FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

Amikor a kislány elmondta, hogy sosem játszott kenguruval, Faith nem lepődött meg. Tudta, hogy errefelé nem élnek olyanok szabadon, viszont már olyan állatok igen, amik pedig náluk otthon, Ausztráliában nincsenek. Amikor Zora közelebb jött hozzá, és megszimatolta, Faith szépen nyugton maradt, mert nem akarta elijeszteni a kissárkányt. Legszívesebben lehajolt volna, hogy megsimogathassa, de tudta, hogy bizonyos állatoknál jobb, ha hagyjuk, hogy ők kezdeményezzenek. Jó pár harapást beszerzett már korábban, amikor csak azért is simogatni kezdett egy macskát, vagy egy kutyát, pedig látta rajtuk, hogy nem akarják. És különben is, Zora a kis fehérkéjé volt, így Faith nem akart tolakodó lenni - Szóval Izzy... Szép név - mosolyodott el Faith Isabella, amikor Isabella is bemutatkozott. Amikor Izzy Zorand-ról mesélt, Faith kíváncsian várta, mit is akar mondani, majd ismét meglepetten nézett a sárkányra - Csak nem át tud változni? Ez nagyon menő! - vigyorodott el szélesen - És tényleg bármivé? Olyanná is, amik csak a mesében vannak? - kérdezte Izzy-től izgatottan, elfelejtve a tényt, hogy a valóságban sárkányok sem igen vannak... Amikor a fehérke megkérdezte, hogy ő miben más, Faith egyből megértette, mire vonatkozik a kérdés - válaszolni azonban nehezebben tudott - Én... hmm... hogy is mondjam... - hümmögött egy picit lehunyt szemmel, hogyan is magyarázhatná el a különlegességét. Hope-pal is sokat agyaltak már azon, hogy pontosan mi is az ő ereje, de még nem sikerült pontosan megfejteniük - Tudod, én nem mindig vagyok én - kezdte el a magyarázatot Izzy-nek - Képes vagyok átadni a helyemet Hope-nak, a nővérkémnek - nézett a fehérkére, hogy sikerült-e megértenie, mire is gondol.

Izzy egyre szélesedő teliszájú vigyorral figyelte a lány elkerekedő tekintetét és tudta, hogy látja Zorát. A kislány válaszára ő képedt el és nézet döbbenten a másikra. - Kenguruval? Én sose játszottam még kenguruval - mondta és eltöprengve nézett Zorandra, aki valószínűleg meghallotta és megértette az utalást, de túlságosan lefoglalta őt a másik kislány vizsgálata. Gyorsan kibújt Izzy kezei közül, és a barna hajú elé állt, majd szaglászni kezdte, mintha valami fura élőlény lenne. Persze szeme mosolygos volt és teliszájú sárkány vigyor ült az arcán. Végül Izzyhez fordult, és félredöntve a fejét üzent neki. "Ő olyan mint mi." A kislány persze rögtön megértette mit akar ezzel mondani a barátja, de elterelte a figyelmét a bemutakozás. Felállt és mosolyogva mutatkozott be ő is. - Engem Isabellának hívank. Isabella Collinsnak, de hívj csak Izzynek. - mondta majd a sárkány felé intett aki még mindig a barna hajú előtt áldogált várakozóan. - Ő pedig Zorand mit már mondtam. És ő nem csak sárkány! Ő... - egy grimaszt vágott mert hirtelen nem tudta, hogyan is kéne leírnia a barátja nagyszerűségét. - Ő minden amit csak eltudsz képzelni - felnevetett és gyorsan megrázta a fejét - Vagyis minden amit én eltudok képzelni - javította gyorsan ki magát, továbbra is nevetve. Aztán a lányhoz fordult. - Te miben vagy más? - kérdezte öszinte érdeklődéssel és figyelmesen végig mérte a másikat. 

Faith örült annak, hogy a kék szemű lány nem riadt meg a landolásától. Nem lepődött volna meg, ha a láthatóan picit fiatalabb lány megijedt volna a hirtelen mozdulattól - de megkönnyebbült, hogy nem így lett, hanem a fehérke viszonozta a mosolyát. Amikor a lány elárulta a láthatatlan lény nevét, Faith először csak kíváncsian figyelte a semmit a másik kezében. De hiába hunyorgott, koncentrált, vagy döntötte félre a fejét, nem látott semmit, egészen addig, amíg a fehérke ténylegesen be nem mutatta Zora-t - "Egy sárkány!" - gondolta meglepetten, amikor hirtelen kirajzolódott előtte a kis, fekete élőlény, mivel nem akarta felhívni a többi gyerek figyelmét magukra. Kikerekedett szemekkel figyelte a mesebeli kis lényt, és a fehér hajú kislány korábbi kérdésére szélesen mosolyogva bólintott - Nagyon szeretnék! Még sosem játszottam sárkánnyal... Kenguruval már igen, bár ő néha elég verekedősek... - gondolt vissza a régi otthonára, mire picit elfogta a honvágy. De a szomorú érzés ahogy jött, úgy ment el, és az ausztrál lány vidám arccal mutatkozott be - Én Faith vagyok. Faith White. Az ausztrál prérik nagy kalandora, és a leendő első nő a holdon! - mutatkozott be kihúzva magát. Habár közös megegyezés alapján az idegeneknek mindig Violet-ként mutatkoztak be Hope-pal, hogy ne legyen gond a megszólítással, Faith nem kételkedett abban, hogy a fehérke is olyan különleges, mint akikről Adrian mesélt, és így nem volt értelme előtte titkolózni.

Izzy maga előtt nyújtott karral tartva Zorát figyelte a barna hajú lányt. Az pedig nem sokára leugrott elé a hintáról. A kislány ki kerekedett szemekkel nézte a mozdulatsort, majd egy mosollyal jutalmazta. Ez a mosoly csak szélesedett, mikor a lány kérdést intézett felé. A barna szemekbe nézve, úgy válaszolt mintha a helyzet teljesen egyértelmű lenne. – Zorandal – folytatta volna még a mondatot ám abban a pillanatban a sárkány mocorogni kezdett. Nem találta kényelmesnek azt, hogy a gazdája hónaalatt fogva eltartja magától. Izzy megszakítva a szemkontaktust a sárkányra nézett és megrázta a fejét. – Nyughas már! – mondta neki, picit dorgáló hangon, de közben magához húzta a sárkányt és lábai alatt a mellkasán összefonva a karját megölelte. Zorand rögtön abba hagyta a mocorgást és közelebb bújt gazdájához, miközben sajátos mosolyával pillantott fel a barna hajúra. Izzy is elmosolyodott, érezte a sárkány izgatottságát és bár nem hitte, de remélte hogy a másik lány, nem megy el és talán látja majd a barátját. Felnézett és ha még mindig ott állt a lány csillogó szemekkel rávigyorgott. – Akarsz játszani velünk? – kérdezte vidám hangon – Ő itt Zora a legjobb barátom! – bicentett állával a sárkány felé, és ezzel hivatalosan is bemutatta a lánynak a sárkányt. Érdeklődve figyelte a másik arcát, kereste rajta a jelet, hogy látja e Zorandot vagy sem.

Faith továbbra is nagy lendülettel lökte magát a hintán, miközben megnézte magának a többi játszótéren játszó gyereket. Nem voltak sokkal idősebbek, vagy fiatalabbak nála, de... valahogy nem volt kedve egyikükhöz sem odamenni. Még élénken élt benne az emlék, ahogy az előző iskolájában kigúnyolták őt a többiek, mert szerintük csak színészkedi, hogy olyan okos, vagy épp bátor... Persze, az iskolaigazgató bácsitól tudta, hogy sok olyan gyerek van a városban, mint ők ketten Hope-pal, akik megértenék a helyzetüket... De ahogy Faith végignézett a homokban játszó, vagy épp mászókánt diskuráló gyerekeken, egyikük sem tűnt számára "különlegesnek". "Hope, játszunk szóláncot?" - kérdezte inkább némán a testvérét, mert nem akarta, hogy furának nézzék a többiek. Igaz, hogy ebben a játékban mindig Hope nyert... de Faith vele szemben elviselte a vereséget. "Rendben" - felelte Hope - "Palmitinsav" - Ilyen szó nincs is! - szólalt meg kissé felháborodottan a még mindig lengedező Faith. Hope már épp belefogott a magyarázatba, hogy mi is az a palmitinsav, amikor egy fehér hajú kislány robogott be a játszótérre, és elterelte az eleven lány figyelmét. Amikor a fehérke elkezdett valakivel vitázni, Faith először keresni kezdte, hogy kihez beszélhet... De aztán hamar rájött, hogy nem lát ott senkit. Hope és az ő számára egyáltalán nem volt furcsa, hogy valaki magában beszél, de ahogy a kislány üldözni kezdett valamit, majd rá is vetődött, Faith biztos volt benne, hogy itt nem az az eset áll fenn, mint ahogy ő beszél a nővérkéjével. Egészen biztos volt benne, hogy van valami, amit csak a másik lány láthat... és természetesen egyből kiváncsi lett rá, hogy mi lehet az. Ahogy a fehér hajú ránézett, Faith szélesen elmosolyodott, majd lökött egy nagyot a hintán, és leugrott róla, pont a kis kék szemű, és a láthatatlan lény előtt földet érve. Mivel Faith ezt már számtalanszor megcsinálta, tökéletesen stabilan ért földet, és a kezeit a háta mögött összekulcsolva hajolt le a kislányhoz - Mond... kivel beszélsz? - kérdezte csillogó szemekkel, a kék szemekbe fúrva a tekintetét.

Izzy vidáman sétált édesanyja mellett, a játszótér felé. Zora mellette haladt kivételesen nem rohangált összevissza mert az erejét a játékra tartogatta. A kislány viszont izgett mozgott és érdeklődve nyujtogatta a nyakát, hátha hamarabb megláthajta a játszóteret és kiszurhat valakit aki látja a barátját. Jó lett volna olyan barátokra szert tenni, a saját korosztályából. Viszont Izzy még nem nagyon találkozott olyan gyerekkel aki hitt volna neki a sárkányával kapcsolatban. Mindenesetre örök optimista lévén, remélte hogy a mai nap más lesz. Marcus az apjukkal tartott apás napot, így ők az anyukájával lányos napot tartottak. Lányok plusz Zora. Izzy elvigyorodott erre a gondolatra, és végre meglátta a játszóteret, ahol igen kevés gyerek volt. Felnézett az anyja szemébe, és kérlelőn kérdezte - Mehetek? - mikor a nő mosolyogva bólintott, Izzy csillogó szemekkel nézett rá, aztán Zorához fordult. - Verseny! - kiáltotta aztán szaladni kezdett. Nem zavarta, hogy az emberek esetleg furán néznek rá minden erejé beleadva szaladt. Azonban Zorand gyorsabb volt nála, és hamarabb érte el a csuszdát ami a hinták közelében volt. Izzy kifulladva, zihálva érte be a barátját és mérgesen nézett rá. - Csaltál! - kiabált dühösen a sárkánynak. - Láttam, hogy repültél! Ez nem fair Zora! - mondta nyafogva és durcás képet vágott. Észre se vette a hintán álló lányt, túlságosan lefoglalta az imegsértett igazság érzete. Persze a sárkány nem csinált nagy ügyet a dologból, félre döntötte a fejét, aztán egyszerűen kidugta a nyelvét gúnyolodóan. Izzy erre elképedt tekintetett vágott majd felkiáltott. - Na megállj te repülőhüllő, majd én megmutatom neked! - és elkezdte üldözni a barátját. Ekkora a haragja ismét jókedvbe csapott át, és a hinták előtt biztonságos távolságba rávetödőtt a sárkányra. - Megvagy! - kiáltotta örömittasan, miközben felülve a kezébe vette Zorát, és egyenesen szembe találta magát a hintázó lánnyal. A hinta lengés ívén kívül nézett nagy kék szemeivel a barna hajú lányra, kezeiben továbbra is Zorandot tartva. 

Faith lába csak úgy csattogott a betonon, ahogy a járdán rohanva kerülgette a dolgukra igyekvő embereket. A haja ugyan bele lógott a szemébe, de szélesen vigyorgott, és néha lihegve megszólalt - És White megelőzi a harmadik helyezettet is... Sosem láttunk még ilyen hajrát a cél előtt - A képzelt versenyútvonala a Leyold parkban ért véget, és meg sem állt volna odáig, de a zebra útját állta. Jól nevelt kislány létére megállt, majd körülnézett - reflexszerűen először jobbra, majd balra nézve, mivel még nem szokta meg, hogy ebben az országban a másik oldalon közlekednek az autók. Amikor tiszta volt a terep, újra nekilendült - Már a másodikat is maga mögött hagyta... És igen, hölgyeim, és uraim. Faith White a cél előtt megelőzi az elsőt, és megnyeri az Outback maratont - kiáltott fel lelkesen a célvonalat képező park bejáratánál, miközben nagyokat lihegett - A fiatal lány ezzel új világrekordot állított fel... - fejezte be a kommentálást, miközben a térdére támaszkodva kifújta magát. A hangos belépője felkeltette pár arra sétáló figyelmét, de a legtöbben csak mosolyogtak. Amikor kellően kifújta magát, Faith újra futásnak eredt, ezúttal nem olyan gyors tempóban, és megcélozta a legközelebbi játszóteret, ahol kivételesen nem voltak olyan sokat. A legtöbben ilyenkor még nyaraltak, vagy már a következő tanévre készülve bevásárló körútra indultak. A még mindig kissé kipirult lány egyből megcélozta az egyik hintát, és kissé szabálytalan módon ugrott fel rá, majd állva kezdte lökni magát, minél magasabbra - Szerinted, ha elég magasra lendülök, feljuthatok a Holdra? - kérdezte lengés közben félhangosan a testvérétől, akiről tudta, hogy ha csak félig is, de mindig figyel rá - Sajnos nem valószínű... Ahhoz csaknem 238 900 mérföldet kellene repülnöd, és több mint 17696.65 mérföld per órás sebességgel kellene haladnod...- hangzott Hope kimért válasza, mire Faith kissé durcás arcot vágott - Néha olyan ünneprontó vagy... - morogta, de hamar visszatért a mosoly az arcára, ahogy a menetszél lengette a haját.

 

Rachel még egy utolsó mosolyt küldött Manato-nak, ami egyáltalán nem esett nehezére. Tényleg megkedvelte a fiút ez alatt a rövid ismeretség alatt, mivel őszintének, és jószívünek tűnt a számára, aki törődik másokkal - Akkor holnap után találkozunk az iskolánál - intett vissza, miközben átszaladt a zebrán, majd kicsit gyorsabb lépésekkel indult hazafele. "Tényleg kedves testvérpár... Bár van bennük valami... titokzatos." - emlékezett vissza Ry ijedségére, és Akatsuki állítólagos veszélyességére. "Bár, kinek nincsenek titkai" - vonta meg a vállát, a saját kis hazugságára gondolva.

Manato nem teljesen értette a lány kérdő tekintetét, de örült, hogy nem haragudott húgára. Figyelte ahogy a lány az utca túl oldalára mutat és mosolygott. -Ugyan, nem tesz semmit. Én köszönöm, hogy elfogadtad így Akatsuki-t. Mosolyog rá és megvárja, míg biztonságban átér a zebrán. Ha valami baj adódna mégis, ott terem a lány mellett, ha nincs semmi búcsózóul int és elindul vissza.