FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

Hero a park egyik padjának háttámláján üldögölt, lábát az ülőrészre rakva és az eget kémlelve. Nem messze voltak attól a helytől, ahol a fesztivál estéjén találkoztak Femyvel és a farkassal, és mivel helyszínt nem beszéltek meg előre ő emelett döntött. Reggel elküldte SMS-ben a címet a többieknek, de mivel senkinek nem adta meg a számát, a "10 óra a parkban" üzenet furának hathatott. Persze őt ez cseppet sem aggasztótta. Ha jönnek a többiek akkor jönnek, ha nem akkor nem. Abban például egészen biztos volt, hogy a farkas lánykát nem látja viszont, mivel az árnyai jelentették neki nemrég, hogy még mindig a kórház pincéjébe van zárva. Viszont remélte, hogy legalább Femy itt lesz, a kártyás fiú nem különösebben izgatta, de a szikrás lányt szívesen bemutatta volna a nagyapjának. Két kezével a padháttámláját fogva az eget figyelve töprengett azon, vajon mit kéne csinálnia amikor oda érnek, és közben hallgatta a monoton kattogást ami a padon rendesen ülő Zacktől származott. Ivett is ott volt valahol, de Hero nem látta éppen és eléggé elvolt merülve a saját gondolataiban ahhoz, hogy körül nézzen. 

A fiú visszavágására Brann csak egy rövidet károgott. Nem tudott róla, hogy az emberek tudnának repülni, legfeljebb csak nagy, fémmadarak testében, így ebben kicsit jobbank érezte magát a tollatlan kétlábúaknál. Mire a fiú hajlandó volt válaszolni, szinte elérték a park végét, így a holló az utolsó padnál maradt, és onnan vetett mérges pillantásokat a fiúra. Nem érezte túl fairnek, hogy a srác végül semmit sem mondott neki, de nem akart leállni panaszkodni. Amikor a fiú csettintett, Brann mintha látott valamit moccanni az árnyakban, ami miatt inkább felrepült a levegőbe, de mivel nem érzett magán semmi szokatlant, magában mérgelődve felszállt az egyik fára, és onnan figyelte a távolodó fiút  - Ebben a városban mindenki bolond... - károgta, aztán újra felrepült, és továbbra is morgolódva repült el az erdő irányába. Összességében érdekesnak tartotta a kölyökkel való találkozást, de rájött, hogy nem is olyan jó móka emberekkel beszélgetni, mint azt gondolná...

A holló első szavaira is ösztönösen válaszolt, szinte végig sem kellett gondolnia a repostot - Csak azért mert még nem próbáltam - vágta rá, és elgondolkozott, hogy vajon tényleg tudna e repülni az árnyak segítségével. Arra jutott, hogy valószínűleg igen, de ezt se osztotta meg a madárkával, csak haladt tovább előre. Mikor a madár végre kinyitotta a csőrét, és beszélni kezdek már közel jártak a park végéhez. Hero oldalpillantást vetett az állatra, aztán csak bólintott majd ravasz mosollyal hozzáfűzte - Talán - és ment tovább, feltartozhatatlanul kifelé. Bár a beszélgetést felénkítette, már eléggé fáradt volt és szeretett volna haza menni, de a hollót se akarta elveszíteni, így hát kihúzta a jobb kezét a zsebéből és csettintett egyet a hatás kedvéért. Ezzel egy árnyéklényt küldött a madárárnyékába, hogy szemmel tudja őt is tartani. Így mostmár megnyugodhatott, és gondolhatot az alvásra meg a pihenésre. 

A fiú újbóli bunkó visszaszólásást Brann már szinte fel sem vette - Hát, repülni azért nem tudsz - szállt át a következő padra, majd ott kicsit megigazgatta a szárnytollait. Mivel a kölyök nem kezdett el magától beszélni, a holló eltöprengve követte. Nem tudta, hogy a hallgatás pusztán az ő idegesítése végett van, vagy a másik csak arra vár, hogy kérdezzen. Brann nem akarta, hogy a kölyön ismét tudatlannak tartsa, így mielőtt kérdezett volna, kicsit átgodolta a dolgokat - Szóval... vannak valami képességgel rendelkező alakok a környéken, és ez a kölyök is az egyikük. Lehet, hogy a farkas is olyan lenne? Ez megmagyarázná, miért ismerik egymást ezek ketten... Vajon, ők is a kék fényektől, meg a fura hangtól lettek olyanok? Mert akkor, ezek szerint én is olyan lennék, mint ők... De mi a halálnak kell őket figyelni, vagy mi?! - emlékezett vissza a madár a szavakra, amiket a megváltozásakor hallott - Szóval... akkor te, meg a farkas is valami különlegesek vagytok... - kezdte, a srácra nézve, remélve, hogy az hajlandó lesz végre beszélni - És nem vagytok egyedül.

Herot nem igazán zavarta volna, ha a holló nem követi. Érdekes volt meg minden, de nem gondolta, hogy magának a madárnak van képessége. Szóval ment tovább és nem zavartatta magát amikor a másik újra megjelent előtte, és beszélni kezdett. Rávillant a tekintete és a szája széle felfelé görbült, de nem állt meg - Pontosan ezért tudok sokkal többet mint te madárka - mondta, de nem állt szándékában semmit csak úgy kiadni a madárnak. Nem beszélt ha nem kérdezték. A kérdésekből lehet következtetni és lehet kitérő válaszokat adni rá, más szóval egy meccset lehet lejátszani szóban. Ha elkezdett volna csak úgy mindent kifecsegni, azt felért volna azzal, hogy megmutatja a kártyáit a játszmában. Hero azonban mindig is eszes volt, és nem számított mennyire fáradt, vagy mennyire megviselt. A stratégiai érzéke és a ravaszsága nem tompult ettől. 

A madár kissé mogorván figyelte, ahogy a kölyök arcán egyre szélesedett a mosoly. Érezte, hogy most elvesztett egy csatát - de eddig nem nagyon volt alkalma beszélgetni emberekkel, így ezt a bukást hajlandó volt lenyelni, az esetleges információ érdekében. Amikor a srác megállt, Brann sem repült tovább, hanem a pad háttámlájáról figyelte a bizarr, kék tekintetet - Na, megállj, te kis... - morogta, amikor a fiú tudatlannak nevezte, de nem szidalmazta tovább a kölyköt, mert egész érdekes dolgokat mondott - Képesség? Azokra a kék fényekre gondol? Egyikünk... Tudtam én, hogy valami ezzel a gyerekkel sem stimmel - állapította meg. Bár valahogy nem tudta összekapcsolni a megváltozásakor történteket egy ilyen egyszerű fiúval... Az akkor hallott hang sokkal túlvilágibb volt szerinte, és ami történt, az ennél a fehér hajú kölyöknél is bizarrabb volt. Abban viszont biztos volt, hogy a saját furcsaságának körülményeit nem tárja az emberpalánta elé - ahhoz túl idegesítő volt - így csak mogorva tekintettel hallgatta a másikat, kivételesen befogva a csőrét. Amikor a kölyök tovább indult, Brann egy darabig nem ment utána - Mi vagyok én, kutya, hogy egy embert kövessek...? - morgott a fiú után nézve, de aztán károgott egyet, és átszállt a fiú előtt lévő padra - Úgy csinálsz, mintha te sokkal többet tudnál nálam, ahhoz képest, hogy csak egy tollatlan kétlábú vagy...

Hero pimasz vigyorral írt fel egy pontot magának a képzeletbeli tábláján, mikor a madárka utána kiáltott. Simán elsétált a padról padra szálló holló mellett, miközben hallgatta annak csacsógását, és magyarázkodását. Pimasz és talán picit gonosz mosolya csak egyre szélesedett. Kezdte élvezni azt, hogy ő tud valamit amit ez a furcsa állatka nagyon tudni szeretne. Aztán végül gondolt egyet és megállt egy padnál és ha a holló ott volt felé fordult. Félredöntötte a fejét, mintha tűnödne valamin. - Te egy szörnyen tudatlan madár vagy, ahhoz képest, hogy nyilván egyikünk képessége teremtett - közölte, miközben összeráncolt szemöldökkel figyelt és felsóhajtott - Szívesen találkoznék azzal akinek ilyen képessége van - motyogta az orra alatt, végül döntött. Bár az előbb szörnyen feldühítette a madár, és az érzései se múltak el, csak csitultak, attól még érdekesnek talált. - Na jó - döntött, és az út felé fordult. - Ha tartod velem a lépést elmesélem neked azt amihez van kedvem - közölte egyszerűen és tovább indult, még mindig nem válaszolva az eredeti kérdésre. 

Brann kissé türelmetlenül várta a kölyök válaszát, de amikor az csak egy pimasz visszaszólással elindult, a madár felháborodottan károgott fel - Hé, nem vagyok varjú! - szólt a fiú után. Egy rövid ideig az ágon toporgott, mert nem tudta, hogy a srác után induljon-e, de mivel kíváncsi volt, ráadásul meg is sértették az önérzetét, kitárta a szárnyait, és a fehér hajú fiú után repült - A varjak, és a hollók tökre nem ugyanolyanok, kölyök! - szállt le egy padra, a fiú előtt, majd ha a kétlábú elsétált mellette, átszállt a következőre - Ez olyan, mintha téged majomnak neveznének. Vagy olyan anternás izének, amit a mozgógépes dobozban mutogatnak... - Brann-nek nem volt kenyere a könyörgés, de tényleg érdekelte, mi köze ennek az emberpalántának a farkashoz, és ha most hagyja elmenni, ki tudja, mikor találja meg legközelebb - Te... hamár ismered azt a bizarr farkast, nem tudod, mi a halálnak altatózták be? Az lett volna a logikus, ha a magatokfajták lelőnének egy ilyen vadállatot, nem?

Hero miútán kinyitotta a szemét kifejezéstelen arcal kezde keresni a hollót aki egy fára rebbent át. A fiúnak ez elég volt, hogy lezárja a beszélgetést főleg, hogy a téma továbbra is Yoruki körül forgott. Így hát egyszerűen a kék szemekbe nézett, és kaján mosollyal válaszolt. - Semmi közöd hozzá te varjú! - majd egyszerűen sarkon fordult, és folytatta az útját a parkon keresztül. Szeretett volna már haza érni és aludni egy jót. Holnap után, vagyis már holnap találkája van, ami túl fontos ahhoz, hogy egy eszetlen holló miatt fáradt és figyelmetlen legyen. Nagy léptekkel indult kifelé a parkból és hallotta, ahogy az árnyai ott suttognak körülötte, de most nem érdekelte. Nem akart velük beszélni, csak le akart lépni.