Femy-t annyira nem lepte meg Mr. Kinsey otthonának mérete, mint Ed-et, elvégre ő itt lakott pár utcával arrébb, így gyakran sétált el a kúria előtt. Ha jól emlékezett rá, még talán bent is járt egyszer, kissebb korában, amikor az apja Nicholas Kinsey-hez jött, valami megbeszélés miatt. Amíg Hero becsengetett a kaputelefonon, és arra vártak, hogy kinyíljon a kapu, Femy csendben mosolygott Edward megjegyzésén, és közben a fehér hajú srácot figyelte. Érezni lehetett a hangján, és a mozdulatain, hogy sokat jelent neki hazatérni a régi családi házukba, és újra beszélni az ittlakókkal. Femy kevesebbet bámészkodott a kertben, mint Ed, és amikor hamarosan feltűnt a házvezető nő, Femy mosolyogva köszönt neki - Üdv, Ms. Mirage - Igaz, hogy személyesen nem igen ismerte a hölgyet, de mégis csak egy környéken laktak, így nem most találkoztak először. Femy egészen meglepődött azon, hogy Hero mennyire megváltozott Ms. Mirage mellett... Egészen vidám, és élettel teli lett - Azért a család, az család... - gondolta mosolyogva, miközben a többiekkel bementek a házba. Ed szavaira Femy halkan felnevetett - Ebben megegyezhetünk - értett egyet a fiúval. Edward kiskorukban sokszor nevezte őt "Gazdag Királylány"-nak, a Blake család nem kis vagyona, a házuk, és a többiekénél drágább játékai miatt, de Hero ezeket most egyértelműen felülmúlta a kúriával, és, ha most már nem is piszkálta Ed a Blake névvel járó protekciók miatt, jó érzés volt, hogy ezúttal valaki más volt a gazdag kölyök. A szalonba érve Femy is elidőzött egy kicsit a könyveknél, aztán leült a másik kanapéra - És még én vagyok Hercegnő... - jegyezte meg Hero-nak, egy kis mosollyal a szája szélén.
Hamarosan megérkeztek a Kinsey kúria kapujához, és Ed rájött, hogy mennyire elfelejtette ennek az épületnek a valódi méreteit - És még azt hittem, ti laktok nagy házban... - jegyezte meg Femy-nek, amíg Hero-ra vártak, aki végre becsengetett a kaputelefonon. Látszott a srácon, hogy eléggé megmozgatta érzelmileg a hely, így Ed nem is sietette, vagy bármi hasonló, és szépen, nyugodtan sétált be a többiekkel a kapun, a fehér hajú fiút követve. A kerten áthaladva Edward megcsodálta a gondozott kertet, amely teljesen más volt, mint a nagyanyjáé. Az erdei ház körül kedvük szerint nőhetett bármilyen növény, ahol csak akart - itt ellenben sokkal nagyobb rend uralkodott az ágyásokban. A fiúnak ez is tetszett... de valahogy hiányzott az egészből a természet szabad akarata. Az épülethez érve hamarosan találkozhattak azzal az idős hölggyel, akinek a hangját már hallották a kaputelefonból, és aki nem kis örömmel fogadta a hazatért Hero-t. Ed akaratlanul is elmosolyodott, látván az örömteli viszontlátást, majd mosolyogva biccentett a házvezetőnőnek, amikor bemutatták őket. Miután bementek a házba, Ed tekintete gyakran elidőzött egy képen, vagy egy díszesebb bútordarabon - Oké, hivatalosan is visszavonom, amiket régebben mondtam - monta halkan Femy-nek, a szalon felé menet - Mostantól Hero a burzsuj gyerek... - Amikor a házvezetőnő magukra hagyta őket, Ed nem ült le, hanem odalépett a könyvespolchoz, és az ott sorakozó kötetek címeit kezdte vizsgálgatni, amíg vártak.
Ivett végig némán követte a barátját. Semmit mondó arcal hallgattot belül pedig nagyon haragudott Zackre, de nem szólt, se a hátralévő úton, se a kapunál. Egyedül akkor motyogott el egy üdvöt, mikor Hero bemutatta őket, majd ugyan olyan semmit mondóan követte őket be a házba és töprenget magában. Nem szólt akkor se mikor a nő bekisérte őket a szalonba, mikor elszaladt valamiért, és mikor letelepedett egy fotelbe messze Zacktől. Csendesen körül nézett, majd felvette a kávézó asztalon felejtett könyvet és bele lapozva olvasgatni kezdte a verses kötetet amíg várakoztak.
Zack a telefonját nyomogatva némán követte az előtte haladókat. Bántotta picit, hogy feldühítette Ivettet ezért most meghúzta magát. Na meg volt átnézte Ed dolgait, de az ismeretlen telefon számon kívül nem sok érdekes dolog volt rajta, szóval hamar átváltott valami játékra, meg egy netes fórumra, ahol más hackerekkel beszélgetett, vagy csak olvasta azok írásait. Mikor végre megérkeztek eltette a telefonját, és csendben várakozott, míg Hero beszélt. Barátja most másnak tűnt, nagyon ritkán látta ilyen nyugodtnak. Mint aki végre biztonságban érzi magát sok év veszély után. Számára legalábbis ilyennek tűnt a külömbség. Ő nem tudta ki lehetet a női hang, mert erről a másik nem tett említést, de nem mondott erre se semmit, csak várt. Hero gyorsan elintézte a dolgot, aztán megse várva őket, már az udvart szelte át. Zack igyekezett felzárkozni mögé, ám megtorpant mikor egy idős hölgy lépett ki az ajtón, majd futva a barátja karjai közé vetette magát. Hero mégis hamar barátságosan és védelmezően ölelte át a hölgyet és valószínűleg nyugtattgata is mert a nőnek remegett a válla. Aztán megfordult és ritkán látott vidámsággal mutatta be nekik a hölgyet. - Örvendek - morogta a fiú mikor őt mutatták be, de aztán már nem igen szólt bele a dolgokban, mert Hero mintha nem is vett volna tudomást róluk. A nővel könnyed párbeszédet folytatott le, majd megindultak a házba ahol a hölgy bevezette őket a szalonba, - mert az ilyen házakban szalon van, nem nappali - majd egy itt várjatok kiáltással eltűnt. Hero kényelmesen letelepedett egy fotelba és úgy mozgott a házban mintha mindig is itt élt volna. A másik fiú folyamatosan forgatta a fejét és úgy tűnt szívja magába a látványt. Zack levágta magát a kanapéra közel a haverjához és várakozóan szemlélödött.
Hero hamar felzárkozott Ivett mellé és vetett felé egy oldal pillantást, de úgy vélte, jobb ha nem szól a lányhoz. Ha dühös mindig kiismerhetetlen volt. Mindenesetre haladtak tovább és neki nem állt szándékában megtörni a csendet, néha hátra pillantott a válla felett mindenkit végig mért, de Femyn mindig tovább időzött a pillantása. Kicsit megnyugodott attól, hogy a lányt visszatudta zökkenteni, és hogy legalább ő újra laza lett. Ellenben Hero egyre idegesebb volt amint közelebb értek. Aztán hirtelen megállt mert megérkeztek a tekintélyt parancsoló hatalmas kovácsoltvas kapu elé. A szép világos kapukövek ismerősek voltak és Hero végigsimitott rajta, majd az eléggé új kapu telefonhoz lépett és megnyomta a csengőt. Persze besétálhatott volna csak úgy is, mert bármelyik ajtóhoz zudott kulcsot csinálni, de azért volt egy határa a dolgoknak amit nem szívesen lépett át, na meg nem akarta, hogy Ed tudjon a képessége sokoldalúságáról. A kapu telefon berregett majd egy számára ismerős hang szólalt meg. - Hallo! Ki az? - Hero arcán ritka vidám mosoly futott szét majd lenyomva a gombot megszólalt. - Hello! Az öreghez jöttünk, én vagyok az Atherol - mondta kissé tétován. Most hogy meghallotta a múltja hangjait, nem igazán találta a megfelelő szavakat, és a tervek is cserben hagyták. A kaputelefon túloldaláról meglepett kiáltás hallatszott, majd a készülék elnémúlt és a kapu magától elkezdett kinyilni. Hero nem várt sokat, gyors lépésekkel átcsusszant a két szárny között, majd a hosszú bevezető utat is letudta eljutva így a tekintélyt parancsoló házhoz, és az előtte lévő parkolokhóz. Mikor a parkoló elejéhez ért, kinyilt a ház ajtaja és egy öreg, de szép arcú, hosszú ősz hajú nő lépett ki rajta, majd a fiú felé rohant és átölelve úgy szorítótta magához mintha rég elveszett gyermeke tért volna vissza. Hero egy pillanatra megdermedt, majd viszonozta az ölelést, és a nő hátát simogatva várta, hogy az abba hagyja a sírást. - Semmi baj Susie néni, tényleg én vagyok az, vissza jöttem. Semmi baj! - nyugtattgatta a nőt, úgy hogy azt más ne hallja. Mire Susan ellépett tőle már a többiek is a háta mögött áltak. Hero olyan mosollyal fordult feléjük, amit csak ez a hely és az itlakók tudtak belőle kicsalni. Őszinte volt és szeretet teljes, ugyan akkor védelmező. - Srácok bemutatom Susie nénit. Ő a nagyapám házvezetője. Susie néni ők itt a barátaim. Ivett, Zack, Femy, és Ed - Ezután a fiú a nő felé fordult. - Maga mit sem változott - bókolt csibészes vigyorral. A nő felnevetett, és mint a nagymamák szokták megcsipte a fiú arcát, persze nem fájdalmasan. - Te meg ugyan olyan bajkeverőnek tűnsz mint voltál Ati! Nem kell magáznod - mondta a nő majd kézen fogta a fiút, mintha még mindig hét éves lenne és a ház felé vezette. - Gyertek Mr. Kinsey nagyon fog örülni - mondta és a hangja picit elcsuklott a boldogságtól, ahogy bevezette a gyerekeket a házba.
Hero az éjsötétjében az utcák labirintusában az árnyékokba húzódva tartott a célja felé. Nem igazán járt senki ilyenkor már az utcákon, főleg mióta a gyilkosságok és az eltűnések elszaporodtak. Egyedül a városka bárja volt nyitva, de ma az se volt hangos és életteli, álmos zene hallatszódott ki. Artana már aludt, vagy legalábbis elnémult este tizenegyre. Az embereknek volt mit átgondolnia, volt kiért aggódnia. A fiú is ilyen dolgokon tűnődött miközben szürke, kapucnis pulcsijában gyalogolt. Az este nem volt hideg lévén, hiába volt nyár vége a nap erősen sütött és ontotta magából a meleget napközben. Hero elérkezett a gazdag, de öreg környékre, ahol a Kinseyk legalább egy évszázada éltek. Itt már nagyobb távolság volt a házak között és az utca is nyílt tereppé vált, hiszen nem magasodott fölé a házak sokasága. Hero lábai ösztönösen rátaláltak a megfelelő útra, és pár perc elteltével ott állt a fekete kovácsoltvas kapu előtt, ami mellé modern kaputelefon volt szerelve. A fiú megmosolyogta az újítást, majd egyszerűen köddé vált. Az árnyékokon keresztül egészen a nagyapja szobájáig jutott. Az árnyutazás utas nélkül sokkal könnyebben ment. Csak tudnia kellett hova akar érkezni és voilá már ott is volt a legközelebbi árnyékban. Egy percig csak az árnyékból figyelt és füllelt, hogy tudja nagyapja alszik-e. Szerencsére aludt. Ekkor kilépett az árnyékból és megkerülve az ágyat a szoba bal oldalához sétált, ahol szekrények sorakoztak. Nagyapja arccal erre felé aludt. Békésen és csendese, lecsukott szemei, nyugodt arca nem árulkodott halálos betegségről. Mikor Hero meglátta összeszorult a szíve, és most, hogy egyedül volt engedte, vagyis inkább hagyta, hogy érzései elő tőrjenek. Leroskadt a szekrény lábához, két méterre az ágytól és úgy érezte megszakad a szíve. Álkapcsát szorosan összezárta, de a könnyei így is kicsordultak és halkan szipogva törölgette le őket. Olyan sok éve nem látta a nagyapját, és most itt fekszik előtte, öregebb, de a jellegzetes vonásai megmaradtak. Halkan szipogott és könnyezett, felidézte a sok régi emléket, amik már megfakultak, de szíve mélyén mindig őrizte őket. A legdrágább emberről. Mennyire vágyott rá, hogy még egyszer lássa, hogy megölelhesse, hogy halja a hangját. Nem vallotta be magának eddig, de egész életében attól félt, hogy túl késő lesz és mire eljut ide a nagyapja hallott lesz. De nem így lett, a férfi élt és Hero bármennyire is volt erős és kemény az érzéseit ő se tudta vissza fogni. Elszorult torokkal figyelte hosszú percekig, majd nagyon halkan rekedt hangon megszólalt. - Tudod nagyon hiányoztál - mondta, miközben megpróbálta kidörzsölni a szeméből a könnyeket. - Olyan sok idő telt el, és azt hittem soha többé nem láthatlak. Most még is itt vagyunk mind a ketten... - mondta és a végén elcsuklott a hangja, de nyelt egyet és összeszedte magát. - Lehet gyávaságnak tűnhet, hogy akkor jövök el hozzád mikor alszol, de, de egyszerűen nem tudtam mit fogok tenni mikor meglátlak - mondta, és a könnyei kezdtek elapadni, ujjait lazán egymásba fonta és kezeit felhúzott lábára tett. - Annyira sajnálom! - mondta és újra nyelnie kellett miközben érezte a szúró égető érzést a szemében. - Minden az én hibám, elmondhattam volna. Tudtam, hogy segíteni akarsz, egész végig fel akartál készíteni, de akkoriban annyira féltem, és ha megemlítettem valakinek kinevettek. Nem tudtam volna elviselni, ha te is kinevetsz, főleg, hogy melletted soha nem volt olyan rossz - magyarázta, és lehunyta a szemét. Nem vette észre mert a saját érzéseivel küzdött, de a nagyapja légzése parányit megváltozott, felébredt, de nem mozdult nem nyitotta ki a szemeit, csak hallgatott.
- Most már tudom, hogy nem nevettél volna ki, de most már késő. Mert akkor senki nem segített. Anyáék azt hitték segíteni fognak, de minden elromlott. Elromlott és már soha többet nem láthattalak - Hero könnyei újra folydogálni kezdtek. - Sajnálom, tényleg annyira sajnálom Nagyapa! – mondta és nyelt egyet, aztán egy ideig hallgatott. A nagyapja nem mozdult, de már az ő szemeit is szúrták a könnyek, azonban tudta, hogy hagynia kell most a fiút, mert biztos jó oka van, hogy ilyenkor és így jött ide. Hero kisvártatva felállt. - Ne haragudj, rendben? Elfogom rontani az első találkozásunkat - mondta tétován - Megígértem nekik, hogy ide hozom őket, bennem meg nem volt annyi bátorság, hogy akkor jöjjek egyedül mikor ébren vagy. A fenébe! - káromkodta el magát halkan és dühösen. Aztán vett egy mély lélegzetet. - Szörnyen sajnálok mindent – fordult újra a nagyapja felé, - pár nap múlva eljövök, de akkor őket is hoznom kell. Biztos azt hiszed majd kihasznállak, évek óta nem látlak és csak emiatt kereslek meg – Mondta a fiú dühösen és csalódottan. - Sajnálom, hogy ezt fogod hinni, de nem vagyok elég erős, és a gyengeségemet kimutatni végleges hiba lehet. Szóval erősnek kell lennem, nem viselkedhetek úgy, mint most - Törölte le újra a könnyeit indulatosan és kinézett az ablakon – Azt hiszem mennem kéne, még a végén felébresztelek - sóhajtott, és közelebb lépett a nagyapjához. Puszit nyomot az arcára, majd a zsebéből egy árnyék madártollat húzott elő és letette az éjjeliszekrényre. - Remélem emlékszel még - suttogta, majd elindult afelé a sarok felé, ahonnan jött. Beállt az árnyékba és elbúcsúzott. - Találkozunk két nap múlva Nagyapa, sajnálok mindent tényleg - Mondta aztán eltűnt. Az idős ember arcán könnyek csorogtak és mikor a szoba elnémult kinyitotta a szemét. Ahogy a sötétben az éjjeli szekrényre vándorolt a tekintete és meglátta az ajándékot, még jobban elsírta magát, és kinyúlva megfogta a tollat és magához ölelte. Majd szavakat suttogott, amit már senki nem hallhatott. - Nem haragszom rád, örülök, hogy haza tértél Ati – mondta majd sírdogálva a tollat szorongatva álomba merült. Szíve mélyén félt, hogy ez csak valami lidércnyomás volt, de az árnyéktoll tapintása és súlya megnyugtatta.
Hero eközben az utcán találta magát, és felhúzta a kapucniját, majd haza felé indult szomorú és borús gondolatokkal, nem a legjobb kedvében.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Femy-t annyira nem lepte meg Mr. Kinsey otthonának mérete, mint Ed-et, elvégre ő itt lakott pár utcával arrébb, így gyakran sétált el a kúria előtt. Ha jól emlékezett rá, még talán bent is járt egyszer, kissebb korában, amikor az apja Nicholas Kinsey-hez jött, valami megbeszélés miatt. Amíg Hero becsengetett a kaputelefonon, és arra vártak, hogy kinyíljon a kapu, Femy csendben mosolygott Edward megjegyzésén, és közben a fehér hajú srácot figyelte. Érezni lehetett a hangján, és a mozdulatain, hogy sokat jelent neki hazatérni a régi családi házukba, és újra beszélni az ittlakókkal. Femy kevesebbet bámészkodott a kertben, mint Ed, és amikor hamarosan feltűnt a házvezető nő, Femy mosolyogva köszönt neki - Üdv, Ms. Mirage - Igaz, hogy személyesen nem igen ismerte a hölgyet, de mégis csak egy környéken laktak, így nem most találkoztak először. Femy egészen meglepődött azon, hogy Hero mennyire megváltozott Ms. Mirage mellett... Egészen vidám, és élettel teli lett - Azért a család, az család... - gondolta mosolyogva, miközben a többiekkel bementek a házba. Ed szavaira Femy halkan felnevetett - Ebben megegyezhetünk - értett egyet a fiúval. Edward kiskorukban sokszor nevezte őt "Gazdag Királylány"-nak, a Blake család nem kis vagyona, a házuk, és a többiekénél drágább játékai miatt, de Hero ezeket most egyértelműen felülmúlta a kúriával, és, ha most már nem is piszkálta Ed a Blake névvel járó protekciók miatt, jó érzés volt, hogy ezúttal valaki más volt a gazdag kölyök. A szalonba érve Femy is elidőzött egy kicsit a könyveknél, aztán leült a másik kanapéra - És még én vagyok Hercegnő... - jegyezte meg Hero-nak, egy kis mosollyal a szája szélén.
Hamarosan megérkeztek a Kinsey kúria kapujához, és Ed rájött, hogy mennyire elfelejtette ennek az épületnek a valódi méreteit - És még azt hittem, ti laktok nagy házban... - jegyezte meg Femy-nek, amíg Hero-ra vártak, aki végre becsengetett a kaputelefonon. Látszott a srácon, hogy eléggé megmozgatta érzelmileg a hely, így Ed nem is sietette, vagy bármi hasonló, és szépen, nyugodtan sétált be a többiekkel a kapun, a fehér hajú fiút követve. A kerten áthaladva Edward megcsodálta a gondozott kertet, amely teljesen más volt, mint a nagyanyjáé. Az erdei ház körül kedvük szerint nőhetett bármilyen növény, ahol csak akart - itt ellenben sokkal nagyobb rend uralkodott az ágyásokban. A fiúnak ez is tetszett... de valahogy hiányzott az egészből a természet szabad akarata. Az épülethez érve hamarosan találkozhattak azzal az idős hölggyel, akinek a hangját már hallották a kaputelefonból, és aki nem kis örömmel fogadta a hazatért Hero-t. Ed akaratlanul is elmosolyodott, látván az örömteli viszontlátást, majd mosolyogva biccentett a házvezetőnőnek, amikor bemutatták őket. Miután bementek a házba, Ed tekintete gyakran elidőzött egy képen, vagy egy díszesebb bútordarabon - Oké, hivatalosan is visszavonom, amiket régebben mondtam - monta halkan Femy-nek, a szalon felé menet - Mostantól Hero a burzsuj gyerek... - Amikor a házvezetőnő magukra hagyta őket, Ed nem ült le, hanem odalépett a könyvespolchoz, és az ott sorakozó kötetek címeit kezdte vizsgálgatni, amíg vártak.
Ivett végig némán követte a barátját. Semmit mondó arcal hallgattot belül pedig nagyon haragudott Zackre, de nem szólt, se a hátralévő úton, se a kapunál. Egyedül akkor motyogott el egy üdvöt, mikor Hero bemutatta őket, majd ugyan olyan semmit mondóan követte őket be a házba és töprenget magában. Nem szólt akkor se mikor a nő bekisérte őket a szalonba, mikor elszaladt valamiért, és mikor letelepedett egy fotelbe messze Zacktől. Csendesen körül nézett, majd felvette a kávézó asztalon felejtett könyvet és bele lapozva olvasgatni kezdte a verses kötetet amíg várakoztak. 
Zack a telefonját nyomogatva némán követte az előtte haladókat. Bántotta picit, hogy feldühítette Ivettet ezért most meghúzta magát. Na meg volt átnézte Ed dolgait, de az ismeretlen telefon számon kívül nem sok érdekes dolog volt rajta, szóval hamar átváltott valami játékra, meg egy netes fórumra, ahol más hackerekkel beszélgetett, vagy csak olvasta azok írásait. Mikor végre megérkeztek eltette a telefonját, és csendben várakozott, míg Hero beszélt. Barátja most másnak tűnt, nagyon ritkán látta ilyen nyugodtnak. Mint aki végre biztonságban érzi magát sok év veszély után. Számára legalábbis ilyennek tűnt a külömbség. Ő nem tudta ki lehetet a női hang, mert erről a másik nem tett említést, de nem mondott erre se semmit, csak várt. Hero gyorsan elintézte a dolgot, aztán megse várva őket, már az udvart szelte át. Zack igyekezett felzárkozni mögé, ám megtorpant mikor egy idős hölgy lépett ki az ajtón, majd futva a barátja karjai közé vetette magát. Hero mégis hamar barátságosan és védelmezően ölelte át a hölgyet és valószínűleg nyugtattgata is mert a nőnek remegett a válla. Aztán megfordult és ritkán látott vidámsággal mutatta be nekik a hölgyet. - Örvendek - morogta a fiú mikor őt mutatták be, de aztán már nem igen szólt bele a dolgokban, mert Hero mintha nem is vett volna tudomást róluk. A nővel könnyed párbeszédet folytatott le, majd megindultak a házba ahol a hölgy bevezette őket a szalonba, - mert az ilyen házakban szalon van, nem nappali - majd egy itt várjatok kiáltással eltűnt. Hero kényelmesen letelepedett egy fotelba és úgy mozgott a házban mintha mindig is itt élt volna. A másik fiú folyamatosan forgatta a fejét és úgy tűnt szívja magába a látványt. Zack levágta magát a kanapéra közel a haverjához és várakozóan szemlélödött. 
Hero hamar felzárkozott Ivett mellé és vetett felé egy oldal pillantást, de úgy vélte, jobb ha nem szól a lányhoz. Ha dühös mindig kiismerhetetlen volt. Mindenesetre haladtak tovább és neki nem állt szándékában megtörni a csendet, néha hátra pillantott a válla felett mindenkit végig mért, de Femyn mindig tovább időzött a pillantása. Kicsit megnyugodott attól, hogy a lányt visszatudta zökkenteni, és hogy legalább ő újra laza lett. Ellenben Hero egyre idegesebb volt amint közelebb értek. Aztán hirtelen megállt mert megérkeztek a tekintélyt parancsoló hatalmas kovácsoltvas kapu elé. A szép világos kapukövek ismerősek voltak és Hero végigsimitott rajta, majd az eléggé új kapu telefonhoz lépett és megnyomta a csengőt. Persze besétálhatott volna csak úgy is, mert bármelyik ajtóhoz zudott kulcsot csinálni, de azért volt egy határa a dolgoknak amit nem szívesen lépett át, na meg nem akarta, hogy Ed tudjon a képessége sokoldalúságáról. A kapu telefon berregett majd egy számára ismerős hang szólalt meg. - Hallo! Ki az? - Hero arcán ritka vidám mosoly futott szét majd lenyomva a gombot megszólalt. - Hello! Az öreghez jöttünk, én vagyok az Atherol - mondta kissé tétován. Most hogy meghallotta a múltja hangjait, nem igazán találta a megfelelő szavakat, és a tervek is cserben hagyták. A kaputelefon túloldaláról meglepett kiáltás hallatszott, majd a készülék elnémúlt és a kapu magától elkezdett kinyilni. Hero nem várt sokat, gyors lépésekkel átcsusszant a két szárny között, majd a hosszú bevezető utat is letudta eljutva így a tekintélyt parancsoló házhoz, és az előtte lévő parkolokhóz. Mikor a parkoló elejéhez ért, kinyilt a ház ajtaja és egy öreg, de szép arcú, hosszú ősz hajú nő lépett ki rajta, majd a fiú felé rohant és átölelve úgy szorítótta magához mintha rég elveszett gyermeke tért volna vissza. Hero egy pillanatra megdermedt, majd viszonozta az ölelést, és a nő hátát simogatva várta, hogy az abba hagyja a sírást. - Semmi baj Susie néni, tényleg én vagyok az, vissza jöttem. Semmi baj! - nyugtattgatta a nőt, úgy hogy azt más ne hallja. Mire Susan ellépett tőle már a többiek is a háta mögött áltak. Hero olyan mosollyal fordult feléjük, amit csak ez a hely és az itlakók tudtak belőle kicsalni. Őszinte volt és szeretet teljes, ugyan akkor védelmező. - Srácok bemutatom Susie nénit. Ő a nagyapám házvezetője. Susie néni ők itt a barátaim. Ivett, Zack, Femy, és Ed - Ezután a fiú a nő felé fordult. - Maga mit sem változott - bókolt csibészes vigyorral. A nő felnevetett, és mint a nagymamák szokták megcsipte a fiú arcát, persze nem fájdalmasan. - Te meg ugyan olyan bajkeverőnek tűnsz mint voltál Ati! Nem kell magáznod - mondta a nő majd kézen fogta a fiút, mintha még mindig hét éves lenne és a ház felé vezette. - Gyertek Mr. Kinsey nagyon fog örülni - mondta és a hangja picit elcsuklott a boldogságtól, ahogy bevezette a gyerekeket a házba. 