FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

Nem teljesen érti mi történik. Pontosabban mit motyog a lány, de érzi, hogy rosszat mondott ezzel így zavartan megvakarja tarkójat. ~Talán kezdem elveszíteni minden bizalmam az emberekkel. Jobb így nekem.~ Feleletére pedig kicsit megrázza fejét. -Attól, hogy játék még olykor szórakoztató lehet. - feleli hiszen gyakran a töbiekkel is játszik ilyet, főleg az önvédelmisekkel a régi gyárban. A lány motyogására próbált figyelni, mire bólint. Nem tudja pontosan mit jelentsen, de az állatok félelmét kezdi érezni. Főleg mikor rákérdez a szemére. -Nekem ilyen a természetem és a tekintetem. Nem tehetek róla. - feleli kicsit válat vonva. Pont egy idegennek fogja kitárni lapjait, miket Adrian tud. Elég is ez az egy ember, ő sem tud mindent, mégis többet mint bárki más. Nem mer kérdezni a sötét szemek láttán.

Gweady kicsit csalódva látta, hogy a férfi sem a család, sem a feleség említésére nem reagál valami szórakoztató módon. Elfondolkodott azon, hogy vajon miért élvezheti ezt a fajtaa játékot a vérfiú annyira - Vagy Gweady nem tud ilyet játszani? - töprengett, továbbra is a férfit vizslatva a vörös szemeivel. A saját szülei említésére Gweady szemei láthatóan elsötétednek, és most igencsak közel járt ahhoz, hogy félbeszakítsa a Serias féle módszer kipróbálását... - Gweady nem bújócskázik. Az a kicsiknek való - felelte végül, keresztbe fonva a karjait maga előtt - Gweady ennél sokkal komolyabb dolgokkal foglalkozik! És ha elég ügyes, akkor talán a mamája is visszajön hozzá... - a végére a hangja eléggé motyogóssá vált, és a tekintete is a föld felé vándorolt, így a férfi nem feltétlenül értette, amit mondott. Aztán kicsit megrázva a fejét felnézett, a szemében némi határozottsággal; vissza akart vágni valahogy ennek a természetbácsinak, amiért elszomorította őt - Ha a bácsi azért jött kirándulni, mert jó dolog, akkor miért tűnik a szeme mégis szomorúnak? - mutatott az ismeretlen kék szemei felé, amelyben egyértelműen ott volt a bánat, és a tekintete sem tűnt annyira életvidámnak, mint kellene.

Kasa hátán továbbra is égnek mered a szőr, gerince mentén kellemetlen borzongás fut végig. Csak reménykedni tud a lány nem valami ócska tréfa. A kérdései a szívéig értek, de ennek nem adja jelét. Tanár, nem törhet meg mindig szülei emlegetésére. Feleséget viszont lassan nem ártana kerítenie, viszont nem most. Nem akarja Yorukit mégjobban leterhelni. Majd ha mindketten lenyugodtak. Ki-ki a maga módján. -Nem, nekem teljesen jó így. Majd talán lesz jelöltem akkor kettecskén battyogunk itt. Na és te? Barátaiddal vagy a szüleiddel bújócskázol? - kérdezi ám nem tolakodón. Csupán érdeklődőn, hogy a lány ne vegye fenyegetésnek.

Gweady örült a férfi mosolyának, mert ezt ő úgy értelmezte, hogy egyáltalán nem ijedt meg tőle, vagy gondolta azt, hogy el kellene szaladnia - Kezdetnek nem rossz - gondolta mosolyogva. Neki nem ment annyira az érzelmei elrejtése, mint Serias-nak, de ez egyelőre nem okozott neki gondot. Az idegen rövid elrévedése nem kerülte el a kislány figyelmét, hiszen ismerte azt, milyen az, amikor olyanra figyelsz, amit más nem hall - Neki is lenne valakije, akivel beszélget? - nézte a férfit elgondolkodva, de aztán kicsit engedte az érzékeit körbetapogatózni - Ah, ez biztosan a képessége... A természetbácsi képes beszélgetni a természettel - vonta le a következtetést abból, amit érzett a férfi felől. Az ismeretlen válaszát annyira nem tartotta érdekesnek, de még nem adta fel a Serias féle játék kipróbálását - Nem magányos egyedül kirándulni? Miért nem a feleségeddel sétálsz, vagy a családod többi tagjával? - kérdezte kedvesen, a tekintetével a kék szempárt figyelve.

A lányt látva mosolyra húzta száját, majd felállt a szőr a hátán, ahogy a lány beszélt. ~Erre akartak volna figyelmeztetni?~ Réved el egy irányba, mintha csak valaki szólította volna, majd újra a lányra néz. Kor alapján iskolásnak kellene lennie, de nem látta még sehol. A nyelvbotlást sem érti teljesen, így magában elhatározza, jobb kicsit távolabb maradni. -Szia! Pontosan. Jó kicsit kikapcsolódni az erdőben. - feleli mosolyogva jelét sem adva gondolatainak. Bár nagyon nincs kedve a lányra figyelni, kénytelen.

Gweady miközben az ismeretlen felé ballagott, eltöprengett azon, mit is kezdjen az illetővel. Voltaképpen szerencsésnek mondhatta a helyzetét, hiszen pont egy magányos különlegest akart találni, de ahogy eltervezte, hogyan tűnteti majd el az élettelen testet itt az erdőben, eszébe jutottak Serias szavai - Vajon tényleg olyan szórakoztató lehet hosszassan eljátszani valakivel, mint ahogy azt a vérfiú mondta? - tette fel magának a kérdést, aztán egy kis ideig összeráncolt homlokkal elképzelte, milyen lenne megpróbálni összebarátkozni valakivel, mielőtt végezne vele... - Hát, végülis Gweady is tehet egy próbát a vérfiú módszerével - döntött végül - Már ha a természetemberke nem lesz veszélyes Gweady-nek - Miután sikeresen elhatározta magát az elkövetkezőket illetően, megpróbálta felidézni, hogyan is viselkedett régebben az árvaházban. Ott elég sokáig kellett ártatlan kislánynak látszania, amíg elég nagy nem lett ahhoz, hogy egyedül nekivághasson az országnak, így az akkori viselkedése tűnt számának a legmegfelelőbbnek ahhoz, hogy kipróbálja Serias módszerét. Hamarosan észre is vette a különlegest, akiről kiderült, hogy voltaképpen egy felnőtt férfi - Ah, akkor Gweady jól hallotta, hogy van itt valaki - mondta kedvesen mosolyogva, szinte teljesen elnyomva ezúttal magában a brutális gondolatokat - A ter... a bácsi is kirándulni jött az erdőbe? - kérdezte kíváncsian, kissé félredöntött fejjel. Még időben kijavította magát, hiszen azt már megfigyelte, hogy a legtöbben akkor kezdenek rá gyanakodni, amikor a képességük alapján nevezi meg őket. Persze, neki természetes volt, hogy így nevezzen meg valakit, mert ezt tudta a legkönnyebben megjegyezi, de sejtette, hogy kívülről nézve gyanús, sőt, akár ijesztő is lehet.

Pont Kasa az, akinek nincs szüksége iránytűre és térképre, hogy eltájékozódjon az erdőben. Viszont, nincs segítsége, hogy meglelje a húgát. Szerencsés, hogy Természet Anya gyermeke, és az erdő utat enged magában. A gyökerek lentebb kúsznak az ösvényen ahol lép, az ágak elhajolnak. De nincs semmi, ami ténylegesen segítene számára. Olykor talál farkas nyomokat, de sajnos csak a helyi falka tagjait találja, kik szerencsére nem akarnak neki rontani. Yoruki pedig ösztönösen okos, közelébe se megy a falka területének és nagyvadat sem ejt el. Mintha nyomtalan lenne. De abban is biztos, hogy ő sem tökéletes és valóban jó ötlet Eskel-t dolgozni hagyni. Ügyes fiú és emellett vadász is, könnyebben olvas nyomokat. Viszont zavarja, hogy az erdő ennyire magába öleli a húgát és még neki sem mutatja meg. -Lassan vissza kellene mennem... - sóhajt szomorúan. Bár ellátta az állatokat és jelezte az önvédelmi kör tagjainak, hogy egy-két hétig nem lesz edzés, neki is pihennie kellene. Erre viszont az erdő szólította. ~Közeleg... Mégis ki?~ Tekint kíváncsian abba az irányba, mibe a növények mutatnak.

Gweady, amikor reggel felkelt, és kiment a szabadba, megállapította, hogy az előző napi esős időhöz képest ma ismét visszatért a meleg a városba - ezért úgy döntött, ideje lesz kicsit kimosnia a ruháit. Elindult az erdőben zubogó folyóhoz, amit már korábban is meglátogatott néha, és némi keresgélés után talált egy emberektől távol lévő helyet, ahol kicsit lelassult a sodrás is. Levette a fekete szoknyáját, és a blúzát is - nem volt az a nagyon szemérmes tipus - és halkan dudorászva átöblítette őket a folyó vizében. A hideg víz szerencsére könnyen kimosta az anyagból a vérfoltokat, így Gweady pár perccel később már teríthette is ki a ruháit száradni a fűbe - Kész is! - mosolygott vidáman, majd amennyire tudta, magát is megmosta a folyóban. A kis szőkeség nem volt oda a hideg vízért, így hamar kifeküdt a fűre, hogy a nap sugarai felmelegíthesssék a testét, és lehetőleg elkerülje a megfázást. Egy jó órával később megunta a heverészést, és magára vette a kissé még nedves ruháit, majd elindult az erdőben - Gweady-nek lassan új gyereket kell keresnie - gondolta sétálás közben, miközben szokásához híven elrugdosott minden útjába kerülő követ, és ágat - Igaz, Ő azt mondta, hogy vigyáznia kell... De az erőre is szüksége van - Gweady mint egy kiskutya a levegőbe szimatolt, hátha érez egy különlegest a közelben, aki esetleg egyedül van... és szerencséje is volt, mert érzett valakit - Ah... nagyon sok a természet benne - dörzsölte meg az orrát, mint akit bánt az illat, amit érez, aztán vidáman elindult arra, emerről az idegen különlegest érezte.

folytatás: Stern ház

Serias érdeklődve figyelte, ahogy a lány tekintete üressé válik. Látta már ezt tegnap, de nem tudta, hogy mit jelenthet. Sejtette, hogy vagy az erejéhez van köze, vagy más különlegessége mutatkozik meg ezáltal, viszont nem akarta egyelőre megkérdezni inkább kivárta amíg a vörös szemek újra rá fókuszáltak. Amikor viszont megszólalt, biztos volt benne, hogy feltételezése helyes, és vissza vigyorgott a lányra némi örültséggel a tekintetében. - Rendben - válaszolta, és a felé nyújtott kezet nem habozott megfogni, valamiért úgy érezte ez a helyes. Utközben nem előre, hanem Gweadyre figyelt, ami a bizalmát is jelentette, mert így nem igazán látta merre mennek. Furcsán érezte magát emellett az éppencsak megismert gyermek mellett, de jó volt. Valamiért kellemes. Serias végig hallgatta a másikat mielőtt megszólalt volna és figyelte a gesztusait és a hanglejtését, úgy tűnt neki, hogy a lány nagyon szereti ezt a nőt, mintha az anyja lenne. Seriasnak bevillant a kép az álmáből és a szája sarka őszinte mosolyra húzodott, aztán Gweadyhez szólt. - Értem. Mond csak ez a néni, vele beszélsz állandóan, és őt hívos Őnek? - kérdezte és figyelte a lány arcát, majd ha az válaszolt, vagy esetleg nem akart így folytotta. - Mond csak Gweady ugye, ugye nem vagy egyedül? - kérdezte és erősen a lányre összpontosított, aztán egy pillanatra megált és lehajolt hozzá, és így szólt mielőtt válaszolhatott volna - Tudod az olyan fiatal gyerekeknek nem kéne egyedül lenniük mint te, én már csak tudom, szóval ha bármikor szükséged van rám, csak szólj rendben? - kérdezte és cinkos, de gonosz mosolyt vetett rá, - ha tudok segítek neked, meg neki is, úgy sincs jobb dolgom - vont vállatt felegyenesedve, és ha a lány tovább vezette hát ment, és tovább hallgatta. Annyira fiatal volt ez a gyerek, annyira olyan mint egykor ő volt.