FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

A hollót nem igazán zavarta az, hogy a fiú az átlagnál kissé bunkóbban szól hozzá, hiszen az ő beszédmódja sem volt különb - a kék tekintetben úszó árnyak láttán azonban végigfutott a hátán a hideg. Riadtan vette észre, hogy a kölyök körül mintha hullámozna, és mocorogna a sötétség, és mivel nem a bátorságáról volt híres, gyors szárcsapásokkal inkább felrepült a legközelebbi fára, és miután kellően biztonságban érezte magát, onnan válaszolt - Hát, szerintem errefelé elég sok a furcsa alak... Először a visítozó farkas, most meg te... Amúgy hogy haverkodott össze egy magad fajta kölyök egy négylábú vadállattal? - kérdezte. Brann kifejezetten kíváncsi volt rá, honnan ismerhet egy embergyerek egy farkast, ami talán a barna bundás bizarrságára is magyarázatot adhat. És ha erről megtud valamit, az is lehet, hogy a saját bajára is magyarázatot találhat...

Hero összeráncolt tekintettel nézett fel a madárra, mikor az kiszakította a gondolatmenetéből a károgos beszédével. Nem igazán zavarta már, hogy egy madárra beszélget. A fura dolgokhoz egy ideje könnyen alkalmazkodott. Ahogy hallgatta a károgos beszédet Hero egyre dühösebb lett indokolatlanul. - A kék szemű beszélő hollók csak kussoljanak szerintem ebben a kérdésben - morogott rá a madárra, és dühében a szemébe fekete árnyak kusztak. A hollót figyelte miközben próbálta megzabolázni az érzéseit és az erejét, de nem igazán ment. A belsejében minden össze kavarodott, és az árnyak láthatóan lüktetni kezdtek körülötte. Lehunyta a szemét, hogy erőt merítsen valahonnan, de azért nem állta meg hogy válaszoljon a hollónak, amúgy is kiváncsi volt honnan tud Yorukiról. - Egyébként igen rá gondoltam, ő veled ellentétben egyáltalán nem bizarr fura - morogta, majd ismét kinyitotta a szemeit, mikor elcsitultak körülötte az árnyak. Az arca pedig kifejezéstelen lett, csak a szeme árulkodott az érzelmei háborújáról, mert a fekete árnyak továbbra is ott keringtek benne. 

Amikor a fiú eszébe juttatta, hogy az ő szeme is kék, Brann egy rövidet károgott. Hollóknál nem volt megszokott a barnától eltérő szemszín, és a beszélő madár is rendre elfelejtette, hogy a megváltozása óta az ő tekintete is kék lett - Akkor lehet lelépni, kölyök - közölte a fiúval, mert habár a tollas szeretett beszélgetni, és ritkán tudott, a fehér hajú srácot annyira nem kedvelte meg első látásra. Amikor a fiú hirtelen megdermedt, Brann is oda nézett, ahová a másik, bár ő nem találta olyan érdekesnek az árnyékát. Kicsit félrefordított fejjell hallgatta a kölyök motyogását, és a Farkaslányra érdeklődve ugrott közelebb a háttámlán - A bizarr, felemás szemű farkasra gondolsz? Ja, őt bevitték szirénázós autóval a nagy kereszes épületbe... Várj - állt meg egy pillanatra, és újra hátrább húzodott - Te honnan tudsz róla? Te is valami fura gyerek vagy, mi? Látszik a szemeiden, hogy te sem vagy százas...

Hero cián tekintette követte a madár minden mozzanatát és mikor megszólalt, cicceget egyet és így válaszolt. - Mondja ezt a bunkó holló - morogta felé, és figyelte ahogy távolabb repül tőle az állat és újra beszól neki. - Mondja ezt a kék szemű holló - vágta rá habozás nélkül és a szokatlan állatott figyelte. Majd sóhajtva megrázta a fejét. - Semmi kedvem hozzád, de elég érdekes vagy. Viszont nélküled is van elég bajom - morogta és már fordult volna el mikor megdermedt és a holló árnyékja felé pillantott. Egy pár pillanatig meredten nézte az árnyat, majd félredöntött fejjel sóhajtott. - Ma mindenki ok nélkül csesztet fantasztikus. De legalább a Farkaslány megvan - motyogta maga elé, egy picit elfeledkezve az állatról. Késő volt már és ő is igen fáradt volt. Napok óta papírokat bújt, és infórmációt szívott magába alig aludt. Ingerlékeny volt és bunkó, ráadásul ezután a találkozó után az érzelmei is összekavarodtak. 

Amikor a fiú megtorpant, Brann-ban felderengett, hogy talán mégsem kellett volna megszólalnia... Amikor pedig a fiú megszólalt, meglepett károgással ugrott kicsit hátrább a padon - Na, de jó... Márcsak ez hiányzott nekem mára - gondolta mérgelődve. Eltöprengett azon, hogy egyszerűen befogja a száját, és úgy tesz, mintha az előző dolog meg sem történt volna - vagy esetleg simán csak elrepül - de a fehér hajú kölyök szavai kifejezetten idegesítették, így végül így szólt - Honnan tudod, hogy nem tudnak? Lehet, hogy csak nem állak szóba ilyen bunkó kölykökkel, mint te - Miközben válaszolt, felreppent a pad háttámlájára, hogy biztos, ami biztos, távolabb kerüljön a fiútól - Vagy, lehet, hogy csak bolond vagy, és képzeled az egészet... Amilyen bizarr szemed van, az sem lenne meglepő...

Hero megtorpant mert újra meghallotta a káromkodó hangot. Döbbent tekintettel, de halál nyugodt arcal fordult a madárka felé, és összehúzott szemekkel nézett rá. Egy pillanatig csak bámulta, aztán fújt egyet. - Mindig tudtam, hogy a hollók bunkók. Most meg már beszélnek is. Fantasztikus! - morogta a fiú, de nem indult tovább, csak a madarat mustrálta. - Még is hogy tud egy holló beszélni? - vonta kérdőre az állatott, miközben zsebbetett kezeit megfeszítette, aztán teljes testel a madár felé fordult - Bár ezen már igazán nem kéne meglepődnöm - morgolodott magában és türelmetlenül várta a madár válaszát. Nem igazán volt kedve ehhez, de azért parányi kíváncsiság volt benne. 

Brann némi küzdelem után leügyeskedte a tetőt az üdítősdobozról, aminek az alján még lötyögött egy kevés cukros lé. A holló már épp készült volna a lábával megfogni a poharat, és valahogy megdönteni, amikor lépésekett hallott. Egy fiatal fiú sétált az ösvényen, fejhallgatóval, és kapucnival a fején. A fekete madár úgy gondolta szépen nyugodtan kivárja, amíg a kölyök elmegy mellette, és csak aztán tér rá a korábbi tervére, de a fehér hajú alak nem éppen barátságos pillantással szólt rá, a madarakra nézve kissé sértő szóval - Hess az anyádat... - motyogta Brann mérgesen, miközben tüntetően maradt a helyén. Tudta, hogy amikor az emberek fején olyan fura, fül takaró izé van, akkor rendszerint nem hallanak, így azt hitte, a fiú sem fogja meghallani őt. Általában nem szokott idegen emberek előtt beszélni, mert a kétlábúak sosem reagáltak jól egy beszélő madárra...

Hero magába fordulva sétált a sötét utcákon. Nem igazán volt kedve haza menni, csak sétált hogy összeszedje magát és a gondolatait kevés sikerrel. Bár a fülhallgatója a fején volt kivételesen nem szólt belőle a zene. Néha körülnézett a kapucnija alól, de nem igazán érzékelte a külvilágot. Előbb utobb eljutott a parkhoz. Mint mindenhol máshol itt se voltak emberek, az egész olyan kihalt volt és ennek ő örült. Éppen ezért döbbent meg mikor káromkodást hallott, villámgyorsan kapta fel a fejét és kémlelt körbe ciánkék tekintettel, de nem látott senkit. Csak egy buta madarat. Megrázva a fejét próbálta lenyugtatni zakataló szívét, és utasította árnyékait arra, hogy figyeljenek. Majd lehajtotta a fejét és ment tovább, nem volt senkihez és semmihez se kedve. Ráadásul goromba hangulatban volt. Mikor a holló mellé ért felpillantott rá és tekintetében harag izzot. Nem az állatt miatt, de ő volt az akire kivetített. - Hess! - szólt rá az állatra, majd elfordította a fejét és ment volna tovább. 

Brann egész eredményesnek könyvelte el a bizarr farkas követését. Amikor a furcsa helyre értek, a madár az egyik magas fa tetejéről figyelte az eseményeket - eszébe se jutott, hogy segítsen a másik állatnak, pláne, hogy a rá támadó gyerek láthatóan nem volt tapasztalatlan a vadászatban. Különösnek találta a két fiatal emberpalánta viselkedését, akik nem ölték meg a ragadozót, hanem - a lekötözést, és az elaltatást leszámítva - kifejezetten kedvesen bántak vele, aztán meg elvitték egy nagy doboz szerű autóval, amit a holló biztonságos magasságból követett egészen egy nagy épületig. Ott viszont sajnos elvesztette a farkast, és a kétlábúakat - hiába repült ablaktól ablakig, sehol sem találta őket. Egy darabig még az környéken repkedett - és unaloműzésből öreg embereket ijesztegetett a dobozos autó hangjának utánzásával - aztán végül elunta a dolgot, és kissé csalódottan, de berepült a városba. Az éppen zárni készülő cukrászat kint lévő fagyispultjáról elcsent egy édes tölcsért - amit a cukrász egy kanál eldobásával díjazott, noha Brann nem kért evőeszközt - majd keresett egy kicsit nyugalmasabb helyet a parkban, ahonnan már a legtöbb ember elszállíngózott így késő estére, és a csőrével elkezdte ropogtatni az édességet. Ahogy fogyott a tölcsér, úgy mélyült a sötétség, de Brann valahogy nem érezte álmosnak magát, így hát felfedező útra indult az immár csaknem üres parkban. Az egyik padon talált egy üdítősdobozt, és mivel kíváncsi volt, maradt-e benne valami, elkezdte leügyeskedni a tetejét - Gyere le, te rohadék - korrogta a műanyag tetőnek.

Kör vége