FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

Hope mosolyogva bólintott Izzy válaszára, hiszen tökéletesen igaza volt - történhetett bármilyen szomorú dolog, a szülei, és Faith mindig ott volt vele. Hope gyakran gondolkodott el azon, hogy lényegében kapott egy második esélyt az életre, aminél többet nem is kívánhatott volna - Így igaz. De gondolom Zorand-nak hála melletted is mindig ott van valaki - mosolygott a kis kék szemű alakváltóra, akiről Izzy-nek hála egyre több dolgot tudott meg - Hmm... igazán lenyűgöző a barátod - nézett elismerően Zorand-ra, majd vissza a kislányra -  Olyan, mint egy igazi varázslény... És mintha te lennél az ő hercegnője - Hope-ban sokkal tudományosabb dolgok is megfogalmazódtak Zorand-ot illetően, és kíváncsi lett volna, pontosan hogyan is működik mind az, amit Izzy mondott róla, de nem akarta nagyon leterhelni a kislányt a kérdéseivel. Valamint Izzy tényleg olyan volt, mint egy kis hercegnő egy meséből, az ő csodalényével. De végtére is, egy játszótéren vannak, ahová Izzy is biztosan azért jött, hogy szórakozzon, és ne kérdéseket válaszolgasson meg - Mondjátok, lenne kedvetek játszani valamit? - kérdezte tőlük mosolyogva, majd körülnézett a helyen, melyik játék szabad éppen. De persze, ha Isabella-éknak van valami konkrétabb ötletük Hope arra is nyitott.

Izzy csak még büszkébb lett magára, mikor a másik kislány megdicsérte. Úgy érezte, hogy nagyon okos, és bármit megérthet a világon. Aztán észrevette, ahogy a kérdései hatására a lány arca kicsit megváltozik. Magában bosszúsan vette tudomásul, hogy már megint előbb beszélt, minthogy gondolkodott volna és ezzel most megbántotta a másikat. Nagyon reménykedett benne, hogy azért Hope nem haragszik rá, és nagyon figyelt a válaszára is.- Oh értem - mondta amikor a másik lány befejezte a mondokáját. Szívesen mondott volna valami biztatót a képességel kapcsolatban, meg a test megosztásról, de nem igazán tudott mit, így inkább elterelte a témát. - Szerencsések vagytok, hogy ilyen megértő szüleitek vannak, és hogy sosem kell egyedül lennetek - mondta végül mosolyogva, majd Hope feltette a kérdéseit és válaszolt rájuk. Az újabb kérdésre először elgondolkodott, de kicsit könnyebb volt válaszolni rá miútán a másik lány leegyszerűsítette. - Háááát.... igen. Végül is bárkihez hozzá tud érni, sőt tárgyakat is tud használni, de nem gyakran teszi. Mások is hozzá érhetnek, de csak ha ő is akarja. Ha nem akarja, rajtam kívűl senki se érhet hozzá - magyarázta, és egy picit a kezeivel is mutogatott. Zorand eközben kényelmesen feküdt a kislány feje tetején, nyugodtan hallgatva a beszélgetést. Teljesen elégedett volt ezzel a felállásal. Bár Hope nem tudhatta, jóval több volt ő mint egy állat alakokat váltogató láthatatlan valami. Jóval több, de ezt néha Izzy se tudta szavakba önteni, Zora pedig nem tette meg helyette, sőt rajta kívűl szinte senkivel sem beszélt. 

Hope boldogan figyelte Izzy kíváncsiságtól csillogó szemeit. Szerette látni, ha valaki ennyire érdeklődő, és odafigyel a magyarázatára - Faith szinte sosem figyelt rá ennyire, pedig sok érdekes dolgot próbált már magyarázni neki az atomokról, és a csillagokról is. Amikor Izzy a saját szavaival elmondta azt, ahogy ő értelmezte kettejük kapcsolatát, Hope örömmel csapta össze a kezeit és szélesen mosolyogva bólintott - Pontosan így van Izzy! Tökéletesen megfogalmaztad - Boldog volt, hogy a kislány ennyire jól megértette a helyzetet, és nagyon tetszett neki a hasonlata is. A kislány további kérdéseit hallva Hope mosolya már kevésbé volt széles, de továbbra is kedvesen nézett a kis fehérkére - Sajnos annak idején az én testem nem volt alkalmas arra, hogy éljek vele - picit furcsa volt erről beszélnie Hope-nak, hiszen egyáltalán nem emlékezett arra, hogy meghalt volna, vagy ilyesmi... Csak olyan emlékei voltak, hogy Faith-ben él - Igazából pontosan nem tudjuk, hogyan is történt a dolog... De Faith megmentett azzal, hogy megosztozik velem a testével - tette a szavére a kezét kicsit meghatódva, hiszen számára a testvérkéje egy igazi hős volt; lemondott a teljes életéről miatta - De igen, kicsit furcsa ez az egész... De a szüleink elfogadják, és segítenek nekünk mindenben. Még ide is költöztek miattunk, mert Mr. Blake szerint itt könnyebb lesz nekünk. És igen - tette hozzá még, ismét fényesebb mosollyal - olyankor mind a ketten alszunk - Amikor végre Izzy engedte őt is kérdezni, kíváncsian hallgatta a válaszokat - Ez nagyon különös... Viszont, attól még, hogy valaki nem látja, attól még képes hatni rá fizikailag? - kérdezte, aztán picit leegyszerűsítette a kislány kedvéért - Azaz... képes hozzáérni, és hasonlók?

Mikor Hope neki kezdett a magyarázásnak a kislány akaratlanul is közelebb lépett egyet és teljes figyelmét a másiknak szentelte. Az ő magyarázatát könnyebb volt megérteni, mint a másik lányét és most kitágult szemekkel bólogatott,hogy ismeri az érzést. Érdekesnek találta, a lányok képességét és ezt a magyarázat után ki is fejtette. - Szóval olyan a képességetek mintha ti lennétek a nap és a hold? Egyikötök mindig fent van, és a másik se tűnik el soha, csak nem látni, viszont a napsütést titeket szinte mindig össze kapcsol - magyarázta az elméletét, és írtó büszke volt magára. Néha szokott nézni egy gyerekeknek való oktató csatornát és onnan tudta meg ezeket a dolgokat. Büszke volt rá, hogy emlékszik és még el is tudja magyarázni. Persze ennyivel nem érte be. - De miért nincs neked saját tested? Nem nehéz így nektek? Fura lehet, folyamatosan félálomban lenni. Vagy amikor valamelyikötök alszik, mind a ketten alszotok? A szüleitek, hogy fogadták, ugye tudják? - nagyon kíváncsi volt a válaszokra és miútán megkapta őket, azt is észrevette, hogy a másik lány is akar kérdezni, így hagyta szóhoz jutni, majd vigyorogva válaszolt. - Nem őt nem láthatja mindenki, csak az akinek bemutatom, kivéve ha nem hiszel a létezésében. Akkor nem láthatod, mindegy, hogy bemutattam e vagy sem - Zorand helyeslően bólintott és felmászott a lány fejére, ott kényelmesen összekuporodott és a beszélgetést hallgatta. Nagyon szeretett volna játszani, de a két lány beszélgetése is nagyon érdekelte, szóval úgy döntött Izzy mellett marad. 

Hope türelmesen hallgatta végig Izzy kérdéseit, aztán mosolyogva kezde el megválaszolni azokat, hiszen sejtette, hogy Faith nem magyarázta el a részleteket a kislánynak - Valójában, csak részben érzékeljük azt, amit a másik tesz. Olyan, mint amikor... félálomban hallasz valamit, de később nem tudod pontosan felidézni, mi is volt az. Illetve, hogy valójában álom volt-e, vagy sem - magyarázta Isabella-nak, miközben a tekintetével végig Zorand-ot követte. Lenyűgözte, a lény alakváltó képessége, és benne is kérdések kezdtek megfogalmazódni - Egymással viszont teljesen tisztán tudunk beszélni. Mintha Faith itt állna mellettem... viszont a hangját csak a fejemben hallom - Ha Izzy-nek volt még kérdése - és látszott rajta, hogy lenne még - akkor Hope természetesen azokat is megválaszolta, de amint lehetett, ő is feltette a sajátjait a lánynak. Nem letámadó stílusban, inkább őszintén kíváncsian, és érdeklődően - Lenyűgöző Zorand alakváltó képessége... Mondd csak, őt nem láthatja akárki, igaz? Csak akinek te megengeded, vagy pontosan hogyan is működik ez? - kérdezte Izzy-t, miközben továbbra is gyakran pillantott a kis állatka felé.

Izzy csak boldogan vigyorgott Faith szavaira. Örült, hogy végre a kisöccsén kívűl valaki nem hiszi elsőre azt, hogy Zoran rossz. Annyira jól esett a szívének és a lelkének, és ugyan ezt érezte a sárkány is. Aztán mind a ketten érdeklődve figyelték a folyamatot. Izzy agyába csak úgy todultak a kérdések, de meg akarta várni, hogy Hope rendesen bemutatkozhasson és ne érezze, hogy letámadják. Viszont amit a lány mondott az felkeltette az érdeklődését. - Szóóóval, te nem hallottad a testvéredet? Nem érzékelitek a világot mikor helyet cseréltek? Egyáltalán, hogyan beszélgettek? - kérdezte a felpörgött lány, miközben Zorand izgatottságában alakot váltott, és kolibriként röppent közelebb Hopehoz. A feje körül körözött párat, aztán vissza rebbent a barátjához, és újra alakot váltva szurikátaként telepedett a vállára, felágaskodva élénken figyelve. Egyetlen különlegessége az volt, hogy a szeme színe nem változott, kéken ragyogott továbbra is. A két barát, izgatottan várta a választ és Izzy fejében már készülödött egy újabb adag kérdés hullám. 

Faith látta Izzy-n, hogy nagyon próbálja megérteni a magyarázatát, aminek ő is nagyon örült, hiszen ritkán látott ilyen mértékű érdeklődést valakitől a Hope-pal való kapcsolatát illetően. Ráadásul, eddig nem igen beszélhetett erről más gyereknek. Amit Isabella válaszolt neki, az is nagyon boldoggá tette - Ennek nagyon örülök - válaszolta a kezét fogva szélesen mosolyogva - És biztosan Hope is. És hidd el, én sem hiszem azt, hogy Zorand rossz lenne - nézett a kis sárkány Izzy-éhez hasonló kék szemeibe - Egyáltalán nem tűnik annak - monda Faith. Persze, ő még az ijesztőnek tűnő kutyákkal szemben sem volt soha előítéletes, így nem csoda, hogy a lány kis barátját sem tartja furcsának, vagy rossznak. Amikor Hope-pal cseréltek, Faith számára leginkább olyan érzés volt, mintha félálomba merült volna - ugyan érzékelt egy keveset abból, amit ilyenkor a testvére látott, és hallott, de a nagy része olyan volt a számára, mint amikor álmodunk; egyből el is felejtette, vagy csak benyomásként maradt meg. Hope ellenben most ébredt fel, és teljes lényével jelen volt Faith testében. Mosolyogva nézte a kis fehér hajú kislányt, akit most látott először rendesen, részletesen, és habár addig a pillanatig, amíg Izzy be nem mutatta neki a sárkányt, egyáltalán nem látta Zorand-ot, utána ő is tökéletesen képes volt látni a kis sárkányt - Mondhatni - mosolygott kettejükre kedvesen - De nagyon örülök, hogy megismerhetlek, Zorand. Remélem Faith nem mondott nektek semmi furcsát rólam... Tudom, hogy milyen kis kapkodós, és eleven tud lenni, és nem feltétlenül tudja rendesen elmesélni a dolgokat - Hope persze ezt nem a testvérkéje bántásaként mondta, de nem szerette volna, ha Izzy valamit félreért róluk, és esetleg emiatt nem tudnak majd barátok lenni...

Izzy továbbra is félredöntött fejjel figyelte, ahogyan Faith összeráncolja a homlokát, majd újra neki kezd a magyarázatnak. Nagyon koncentrált, hogy megértse a másik lányt és közelebb hajolt hozzá úgy, hogy észre se vette. Ezután döbbenten hallgatta a magyarázatot, de valami megérintette abban amit a lány a testvéréről mondott. Izzy hagyta, hogy a Faith maga után húzza, és csak ekkor szólalt meg. - Tudod hiszek neked, ha az mondod a szellemtesód nem gonosz. Zorand se az, de mégis mindenki oknélkül vádolja, csak azért mert egy picit más. Szóval elhiszem amit mondasz - mondta és mikor végre takarásban értek és megálltak, rámosolygott a lányra. Izzy minden idegszállával Faithet figyelte mikor az becsukott szemmel hátra lépett és Zoranddal lélegzet-visszafojtva várták mi fog történni. Figyeltek ahogy a lány haja kifakul, és érezték ahogy a lénye megváltozik. A külső változás egyiköjüket se lepte meg igazán, Zora miatt már hozzá voltak szokva. De az ahogy a kisugárzása megváltozott az előttük állónak fura volt és szokatlan. Tágra nyílt kék szemekkel és tátott szájjal figyelték ahogy a lány kinyitja a szemét köszön. Az arcukra rögtön a gyermekies teliszájú mosolyuk húzódott, és Izzy viszonozta a köszönést. - Szia Hope! Én Izzy vagyok, ő meg Zorand, bár azt hiszem te ezt már tudod - nevette el magát.

Faith látta, hogy a kis Izzy büszke a nevére, és ezt meg is értette. Tényleg szép névnek tartotta az Isabella-t. "Az egyik kedvenc teniszezőmet is Isabella-nak hívják" - jutott eszébe. A lány látta a kis fehérkén, hogy próbálja megérteni a magyarázatát a képességéről, de nem igazán sikerült - Hmm... Nem igazán - felelte Isabella-nak, majd lehunyt szemmel, összeráncolt homlokkal gondolkodott, hogyan magyarázhatná el érthetőbben a lánynak a Hope-pal való helycseréjüket - Inkább olyan, mintha... mintha megszállt volna egy szellem - mondta végül, de gyorsan hozzátette - De egyáltalán nem ijesztő módon ám! A testvérem egyáltalán nem ijesztő, vagy gonosz - magyarázta, majd hirtelen eszébe jutott a legegyszerűbb módszer, hogyan tudná Izzy megértené a dolgot - Tudod mit? Az lesz a legegyszerűbb ha megmutatjuk - mosolyodott el szélesen, és ha Izzy megengedte, akkor megfogta a másik lány kezét, és a az egyik csúszda takarásába ment vele. Igaz, a személycseréjüket nem kísérte látványos tüzijáték, vagy hasonló, de egyikük sem szerette ezt idegenek előtt csinálni. Amikor már kellően takarásban voltak, Faith picit hátrább lépett Isabella-tól, majd lehunyta a szemét, és koncentrálni kezdett. Pár pillanat múlva a légzése nagyon lelassult, és ha Izzy és Zora kellően figyelt, láthatták, hogy a haja színe szép lassan megváltozik. Olyan volt, mint amikor a nap kibújik a felhők mögül, és hirtelen világosabbak lesznek a színek. De nem csak ez változott meg Faith-en, hanem a testtartása is, és amikor kinyitotta a szemét, egyértelmű volt, hogy már nem ő áll ott. Már Hope kedves, és szelíd tekintete tükröződött a barna szempárban - Szia Izzy - köszönt már Hope kedvesen mosolyogva - én Hope vagyok, Faith testvére.

Izzy elmosolyodott mikor megdicsérték a nevét, és büszke arcot vágott. Szerette, hogy Isabellának hívták még ha csak ritkán is használta a teljes formáját. Olyan felséges és sokat ígérőnek hatott számára. Mintha valami hercegnő lenne, és Zorand az ő kedves védelemző sárkánya lenne. Szóval boldog volt, hogy mások is észre veszik, mennyire pompás neve van. A kérdés áradatra hevesen bólogatott helyeselve a kérdésekre és szeme élénken csillogott. Aztán feltette a kérdését és várta rá a választ. Mikor a másik a szavakat kereste és lehunyta a szemét érdeklődve oldalra billentette a fejét, pont úgy mit az előbb Zora, és a lány arcát méregette. Kis sárkány barátja eközben vissza tért hozzá, és felrebbent a hátára, mancsaival kapaszkodva Izzy vállacskájába. A kislányt ez nem zavarta, megszokta már hogy a barátja így vagy úgy rajta csüng. Természetes volt számára, mint Zorand jelenléte. Mikor végre elkezdte a magyarázatott, Izzy összehúzott szemekkel erősen koncentrálva figyelt, de nem igazán értette. Megrázta a fejét jelezve ezzel, hogy nem tudja mire gondol a másik majd meg is szólalt. - Hogy lehetsz nem te, ha egyszer te vagy te? - Nézett rá értetlenkedve - Talán össze van kapcsolva a képességetek és téged oda visz ahol a nővéred éppen van, és őt meg ide teleportálja? - Próbálkozott megérteni a fehér hajú a magyarázatot. Szerencséje a képzelő ereje hatalmas volt, így nagyon sok elképzelhető eshetőséget fel tudott állítani, erre a fura magyarázatra. De azért továbbra is félre döntött fejjel várta a választ, és Zora a válla mögött kikukucskálva a másik írányba döntve a fejét, ugyan úgy kérdő szemekkel vizslatta Faithet.