FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

 

Rachel türelmesen megvárta, amíg Py és Il összepakol, majd elővéve a hátizsákját, amit még érkezésükkor letett a bejárat közelében, szépen beterelte a három jószágot, és ügyelve a fülükre, bezippzározta a táskát, majd óvatosan felvette a hátára. Manato felajánlását hallva egy picit habozott... Igaz, hogy gond nélkül hazatalált volna, és még késő sem volt, tehát semmi veszély nem leselkedett rá odakinn... De valamiért szerette volna, ha még egy kicsit együtt sétálhat a fiúval - Köszi, az jó lenne - válaszolta végül mosolyogva, majd Akatsuki felé fordult - Mégegyszer köszi az ételt. Az iskolánál talákozunk - Intett neki, majd elindult Manato-val hazafelé.

Aka csak a háttérben mosolyog. Megtöröl pár tányért és a helyére teszi. Még fél füllel hallgatja a beszélgetőket, majd ha Rachel-ék elindulnak csak int és egy "Sziasztokot!" kiált utánuk. ~Kedves... de valamit elhalgat előlünk.~ Jegyzi meg hallkan és szomorúan kitekint az ablakon.

A lány mosolyára felvarázsolta angyali mosolyát. Érzett egyfajta ellent húga felől, de nem tette szóvá. ~Jobb lesz így mindenkinek.~ Egy halk sóhajt elnyom és Rachel felé figyel. -Mi köszönjük, hogy eljötetek! - feleli majd ha mindenki elkészült kikiséri az ajtóig. -Esetleg elkisérjelek egy darabon? - ajánlotta fel segítségét a panel dzsungelben. Itt azért szó-szó eligazodik, ha pedig nem,majd telefonos segítséget kér húgától.

Ahogy Manato kicsit megszorította a lány vállát, Rachel egy kis hálás mosolyt küldött felé. Nem szerette volna már az első napokban mindenféle pletykával, és feltételezéssel rossz színben feltüntetni az ikrek előtt a várost, így Josh Martell ügyéről nem szólt semmit. Szerencsére a találkozóhely megfelelő volt mindenki számára, és így sikerült mindent egyeztetni a legközelebbi találkozóról. A fiú szavait hallva Rachie ismét kicsit elnevette magát, de örült annak, hogy kicsit ebben is hasonlítanak Manato-val. Ry ekkor meghúzogatta a felsője ujját, mire a lány kérdőn nézett le rá. Az ijedős nyúl az egyik mancsával megdörzsölte a gomb szemét, ami náluk azt jelentette, hogy kezdenek fáradni. Habár sok mindenre képesek voltak az életre kelt plüssállatok, ha egyszer elfáradtak, előfordult, hogy egyik pillanatról a másikra kidőltek, mintha csak visszaváltoztak volna egyszerű játékká. Gyerekként Rachel ilynekor mindig aggódott, hogy a barátai nem kelnek fel többet, de szerencsére némi alvás után mind a hárman elevenen keltek fel, és folytatták a randalírozást - Azt hiszem, ideje lesz hazaindulnunk - fordult a testvérpárhoz, majd a másik két nyúl felé nézett. Py is láthatóan elfáradt már, mivel csak egy színes tárgyat nézegetve ücsörgött a doboznak támaszkodva. Il-len kevésbé látszott, hogy ideje lenne neki is ledőlnie, mert ő továbbra is nagy lendülettel szórta ki a dolgokat a helyükről. A vidám nyulacska megérezte a gazdája pillantását, és rögtön megértette, hogy ideje indulni, így bekopogott a kartonon keresztül a testvérkéjének, majd elkezdte visszadobálni a szétszórt dolgokat a helyükre. Il kissé morcosan vette tudomásul, hogy vége a játéknak, de hajlandó volt kimászni a dobozból, és olyan tessék-lássék módon egy két apróságot ő is visszatett a helyére - Nagyon szépen köszönjük a vendéglátást, és még egyszer elnézést, hogy ennyi gondot okoztunk... - mosolygott Rachel Manato-ra és Akatsuki-ra, majd Ry-t óvatosan fogva felállt az asztaltól.

Elfogadta, hogy a másik kettő leszavazta, de nem tette szóvá. Valahogy belülről érzett egyfajata gyűlöletet a legtöbb ember iránt. De ezt betudta Manato-s ügynek, hogy nem mer nyitni sem bízni másokban. Nincs is igazán baráti köre leszámítva Manato furcsa haverjait. Viszont megmosolyogta a két könnyed eltévedőt. Neki valahogy ez könnyedén jött. Már-már ösztönösen jól tájékozódott és mérte fel a távolságokat, helyzeteket.

Manato figyelte, ahogy Rachel mellé állt ebben a kisebb eszme futtatáson, így látta a halványuló mosolyt. Ha az asztalon pihenteti kezét, Manato bátorítón megszorítja, ha nem a vállára teszi kezét, ezzel biztatva a nyulas lányt. Manato megmosolyogta a lányt és hátradőlve a székben felel. -Rendben. Ugyan, ha Aka nem lenne az egyenes útszakaszon képes lennék eltévedni. - vallja meg őszintén. Valóban húga az aki nagyon könnyedén tájékozódik, de ezt betudta annak, hogy szabad futó és ott nincs sok idő felmérni a terepet.

Rachel csak mosolyogni tudott Manato szavaira. Bár ő nem érezte annyira, hogy sokat segítene az ikreknek, de jól estek neki a fiú szavai. Akatsuki válaszát hallva, kissé elgondolkodott, de végülis Manato szavaival értett egyet - Ugyan, ez csak egy csendes kisváros. Igaz, hogy tele van különlegesekkel... de nem nagyon történik semmi veszélyes - érvelt ő is az erőszakosság ellen. Bár azért eszébe jutott Josh Martell eltűnése... és mint kiderült, tragikus halála, ami miatt kicsit elhalványult a mosoly az arcán... De nem tudott szomorúságot érezni a fiú elvesztése miatt. Inkább aggódott, hogy mi is történhetett vele pontosan. "Bár, ha egy vadálatt az, akkor az önvédelmi edzés sem segítene sokat..." - dörzsölgette Ry fülét, aki megérezte a gazdája negatív érzéseit, és védelmet keresve ölelte át a kezét. A vörös hajú lány indoklását hallva próbálta kiverni a fejéből a korábbi aggodalmát, és újra elmosolyodott - Ahogy gondoljátok - hagyta végül a testvérekre, az időpont dolgot. A helyszínt illetően kicsit elgondolkodott, aztán így válaszolt - Hát találkozhatunk az iskola kapujában is... Magát az épületet egyáltalán nem nehéz megtalálni, hiszen ott van a város központjában. Bent az épületekben már azért könnyebb eltévedni... Bár, lehet, hogy csak én veszek el könnyen - gondolt vissza kicsit felnevetve az első pár hétre, amikor rendre eltévedt órára menet.

Akatsuki töltött magának egy pohár vizet, bátyának is és elé rakta. -Egészségetekre váljon! Mondja miközben feláll és összeszedi a csetrest. Csak fél füllel hallatja a többieket, iszik közben és enged mosogató vizet. -Lehet, de a mai világban óvatosnak kell lennie mindenkinek. Még ha felnőtt akkor is- válaszolta kicsit sötéten. Az időpontot hallva megdönti fejét. -Ezzel ne foglalkozz Rachel! Majd megoldjuk máskor. A klubotok lényegesebb, mint kipakolni. Meg azt egyedül is meg tudom csinálni. Szóval, amikor neked a legkényelmesebb.

Manato még somolyogva ette a kis adagját. Nem kapkodott, gyomrának az sosem tett jót. Lenyelte a falatot és úgy nézett Rachel-re. -Igazán nem tesz semmit. Ez a legkevesebb, amennyit segítesz nekünk. - küldött felé egy bátorító mosolyt. Aka levezetésére homlokára helyezi kezét. -Aka, nem mindenki gondolja azt, hogy meg akarják támadni. - bár értette mire gondol húga és miért nem bízik meg az emberek többségében. -Rendben! Hol találkozzunk? - tette fel a következő fontos kérdést.