Artana Erdei El- és Feltűnő Ház
Egy kis házikó az erdő rejtekében, amelyről úgy tartja a városi legenda, hogy csak bizonyos napokon lehet rálelni. Vajon kit rejthet ez a kis épület? És miket tudhat?
A ház szabályai: Aki már volt a háznál, az bármikor újra rátalálhat. Aki azonban még sosem látta magát az épületet, az csak megadott napokon lelhet rá - ha olyan kíséri, aki már ismeri a házat, akkor sem találhat rá (ilyenkor a kísérője gyakorlatilag eltűnik a szeme elől, mintha párhuzamos világokban lennének).
|
Femy
Az idős hölgy szavai a vérvonalakról és az öröklésekről kissé elgondolkodtatták a vörös hajú lányt. Számára a felmenői nem voltak többek, mint az anyja nagyszülei, akik messze nyugaton, a tengerparton laknak a napsütéses, kaktuszokkal teli házban... Az apja pedig... Tőle sosem akart igazán semmit örökölni - főként nem a családi névvel járó gondokat. Yoruki állati alakját illetően a néni szavai nem voltak túl megnyugtatóak, hiszen nem zárták ki a lehetőséget, hogy egy nap a farkas kerekedik felül az emberen... Femy látta a barátnőjén, hogy a szavak kissé felizgatták őt, így amikor a farkaslány közelebb araszolt hozzá, a fejére tette a kezét bátorítóan, és hagyta, hogy hozzádőljön. Nem tudta, mit is mondhatna most neki... Szeretett volna segíteni neki valahogy, de úgy gondolta, talán ha kiderítenek valamit a képességek mögött rejtőző rejtélyről, akkor juthatnak közelebb Yoruki problémáinak megoldásához is. Addig csak támogatni tudja őt... Hero rövid okfejtését Femy kíváncsian hallgatta, és helyenként egyetértően bólintott. Érezte, hogy kezdenek rálátni bizonyos dolgokra, de túl sok volt még a homályos részlet, amelyekhez talán ez a hölgy lehet a kulcs... Aki láthatóan Edwardnak is megígérte, hogy felfedi a titkait. Femy vetett egy gyors pillantást a fekete hajú fiúra, akit szinte sosem látott ilyen komolynak... "Miért ilyen fontos neki ez a dolog...?" - merült fel benne, de ez után az idős hölgy válaszára koncentrált. Amikor társaknak nevezte őket, Femy gyorsan végigpillantott a többieken. Yoruki természetesen a barátnője volt... és valahol Ed is régi "ismerőse" volt - még ha nem is a legkedvesebb -, Hero pedig... még ha sokat szópárbalyoztak is, a lány valamiért szeretett volna bízni benne is... Amikor a néni feladta nekik a megválaszolandó kérdést, majd egyszerűen elment, Femy kissé duzzogó arcot vágott. "Feleljünk meg egy kérdést? Mi ez, valami próba?!" - mérgelődött kicsit, mivel ez a megválaszolós dolog az iskolára emlékeztette őt, de amikor Yoruki beszélni kezdett, kicsit lenyugodott, és ő is a kérdésre koncentrált - Igen, én is úgy hallottam, hogy az a szobor róla készült... de a többi róla szóló dolog eléggé mesének tűnik... A történelem tanárok sem mondtak róla soha semmi konkrétat - gondolt vissza az általános iskolás évekre - De szerintem ez a hölgy nem elégszik meg egy "nagyjából jó" válasszal... Biztosan azt akarja, hogy valahogy derítsük ki az igazat... - támasztotta a tenyerébe az állát, miközben aon gondolkodott, hol járhatnának utána ilyesminek.