FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

Amikor Serias lehuppant a földre, Gweady egy mosollyal jutalmazta a látványos földet érést, aztán visszatért az esti tervek elmagyarázásához. Egy picit aggódott amiatt, hogy a vérfiú esetleg nem jön vele játszani a farkaslány szüleihez - bár akkor lehet, hogy mérgében bántotta volna a srácot, amit utólag megbánt volna - de amikor a másik belelegyezett, szélesen vigyorogva állt egyik lábáról a másikra. Ő máris indult volna, viszont a vérfiú szavaira kérdőn döntötte félre a fejét, és abbahagyta az izgága mocorgást - Hmm... - hümmögött eltöprengve, hiszen nem volt biztos benne, mennyit árulhat el a vérfiúnak. Eddig örült neki, hogy Serias kérdés nélkül elfogadta a dolgait... De abban is igaza volt, hogy nem lenne szép tőle, ha csak úgy magyarázat nélkül ugráltatná, mint egy szolgát - Elvégre, Gweady egy kedves lány, nem igaz? - tette fel magának a költői kérdést, aztán a szokásos módon üressé vált a tekintete, és egy rövid kis időre ismét azt a hangot hallgatta, amelyet rajta kívül senki más nem hallott. Végül aztán mosolyogva tisztult ki a tekintete, és elégedetten csapta össze a kezét - Gweady megbeszélte a dolgot, vele, és úgy döntöttünk, hogy a vérfiú megérdemli, hogy Gweady elmeséljen neki egy-két dolgot. Úgyhogy Gweady út közben mesél, rendben? - kérdezte félredöntött, akár ártatlannak tűnő fejjel, ha a szemében nem csillogott volna a gyilkolás utáni olthatatlan vágy. Amikor a kígyók is készen álltak az útra, Gweady Serias felé nyújtotta a kezét, és kézen fogva vezette őt a Stern házhoz - Szóval, Gweady meséljen... Hmm... - egy picit töprengett azon, pontosan hol is kedje, aztán továbbra sem engedve el Serias kezét így szólt - A vérfiú tudja, hogy vannak különleges emberek a világon, igaz? Mint ő, vagy Gweady... vagy a lélekdarabkalány. Mi mind különlegesek vagyunk, és ezt az erőt egy nagyszerű néninek köszönhetjük - mondta a kis szöszke kissé teátrális hangon - De evvel a nénivel szörnyű dolgok történtek... bántották őt, és elvettek tőle sok mindent. De - emelte fel az ujját, jelezve, hogy ez fontos részlet - ő nem adta fel. Ő egy nagyon erős néni, és ma is küzd azok ellen, akik bántották őt, és el akar érni valami nagyon csodálatos dolgot. És Gweady segít neki - húzta ki magát büszkén séta közben - mert Gweady egy jó kislány. És ha a vérfiú segít Gweady-nek, akkor Ő is biztosan büszke lesz a vérfiúra, és megjutalmazza majd. Mert ő szeret minket, akkor is, ha mások nem - tette a szívére a kezét, mintha tényleg érezné a szeretetet, amelyet nem igazán kapott meg eddig...

Serias észre vette, hogy Gweadyt nem köti le annyira a mondokája, de azért végig mondta. Valamiért jó érzés volt a lánynak beszámolni a terveiről, még ha amazt nem is érdekelték túlzottan. Viszont a kérdésére a lány újra figyelni kezdett, és  átvette a szót tőle. A fiú érdeklődve figyelt, aztán mikor a másik elővett egy lapot, átlendítette a lábát az ág egyik oldalára és leugrott a szőkeséghez. Közelről nézte a gyerek rajzot, ami azért elég jól sikerült. Nem értette belőle sokat, mivel nem ismerte ezeket az embereket. Akkor nézett fel egyedűl mikor a lány egy kikötést szabott, és látta mennyire komoly próbál lenni, szóval csak bólintott egyet és vissza fordult a rajzokhoz. Az azon szereplő négy emberkét méregette, de főleg azt amelyik főlött be volt karikázva a két kisebb ember. Serias jól megnézett mindenkit, hogy ha később találkozik velük akkor felsimerje őket és ne okozzon bennük kárt, aztán megvárta míg a kislány befejezi a mondandóját, majd kiegyenesedve a vörös szemekbe nézve megszólalt. - Legyen ,szívesen segítek neked, megölni őket. Viszont, majd mesélhetnél nekem pár dolgot róluk vagy arról miért teszed amit teszel - mondta kicsit komolyabb hangon, nem volt az a túlságosan kíváncsiskodó fajta, de azért érdekelte miért és mihez kéri a segítségét a lány - persze azt is megértem, ha nem beszélhetsz róla - vont vállatt, - de azért örülnék neki, ha tudnám miben segédkezem. Nem mintha kellene indok ahhoz, hogy emberekkel játszadozzak, de remélem megérted, hogy egy picit kíváncsi vagyok - mondta, miközben a kígyók felé nézett, akik erre abba hagyták az egymással való párharcot, vagy bármi mást és a gazdájukhoz siklottak. Fel a lábán egészen a nyakába és míg Egyes feje jobbról, Kilencesé balról figyelte Gweadyt. - Szóval akkor merre kell mennünk? Vár ránk egy pazar este! Vezess kishölgy! - nevetett fel a fiú, készen állva arra, hogy kövesse a kislányt, bármerre is vezesse őt ma este. 

Serias szavainak Gweady kifejezetten örült - nem szerette, ha valaki nem tartja be a neki tett ígéreteit, de ez alapján úgy gondolta, a vérfiú talán tényleg nem fogja őt átverni, vagy magára hagyni. Az ismeretlen képességgel rendelkező azonban nagyon is idegesítette, így türelmetlenül hallgatta a srác szavait. Az idegen képessége most igazából annyira nem érdekelte, hiszen legyen az bármi is, neki nem okoz gondot eltűntetni, vagy akár elvenni - de tudni akarta, hogy Serias, aki az ő barátja, miért ismerkedik másokkal. A fiú sötét tekintete, és hamarosan a szavai is tökéletesen megnyugtatták Gweady-t, hogy egyáltalán nem arról van szó, amire ő gondolt. Ahogy a vérfiú azt ecsetelte, mit készül tenni ezzel az idegen lánnyal, a kis szöszke szeme egyre tágabbra nyílt a kíváncsiságtól, és a szája is gyermekien kegyetlen mosolyra húzódott - Szóval ő csak egy játékszer a vérfiú számára. Akkor jó, Gweady ezt megengedi - Amikor azonban Serias az iskoláról kezdett beszélni, Gweady figyelme elkalandozott, és a fűben kanyargó kígyókat kezdte figyelni. Őt egyáltalán nem érdekelte az iskola - nem értette, mi olyat tudnának neki tanítani, amit Ő nem lenne képes - Gweady érti... Reméli, hogy a vérfiú jól fog majd szórakozni ezzek a lélekdarablánnyal - mondta, bár még mindig nem figyelt újra teljesen a fiúra. Serias kérdésére azonban rögtön felkapta a fejét, és izgatottan mosolyogva kotort a zsebébe - Egy nénit, meg egy bácsit, akiknek a lánya naaaagyon rossz volt - vette elő a lapot a zsebéből, és odatartotta Serias-nak, majd rábökött a bekarikázott részre - Gweady-nek őket kell megölnie, és örülne neki, ha a vérfiú segítene neki, mert ők ketten nem olyanok, akikkel Gweady könnyedén el tud bánni... Viszont - emelte fel az ujját figyelmeztetően, miközben komoly arcot próbált vágni - A farkaslányt nem szabad bántani, akkor sem, ha esetleg ott lenne a nénivel, és a bácsival. A farkaslány még kell később, ahogy a többi rossz gyerek is - nézett Gweady a lapot szereplő többi alakra, olyan tekintettel, mintha egy macska figyelné az akváriumban úszó halakat. Pár pillanattal később aztán Serias-ra nézett, a tekintetében némi reménykedéssel - Szóval... a vérfiú segít Gweady-nek? Lehet, hogy nem olyan izgalmas játéknak hangzik... De velük kettejükkel a vérfiú azt játszhat, amit csak akar. Ők nem kellenek Neki... Ők csak senkik.

Serias érezte ahogy a kígyó egyre közelebb került hozzá, aztán kicsivel később megérezte a lány vérét is. Hangosan és gyorsan zakatolt, és nem sokára meg is pillantotta a tisztásra kiérkező kislányt. Amaz nem látta meg elsőre, és mérgesnek tűnt egy pillanatig, de mikor végre észrevette felnevette. Serias szájára mosoly húzodott. - Szia Gweady! Már vártam rád - integetett a kislánynak. - Ne aggódj én nem teszek felelőtlenül ígérteket. Főleg olyanoknak nem akik tudnak a képességemről - nézet a lányra cinkosan, és amikor az megpördült felnevetett. Aztán viszont váratlan kérdést kapott, és kérdőn nézett le a lányra, majd elgondolkodva válaszolt. - Hát nem tudom a képessége miben létét, de plüssnyulak voltak vele és saját akaratukból mozogtak, szóval valami olyasmi lehet amit mondtál - nézett rá félre döntött fejjel, aztán olyan sötéten mosolyodott el, ami igazi rossz szándékra utalt. - Annyira naiv. Szép lassan fogom megtörni lépésről lépésre. Először tönkre teszem az emberi kapcsolatait, az érzéseit, kétségbe taszítom aztán elpusztítom a nyulait, és a végén, a végén megölöm őt - a szeme beszédközben színt váltott és vérvörösen ragyogott fel, meredten bámult maga elé, aztán feleszmélve fordult a lány felé. Gonosz, de cinkos mosolyt vetett rá - Ez amolyan kis hobbi féle, így nem írtok ki minden szembe jövő embert, meg igazán szorakoztató nézni, ahogy az emberek azt hiszik a barátjuk vagyok, közben pedig nem látnak tovább az orruknál. Aztán ki tudja, lehet hogy hasznos is lesz, azt mondta segít beiratkozni az iskolába - elmerengve nézett fel a sötét égboltra - Tudod én nagyon régóta nem járok iskolába, talán fiatalabb voltam mint te, mikor abba hagytam. Szeretnék megtanulni pár dolgot, például van valami kémia nevű tantárgy, elvileg azzal csomú olyan dolgot lehet készíteni amivel szórakoztatobb embereket őlni - magyarázta a kislánynak, de aztán megrázta a fejét - Viszont nagyon eltértem a tárgytól. Mit terveztél mára kicsi lány? Kit kell megölnünk? - görbült rosszindulatú mosolyra a szája, miközben Gweady tekintetét kereste. Igazából nem tudta miért kalandozott el és beszélt neki Rachelről, de nem számított, már választott. Vagy vajon az álom csak egy figyelmeztetés volt? Mindenesetre ez most nem számított neki, ma szórakozni jöttek, hát akkor szórakozzanak. A beszéde közben valamikor Kilences is megérkezett és gyorsan, de hangtalanul a fához kuszott és felsziszegett a fiúra. Amaz nem vett róla egyelőre tudomást, de Egyes lecsúszott a nyakáról, és csatlakozott társához a fűben. 

Mivel a kígyó nem válaszolt, Gweady morgott egyet, és durcásan felfújt képpel követte. Szívesen kipóbálta volna, milyen rálépni az állat fejére... vagy a farkára... hátha akkor mást is mond neki, és nem csak sziszeg, de vissza kellett fognia magát. Megígérte a vérfiúnak, hogy vigyáz a barátjára, még akkor is, ha az nem hajlandó válaszolni neki, és rányújtja a nyelvét, mintha csúfolná. Azonban Gweady nemsokára már majdnem elérte a haragjának azt a pontját, hogy újra rászól az állatra, amikor a levegőbe szimatolva megérezte a vérfiú erejének illatát. Széles mosoly ült ki az arcára, és a kígyóval többet nem foglalkozva váltott sétáról szaladásba. Igaz, az orra nem volt olyan jó, mint egy kutyájé, és csak a képességeket volt képes vele kiszimatolni, de így is meg tudta mondani, merre van Serias. Az egyre sötétedő erdő pedig nem volt nagy akadály - igaz, néha megbotlott egy-egy ágban, de aztán azokat jó erősen megrugdosta, megadva nekik a büntetésüket. Pár percel később elérte azt a pontot, ahol a fiút sejtette, de hiába nézett körbe, nem látta sehol a fekete hajú alakot. A vörös szempárban ismét a harag lángjai lobbantak, de még mielőtt Gweady bármi megondolatlan, dühlevezetőt tudott volna csinálni, egy belső késztetésnek engedelmeskedve feltekintett a fára - Vérfiú! - nevetett fel gyermetegen, teljesen elfeledve a nemrég kitörni készülő haragját, amikor a fán meglátta Serias-t - Gweady már azt hitte, elbújtál előle... Annak nem örült volna. Hiszen megígérted, hogy ma is sokat játszunk - mondta nevetve, miközben széttárt karokkal megpördült. Aztán hirtelen megállt, és félredöntött fejjel beleszimatolt a levegőbe - A vérfiú ma mással is játszott? - kérdezte a kislány összeráncolt homlokkal - Gweady érez valaki mást... Egy lélek... lélekdarab embert? - próbálta megfogalmazni, mit is érez ki abból a halovány szagból, amit Serias-on érez. Voltak képességek, amelyeket nagyon könnyen be tudott azonosítani, pusztán a szaguk alapján - mint a farkaslány farkas ereje, vagy épp a vérfiú vérrel kapcsolatos képessége - de néhánnyal nem volt ilyen szerencséje. Az árnyfiú egyik kis barátjánál sem tudta pontosan, mire jó a képessége... azt érezte, hogy a számítógépekhez van köze, de nem értette pontosan a lényegét, így beazonosítani sem tudta. Az, hogy Serias valaki mással töltötte az idejét, egy kissé féltékennyé tette Gweady-t, és egyértelműen követelőző arccal várta a fiú magyarázatát - A vérfiú Gweady barátja! Miért akar más is játszani vele?!

Serias nem szokott álmodni, az érzéketlensége a világdolgaira átalában kellemes sötétséget és semmilyen álmot nem hoztak számára. Most mégis felderengett előtte valami. Egy öreg nagy ház, ahol egy rég nem látott szöke hajú nő áll és integet. Serias pedig újra gyereknek érezte magát, és csak szaladt, szaladt feléje. Mikor oda ért a nő karjaiba vetette magát, és olyan  dolgok törtek fel belőle amit évek óta nem érzett. Arra eszmélt fel, hogy a sír, de nem igazán értette miért. Aztán az anyja, - mert hogy a nő az anyja volt - letette és a fülébe suttogott. A fiú nem értette a szavait, és csak bámult fel a kedves arcra mikor a nő kiegyenesedett. Meg akarta kérdezni tőle, hogy ugyan mit akart mondani, de amaz finoman megfogta a vállátt és megfordította. Nem a kert tárult elébe, hanem egy csillogó fehér út. Ami ketté ágazott. Az egyik mellett Gweady állt és vörös szemeivel őt méregette, a másikon pedig Rachel a nyuszikkal. A fiú összehúzott szemöldökkel megfordult, hogy megkérdezze az anyját, de a nő eltűnt és a ő sem volt már gyerek. A Serias bizonytalanul rálépett az útra, és a kereszteződésig sétált. Felváltva nézte a két lányt, a két lehetőséget Gweady az volt akivel kiteljesedhetett, mikor felé nézett furcsa vágy kelt életre benne és a vére forrt, vérszomjat érzett, valamit az a fiút látta akit megöltek. Mikor viszont Rachelt vette szemügyre, furamód eltűntek a gyilkos ösztönök, vagy legalábbis letompultak. Serias annak érezte magát akinek a szerepét eljátszotta, egy megtört fiúnak aki végre barátra lelt. A két útat méregetve végül választott egyet, és elindult azon. A választása végül nem róla szólt, azt választotta akiről tudta, hogy szüksége van rá. A lány mellé lépett és megfogva a kezét, még hátra pillantott, ahol az imét a ház állt. Most ismét a szőke nő mosolygott rá szelíden és bár szeme végtelenül szomorúan csillogot helyeslően bólintott. Ahogy a fiú előre fordult volna, felriadt. 
Serias a szemét dözsölgetve nézett körül az erdőbe és az álom bele égett az emlékezetébe. A kezeire támaszkodva felnézett a sötét égre és felsóhajtott. Majd megrázva a fejét feltápászkodott és körbe nézett. Egyes időközben lekuszott róla, és mellette feküdt éberen. Éppen nyújtozkodott amikor megérezte a közeledést. Olyan 10 percnyire lehetek tőle, de a kígyója vérét hamar kiszúrta. - Nos azt hiszem, hamarosan vendégeink érkeznek - mondta a fiú, és felkapaszkodott egy fára, aminek egy vastagabb ágára ülve a hátát a törzsnek támasztva figyelte azt a helyet ahonnan az érkezőknek elő kell majd bukkaniuk. Egyes felkuszott a fára és a vállára telepedeve fürkészte a gazdáját, és néha azt a helyet amelyet ő nézett.  

Gweady sötétedés után indult el az erdőbe, megkeresni az új barátját egy kis éjszakai mókára. Kilences előtte csúszva haladt, olykor meg-megállva, megvárva a lányt - ugyan az elején volt egy kis gondjuk, mivel Gweady-nek csaknem tíz percig nem jutott eszébe Serias neve, a kígyó pedig a vérfiúra nem reagált semmit, de most már nem volt semmi probléma a haladással. A kis szöszke lányt nem riasztotta meg az erdő sötétje, és a vadon furcsa zajai, főleg, hogy el volt foglalva a kezében lévő papírlappal, amit még épp hogy látott a hold fényében. A lapon gyerekrajzok voltak, amelyeket Gweady maga készített filctollal, amelyből most egy pirosat tartott a kezében - Jól figyelj, sziszegusz, mert ez fontos! - mondta a kígyónak, miközben a filccel mutogatott a lapon - az  nem zavarta, hogy a hüllő nem lát semmit a rajzból - Ők itt nagyon, de naaagyon rossz gyerekek, akiket meg kell büntetni. Nem olyanok, mint Gweady, mert Gweady jó gyerek - húzta ki magát szélesen vigyorogva, majd újra a kis ábrákra nézett - Hmm... de kit büntessen meg Gweady? Őt nem lehet... - mutatott egy fekete hajú, emberi alakra, akinek a kezében kis színes téglalapok voltak, és aki felett két ház volt rajzolva. Az egyik házban egy fehér hajú néni alak állt, a másikban pedig egy férfi és egy nő kézen fogva - bár a fejük a lábuknál volt, és a köréjük rajzolt épületet kis narancssárga lángok nyaldosták - Neki ugyan van két fontos embere is most... De a farkaslányt nem szabad bántani, a öreg nénit pedig sem Gweady, sem Ő nem éri el - Gweady szemében fellobbantak a harag lángjai, miközben a piros filccel tett egy nagy piros ikszet a fekete hajú fiú ábrára, csaknem átszakítva a papírt. Aztán a következő rajzolt alakhoz fordult, aki egy vörös hajú lány volt, sárga szikrákkal körülvéve. Felette két felnőtt alak állt, egy a korábbi pároshoz hasonlóan fejvesztett nő, és egy fekete ruhás férfi - A szikralányról Ő azt mondta, majd megoldja... Szóval őt Gweady most nem piszkálja - húzta át ezt a figurát is a kislány kicsit kevesebb dühvel - Lehetne akár az árnyékfiú is... - Bökött a következő rajzolt alakra, aki egy fehér hajú srác volt, furcsa, fekete maszatokkal körülvéve. E felett a rajzolt emberke felett is két alak állt; egy szemüveges, egy tévével, vagy valami hasonló készülékkel a kezében, és egy vörös, hosszú hajú lány, glória szerű, sárga színezéssel körbevéve - De neki most a két elérhető fontos embere olyan, aki még hasznos lehet később... Hmmm... - Gweady a toll végét rágcsálta egy darabig, homlokát ráncolva töprengve, majd végül elmosolyodva így döntött - Legyen kérdőjeles, jó sziszegusz? Ha továbbra is rossz gyerekek maradnak, akkor Gweady majd esetleg vele folytatja - Végül Gweady piros filcce az utolsó alak felé indult, aki egy kutyafüles- és farkas lány volt, szintén két felnőtt alakkal - bár ezek egyike sem volt fejvesztett - Akkor marad a farkaslány! Az ő fontos emberei úgysem számítanak senkinek, és Gweady meg a vérfiú jól eljátszhat velük - karikázta be az utolsó triót a kislány elégedett mosollyal, majd egy darabig még gyönyörködött a művében, aztán megunva elezdte összehajtani - Mond, lábatlangyík, messze van még?

Kör vége

Edward

Miután Ed befejezte a mesélést, meghallotta maga mellett a farkas furcsán ismerős morgását, ami nevetésre késztette őt. Természetesen ő is ismerte ezt a dalocskát, és kis korában nagyon szerette is énekelgetni - egy farkas szájából mondjuk egy kicsit ijesztőnek hatott, de a fiú attól még egy kedves simogatással értékelte, az állat pillantására pedig egy ravaszkás kis kacsintással válaszolt - "Ugyan, Yoruki, csak egy pár percet maradj még nyugton. Bár te lehet, már érzed is a felénk szálló illatokat..." - nézett Ed Orion-ra, aki ismerős illatokat szimatolt a levegőben, és vidám farokcsóválással lendült előre a maradék kevés kis útra. Amikor a fehér hajú fiú válaszolt, Ed mosolyogva nézett hátra rá - Valahogy sejtettem. Nem vagy te olyan elveszett ebben a városban... - fordította vissza a fejét. Egy-két dolgot tudott, vagy épp sejtett már a másik fiúról, de elég sok minden még számára is homályos volt. Kíváncsi volt erre a furcsa szemű srácra, de természetesen nem fog direkt kérdéseket feltenni neki - az túl Ed-telen lenne, valamint szinte kizártnak tartotta, hogy a másik csak úgy felfedné előtte a lapjait. "Sebaj, jó móka lesz ez a kettős játék..." - nevetett magában Edward. Femy kérdése szinte tökéletesen jó időpontban érkezett, hiszen, ahogy Ed átlépett egy farönkön, és megkerült egy fát, teljes valójában felsejlett előttük egy erdei kis házikó - De, Euphemia, pontosan - fordult meg Edward a ház előtti mezőn, majd színpadiasan meghajolt a többiek előtt - Üdvözöllek benneteket a Artana Erdei Fel- és Eltűnő Háznál!

Femy

Edward válasza egy kicsit megnyugtatta Femy-t, hogy nem fognak hajnalig az erdőben bolyongani, és a meleg ital ígéretét sem fogadta nagyon rosszul. Bár ez felvetett benne egy kérdést - hová is mennek egyáltalán? A legközelebbi lakóházak egyáltalán nem ebbe az irányba voltak, így a lány egyre kíváncsibb lett, hová is tartanak ők négyen (öten, a kutyával). Amikor Ed felhozta a régi városi legendát az erdei házról, Femy összeráncolt homlokkal hallgatta őt. Természetesen ő is ismerte a történetet, és kicsiként jó pár napot töltött azzal, hogy ráleljen a viskóra - egészen addig, amíg Adrian egy nap két hetes szobafogságra ítélte őt, amikor tiszta sárosan, és szakadt ruhában esett haza, mert beleesett egy mélyebb gödörbe kutakodás közben. Azóta nem foglalkozott különösebben a dologgal - hinni hitt benne, hiszen Artana-ban a furcsa voltaképpen hétköznapi dolog volt, de nem kutatott tovább utána. Yoruki furcsa morgására felkapta a fejét, de kicsit jobban fülelve felfedezte azt a gyerekdal szerű dallamocskát, ami a Házzal kapcsolatos történethez tartozik a gyerekek között. Ezt hallván kicsit elmosolyodott, majd Ed felé fordult - Szóval... a kis történeted alapján csak nem pont oda tartunk? - kérdezte kételkedően, bár mintha nem messze tőlük a fák között lápafény sejlett volna fel...