FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

Serias-on látszott, hogy egyre jobban kezd elbizonytalanodni a beiratkozást illetően, de Rachel csak bátorítóan mosolygott rá, és határozottan bekopogott - Néha jó, ha egyből bedobnak a vízbe, ahelyett, hogy lassan ereszkednél bele - gondolta, és reménykedett benne, hogy a fiú tényleg nem rémül meg nagyon... Bár Mr. Blake-ben is bízott, hogy tudni fogja, hogyan beszéljen Serias-szal. Amikor beléptek, Rachie kicsit arrébb állt, hogy az újdonsült barátja oda tudjon menni az asztalhoz, és miközben figyelte, ahogy a férfi bemutatkozik, megkönnyebbülten elmosolyodott - Mr. Blake jó ember, biztosan minden rendben fog menni... - Ha Serias nem problémázik azon, hogy ő kimenjen, akkor mosolyogva bólint - Természetesen, Mr. Blake - Mielőtt kimenne, még megpróbálja elkapni a sárga szemű fiú tekintetét, és némán odatátog neki egy "Menni fog"-ot, majd kilépve a folyosón becsukja maga mögött az ajtót. Egy pillanatig eljátszik a gondolatta, hogy ott marad, hátha kihallatszik valami az irodából... De aztán megrázta a fejét, és a titkárnő ajtaja felé sétál - Te sem akarnád, hogy utánad hallgatózzanak - mondta magában, majd leült egy székre a folyosón, hogy megvárja Sarah-t. Miután helyet foglalt, a hátizsákját az ölébe vette, és kicsit kinyitva belekukucskált - Minden oké? - kérdezte a három nyuszit. Py és Il bólogatott, Ry pedig szokásához híven remegett, úgyhogy Rachie hátradőlt a széken, és elkezdett várni.

Adrian kissé fáradtan ült az irodájában, és ugyan próbált az előtte heverő iratokra koncetrálni, de a tekintete minduntalan az asztalon heverő mobiljára tévedt. Eskel ugyan még nem érkezett meg a városban, de a férfi minduntalan azt várta, mikor csörren meg a telefonja, hogy valami új információt tudhasson meg a városban folyó eseményekről - hogy mit csinál a Purgatorius Ignis, akiknek már a jelenléte is rossz érzéssel töltötte el a férfit, hogy találtak valami nyomot, ami elvezet Yoruki-hoz, vagy a gyilkoshoz - és folyamatosan görcsölt amiatt, hogy a következő hivás egy újabb áldozat hírét hozza majd... Annyira lekötötték a gondolatai, hogy a hirtelen felhangzó kopogásra még a tollát is elejtette - Tessék! - szólt ki, miután kicsit megköszörülte a torkát, hogy visszanyerje az önuralmát, és a szokásos szigorú hangját. Nem kis emgkönnyebbüléssel látta, hogy nem Charles Filligan, vagy az egyház egyik tagja érkezett hozzá, hanem csak az egyik diákja - Üdv, Ms. Evans - köszönt a lánynak, majd érdeklődve hallgatta meg a mondandóját - Értem... - válaszolta a lánynak, majd a fiatal fiú felé fordult. Adrian első pillantással megállapította, hogy Serias Black különleges, így egyetértett Rachel-lel abban, hogy jó ötlet volt hozzá hozni a fiút - Üdv, Serias, Adrian Blake vagyok, az iskola igazgatója - állt fel, és nyújtotta a kezét a fiatal fiúnak, miközben végig az arcát, és a tekintetét fürkészte. Kicsit furcsának találta a fiút... de nem tudta volna megmondani, hogy miért - Nos, ha be szeretnél iratkozni, annak természetesen nincs semmi akadálya - ült le, miközben az asztala túloldalán álló szék felé intett, jelezve Serias-nak, hogy nyugodtan foglaljon helyet - De ha nem bánod, feltennék pár kérdést, mielőtt rátérnénk a papírmunkára. Személyes jellegű kérdéseket - közölte a fiúval komoly hangon, majd ha beleegyezett, Rachel felé fordult - Ms. Evans, megkérhetném, hogy kint várja meg Mr. Black-et? Addig esetleg szólatna Ms. Belaqua-nak, ha visszaér, hogy készítse elő a beíratkozáshoz szükséges formanyomtatványokat - kéri a lánytól, mert szeretne négyszemkösz szót váltani a fiúval.

Hiába próbálja a lány palástolni a zavarát, Serias látta, hogy elpirul és a gyorsuló lépések is izgalomról árulkodtak. Amíg a lány magával van elfoglalva, egy hanyag, de egyértelműen rosszat sejtető mosoly tűnik fel az arcán. Viszont amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt mikor ismét a lány mellé ért az emeleten, és feltette a kérdéseit. Serias tartja a lány tempoját, miközben az félig válaszol, és mikor megtudja, hogy hát nem a titkár hanem az igazgató lesz az aki vele foglalkozik, borzongás fut végig a gerincén. Eddig a játék nem tűnt annyira komolynak, eddig nem épült be szervesen a lány életébe, de amint belép azon az ajtón ami felé tartottak, minden komoly lesz, és nem hibázhat. Nem fedheti fel magát, hazugságok tömkelegét kell majd szinkronba hoznia és észben tartania. Nem hibázhat pedig a játék nehezebb mint általában, hiszen a képességek is előtérbe kerültek ő pedig hazudott. Ó mekkorát hazudott a képességével kapcsolatban, de jól van ez így. A hazugsága hihető, és az igazi erejéről csak Gweady tud, a kislányban pedig bízott annyira, hogy elhigyje nem adja őt ki. Mikor az ajtóhoz érnek Serias megtorpan. - Azt hiszem értem - motyogja épphogy csak hallható hangon, és hátrál egy lépést. Éppen felvetné, hogy talán jöjjenek vissza máskor, mikor bent van a titkárnő, csak a szerep kedvéért, de a lány megelőzi és bekopog. A fiú arcára egy pillanatra rémült kifejezés ül ki ezt pedig felváltja egy ideges mosoly miközben Rachel kinyitja az ajtót. A tarkóját dörzsölve követi a lányt, miközben belül fantasztikusan jól szórakozik. Izgalom és adrenalin, érzi ahogy a szívei kalapálnak, és pumpálják az őt éltető vért. Ez a játék bizony egyre jobb lesz. Nos akkor lássunk neki. Gondolja magában, miközben a fekete hajó férfi felé néz és bemutatkozik. - Jó napot! A nevem Serias Black - kockázatos játszma az igazi nevét használni, de már nem volt opció az álnév ha azt akarta, hogy Rachel bizzon benne. Ráadásul, sose kapták el az egyedüli amit bekerült róla, az az apja által végzett szörnyű tettek hada, amiben kényszerítette egy gyilkosságra és kisérletezett rajta. Nem volt mitől félnie elméletileg. Csak az anyját ne keverjék bele, ahhoz a menethez semmi kedve, se most, se soha. 

Rachel nem kis örömmel látta, hogy Serias arcára szép lassan visszatér a szín, és a mosoly. Amikor a fiú felhozta, hogy az ő érdeme az, hogy most itt van, Rachie kicsit elpirult - Ugyan, biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb egyedül is eljutottál volna ide - tűri a füle mögé a haját, majd gyorsabb létekkel halad felfelé a lépcsőn, hogy Serias ne lássa a zavarát. Felérve a másodikra, elmosolyodik a fiú izgatottsága láttán, majd elindul vele a titkárság, és az igazgatói irányába - Hát, normális esetben a titkárnő intézi az ilyet... - kezdte, de Ms. Belaqua ajtajához érve meglátta rajta a "Házon kívül" táblácskát, amit pár éve néhány alsóbb éves készített a titkárnőnek, amikor az fél évig minden délután hazafuvarozta őket tanítás után - De úgy tűnik, ő most nincs bent. Úgyhogy irány Mr. Blake - mondta Serias-ra mosolyogva bátorítóan, majd tovább indult a férfi irodája felé - Segítek, amiben csak tudok... De szerintem annyi lesz az egész, hogy bemész, elmondod neki, hogy szeretnél ide járni, ő feltesz majd neked pár kérdést, és ha minden jól megy, a papírmunka nagyrészével már nem neked kell foglalkoznod - magyarázta a fiúnak, bár ő is csak reménykedett benne, hogy minden ilyen könnyen fog menni. Az iroda ajtajához lépve, ha Serias-nak nincs több kérdése, Rachel gyorsan bekopog, mielőtt a fiú visszakozni tudna, majd amikor az irodából felhangzik a szigorú hang, óvatosan benyit az ajtón - Jó napot, Mr. Blake... Tudom, hogy igen elfoglalt mostanában, de lenne egy diák, aki szeretne beiratkozni, és hát... úgy vélem, jó lenne, ha beszélne vele.

Rachel első mondata után felnéz és ha a lány még mindig a tekintetét keresi most meg is találja. A lány szavaira látványosan elkezd mosoly kuszni az arcára és picit bizonytalanul bólint egyet. A lány nevetésére pedig tiszta szívből jövő mosolyt vet rá. Legalábbis valamelyik szívéből jövöt, ha Serias rossz énjéért az egyik szíve felelt, a másik a gyermeki önmagát jelképezte. Ez a mosoly pedig onnan jött, valahonnan mélyről. - Azt hiszem igazad van, neked is és Pynak is - vigyorodik el és hálásan tekint Rachelre. - Azért remélem tudod, hogy a te érdemed is, hogy itt vagyok. Ha az erdőben nem lettél volna olyan kedves, hát... kétlem, hogy valaha is megprobáltam volna egyedül, biztatás nélkül - A kedves szavak könnyen jönnek, hiszen igazak, még ha maga a szerep, és a hozzá párosított arconások és mosolyok hazugságok. Serias pedig könnyen kezelte ezt a kettöt, olyan volt mint a képessége. Kitapasztalta és megtanulta, hogyan használja, hogyan válljon a mesterévé. Mikor felértek a lépcső tetejére, izgatottan néz körbe, majd Rachel felé fordul. - Mond csak, hogy fog ez zajlani? Bemegyek és beszélek az igazgatóval és annyi? - idegesen dörzsöli a tarkóját - Asszem nem vagyok jó az ügyintézésben sem - nevet fel idegesen, de nem áll meg, és követi a lányt. 

Rachel Serias-t figyelte, miközben beléptek az épületbe. A fiú kissé aggódónak, és zavartnak tűnt, amit végülis meg tudott érteni, hiszen kissé félelmetes lehet egyedül eljönni beiratkozni egy új iskolába, főleg, ha sokáig nem jártál egybe sem. Amikor a fiú a kimaradt időről, és a félelmeiről mesél Rachie keresi a tekintetét, és megértő mosollyal bólint - Sajnálom... Biztosan nehéz lehetett. De minden az első lépéssel kezdődik, nem igaz? - kérdezi kedvesen, miközben a lépcső felé vezeti Serias-t - Az is nagy dolog, hogy szeretnél beiratkozni, és megpróbálni ezt az egészet. Szerintem ez igazán bátor dolog tőled - mondja bíztatóan, majd a lépcsőhöz érve elindul felfelé - És hidd el, minden sikerül, ha igazán akarod... Ez lehet, kicsit klisésnek hangzott - pirult el kicsit zavartan, mivel ez a mondat Py egyik kedvenc rajzfilmjének egyik jelmondata volt... Ami a plüss figyelmét sem kerülte el, és egyetértően csap egyet a táska anyagán, mire Rachel kicsit felnevet - Py is egyetért - közli a fiúval a nyuszi üzenetét, miközben kicsit megsimogatja a hátizsákját ott, ahol a kedves kis barátját sejti. Örült neki, hogy a trióból legalább Py megkedvelte Serias-t - Ry továbbra is riadt szemekkel nézett rá, valahányszór szóba került a srác, Il meg morcosan valami másra kezdett figyelni, vagy harapdálni kezdte Rachie-t.

Serias kétkedett a lány szavaiban amit az igazgatóról mondott, de nem mutatta ki. Csak utána sétálva nézelődött ide oda miközben a másik beszélt. Az iskola nem tűnt különlegesnek, olyan volt mint minden iskola. Nagy és majdnem teljesen kihalt, így a nyáriszünetben. Habár voltak páran az udvaron, és Serias csomó szív dobogását hallotta, és érezte. Ezért utálta a tömeget, hiába próbálta, a hangokat és az érzést nehéz volt kizárni. - Háááát nem is tudom... - kezdte a válaszát miközben belépett a lány mögött az épületbe. - Említettem már, hogy nagyon sok év....kimaradt nekem. Nem igazán tudom, hogy viselkedik egy normális ember. Aki csak iskolába jár és semmi gondja a tanuláson kívül - megdörzsölte a fejét, és félre nézett, ha a lány a tekintetét kereste. - Nekem....túl sok problémám volt az elmúlt években - folytatja sokkal hallkabban - Nem vagyok benne biztos, hogy sikerül vissza illeszkednem a társadalomba - a szemét lesütve követi a lányt, és igyekszik elkerülni a tekintetét. Annyira könnyű hazudni, mikor az ember igazságra épít. A múlt ami szörnyű, de igaz, megalapozza a fényes és hazug jövőt, ha az ember okosan használja fel. Serias pedig okos fiú volt, és nála jobban senki sem tudott hazudni vagy szerepet játszani. Egy másik életében talán színész lett volna, de csak egy élete volt, és abba ő a rövidebbet húzta. Viszont annál érdekesebb dolgokat kapott cserébe.

Rachel megértően bólintott a fiú szavaira - Igen, igazad lehet - felelte, hiszen mégiscsak jobb az, hogy Serias most már legalább tud a városban történt szörnyűségekről, és fel van készülve arra, hogy egy gyilkos mászkál a környéken. Aztán a lány egy kicsit megrázta a fejét, hogy végleg elűzze a rossz gondolatokat, és igyekezett pozitív dolgokra gondolni - például arra, hogy milyen jó lesz majd Serias-nak, ha sikerül beiratkoznia. A másik bizonytalan válaszát hallva kedvesen rámosolygott - Ugyan, egyáltalán nincs mi miatt aggódnod. Mr. Blake kedves ember... - magyarázta Rachie, miközben besétált az iskola kapuján, és a főépület felé vette az irányt - Persze, néha kicsit ijesztőnek tűnhet, és szigorúnak, de hidd el, ő minden gyereknek igyekszik segíteni mindenben. Főleg a... magunkfajtának - tette hozzá, nem mondva ki a különlegesek szót, mivel pont elsétált mellettük két átlagos lány, teniszütőkkel a vállukon. Utánuk nézve Rachel tekintete a sportpályára tévedt, ahol most is volt néhány sportkedvelő diák - Hmm... Mr. Stern most nincs itt. Pedig jó lett volna megkérni, hogy mutasson pár önvédelmi fogást, biztos, ami biztos alapon - sóhajtott egy picit, majd visszafordult Serias-hoz, miközben majdnem odaértek az épület bejáratához - És az iskola miatt sem kell aggódnod. Nem te leszel az egyetlen... furcsa diák itt - mondta picit nevetve, de egyértelműen nem sértően - Biztos vagyok benne, hogy hamar be tudsz majd illeszkedni - próbálta bátorítani a fiút. Igaz, ő elég fiatalon került a városba, és a kissebb gyerekek könnyebben befogadják maguk közé az újoncokat, de Rachel tényleg nem aggódott Serias miatt - Egy kedves fiú mindig hamar talál magának barátokat - gondolta, miközben kinyitotta az ajtót, és belépett a főépület hős folyosójára.

Serias örömmel figyelte, hogy milyen hamar el tudta üzni a lány kétségeit, és újra rá kellett ébrednie milyen tökéletes prédát választott. A szörnyű naivsága lesz a veszte. Gondolta a fiú és belül vigyorgott, de kivülről csak annyi látszodott, hogy megrázta a fejét. - Semmi baj, jobb is, hogy most már én is tudok erről. Azt vallom, hogy jobb félni mint megijedni  - mosolygott a másikra - de igazad van térjünk rá arra amire kell - mondta kicsit bizonytalanabb hangon, miközben elnézett arra amerre a lány mutatott. A kérdésre pedig megrázta a fejét - Azt hiszem nem, de ha tanulni akarok akkor gondolom nincs más választásom - mondta kicsit bizonytalanul, és ismét Rachel felé fordult. Tudta jól, hogy most vissza kell fognia magát, és fel kell használnia a múltját, azt ami publikus róla. Aztán szép historiát kell szönie mi történt vele az elmúlt 8 évben és voilá, minden rendben lesz. Elméletileg. Addig is muszáj bizonytalan fiút játszania és a legfontosabb pedig az, hogy valódi képessége elrejtve maradjon. Mélyet sóhajtott majd Rachel felé fordult. - Szerintem induljunk mielőtt meggondolom magam - poénkodott és vigyorogva nézte a lányt, belül pedig majd szétvetette az izgalom. 

Amikor látta Serias aggódó, és kissé ijedt tekintetét, Rachel elgondolkozott azon, hogy jó ötlet volt-e beszélni a fiúnak ezekről... De annyival könnyebbnek érezte most a szívét, hogy elmondhatta valaki olyannak, aki az övétől eltérő véleményen van, és el is tudja mondani neki a gondolatait... Nyilván, Py is próbálta őt megnyugtatni, de ha valaki mellett csak olyan élő plüssállatok vannak, akik nagyrészt az ő érzelmi világára reagálnak, annak nagyon jó érzés az, ha valaki más személynek is elmondhatja a gondjait - Ugye? Szörnyű ez az egész... - bólintott Rachie, miközben összefűzte a karjait, mintha ezzel meg tudná védeni magát a szóban forgó szörnyetegtől. Serias hirtelen megszólalása egy kicsit megmosolyogtatta a lányt, és így, hogy volt mellette valaki, már egyre kevésbé érezte a félelmet a lelkében - De, igazad van - mosolygott ezúttal már jóval életvidámabban - Biztosan hamar elkapják a tettest, és akkor minden újra békés lesz - sóhajtott egyet, majd leengedte a kezét is. Amikor Serias a saját gyávaságát hozta fel, Rachel kedvesen rámosolygott - Ugyan, azért mégiscsak egy gyilkosról van szó... Bár azért én is túlreagáltam a dolgot - tette hozzá, majd ellökte magát a kerítésről, és immár sokkal megkönnyebbültebben, bár továbbra is fáradtan nézett a fiúra - Bocsánat, hogy így rád ijesztettem... De most térjünk rá a vidámabb dologra - mondta, majd a kezét kitárva az iskola felé intett - Íme az artanai iskola! Készen állsz a beiratkozásra?