FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

Ivett ujjatlan pólóban igyekezet az iskola felé a nagy melegben. Az elmúlt három napot a rumlis, de ventillátorrokkal elátott városszéli házban töltötte a két srác és egy rakatnyi átnézendő infórmáció társaságában. Nagyon sok dolog kiderült a papírokból amiket a fényképek alapján nyomtattak ki. A lánynak egy idő után már fájt a feje a sok infórmációtól, de nem lehetett tudni, melyik apró dolog lesz később hasznos. A fontosabb dolgokat megosztották egymással és elég keveset aludtak, ráadásul Hero úgy döntött őket is elviszi a nagyapjához, mikor az idevalósiakat is, szóval sietniük kellett, hogy azelőtt a lehető legtöbbet megtudjanak a dolgokról. Ivett örült annak, hogy pénteken, vagyis ma végre kiszabadulhatott egy picit a friss levegőre és a napfényre. A meleg kevésbé zavarta őt mint a többieket, hiszen fénnyel kapcsolatos képességének akaratlanul is velejárója a napfénye és melege. A hátán egy nem túl nagy hátizsákkal és nyakában az elmaradhatatlan fényképező gépével kelt utra, hogy beiratkozzon a helyi iskolába. Két oka is volt ennek. Először is be akarta fejezni az utolsó osztályt, hogy legalább az érettségije meglegyen és később talán tovább tanulhasson. Másodszor pedig az iskolába sok képességgel rendelkező gyerek járt, és annál több felnőtt aki tudta mi a helyzet. Ivett pedig infórmációkat akart szerezni tőlük, más szóval kémkedni ment a suliba. Hero nem volt benne biztos, hogy ez jó ötlet, de nem tartotta vissza a lányt. Szóval ezen a nyári, napos pénteken Ivett belépett az iskola kapuján, és az épület felé igyekezett. Utközben megállított két körübelül vele egykorú srácot, és utba igazítást kért. A fiúk megbámulták, és készségesen elmagyarázták neki, hol találja a titkárságot, aztán felajánlották neki, hogy elkisérik. Ivett persze nem élt az ajánlattal, a srácok pedig poénkodva búcsúztak el tőle, ő pedig csak intett nekik egyet majd bevetette magát a suliba. Könnyen eltalált a lépcsöig, és azon felérve már nem volt nehéz dolga. Hamar oda talált a titkárnő írodájához, és kopogtatott az ajtón. 

Serias hálás mosolya, és becézése őszintén megmelengette Rachel szívét. Valahogy úgy érezte, most a fiú teljesen őszinte vele, és ez végtelenül jól esett neki, ami a kékes tekintetében is tükröződött. Amikor megegyeztek a hétfői viszontlátásban, a lány már készült elköszönni, de a hirtelen jött ölelés meglepte. Először csak lefagyva állt, aztán amikor a fiú a fülébe suttogott, viszonozta az ölelést - Ugyan, ez a dolga egy barátnak - válaszolta halkan, majd hagyta Serias-t kibontakozi az ölelésből. Szerencse volt, hogy a fiú a lány ép fülébe mondta el az érzéseit... igencsak kínos lett volna, ha Rachel nem hallja ezeket az őszinte gondolatokat. Amikor a fiú integetve elbúcsúzott, Rachel még egy darabig a kapunál állva integetett neki, aztán megigazítva a hátizsákja pántjait, elindult hazafelé. Habár napközben teljesen kiment a fejéből a reggeli ijedsége, most, hogy megint csak a nyulai voltak mellette, újra kezdte hatalmába keríteni a gyilkostól való félelme... - Jobb lesz minél hamarabb hazaérni... - motyogta félig magának, félig a triónak a táskában, aztán megszaporázva a lépteit ment tovább.

Serias bólintott és megjegyezte a mottót amit Rachel osztott meg vele. Érdekesnek találta ezt, ha annak idején az ő iskolájában is lettek volna ilyenek, nem kellett volna annyit abban A házban lennie. A gondolatra kirázta a hideg, és inkább Rachel hangjára öszpontosított az emlékei helyett. A fiú elnevetette magát a lány válaszán, de megjegyezte a szavait, aztán az önkéntes klubra terelődött a szó. Serias valamiért megérintették Rachel szavai. Mélyen második szívének belsejében valami jóság benne is volt. Vágyot olyan emberekre akiknek szüksége van rá, és akik szeretnék őt maguk mellett tudni, így szívből jövő kisfiús mosolyt vetett a lányra.Tekintete tele volt hálával, amikor elérték a kaput. - Kösz Rach! - mondta és most először becézte a fehér hajú lányt, mégis olyan természetesnek tűnt. Bólogatott a lány szavaira - Igen hétfőn találkozunk - Aztán nem annyira hirtelen felindulásból, mint ahogy tűnhetett megölelte a lányt, és a fülébe suttogta. - Kösz mindent amit értem tettél. Hogy adtál nekem egy második esélyt. Talán ez majd megváltoztat - elhúzodott, és mosolyogva hátra lépett pár lépést. A lány nem érthette, hogy igazából mekkora súlya van a szavainak, de nem is kellett tudnia. A fiú se értette saját magát, hiszen szerette azt aki és ami volt. Mégis Rachelel más volt mint az eddigi áldozataival, de egyelőre ez nem jelentett neki sokat. Inkább az iskola a lehetőség amit a lány segítségével szerzett. Az viszont elképzelhetetlen volt eddig számára és most nagyon örült neki, hogy mégis van lehetőség befejezni a tanulmányait, mert szeretett tanulni. Az iskola volt az a hely, ahol régen menedékre tett szert, talán most is így lesz. Ha a lánynak már nem volt mondani valója integetve búcsúzott, majd az erdő felé vette az útját, hogy össze szedje a kígyóit és a cuccainak egy részét. Nyilván a fegyvereit nem hozhatta el. 

Rachel picit felkuncogott Serias meglepettségén, aztán kedvesen így szólt - Hát... nem tudom, más iskolákban is ilyen változatosak-e a foglalkozások... De ha jól tudom, itt a tanár úgy gondolják, hogy inkább az iskolában töltsd el hasznosan az idődet, mint hogy az utcákon randalíroznál - avatta be a fiút a helyi intézmény egyik mottójába. Ennek a mondatnak a kialakulásáért valószínüleg a különlegesek voltak a felelősök... hiszen ők okozták délutánonként a legtöbb bizarr balesetet a városban, miközben az erejüket próbálgatták. A természettudományi szakkörökre egyetértően bólintott, mert habár ő nem volt az a reálos beállítottságú, Serias-nak bizosan hasznosak, és élvezetesek lesznek majd az ott eltöltött órák. A sportot illetően mosolyogva válszolt a fiúnak - Őszintén, tényleg meg nem mondtam volna... De abban is tudsz válogatni bővel. Van tenisz, foci, önvédelem, amit csak szeretnél - Serias-on látszott, hogy az önkéntes klub ötlete annyira nem nyerte el a tetszését, de Rachie ezen egyáltalán nem sértődött meg. Megértette a fiú indokait, és igazat is adott neki, majd amikor az az ég felé fordította a tekintetét, bátorítóan megszorította a kezét - Megértem. De én örülnék neki, ha benéznél - mondta egyszerűen, picit kihangsúlyozva az "én"-t, majd a kapuhoz érve óvatosan elengedte Serias kezét, és mosolyogva így szólt - Hát, örülök, hogy mindent sikerült elintéznünk. Akkor, hétfőn találkozunk, igaz? - kérdezte kedvesen.

Serias elcsodálkozott azon, hogy mennyiféle plusz programra van lehetőség az iskolában, és ezt ki is mutatta. - Azta nem gondoltam volna, hogy a sulik ennyire kielégítik a különböző gyerekek érdeklődését! - mondta és elgondolkodva nézett fel a kék égre, lehetőleg nem a nap felé, majd Rachelhez fordult. - A biológia, meg a kémia is jól hangzik, de valami sport is kéne. Lehet nem úgy nézek ki, de azért szeretek sportolni - vigyorgott cinkosul a lányra, aztán a szája szélét rágcsálva gondolkozott el az önkéntes klub ötletén. Jól hangzott az, hogy többi időt tölthetne a lánnyal, de másoknak segíteni, ráadásul úgy, hogy szerinte ennyire időrabló...hát Serias ezért az ötletért nem rajóngott, de nem akarta elszomorítani a lányt. - Nem is tudom, szívesen segítenék, de általában tőlem félnek az emberek - bökött hüllőkhöz hasonló sárga szeme felé. - Meg nem igazán tudnék korrepetálni senkit, tekintve, hogy engem kell - nevette el magát, remélve, hogy oldja a hangulatot. Aztán komolyan nézett a lány szemébe - De ha úgy van, néha beugorhatnék segíteni, ha szükséged lenne rám, vagy valami - mondta és mikor realizálta mit is mondott elpirult, és vissza fordult az ég felé. - Bár nem igazán tudom, miért lehetne rám bárkinek is szüksége - mondta halkabban és továbbra is az eget figyelte. 

Szerencsére Serias nem bánta Rachie kissé csapongó szavait, sőt, láthatóan szórakoztatták is a kis történetek - Akkor jó - mosolygott a lány, miközben a fiút követve kilépett a szabadba. A hirtelen támadt napsütés miatt ő is eléggé hunyorgott - valahogy mindig jobban szerette a kissé borúsabb időjárást, amikor szinte lógott az eső lába - Angliában szinte sosem sütött így a nap - emlékezett vissza a régi otthonára, felnézve a kék égre. Serias kérdésére picit hümmögve eltöprengett - Hát, elég sok sport szakkör van, akik, mint láthatod, még ilyen melegben is nagyon lelkesek tudnak lenni - intett a fejével a sportpálya felé - De vannak benti foglalkozások is. Irodalmi kör, zenekarok, énekkar... Van direkt biológiai szakkör az állatbarátoknak - jutott eszébe Rachie-nek a fekete hüllő Serias felsője alatt - illetve, kémiai szakkör, ahol rendre elgázosítják, meg felrobbantják a termet. Viszont gyakorlásnak nagyon hasznos tud lenni, és lehet, hogy hamarabb be tudnád hozni egy ilyen foglalkozáson a lemaradásodat - ajánlotta Serias-nak a kapu felé sétálva. Aztán szélesen elmosolyodott, és kicsit cinkosan nézett a sárga szemekbe - Illetve van egy önkéntes klub is, szerény személyem elnöklése alatt. Két tagunk már minimum van... és nagyon szívesen fogadunk minden jelentkezőt. Segítenénk a többi klubnak, vagy... akár korrepetáljuk a többi diákot... - mosolygott a fiúra, de aztán kicsit visszavett az egyértelmű célozgatásból - De természetesen nem erőltetem, ha nincs hozzá kedved. Lehet, hogy túl időrabló lenne a számodra egy ilyen klub...

Serias örült annak, hogy a lány nem engedi el a kezét. Ez azt jelentette számára, hogy egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és minél közelebb kerül hozzá, annál észrevétlenebbül, tud majd neki fájdalmat okozni. Amikor viszont Rachel elkezdett mesélni, ő csak a másik arcát figyelte, és az érzelmek sokaságát amik az emlékekkel együtt változtak, miközben ő is elképzelte a dolgokat a saját fejében. A lány szavai hallatán, úgy érezte szinte ő is ott van és átéli ezeket, csodálattal nézte a másikat, és hirtelen egy gondolat fészkelte be magát a fejébe. Egyszerűen nem tudta kiverni azt a gondolatot, miszerint, ha Rachel mellett nőhetet volna fel, vagy egy olyan baráttal mint ő, talán nem lenn ilyen mint most. De mindez nem számított, mer ő olyan amilyen, és nem hagyhatja, hogy a saját kis játéka befolyásolja az érzéseit, ilyeneket nem is szabadna éreznie, mindegy mennyit vágyódott egy ilyen pillanat után. Mikor Rachel szabadkozni kezdett elnevette magát. - Szerintem jól mesélted el, úgy éreztem mintha én is ott lettem volna veled ezeknél az eseményeknél - mosolygott rá a lányra, és észre sem vette, hogy már lejöttek a lépcsőn és elérték a kijáratot, csak amikor már az ajtó elé ért. Kinyitotta és finoman maga után húzva Rachelt kilépett a szabad levegőre. - Mond csak milyen közös foglalkozások vannak? - érdeklődött újra, és bal kezével a szemét árnyékolta, mivel nagyon sütött a nap.

Rachel végtelenül örült annak, hogy Serias-t nevetni hallja, mivel ebből úgy gondolta, a fiúnak sikerült túljutnia a kezdeti aggodalmain, és talán a múltja miatti negatív érzelmek is kezdtek kicsit elhalványulni. Amikor Serias a kezét nyújtotta neki, Rachie mosolyogva elfogadta, és most még a kígyó közelsége sem rémítette meg annyira - bár inkább csak elfelejtette, hogy a hüllő ott lapul a pullover alatt. A zsákját a hátára vette, és mivel a fiú láthatóan nem akarta elengedni a kezét, ő sem tette szóvá a dolgot. Serias mellett lenni nem olyan volt, mint Manato közelében - teljesen más volt a két fiú kisugárzása, és emiatt valahogy Rachel is máshogy érezte magát. A fekete hajú fiú mellett kicsit... kevésbé aggódott amiatt, hogy kiderülnek a hibái - viszont Manato mosolyára gondolva a szíve mindig egy gyorsabb fokozatra kapcsolt... Talán ez lehetett az oka annak is, hogy a kézen fogva sétálás nem hozta zavarba a lányt, mert Serias-szal így sétálva nem volt annyira... romantikus hangvételű - inkább keltette a lányban azt az érzetet, hogy ők ketten egyre jobb barátokká válnak - Nagyon szívesen eljövök - bólintott a srác ajánlatára, hiszen hétfőre még nem volt semmi terve. Serias kérdésére kicsit elgondolkodott, és miközben kifele haladtak, úgy próbálta megfogalmazni az érzéseit a suliba járással kapcsolatban - Hát... egyáltalán nem olyan, mint ahogy a sorozatok lefestik. Annál sokkal... átlagosabb. Idővel majd rutinossá fog válni az egész, hogy mikor éppen hova kell menned, milyen könyveket melyik nap kell hazavinni, előre fogod tudni, mi az aznapi ebéd a menzán; de hidd el, ennek ellenére nagyon szórakoztató is tud lenni. Szinte minden nap van valami, ami feldobja az unalmas hétköznapokat, főleg, ha részt veszel a közös foglalkozásokon. De attól is függ, hogy kikkel töltöd együtt az idődet. Az osztályomban van néhány srác, akik minden nap kitalálnak valami marhaságot - meséli kicsit nevetve - Karácsonykor például díszpattintó versenyt szerveztek a nagyszünetben a padokon, vagy rendszeresen elhordják a büféből a műanyag tányérokat, és frizbiznek velük... De a tanárok is fontos részei a mindennapoknak. Szinte minden tanárról vannak pletykák, amik terjednek az iskolában, és olyan, mintha egy szappanoperát néznél, csak élőben... És természetesen a felsőbb évesek továbbadják a fontos tudást a fiataloknak: például, hogy mit kell figyelni a büfés szendvicsen, hogy tiéd legyen a legfinomabb, vagy melyik könyvtári könyvben vannak elrejtve puskák... - Rachie észre sem vette, hogy menet közben mennyire csapongtak a gondolatai - szinte mindent elmondott Serias-nak, ami hirtelen eszébe jutott - Bocsi... ez így hirtelen lehet, hoyg káosznak hangozhat... És néha az is. Egy nagy, és hangos állatkert az egész épület - mutat maguk köré, a most éppen csendes iskolában - De ha a része vagy, akkor rengeteg maradandó emléked lesz majd, amikre szeretsz visszaemlékezni, még ha apróságnak tűnhet is.

Serias Rachel szavaira hálásan mosolygott, és bár általában élvezte a szerepjátékot, mára már kezdett sok lenni. Most inkább csak kifeküdt volna valahova és gondolkozott volna, tervezgetett volna, vagy csak simán semmit tevésbe ölte volna szabad perceit. Amikor a lány mosolyogva ígéretett tett nekik elnevette magát és bólintott. Aztán a titkárnőre terelődött a szó - Rendben akkor hétfőn vissza jövök - Felállt és a kezét nyújtotta Rachel felé, hogy felsegítse. - Ha gondolod, eljöhetsz velem hétfőn és akkor megmutatom a szobát amit majd kapni fogok - ajánlotta kedves mosollyal a lánynak és ha a lányt nem zavarja nem engedi el a kezét, hanem elindul vele kifelé. - Mondd csak! - fordul felé a fiú kíváncsi tekintettel - Mesélsz nekem valamit arról milyen iskolába járni? - kérte és kérlelő mosolyt vetett a lányra. Bár szívesen lett volna már egyedül, de az együtt töltött időt ki kellett használnia, hogy közelebb kerüljön a lányhoz, na meg hogy többet tudjon meg az iskolának nevezett helyről, ahová csak pár évet járt jó régen. Ez most nem olyan mint az a puccos suli ahová annó a szülei beíratták sokat várva tőle. Ez egy teljesen hétköznapi suli, nem teljesen hétköznapi gyerekekkel, de még így is hétköznapibb mint az ő élete.