nem vette le a szemét a fiataltól - Tudom mi gyötri a szíved, elég öreg vagyok már hogy rájöjjek. Tudtam az átokról, és hiszek is benne, megpróbáltam le beszélni a szüleidet arról, hogy kutassanak, de nem hagyták magukat. Tele voltak élettel és fiatalok voltak, na meg aztán ott voltál nekik te. Választ akartak adni minden kérdésedre és biztonságba tudni, féltek attól, hogy ha nagyobb leszel esetleg kételyeid támadhatnak és nem akarták a bizonytalanságot neked. Ezért adtam nekik a papír egy másolatát, de figyelmeztettem őket, mondtam, hogy az átok kiszámíthatatlan és vigyázzanak vele, ha valami olyat tapasztalnak akkor inkább semmisítsék meg a papírt és felejtsék el. Sajnos nem hallgattak rám - mondta és öreg szemei szomorúan csillogtak, majd Hero felé fordult - A te szüleid viszont paranóiásak voltak, apád tapasztalta az átkot, és hiába mondta, hogy nem hisz eféle dolgokba hitt benne, és minnél távolabb akart tudni titeket ettől - Szemében hangtalan kérdés formálodott, amire unokája hangtalanul válaszolt - Könnyű volt neki, úgy hogy nem tudott a képességedről. Azt hitte így rendben lesztek, de gondolom "akkor" - monta nyomatékosan - megsejtett valamit, és ezért vitt el. Mond csak fiam végül elmondtad nekik? - Hero fejrázására szomorú sóhajjal válaszolt. - Sejtettem, soha nem mondtad el a gondjaidat, ha pedig mepróbáltad senki se hallgatott meg igazán rajtam kívűl, de még nekem se mondtad ki egyenesen soha - mondta szomorkás mosollyal, aztán megrázta a fejét. - De mindez már a múlt - tekintete Femyre röppent akinek szomorú múltjáról ugyan csak tudott. - Tudom, hogy a legtöbben szenvedtetek amiatt amik és akik vagytok, és pont ezért nem tagadom meg tőletek az igazságot. Szóval halljátok hát: 

Victor Kinsey, az ősünk, aki Artana Ernsnett idejében volt a tanács tagja egy megfontolt, és előrelátó személy volt. Az ő idejében sokat tett az akkor élő különlegesekért, és az akkori Mr. Blake-el együtt segítettek az embereknek megalapítani a mai Artana városát. Victor maga nem volt különleges, de ahogy akkor jó páran, úgy ő is eltűnt, egyik napról a másikra. A családja, és a barátai nem tudták, mi történhetett vele, hiszen semmi mást nem hagyott hátra, csak egy papírt, tele különös jelekkel. A fia sejtette, hogy a szimbólumok egy rejtjeles írást takarhatnak, de valahányszor egy hozzáértő személyhez fordult volna segítségért a megfejtésben, az illető balesetett szenvedett, és borzalmas körülmények között hunyt el. Egyértelmű volt, hogy átok ül a papíron... A családunkban sokan el akarták égetni a papírt, így sajnálatos módon, egy régi balesetnek köszönhetően egy része meg is sérült, így elveszett a papír aljának kis része, de mindig voltak, akik úgy vélték, az írás valami fontosan rejthet, és minden áron meg kell fejteni. Ennek köszönhetően a mai napig a mi birtokunkban van, de máig nem sikerült előrelépést tennünk a megfejtésében - Mesélte és közben végig nézett mind az öt fiatalon, mégis a tekintete legtöbbször az unokájához tért vissza. Olyan rég mesélhetett neki, és annyira vágyott arra, hogy egy nap majd a család történetét is ő mondhassa el a fiúnak. Egy része boldog volt, hogy végül ő tehette meg, egy része viszont szomorú, hogy ilyen körülmények között került erre sor. Sóhajtva előre hajolt és a mappából egy papírt húzott elő, egyelőre lefordítva. - Mielőtt megmutatom a papírt kérdezzetek nyugodtan - bíztatta a fiatalokat, és letete maga elé az asztalra maga elé a lefordított lapot. 

Femy kicsit kényelmetlenül érezte magát a szobában kialakult helyzet miatt - Ed rideg viselkedése, a bot előkerülése, ami egyértelműen utalt egy komoly betegségre, és az egész Artana-s dolog, amiről a lány nem tudta elképzelni, hogy hogy lehetne bevezetni... De aztán Mr. Kinsey magához vette a kezdeményezést, és átterelte őket a másik szobába. Femy kicsit meglepődött rajta, hogy a férfi képes volt félretenni a viszontlátás örömét, és hajlandó volt velük foglalkozni, ahelyett, hogy Hero-val töltené az időt - Én a helyében biztosan elküldenék mindenkit, csak hogy együtt lehessek az unokámmal. Viszont... így végre megtudhatunk valamit - gondolta, miközben leült Hero mellé a kanapéra. Amikor Mr. Kinsey beszélt, Femy kicsit elhúzta a száját... nem szerette, ha a felnőttek titkolóznak előtte - ahogy azt az apja is teszi. De kénytelen volt elfogadni az idős úr feltételeit, és ha kicsit duzzogva is, de nem panaszkodott a dolog miatt. Hero, és Ed szavaira egyetértően bólogatott, hiszen a fiúk röviden összefoglalták, amit eddig kiderítettek, de egy valamit még azért ő is hozzátett - És az állítólagos átokról is tudunk, ami azokat sújtja, akik tovább kutakodnak - Ha Mr. Kinsey-nek még lett volna bármilyen kérdése, azt vagy a két fiú, vagy akár ő biztosan megválaszolt volna, de Femy inkább az idős férfit figyelte várakozó tekintettel - ő inkább arról akart hallani, amit még nem tudtak.