FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

Kör vége

---

 

Ahogy a férfi tekintete egyre zavartabbá, és feszélyezettebbé vált, Gweady úgy érezte magát egyre kényelmesebben. Voltaképpen tetszett neki, hogy megint kedves kislányt próbált játszani, de mégiscsak jobb érzés volt, amikor ilyennek látott másokat. Amikor erősnek érezte magát. Amikor a férfi egy elköszönt, Gweady mosolyogva integetett utána, bár a tekintete továbbra is eléggé bizarr volt - Viszlát! - A szöszke elmerengett azon, hogy milyen lenne a férfi után menni... hangyni, hogy az ereje ellene forduljon, és ahogy a tévében látta, levadászni őt, mint ahogy a nagymacskák vadásznak az áldozatukra az esőerdőben... De aztán úgy döntött, tényleg hagyja elmenni a természetbácsit - Szóval a farkaslánynak van egy testvére... Aki szintén különleges - pördült meg a tengelye körül, és indult el az ellenkező irányba, vidáman lóbálva a karjait - És a farkaslány nem is tud róla... Bár ez Gweady-nek jó hír, mert így van még valaki, akit el tud venni tőle, ha rossz lenne - mosolyodott el vidáman, miközben letört egy faágat, és azt lóbálva ment tovább - Most viszont Gweady kereshet valaki mást... - sóhajtott egyet, majd a levegőbe szimatolt. A férfi erős természetszaga még mindig ott volt körülötte, így Gweady jó párszor megdörgölte az orrát, mire kellő távolságba ért, hogy mást is érezhessen. Végül úgy tűnt, a mai nap másodszorra van szerencséje - Arra! - mutatott egy irányba a frissen szerzett botjával, és elkezdett futni egy lassabb tempóban, nehogy felbukjon a gyökerekben. Egy jó tíz perccel később egy kis tisztáson bukkant ki, ahol egy fiatal pár enyelgett egy fa alatt, de amikor meglátták Gweady-t, riadtan pattantak fel - Érdekes... - csapta össze a tenyerét a kislány, majd visszaköltözött a tekintetébe a korábbi veszélyes tűz - Mondd, villámfiú, nagyon szereted azt a lányt? - kérdezte egy széles mosollyal.

Már valóban a frász kerülgette a lánytól amire rásegített annak mondandója és tekintete. ~Mi a halálba keveredtem megint?~ Tekintetüket egy a kettejük közt elszálló falevél is megszakította és csak a ködös tekinteteket látta. Mint mikor ő hallgatja nagyon mélyen a természetet. Már érti mi olyan ijesztő ebben. Megjegyezte magának a nevet és a jelzőket, amiket használt, majd mikor távozni engedte el is megy. -Legyen további szép napod Gweady! - int még és megindul visszafele. Gondolatában viszont nagyon mélyre ás, hogy minél több mindent tudjon megosztani rendőrökkel vagy ép Adrian-nal. ~Valami nagyon nem oké a lánnyal... Lehet megkérdezem róla Edward-ot. A kártyái hátha segítenek.~ A lány ha akarná se tudná követni a férfit, kit elnyelt az erdő.

Gweady-t nem zavarta túlzottan a férfi istenek létezéséről adott válasza. Tudta, hogy vannak emberek, akik hisznek ezekben a dolgokban, és ezt nem lehet belőlük kiverni. De igazából ez nem zavarta a kislányt - egészen addig, amíg nem akarták rávenni, hogy ő is higyjen ezekben a szerinte butaságokban. Amikor az idegen hosszasan kifejtette, mi a véleménye mindarról, amit Gweady elmondott neki, a szöszke arcáról eltűnt a mosoly, és a tekintete szép lassan egyre sötétebb kezdett lenni. Nem is csak az zavarta, hogy ezzel voltaképpen őt nevezte rosszabbnak az állatnál, hanem az, hogy az Ő döntéseit tekinti rossznak. Hogy szerinte Ő nem elég jó ahhoz, hogy el tudja dönteni, megérdemli-e valaki a halált... Hogy Őt meri állathoz hasonlítani! Gweady szemeiben fellobbant az a láng, ami leginkább ahhoz hasonlítható, ami a macska szemeiben játszik, mielőtt ráugrik az egérre, és már épp vett egy mély lélegzetet... Amikor hirtelen pislogott párat, majd félredöntötte a fejét, és elködösült a tekintete. Nem szerette, ha megzavarják, miközben épp játszani készült... de ha Róla van szó, akkor képes félretenni bármit. Pár pillanatig ebben az állapotban bólogatott, majd kitisztult a tekintete, és újra végignézett a férfin, mintha ezúttal másként látná őt - Hmm... Érdekes... - vörös tekintetét rövid ideig a kék szempárba fúrta, majd szélesen elmosolyodott, és a háta mögé tette a kezeit - A természetbácsinak furcsa nézetei vannak, ami miatt Gweady egyáltalán nem kedveli. Viszont... Gweady szeretné kipróbálni a vérfiú módszerét, és egészen kíváncsi lett, hogy a bácsi hogyan fog vélekedni ezekről a dolgokról a későbbiekben... Úgyhogy, ha szeretne, most még nyugodtan elsétálhat - döntötte kicsit félre a fejét, miközben a tekintete egészen ijesztővé vált... Olyanná, amit az ember sosem lát egy ilyen kis gyerek szemeiben - inkább egy bérgyilkoséban, vagy egy vadászéban...

A lány szavai és gondolkodása nem botránkoztatta meg az istenek témájában. Mindenki abban hisz, amiben akar. Ha pedig nem hisz semmiben, az az ő dolga. -Lehet igazad van. Lehet nincs. Lehet csak ősök szelleme kik jót tettek népükkel és így maradtak fent. Ezt senki nem tudhatja. - feleli bár a vallás történelem nem az ő asztala. Inkább a kúltúra ami foglalkoztatja. Figyelmesen hallgatta a lány szavait és egyre jobban elgondolkozik. ~Miről beszélhet?~ A végén pedig bolint. -Nem tartom helyesnek amit tesz. Azokat az embereket érte valami, ami okán ezt tették. Ezt pedig a társadalom okozta nekik. Elgondolásod szerint érdemes lenne az egész emberiséget kipusztítani. Viszont minden lélek életet érdemel. A legapróbb állattól az állítólagos csúcsragadozóig az emberekig. De miért van az, hogy az állatok nem ölik meg egymást? Miért nem támad egymásnak két ló a ménesből, miért nem szegi szárnyát egyik gólya a másiknak? Csak az ember írtja önmagát. Azzal, hogy valaki önmaga bíráskodjon nagyon hiúnak kell lennie. Hogy ennek megfelelően öljön is pedig már minden határt súról. Nincs jogunk ítéletet hozni. A gyilkolással pedig alantasabbak lennénk az állatoknál. - szeme folyamatosana lány homlokán pihen. Amit elmondott komolyan is gondolja. Jól tudja, hogy mekkora felelősséget vállalt ezzel a nézettel, de bízik az Anya Természetben és annak minden áldásában. Beleértve a boszorkányokat és egyéb mágikus teremtményeket. Viszont egyre jobban azt érzi mennie kellene. Valami megmagyarázhatatlan miatt.

Gweady az istenek emlegetésére kicsit unatkozó arcot vágott. Az árvaházban is próbálták neki elmagyarázni, hogy ha rosszul viselkedik, az Isten nem fogja őt szeretni, és egy szörnyű helyre kerül halála után, ahol örökké szenvedni fog... De mivel Ő mindig azt mondta, hogy nincsenek is ilyen hatalmas erejű lények, akik a világot irányítanák, Gweady sosem hitt se a nevelőknek, se a pap bácsinak - Hát Gweady nem így hiszi - válaszolta a férfinak nemes egyszerűséggel - Gweady szerint nincsenek istenek, csak a mesekönyvekben. Az istenek kitalált dolgok, mint a fogtündér, mert sokan szeretnék, ha lennének. Viszont vannak olyanok, akik igenis meg tudják mondani azt, ha valaki bűntetést érdemel. Akik soookal de sokkal jobbak, mint a bácsi, vagy Gweady - mosolyodott el, miközben Rá gondolt. Bár abban biztos volt, hogy Róla nem fog beszélni a természetbácsinak; ahhoz nem elég érdekes a bácsi, hogy ilyenekről meséljen neki - Akik meg tudják mondani, ki érdemli meg, hogy éljen, és boldog legyen, és kinek kell eltűnnie, hogy mindenki másnak jó legyen. Például ott van az elnök bácsi. Ő egy csomó embert halálra szokott ítélni, akik rossz emberek, és így a többi ember boldogabb lesz. Vagy ha valaki megöl egy rossz embert, mert az bántott másokat. A bácsi szerint, az nem tesz jót a többieknek, és nem lesz jobb náluk? - kérdezi valóban kíváncsian.

Figyeli ahogy a lány hintázik majd abba hagyja. A szavaira nem töpreng sokat, csípőből válaszol úgy ahogy ő azt gondolja. -Nem a mi tisztünk ítélkezni. Az az istenek dolga. Ki egyben, ki többen hisz. A lényegen nem változtat. Mi mind ugyan olyanok vagyunk. Nincs senki aki fentebb lenne, vagy lentebb. - feleli enyhén filozofikusan ám ő teljesen rábízza magát Föld Anyára. Az ő dolga ítékezni, hiszen belőle van. Ahogy mindenki más is. A lány szavára pedig bólint. -Mindanyiunknak van bűne. Mindenki a sajátját cipeli. Sosem jó, ha ezt más hántorgatja fel. Jobb ha mindenki saját dolgával foglalkozik és kevesebb probléma lenne. - felel mikor a kő a bozótba repül a madár pedig riadtan kiált, mi bántja a fülét, de nem teheti oda kezét, hogy tompítson a hangon. Ellenben meglátta a lány szemében a pusztítási vágyat. ~Mégis ki ez? Mit tehetett?~ Morfondírozik, de leginkább az zavarja, hogy túl idősnek tűnik ahhoz, hogy ne nevelték volna ki belőle. Ennek nagyjából négy éves korra csillapodnia kellene.

Gweady-t kicsit elgondolkodtatták a férfi szavai, aztán abbahagyva a hintázást így szólt - Lehet, de Gweady szerint az is számít, ki mit érdemel meg. Ha valaki rossz volt, akkor megérdemli, hogy az élete is szerencsétlen legyen, nem? - kérdezte kedvesen mosolyogva, de a tekintetében felcsillant egy kevés a szokásos pusztításvágyából, ahogy felidézte a farkaslánynak adott, szerinte jogos bűntetést - Lehet, hogy a bácsi is csinált valami rosszat, ami nem tetszik a világnak, és most így büntetik meg - tette hozzá, miközben a cipőjével kiügyeskedett egy követ az avar alól, és elrúgta a bokrok fele, nem kifejezetten a férfi irányába, csak úgy véletlenszerűen valamerre. A kő által keltett zajra egy madár riadtan csapkodva szállt fel, amit a kislány elégedett mosollyal nézett.

Egyre jobban kezdi azt érezni, hogy a lány bizar. Nem mintha ő most nem egy hazugságra építene, de mindennek megvan az oka. Ahogy annak is, hogy a természet óva intené tőle. De nincs képe faképnél hagyni. -Tudod, kinek mi! - feleli bátran, majd a megjegyzésére különös mosoly játszik arcán. -Kinek mi jut. Nekem ez, ezzel kell beérnem és kihasználnom a pillanat adta lehetőségeket. - vonja meg vállát, majd szemével a lányét keresi, viszont inkább a homloka közepére fókuszál. ~Különös hasonlat...~ Ő örül, hogy él, ennek az árának viszont nagyon nem.

Gweady-t egészen elégedett érzés töltötte el, amikor látta a férfi zavarát - nem az a fajta, mint amikor látja valaki szemében kihúnyni a lángot, de jobb volt annál, mint amikor kakaóscsigát ehet - Gweady másféle játékokat szokott játszani - felelte egész komolyan, aztán elkezdett a sarkán hintázni, úgy várta a másik reakcióját a szomorúságát illető kérdésre - Hmm... Akkor elég szerencsétlen egy életed lehet - állapította meg végül, továbbra is a férfi arcát vizslatva - Ha vidám életed lenne, biztos a tekinteted sem lenne ilyen halott hal szerű... - Gweady-nek nem volt ismeretlen az ilyesfajta nézés, hiszen az árvaházban sok hasonlóval találkozott. Az ottani gyerekek közül sokan érezték úgy, hogy teljesen egyedül vannak a világban, és nem kellenek senkinek - Szerencsére Gweady nincs egyedül - mosolygott magában, és valóban örült annak, hogy ő nem jutott az olyan gyerekek sorsára - neki mindig volt célja, és valaki, aki támogatta.