Leyold Park
Olyan 10 évvel ezelőtt járt a városban egy Abraham P. Leyold nevű igen gazdag üzletember, akinek annyira megtetszett Artana városa, hogy úgy döntött, tesz valamit a városért. Tetemes összeget adományozott a város vezetőségének, akik a pénzből felújíttatták az akkor igen rossz állapotban lévő parkot. Új sétányok és pavilonok épültek, és a játszótereket is biztonságosabbá, és mókásabbá tették. Azóta viseli ez a hely Mr. Leyold nevét.
|
Hero figyelmesen hallgatta a többieket, de mikor azok nemleges válaszokat adtak csak a homlokát ráncolva összestűkült szemmel nézett maga elé, majd Femy kérdésére biccentett egyet. Hallotta Ivett figyelmeztetését, de nem nézett a lányra, csak felállt a padon, és a földre ugorva maga elé motyogta jól hallható hangon, hogy: - Hülye beszélő varjú, úgyis meg foglak találni - ezután egyszerűen elindult se szó se beszéd, a gondolataiba merülve lépkedett oda se figyelve rutinosan szedte a lábát miután kiértek a parkból. Nem igazán figyelte, de tudta, hogy Ivett és Zack zokszó nélkül követni fogják, a másik kettő pedig vagy jön vagy nem. Féluton lehettek, mikor Heronak hirtelen beugrott valami és a magába fordulos hangulatát felváltotta valami izgatott bizsergés. Hátra fordult menet közben és Zackre nézett. - Te Zack esküszöm, hogy én nem emlékszek ilyen képességre a papírokból, bevitted őket a gépbe nem? Futtas már le egy keresést! - biccentett a barátja oldaltáskája felé, majd továbbra is hátra menetben a tekintete Femyre kuszott és összehúzott szemekkel vette észre a kivörösödött szemeket. Pár pillanatig elgondolkodva lépegetet hátra felé majd szája sarka felfelé görbült. - Mond csak Hercegnő! - szólt oda a lánynak - Te nem erre felé laksz? - kérdezte és szeme sokat tudoan villant a lány felé, de a választ nem várta meg, hanem újra előre fordult, mert be kellett kanyarodniuk jobbra hogy rátérhessenek a gazdag és nagy birtokkal rendelkezők útcájába. Hero nyugodtan sétált az út bal oldalán, de a gyomra egyre jobban össze szorult, ahogy minden lépéssel egyre közelebb voltak a házhoz.