FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

Manato apró egója talán növekedett, hogy a lány rábólintott a kérdésére. Mosolya nem lankadt, bár nem úgy történt, ahogy azt ő eltervezte. Viszont legalább az egyik nyulat sikerült megjavítania. -Az igaz. Igazán nincs mit! Így ha esetleg szükséged lenne egy gyorsabb javításra, nyugodtan szólj és megoldom. - felelte. Nem akart rámenős lenni, sokkal inkább baráti ajánlatnak szánta. Nem bánta a nyúl viselkedését. A simogatása jól esett, bizarr mosolyát pedig a fiú angyali mosollyal viszonozta. A lány nevető hangját bájosnak találta, és örömmel ad neki egy nagy pohár vizet. -Szénsavasat vagy mentest szeretnél? - kérdezte, majd a lány válaszának megfelelően tölt a pohárba és átadja neki. Lerakva a poharat a kis Il-be ütközött, ki egy érmet tartott a puha mancsaiba. -Hé, azt Akával közösen nyertük! Tedd azt le...-mire viszont kimondta a nyúl már a szájába helyezte és úgy rontott a fiú lábának. Szerencséjére húga ott termett és felkapta a kis méregzsákot. Viszont nem Aka tekintett a nyúl szemeibe, hanem a farkas lény, mire Manato ráparancsol és vissza is tér a lány lelke mélyére. -Ezek után is megérdemelné az adagom? - húzta húga agyát, mivel neki is fontos az az érem, nem csak önmagának.

Rachel úgy látta, sem Manato, sem Akatsuki nem nézett rá furcsán azért, ahogy bemutatta a nyulait. Voltak már olyanok, akik nem értették, miért kötődik ennyire a három játékszerhez... De szerencsére az ikrek nem ilyenek voltak - Persze... - bólintott kicsit bizonytalanul a fiú kérdésére, mivel nem volt benne biztos, mit is szeretne Manato tenni. De ki tudott volna nemet mondani annak a mosolynak...? A lány kíváncsian figyelte, ahogy a fiú a képességét használja, és ahogy a fény Py-hez ért, a kissé meglazult varratok szépen visszaigazodtak a helyükre -Hát így sokkal könnyebb, mint megvarrni őket - nevetett Rachel, miközben a meglepődve, forgolódva magát nézegető nyuszit figyelte, majd Manato-hoz fordult - Köszönjük szépen! - mosolygott rá őszintén. Py is odaszaladt a fiúhoz, köszönetképpen megsimogatta annak a lábát, és a kissé bizarr mosolyával nézett fel rá, majd amilyen gyorsan jött, úgy szaladt is vissza felfedezni. Amikor Manato kedvesen letámadta a húgát, Rachel a szájához emelve a kezét takarta el a kitörni készülő nevetést - Ah, víz tökéletesen megfelel - válaszolta a fiúnak. Felesleges lett volna bármi mást kérnie, hiszen úgy sem érezte volna az ízét... Közben Il is beért a konyhába, és Manato lábánál fékezett le, kezében szorongatva még mindig a kis fényes valamit. A kis rosszcsont kérdőn nézett fel a fiúra, majd a nála lévő csillogó bigyóra nézett, és hogy biztosan ne vegyék el tőle, bizotonságba helyezte... a szájában - Il! - szólt rá Rachie, de a nyúl nem törődött vele, inkább nekiesett Manato lábának, majd az őt felvevő Akatsuki karjának. Rachel nem aggódott annyira a nyúl miatt, hiszen ha lenyelné a tárgyat, akkor sem esne baja... de akkor is. Nem illik szájba venni más holmiját.

A lány a kis ételmennyiséggel volt elfoglalva és olykor felteintett a vendégükre. Főleg mikor a nyulakat mutatta be. Viszont Manato támadása varatlanul érte és kacagva lépdelt hátrébb, hogy ne borítsák magukra a sistergő húst. Mikor elengedte utána lépett volna de nem bírt, tekintve, hogy megszorult a levegője a nevetéstől. Ennek ellenére felállt és újra zutyúlni kezdte a húst. -Ahogy látom Il jobban örülne, ha megkapná a te adagodat. -szívta még egy kicsit a vérét, látva hogy tart a kis agresszívtől mosolya nagyra húzódott. Ennek ellenére, ha az Manato-t találná meg püfölő zsáknak ott terem és felkapja mint a boltban.

Meg sem lepődött Akatsuki levezetésén. Noha neki nem tűnt fel, a húga azonnal rávetette magát. ~Mint egy véreb aki csak egy pillanatra megérzi a vér szagát. Addig hajtja a zsákmányát, míg azt utol nem éri. Csak azt nem tudom, Akánál mi lehet az, ami ezt a felszínre hozza.~ A lány válaszára egy nyugodt sóhajt engedett meg magának. -Ezt jó hallani. Legalább vannak akikkel megpróbálhatunk beszélni erről. Vagy legalább akik tudnak segíteni olyannak is, aki valami egyéb adotsággal rendelkezik. - nezett nyugodtan a lány kék szemeibe. Örült, hogy tudott egy kis örömet csempészni a lány mai napjába majd a rohangáló nyulakat figyelte és bemutatásukat. -Szabad lesz? - tett fel egy kérdést jó fiús mosolyával, mi majdnem a lénye. Ha a lány rábólint, megbízva benne a Gyógyító kezek használatával segítene a gyenge varrásokat visszaállítani. Így ha esetleg a vidámkának baja esett volna, annak nyoma sem marad. Ebből csak a különös fény ár lenne látható. Viszont örült neki, hogy a lány megnyílt számára, s hogy húga nem csipkelődik olyan nagyon. A pap lovagos megjegyzésére hátrafordul, hogy derekánál ragadja meg húgát. -Miért hiszitek azt, hogy az olyan papoknak mint nekem, cölibátusom van? - kérdezte, miközben csiklandozta a húgát. Majd elengedte és Rachelhez lépne. Megköszörüli torkát, majd újra megszólal. -Meg sem kérdeztem, valamit adhatok inni? - majd a lábánál lévő agresszív nyuszira néz.

Rachel egyetértően bólintott Akatsuki szavaira, aki jól mérte fel a helyzetet - Pontosan így van - felete mosolyogva, majd Manato felé fordult - Pedig vannak. Bár nem sokkal idősebbek... Ha jól tudom, 30 év körül vannak a legidősebb különlegesek. A kórházban is dolgozik például olyan orvos, aki olyan mint mi, és a tanárok között nem az önvédelem oktató az egyetlen - magyarázta el nekik. Első alkalommal őt is meglepte, amikor gyakorlatilag felnőtt különlegessel találkozott, de mára már mindennapossá vált számára a dolog. Manato segítőkész hozzáállása jól esett neki - Örömmel veszünk minden segítséget - mosolygott hálásan a fiúra, majd Akatsuki ujjabb csikelődésére halkan felkuncogott. Kezdte megszokni az ikrek közötti folytonos adok-kapokot. Manato kérdését hallva meglepődve nézett le Ry-re, aki amiatt, hogy szóba került, riadtan menekült az asztal lapja alá - Ah, nem. Csak... Tudod, ő mindig ilyen - fordult vissza Manato felé. Igaz, hogy Ry most valahogy ijedősebb volt az átlagnál.. de Rachel nem akart ebből rossz véleményt levonni Akatsuki-t illetően - Ry az ijedős - mutatott az ölében bújkálóra, majd a másik két plüss felé nézett - Py a vidám - mosolygott az eleven nyúlra, aki épp valami csillogót vett fel a doboz mellől, és kíváncsian tartotta a fénybe - Il pedig... - sóhajtott, amikor a harmadik hosszúfülő a dobozból a testvérkéjére vetődött, és kikapva a kezéből a fénylő valamit felpattant, és a konyha felé szaladt - Nos, ő a rosszcsont a családban, mint azt korábban is tapasztalhattátok... - mutatta be röviden a triót Manato-nak. Ritka alkalom volt, hogy ilyen nyíltan mesélhetett valakinek a kis barátairól, hiszen az iskolába nem igen vihette magával őket az átlagos diákok miatt, a barátai pedig ritkán mentek át hozzá vendégségbe.

A zsivány már el is döntötte, hogy ezzel a tanárral lesz foglalkozáson. -Gondolom ő vezeti a természet járókat is. Már ha az ereje ennyire összefügg a természettel. - kérdezte bár ezt tartotta logikusnak. Ezt követően a kártyás srácra terelődött a téma. Őt is érdekesnek tartotta, ahogy a lányt is kit az előbb említett. Bár ő maga, mint zsivány nem nagyon kötődhetne senkihez vannak akiket kedvel. Köztük Rachelt is a fura nyulakkal. Manato hős lovagként szólt hozzá Rachelék akciójához. -Manato, még mindig csak egy pap vagy, nem egy pap lovag. Bár... a te feladatod az idősek ellátása szóval még jó is lehet. Az öregeknek maximum a műprotkói támadnának meg, de azzal megbírkózol egyedül is nem? - heccelte bátyjá egy hatalmas vigyor kiséretében. Ezt követően csak fülelte a beszélgetést és inkább serpenyőt vett elő, tette a gázra és olajat öntve elkezdte azt melegíteni. Ha elég meleg beleraja a húst és néhány nagyobb fűszert a pácból.

Figyelmesen hallgatta ahogy a lány bemutatja a különös tanárt. Elszomorította ugyan a tény, hogy az említett személyben van valami végtelenűl szomorú, de betudta egy problémás ügynek a múltjából. Nem kell a szomszédba menniük ilyenért és vérengzésért sem. -Tehát... van tőlünk idősebb különleges is? Ez meglep, azt hittem a mi generációnk ilyen. - mondta valóban meglepetten. Megdöntött fejjel hallgatta a jós fiú képességével kapcsolatos információt. -Tehát egy kártya bűvész? Akkor nem aggódom. - mondta egy hatalmas vigyorral. Amikor a kézműves klubbot említette, látta, hogy a kezében lévő nyúl, mintha megriadt volna mikor Aka ráemelte felemás szemeit. Ő is odanézett és Nachtigall-t vélte felfedezni. ~A fene, Nachtigall menj vissza! Most nem kellessz!~ Szidta össze a familiárist ki azonnal visszatért a lány lelkébe. 'Nyugalom, Mester! Csak kicsit körbenéztem!' Még zúgta vissza a férfinak a különös farkas lény. Nem szerette ha csak úgy felbukkan ezzel megváltoztatva Akatsuki hozzáállását. De most semmi ilyen nem történt. Az olvasás és írás nem kötötte le, viszont a természet járás és önkénteskedés annál inkább. -Ha a szavam itt ér valamit, mivel új vagyok nem biztos, mellétek állok, hogy elérjétek az önkénteskedést. - mosolyodott el bátorítón a lányra ám olykor óvatosan Aka-ra pillantott, nem-e Nachtigall tervez valami rosszaságot. -Esetleg a nyulad fél valamitől? Mintha folyton összerezzenne? - kérdezte kissé óvatosan. Mielőtt a lány összeszidná, nyugodt hangon magyarázza. -A feladatom a játékban a csapatom életben tartása, gyógyítása. Megtanultam a legapróbb jeleket is figyelembe venni.

Rachel kicsit meglepődött azon, hogy Manato vérengző fenevadnak hívta a húgát. Persze, látta korábban a trükkjeit, és a Il-re emlékeztető kissé agresszív viselkedését... de valamiért nem tudta elképzelni, hogy Akaktsuki valóban olyan veszélyes lenne. Amikor a lány visszakérdezett az önvédelmi oktatóra, Rachie Ry fülét piszkálva gondolkodott egy kicsit, hogyan fogalmazza meg a dolgot - Hát... például nagyon szoros közelségben áll a természettel... legalábbis én így tudnám leírni a képességét. Egyébként végtelenül türelmes, és kedves... de néha olyan, mintha a lelke mélyén végtelenül szomorú lenne... - mondta el a véleményét az ikreknek Mr. Stern-ről. Ő sajnos nehezen érezte át a szomorúságot... viszont felismerni felismerte, ha mások tekintetében látta. A testvéri piszkálódást figyelve ismét jót mosolygott Manato-n, és Akatsuki-n. Amikor a fiú rákérdezett a jósolós srácra, Rachel kicsit tagadóan rázta a fejét - Egyik sem. Ha jól tudom, ő kártyákkal szokott bűvészkedni valamit... - Amikor Manato az ő érdeklődése felől kérdezett, nehezen tudott volna ellenállni a fiú ragyogó, és tiszta mosolyának - Nem, a küzdősportok valóban nem az én erősségem. Hát, régen kézműves szakkörre jártam - emelte kicsit feljebb az ölében lévő Ry-t - Sokat kell javítgatni ezt a három kis ördögöt. Tavaly az irodalmi klubban voltam, ami nagyon jó, ha szeretsz olvasni, vagy akár írni - mesélte főleg Manato-nak - De idénre egy páran tervezünk egy önkéntes klubbot alapítani. Segítenénk a városban élőknek, például bevásárolni az időseknek, vagy vigyázni a kisgyerekekre, amíg a szüleik távol vannak, meg hasonlók - Rachel egészen büszke volt erre a projektjükre, amit már elég rég óta szerettek volna megvalósítani - Bár ezt még engedélyeznie kell az igazgatónak, hogy lehessen belőle valami... De van természetjáró csoport is, ha jól tudom, akik gyakran foglalkoznak gyógynövényekkel, és hasonlókkal... És persze van egy csomó zenélési lehetőség is - Rachel próbált olyan dolgokat ajánlani, ami esetleg érdekelheti a fiút. Miközben mesélt, az ikrekre nézve akaratlanul is az a gondolata támadt, hogy Manato és Akatsuki olyanok, mint a fény és a sötétség... Bár ezt az érzést a szobában lévő fényhatások is erősítették. Ez igazából annyira nem lepte meg, hiszen ismert más testvérpárokat is, akik nagyon különböztek... Azt azonban kicsit furcsállta, hogy az ölében lévő Ry mintha a szokásosnál jobban tartózkodott volna Akatsuki-tól... Persze, az ijedős nyúl szinte mindentől megrémült, ami szerinte rémítsztő volt (azaz kb minden), de most az átlagosnál is kevesebbszer mert a lányra nézni, és akárhányszor a vörös hajú megmozdult, ő is riadtan rezzent össze.

Mikor Rachel az öszhangot említette, majd bátyja fenevadnak nevezte, ártatlan arcát felvéve kérdőn tekint rá. -Én? Dehát... én egy szelíd, barátságos kislány vagyok. ~Aki szíve szerint most agyon dögönyözne...~ Akatsuki jót derült a nyúlon, mi arcán, egy apró mosoly árnyékaként jelent meg. Az önvédelmi edzésre kérdőn billentette meg fejét. -Mit takar az érdekes szó? - kérdezte Racheltől majd bátyjára tekint szigorúan. -Nem bátyus, ezt nem úszod meg! Jössz velem! Nem lehetek mindig melletted, hogy megvédjem a hátsód az esetleges bajtól. Vásárolni sem tudsz elmenni anélkül, hogy ne támadjon meg egy plüss nyúl! - piszkálta bátját, majd mikor az a többi szakkörről kérdezett, elmosolyodott. ~Hey, ne így udvarolj, lehet ezt máshogy is...~ Ő a sötét sarokban, Nachtigall jelenléte miatt még sötétebb aurával létezett. Egyenes háta miatt úgy nézett ki, mintha egy alvilági céh feje lenne, vagy legalább valami nagyon magas beosztású titkára.

Manato kicsit szomorkás volt, hiszen nem tudta teljesen átadni amit akart. -Igen, jó párost alkotunk, főleg, hogy Akatsuki vérengző kis fenevad is tud lenni. - néz cinkosul a húgára. Aka megnyilvánulására felkacag, nem is várt mást tőle. -Kész, Akatsukit megvették kilóra.- nevetett, szemébe könnyek gyűltek miatta. Mutató ujjával letörölte a nevetés könnyeit. Manato a kis nyúlra tekint, kinek fején egy tálja van. Nagyokat pislog, hiszen nem tudja mire vélni miért van a kedvenc müzlistálja a plüss fején. Amikor a lány levette róla a nyúl eltünt. -A kémia tanárok harapósak. De ezért szeretjük a kémiát. Hmm... csillagászat az a te reszortod Aka, te ismered jobban az asztrológiát és a csillagképek övezte legendákat. Egy jós? Gömbbel meg pálcával? Még a végén kiderül, hogy riválisom akad. - mosolyog húgára, kit inkább a másik tanár kiléte hatott meg. Manato leült és érdeklődve néz fel a lányra. -Te mikhez vónzódsz délutáni elfoglaltság ügyében? Ne haragudj, de nem tudlak elképzelni, ahogy másokkal verekszel, ahogy magamat sem nagyon. Szóval milyen lehetőségeim vannak? fejezte be egy mosollyal koronázva. A rá sütő napfény miatt olyasmi hatást kelthet, mintha egy angyal mosolyodna, kit körbeleng a világos aura.