FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

Femy

Az idős hölgy szavai a vérvonalakról és az öröklésekről kissé elgondolkodtatták a vörös hajú lányt. Számára a felmenői nem voltak többek, mint az anyja nagyszülei, akik messze nyugaton, a tengerparton laknak a napsütéses, kaktuszokkal teli házban... Az apja pedig... Tőle sosem akart igazán semmit örökölni - főként nem a családi névvel járó gondokat. Yoruki állati alakját illetően a néni szavai nem voltak túl megnyugtatóak, hiszen nem zárták ki a lehetőséget, hogy egy nap a farkas kerekedik felül az emberen... Femy látta a barátnőjén, hogy a szavak kissé felizgatták őt, így amikor a farkaslány közelebb araszolt hozzá, a fejére tette a kezét bátorítóan, és hagyta, hogy hozzádőljön. Nem tudta, mit is mondhatna most neki... Szeretett volna segíteni neki valahogy, de úgy gondolta, talán ha kiderítenek valamit a képességek mögött rejtőző rejtélyről, akkor juthatnak közelebb Yoruki problémáinak megoldásához is. Addig csak támogatni tudja őt... Hero rövid okfejtését Femy kíváncsian hallgatta, és helyenként egyetértően bólintott. Érezte, hogy kezdenek rálátni bizonyos dolgokra, de túl sok volt még a homályos részlet, amelyekhez talán ez a hölgy lehet a kulcs... Aki láthatóan Edwardnak is megígérte, hogy felfedi a titkait. Femy vetett egy gyors pillantást a fekete hajú fiúra, akit szinte sosem látott ilyen komolynak... "Miért ilyen fontos neki ez a dolog...?" - merült fel benne, de ez után az idős hölgy válaszára koncentrált. Amikor társaknak nevezte őket, Femy gyorsan végigpillantott a többieken. Yoruki természetesen a barátnője volt... és valahol Ed is régi "ismerőse" volt - még ha nem is a legkedvesebb -, Hero pedig... még ha sokat szópárbalyoztak is, a lány valamiért szeretett volna bízni benne is... Amikor a néni feladta nekik a megválaszolandó kérdést, majd egyszerűen elment, Femy kissé duzzogó arcot vágott. "Feleljünk meg egy kérdést? Mi ez, valami próba?!" - mérgelődött kicsit, mivel ez a megválaszolós dolog az iskolára emlékeztette őt, de amikor Yoruki beszélni kezdett, kicsit lenyugodott, és ő is a kérdésre koncentrált - Igen, én is úgy hallottam, hogy az a szobor róla készült... de a többi róla szóló dolog eléggé mesének tűnik... A történelem tanárok sem mondtak róla soha semmi konkrétat - gondolt vissza az általános iskolás évekre - De szerintem ez a hölgy nem elégszik meg egy "nagyjából jó" válasszal... Biztosan azt akarja, hogy valahogy derítsük ki az igazat... - támasztotta a tenyerébe az állát, miközben aon gondolkodott, hol járhatnának utána ilyesminek.

Yoruki

A többiek szavait is figyelemmel kísérte, de a város legendája annyira nem hatotta meg. Attól, hogy az olyanok, mint ők, ide vonzza, még nem jelenti azt, hogy biztos van valami összefüggés köztük. Ennek ellenére érdekesnek gondolta a kérdéseket és válaszokat. Talán Yoruki érzi a saját bőrén, mi is az igazi családi örökség és átok, mit vérvonalnak neveznek jelen helyzetben. Születését övezve rengeteg elvárás volt vele szemben, mert Stern. Ami alól "felmentette" a különös képessége. -Ám minden legendának van némi igazság alapja. Ha nem lenne, nem lenne miről legendákat mesélni. Viszont a hölgy további szavaira fülei lekonyultak. Általában óvatos és az érzelmeit is leplezi, most mégis ez egy olyan reakció volt, amit nem tudott leplezni. ~S lám.... megint ott, ahol a part szakad...~ A kitérő válaszok pedig nem nyugtatták meg. Valahogy felállt a szőr a hátán és farkán is felborzolódott. Hogy ingerültségét elrejtse közelebb araszolt Femy-hez. Bár jól tudja, hogy a lány inkább macskás, mint kutyás, ennek ellenére úgy érezte kedveli, mint emberies lényt. Így fejét a lány térdének hajtaná, tőle nyerve némi biztonság érzetet, ám félt, hogy átadja Femy számára ezt a különös érzést. Amint a nő feltette a kérdést és eltűnt megitta teáját és gondolkodni kezdett. Nem tudta volna lehunyni a szemeit, főleg, talán csak füle játszott vele, farkasok énekét hallotta volna, nem olyan távolról. Sosem szerette, ha hívja az erdő. Befogadó anya ugyan, de nem érzi magát teljesen otthon. -Állítólag róla kapta a város a nevét. A szobor, amit talán róla mintáztak, egy fiatalos hölgyet ábrázol, kezében virág csokorral. Ez a fajta ábrázolás a mitológiákban a termékenység, házasság jelképe. Ha úgy tetszik egy fiatal anya figura. Lehetett ő is olyan mint mi, termést hozva. - mondta el véleményét. Noha lehet hibás, hiányos, számára ez logikus. Képessége miatt nem csak a természethez vonzódott, hanem a mitológiákhoz is. Hiszen, mindenhol feltűnnek alakváltó farkasok, kik népüket védik, vagy félelmetesebb és erősebb harcosok a többieknél.

L. néni

A hölgy érezte, hogy a története mindenkire hatott valamilyen módon, aminek örült is, de egyben kissé aggódni is kezdett... "Ezek a gyerekek kellően okosak, hogy felfedezzék a dolgok mögött az igazságokat... De pont ez sodorhatja őket veszélybe..." Gondolta ringatózva, majd a felé irányuló kérdésekre fordította a figyelmét. Yoruki kérdése a maga módján ugyan ártatlannak tűnt, de a hölgy tudta, hogy fontosabbat kérdezett, mint ahogy azt a többiek gondolnák - A vérvonal különös dolog az artanaiak számára... Sokan nem is tudják, milyen fontos, kik is a felmenőid. Ezt a házat én a férjemtől örököltem - felelte válaszképpen, kissé kitérően, majd a másik kérdésen kezdett tűnődni, mennyit is áruljon el a Farkaslánynak - Remélem tudod, drágám, hogy ez csupán egy legenda, és még akkor is, ha van valóságalapja, nem szabad minden szavát igazságnak venned - nézett a felemás szemekbe olyan tekintettel, mintha csak az unokájának mesélne - A történet nem szól a hölgy további sorsáról... de ha engem kérdezel, szerintem minden csak is attól függ, hogy ő maga hogyan állt a dologhoz. Elfogadta-e, hogy a lelke mélyén nem teljesen emberi... vagy örökké küzdött vele, mint egy legyőzendő betegséggel - mosolyodott el a végén kissé bátorítóan. A vöröshajú lány kérdésére a hölgy nem válaszolt azonnal, ráadásul a fehér hajú fiúnak láthatóan megnyílt a szája, és egy egész, meglehetősen okos okfejtést vezetett le a várost érintő kérdésekről, amelyeket a néni türelmesen, figyelmes tekintettel hallgatott végig. Mielőtt válaszolt volna bármire is, egyenként végigmérte a szobában összegyűlteket. "Mind fiatalok, kíváncsiak, és bátrak... de nem tudják, mibe árthatják magukat..." Edward-ra nézve szembetalálta magát a fiú komoly tekintetéve, amellyel éveken keresztül volt kénytelen tartani magát. Nem mondott el semmit a fiúnak, mert féltette őt... De most... A hölgy újra végignézett a fiatalokon, majd sóhajtott egyet

- Igazad van, és az ígéret szép szó - mosolygott Ed-re, majd a kandallónál állóra nézett   - Minden kérdéseteket lehet, hogy én sem fogom tudni megválaszolni... de elindíthatlak benneteket azon az úton, ahol a válaszok leledzenek. De, csak ha fel vagytok készülve arra, hogy olyan dolgokat tudjatok meg, amelyeket nem véletlenül akarnak eltitkolni előletek... Lehet, hogy most nehéznek tűnhet, de fontos, hogy összetartsatok. Ha nem is mint barátok, de mint társak. Hiszen, valami jobban összeköt benneteket, mint ahogy azt a bizalom tehetné... - nézett mindenki szemébe egyesével. Ha meg volt elégedve azzal, amit látott, csak akkor folytatta -  Ahhoz, hogy elmondjam nektek, amit tudok, meg kell felelnetek nekem egy kérdésre - emelte fel az ujját, majd tartott egy kis hatásszünetet - Ki volt Artana valójában? - tette fel az egyszerűnek tűnő kérdést, majd elmosolyodott, és felállt a székből - Ha meglelitek a választ, örömmel látlak viszont benneteket a kérdéseitekkel. Addig is, aludjátok ki magatokat - köszönt el, majd nemes egyszerűséggel felsétált a falépcsőn az emeletre, vissza se nézve a vendégeire.

Edward

Ed miközben az idős hölgyet hallgatta, a többiek reakcióit figyelte. A történet számára nem tartalmazott túl sok új információt, bár egy-két mondatnál ő is a nénire szegezte a tekintetét, összeráncolt homlokkal - főként a város régi mivoltával kapcsolatos részeknél. Yoruki-t láthatóan a történetben szereplő emberek érdekelték a legjobban - főként az alakváltó hölgy -, amit Ed teljesen meg tudott érteni, ismerve a lányt. Nyilván jobban aggasztja az erejének valódi természete, mint ahogy azt kifelé mutatta... Hero és Femy kérdései inkább a várost övező rejtélyeket bolygatták meg, amiket hallván Edward abbahagyta a kártyákkal való játszást, és kissé izgatottan előredőlt. Ezek voltak azok a kérdések, amelyeket ő is megannyiszor feltett, de sosem kapott rájuk választ... Pedig joga volt tudni, ahogy a többieknek is - legalábbis, ő erről volt meggyőződve. Amikor a néni a válasz előtt felé nézett, Ed arca teljesen komoly volt, és csak egy dolgott mondott - Megigérted! - a hangjában ezúttal nyoma sem volt a kedves játékosságnak. Látszott rajta, hogy válaszokat akar, talán jobban is, mint a többiek.

Hero

Hero figyelmesen hallgatta a történetet, és kereste a szavak mögött megbúvó jelentést. Bár az egész, úgy hangzott mint egy gyerekmese, de a fiú így is leszürt belőlle pár dolgot. Elöszőr is, hogy nem az ő generációjuk az első amiben képességekkel rendelkeznek az emberek. Másodszor hogy a ház is a képességekhez kapcsolodik azáltal, hogy egy képesség varázsolta el. Harmadszor pedig, bizonyosságot szerzett arról, hogy a rejtély megoldása a városban rejlik. Ha régen az emberek elfogadóak voltak, az azt jelenti, hogy ha nem is hétköznapiak, de minden naposak voltak erre a képességgel rendelkező emberek. Hero elgondolkozva meredt az asztalkára, miközben hallgatta a mese utáni kérdés áradatot. A farkaslányt inkább a történet ragadta meg, viszont Femy is a szavak mögé látott, legalábbis ezt sejtette a kérdése. A fiú elgondolkodott, vajon melyik kérdése lenne a legcélravezetőbb, melyik lenne az amivel a legtöbbet megtudhatja. Egy ideig ezt magában tette, viszont aztán szokásához híven felnézett, és elkezdte levezetni a gondolat menetét a kérdéséig. - Szóval az már biztos, hogy a város a kulcs a rejtélyhez és a képességekhez. Valami itt váltotta ki azt az időszakot, amikor az emberek egy kis része képességgel megáldva látta meg a napvilágot. Viszont ahogy a szavaiból következtettek, nem ez volt az első ilyen időszak. - nézet a hölgyre valami megerősítést várva, de rögtön folytatta is. - Már csak az a kérdés mi okozta ezt az időszakot, és hogy miért akar minden képességel rendelkezőt, maga köré gyűjteni. Valamint az, hogy maga honnan tud ilyen sokat. - Az eddigi semmit mondó arcán megjelent, a csakis rá jellemző idegesítő mosoly kezdet, és a szemében elhatározás égett, hogy megfejtse kérdéseire a választ. Persze attól még, hogy most ennyire beleélte magát a beszélgetésbe, még nem volt kevésbé éber és bizalmatlan, de az ilyen alkalmat nem szabadott elszalajtani. Beszéd közben kicsit ki egyenesedett, de kezeit nem húzta ki a zsebébel. Csak a hölgy arcát, és szemét figyelve várta annak válaszát. Szerencsére mivel mindenki nagyjából előtte ült, legalábbis a helyzetéhez képest, így Edet is jól látta. Talán a hölgy bizalmat ébresztő volt, de a kölyökben kicsit sem bízot. 

Femy

A hölgy válasza Yoruki kérdésére végleg meggyőzte Femy-t arról, hogy a néni valóában csak egy átlagos ember - bár csak még kíváncsibbá tette őt a házzal kapcsolatban. Szeretett volna többet megtudni az épületről, de Hero megelőzte őt a kérdésével, így csak kíváncsian hallgatta a történetet. A régi párról szóló legenda tényleg kissé mesének tűnt, de Femy biztos volt benne, hogy igaz az egész - Ezek szerint... régen is voltak különlegesek? És a városiak tudtak róluk? - merült fel a lányban a kérdés a törénetet hallgatva. Az, hogy egy képesség tette olyanná a házat, amilyen ma volt, azt Femy elég hamar elfogadta, de sok más dolog lett volna, amit meg akart tudni a hölgytől, aki láthatóan valóban sokat tudott. Valamint a régi hölgy története furcsán párhuzamba volt hozható Yoruki erejével... Femy is érdeklődve várta a hölgy válaszait a barátnője kérdéseire, de feltette azt a kérdést, amit őt a legjobban érdekelte - Elnézést, de... mióta vannak különlegesek a városban? Mármint... régen is voltak, de eltűntek, vagy...?

Yoruki a teáját kortyolta, miközben a hölgy mesébe kezdett. Kicsit szégyenkezve nézett kezére és a kártyával játszó Edre. ~Az öreg farkas róla mesélt volna?~ Nézett a teájába miközben a mesére figyelt, bár szemei kissé elködösültek. Lelki szeme előtt az idős farkas alakja derengett fel, ahogy a többi kölyökhöz leülve hallgatta tanait az erdő védelméről és az emberektől való félelem eredetéről. Talán azóta retteg ő maga is az emberektől. Elgondolkodtatta a történet és két kérdés kezdett motoszkálni benne. -Akkor az ő vérvonaluk kihalt, hogy ön él itt, vagy Ön az egyik leszármazott? tette fel a nem önző kérdést, mivel a következő csak saját félelmét igyekszik elkerülni. -A hölgy, mindig ember maradt, vagy egyszer már nem tudott visszaváltozni? Döntötte meg kíváncsian fejét. Szemei reménnyel teli, bár fél a másik választól. Talán egy "Talántól" még jobban.

L. néni

Az idős hölgy lassan hintázva figyelte a szobában lévő fiatalokat. Amikor a földön ülő Yoruki a ház különlegességét hozta szóba, kissé tanítónénisen bólintott, mintha a diák jó dolgot mondott volna, de nem teljesen - Való igaz, hogy a ház elrejti magát, ha arra van szükség, de voltaképpen, ő csak védelmez. És csak akkor tud védelmezni, ha él benne valaki - magyarázta türelmesen - Nem kell ahhoz különleges képességekkel bírnod, hogy rálelj a házra, ha azt ő is megengedi. Amikor én beköltöztem, az épületben nem lakott senki, így akkor gyakorlatilag bárki rátalálhatott volna. Amikor végül ő is elfogadott engem a lakójának, akkortól vált újra Fel- és Eltűnő Házzá, vagy hogy is nevezik a városiak. Nem, Farkaslány, és teljesen átlagos vagyok, pusztán a lakhelyem az, ami különlegessé teszi a személyemet - simította végig a szék karfáját, mintha ezzel a házat akarná megdícsérni. A kandallónak támaszkodó fiú felszólalására a hölgy felé fordult, és belenézett a kék szemekbe. Nem ijesztette meg a tekintet, de határozottan szokatlannak tartotta azt, annak ellenére, hogy idős korából adódóan sok ember szemébe nézett már. Pár pillanatig elidőzött a szempárba mélyedve, mintha keresne valami ismerőset, majd visszafordulva a bögréjéhez, ringatózva messélni kezdett - Természetesen tudom, bár ez is inkább csak amolyan mese... Réges régen történt, még a város alapítása után nem sokkal. Egy fiatal pár élt itt, de a feleségnek különös gondja volt... Ami leginkább az ifjú hölgy erejéhez hasonlatos - nézett a hölgy Yoruki-ra - Bár ha jól tudom, az ő alakja medvéhez volt hasonlatos... A városban élők ugyan sok dolgot elfogadtak... de tőle mégis sokan tartottak, és szerették volna, ha elhagyja Artana-t. Azonban egyikük sem akarta elhagyni ezt a helyet, amely ugyanúgy különleges volt a számukra, mint a ti számotokra is - nézett a néni egyesével mindannyiukra - Talán a végzet játéka lehetett, hogy a férj ereje képes volt elbűvölni tárgyakat, amelyek mintha egy saját világba kerültek volna, és csak azok találhattak rájuk, akiknek a férfi engedte. Épített hát egy kis faházat az erdőben, kissé távol az emberektől, de nem túl távol a várostól, és használta rajta a képességét. A pár boldogan élt hosszú ideig a kis viskóban, amelynek rejtekében a nőnek nem kellett tartania az esetlegesen rá vadászó emberektől. Haláluk után a házat a gyermekeik örökölték, és szinte mindig volt is lakója - a kalyiba ereje azonban a férfi halála után kissé meggyengült... Már nem volt képes teljesen távol tartani az összes embert, az év összes napján... - fejezte be végül, miközben belekortyolt a teába.

Edward

Edward figyelmesen hallgatta a többiek beszélgetését. Amikor kiküldték a konyhába, kicsit húzta ugyan a száját, mert nem akart lemaradni semmiről, ami elhangzik a szobában, de természetesen zokszó nélkül ment a tejért, amit egy kis fehér kancsócskában hozott ki - Tessék! - mondta Yoruki-nak mosolyogva, miközben öntött a felé tartott csészébe, majd miután az asztalra állította a maradékot, visszatelepedett a fotelbe. Az idős hölgy szavai nem mondtak el neki semmi újdonságot, de attól még érdeklődve hallgatta a nénit, mint aki inkább a szavak mögött rejlő értelmeket keresi. A figyelmért nem kerülte el, hogy Femy láthatóan kicsit zavartnak tűnik, amit feltehetően a felmerült téma okozott, de most nem akarta tovább cukkolni a lányt azzal, hogy ezt felhozza - sokkal jobban akarta azt, hogy a lány is részt vegyen a beszélgetésben, mint hogy idegesíthesse őt. Yoruki megjegyzését hallva kicsit felkuncogott, hiszen ő nagyjából már ismerte a házat övező "varázs" mikéntjeit, de hagyta, hogy a valódi lakó mesélhesse el őket. Ed egy kis örömmel nyugtázta, hogy végre a fehér hajú fiú is hajlandó aktívan részt venni a beszélgetésben, és voltaképpen a kérdését is egész érdekesnek tartotta - még akkor is, ha ő már hallotta a következő történetet. Miközben a ház eredettörténetét hallgatta, elővette a kártyáit láthatóan a levegőből, és csak, hogy csináljon valamit a kezeivel, elkezdte keverni a paklit.