FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

Rachel egészen addig nem vette észre Serias-on a bűntudat jeleit, amíg az ijedsége után rá nem nézett. Il ellenben végig a fiún tartotta a kis gomb szemeit - valódinak vélte a látottottakat... de rajta kívül senki sem árthat a testvéreinek! Eddig, azon kívül, hogy Rachel szerinte a kelleténél töb figyelmet szentel neki, nem sok baja volt a sráccal, sőt, a kígyói miatt még érdekesnek is találta, de most ez megváltozott. Nem kedvelte többé Serias-t. Rachel csupán némi meglepettséggel nézett a bocsánatot kérő fiúra, hiszen eddig eszébe se jutott, hogy ő okozta Ry sérülését, de végighallgatva a másikat végül egyáltalán nem haragudott rá - Ugyan, nem haragszom Serias - mondta őszintén, miközben a hátizsákja egyik oldalzsebében kezdett turkálni - Balesetek mindig történnek, és pontosan tudom, milyen kis félős tud lenni Ry - beszéd közben kiszedett egy pár pici biztosítótűt, és elkezdte ideiglenesen befoltozni velük a még mindig remegő nyuszi karját - Némi tű, és cérna, és nyoma sem marad a dolognak. Kissebb koromban velem is előfordult, hogy amikor túl heves voltam, véletlenül elszakítottam őket. Csak... megijedtem, hogy esetleg komolyan megsérültek. Mégiscsak plüssállatok - Rachel érezte a mellkasában az ürességet... Tudta, hogy most kellene szomorúnak lennie, de nem ment... - Nem hiszem, hogy kibírnám, ha elveszteném egyiküket is... - mondta halkan, miközben a befoltozott részre tette a tenyerét - Még egyszer nem... - motyogta szinte alig hallhatóan, aztán gyorsan megrázta a fejét, és Serias-ra mosolygott - És hogy ment az ügyintézés? - kérdezte kicsit túlzott vidámsággal, elterelve a témát, miközben a három nyuszi szépen visszamászott a hátizsákba, amit a lány becsukott, majd felvett a hátára - Tényleg, akkor megmutatod, amit ígértél? A koleszszobádat is meg akarom ám nézni! Ki kell találnunk, hová tesszük az ajándékodat - Vette fel a becsomagolt növényt, és indult volna a lépcső felé, ha Serias is megy vele. Rachel minél hamarabb ki akart kerülni a levegőre, és lehetőleg elfelejteni a korábbi kis balesetet - és semmiképp sem szerette volna, ha Serias esetleg kérdéseket tesz fel a nyuszikat illetően... A barátja volt, de voltak dolgok, amikről nem akart, és nem is tudott volna beszélni.

Serias már akkor tudta, hogy a lány megérzett valamit, amikor rohanva érkezett meg a folyósora és pillantásra sem méltatva, a nyuszik nevét kiáltotta. A kétségbeesetnek tűnő hang hatására Seriast kirázta a hideg és belsejét mély elégedetség töltötte el, az elméje pedig elraktározta az információt. Különösen ügyelt azonban arra, hogy jó kedve ne látszodjon és továbbra is ijedt és bűntudatos képet vágjon. Mikor Ilre pillantva találkozott a tekintetük, a fiú lesütötte a szemét és lehajtotta a fejét. Szája sarkába viszont kiült egy gonosz vigyor kezdet. Amilyen hamar jött, olyan hamar el is tűnt, és a fiú csak akkor nézett fel legközelebb, mikor Rachel hozzászólt. Bűnbánó szemekkel hintázott a talpán továbbra is guggolásban. Azonban a lány ijedt arcának látványától újra elöntött őt az elégtétel érzése, így csak némi habozással tudott válaszolni. - Sajnálom - sütötte le újra a szemét - Az én hibám, csak kíváncsi voltam milyen lehet közelebbről az egyikük, és fel sem merült bennem, hogy megijeszthetem - egy pillanatra elhallgatott és kerülte a lány pillantását - Olyan gyorsan történt, kiugrott a kezemből én meg utána kaptam, de csak a mancsát értem el - mondta bűnbánóan. - Ne haragudj Rachel - nézett a lány szemébe, és a lehető leghitelesebb őszinte tekintetét varázsolta az arcára. Belül persze jól szórakozott, és alig várta már, hogy Rachel a kezei közé kerüljön, talán nem is fog annyit játszadozni vele. Csak még egy picikét a suli első heteiben, talán annyit se kéne várnia. Olyan izgatottsággal töltötte el a lány fájdalmának látványa, felpezsdült tőle a vére - De még egy picit várok. - Döntött - Nem akarom, hogy rögtön rám kezdjenek gyanakodni, bár így is úgyis rám fognak - Gondolta, de aztán csak félre söpörte a gondolatait, és próbált a lányra figyelni, hogy megfelelő reakciókat adhasson. 

Rachel csendesen sétált vissza a folyosón Ms. Belaqua irodája felé, néha meg-megállva, amikor megakadt a tekintete valamelyik személy képén a falakon lógó tablókon. Már csaknem befordult azon a kanyaron, ami a megfelelő folyosóra vezetett, amikor fájdalmasan felnyögött, és a kezét a mellkasára szorítva előregörnyedt. Rachie ismerte ezt az érzést - és rettegte. Akkor érzett ilyet amikor elvesztette Ad-et... A lány szemei ijedten kitágultak, miközben zihálva próbált megnyugodni. Nem az volt az egyetlen alkalom, amikor úgy érezte, megreped benne valami - valahányszor a kis barátai megsérültek, elszakadt a varrásuk, vagy az anyaguk, ehhez hasonló érzés járta át - de ez most erősebb volt annál, és sokkal váratlanabbul érkezett. Mintha valami baja esett volna valamelyik nyuszinak - Ry! - kiáltott fel a lány, még mindig kicsit erőtlenül, miközben futásra ösztönözte a lábait, és rohant vissza a táskája mellett hagyott két plüsshöz. Érezte, hogy a kis félős nyúllal történt valami - bár nem tudta volna megmondani, hogy honnan. Il is érezte a gazdájában feléledő riadalmat, és a világos hajtincsekbe kapaszkodva próbált fennmaradni a szaladó lány vállán. Amikor Rachie visszaért az irodához, szinte meg sem látta Serias-t - tekintetével egyből a kis barátait kereste, akik egymást ölelve ültek a székben - Ry, Py! - guggolt le a lány a szék mellé, és egyből magához szorította a kis sebesültet, és a másik nyuszit, miközben Il továbbra is a hajába kapaszkodva vetett dühös pillantásokat Serias fele - Hála az égnek, jól vagytok... - motyogta kicsit halkan Rachie a nyusziknak, miközben a kissé könnyes arcát a plüssöknek szorította. Nem a szomorúság okozta a könnyeket - hanem a félelem. Rachel rettegett ettól, hogy elveszti még egy nyusziját, és újra át kell élnie azt a mérhetetlen fájdalmat, amit a negyedik kis jószág elvesztésekor érzett. A lány még pár pillanatig a testvérkéket ölelte, aztán elengedte őket, és gyorsan megtörölte az arcát - Ne haragudj, én csak... - nézett Serias-ra zavartan, mintha most jött volna rá, hogy a korábbi érzelmi kitörésekor a fiú is jelen volt - Úgy éreztem, baja esett egyiküknek, és kicsit... túlreagáltam a dolgot - Rachel próbált elmosolyodni, de az arcán még ott volt a korábbi ijedség árnyéka - De úgy nézem, nincs komoly baj - simította óvatosan végig Ry mancsát, ahol felszakadt a varrat.

Serias hiába kereste Rachelt a folyosón nem látta a lányt. Aztán maga mellé nézett a székekre és megpillantott két plüss nyuszit, mire ráncba szaladt a szemöldöke. - Hát ti mit kerestek itt? - kérdezte miközben lahajolt hozzájuk - és hol van Rachel? - Egy ideig próbálta a plüssöket szugerálni, hátha mondanak, vagy mutatnak valamit amit megért de utána csalodottan rázta meg a fejét. Fel akart egyenesedni, de mielőtt megtette volna, a kezébe kapta az egyik nyuszit történetesen Ryt. A kis plüsst méregetve elgondolkozott és félhangosan megszólalt. - Milyen kifinomult képessége lehet Rachelnek, kíváncsi lennék, hogy tovább tundá e fejleszteni - mondta félig a nusziknak, de leginkább magának. Érezte a kezében tartott kis plüss élőlény remegését, de arra nem számított, hogy Ry kiugrik a kezéből. Döbbenetében kitágult a szeme, de a reflexei mindig is gyorsak voltak és rögtön a nyuszi itán kapott. Ám annak csak a mancsát sikerült megragadnia fél uton a föld felé, és a nyuszi kis tömege éppen elég volt ahhoz, hogy elszakadjon Ry honnalján lévő anyag. A fiú megjátszott ijedtséggel tette le a nyúlat, de közben a belső énje kicsit elégedett volt. Bár a baleset teljesen véletlen volt, de így legalább meglátthatta a lány mit reagál a kis barátai sérülésére, és kideríthette tud e neki ezzel lelki fájdalmat vagy esetleg testi sebeket okozni. Seriast belülről szétvetette a kíváncsiság mit fog majd reagálni a barátja, de kívűlről tökéletesen ijedtenk és bizonytalannak látszott. Leguggolta a szék mellé, és kezért a térdeire fektettve pillantott a Py-ra és esetleg Ry-ra ha felmászott hozzá a kis félénk is. - Ne haragudj, nem akartam - mondta ijed hangon. Nem igazán tudta mit kéne tennie most, szóval tétlenül hintázott a talpán és megbánó arcal nézte a nyuszikat, majd körülnézett hátha meglátja Rachelt. 

Rachel nem tudta átérezni Serias szomorúságát azt illetően, hogy nehezen talál barátokat... Tudta, hogy a fiúnak ez kellemetlen dolog, de csak elképzelni tudta, milyen érzés lehet ez a számára - Ugyan, ha én a rettenetes angol akcentusommal annak idején találtam barátokat, akkor neked is sikerülni fog - mosolygott Seriasra, miközben a mondat közepén kicsit engedte feltörni a gyerekkorában megszokott beszédstílusát. Persze, tudta, hogy a srác nehézsége nem csupán egy akcentus- bár Rachie-nek sem ez volt az egyetlen problémája -, é nem biztos, hogy pusztán gyakorlással leküzdhető. A sok évnyi magány és egyedüllét után végtelenül nehéz lehet újra nyitni az emberek felé, főleg, ha bizalmatlan is vagy... De Serias már megtette az első lépéseket, és ezt Rachel jó jelnek tekintette - Nem is feltétlenül kell, hogy sok barátja legyen... Ha csak néhány van, de azok igazi barátok, az tökéletesen elég - gondolt bele a lány - Talán, majd bemutathatnám Serias-t Manato-éknak... Bár, lehet, hogy Akatsuki kissé túl vad lenne neki - Serias szerencsére nem értette félre Rachie duzzogását, sőt, még meg is mosolyogta a dolgot -  Rendben - szólt az ajtón belépő srác után nevetve, majd leült a folyosón lévő műanyag székekre, hogy megvárja. A becsomagolt növényt letette a mellette lévő helyre, majd az ölébe vette az igencsak mozgolódós hátizsákot - Hé, mit csináltok ti idebennt? - kérdezte halkan, miközben kinyitotta a táskát. Ry egyből a nyakába ugrott, és a hajába temette a fejét, míg Py Il-re mutogatott eléggé árulkodós arccal. Mivel szünet volt, Rachie nem aggódott annyira amiatt, hogy valaki meglátja a barátait, így nyugtatóan kezdte el simogatni az ijedős testvérke hátát - Il, már megint megharaptad? - kérdezte kissé szigorú arccal a duzzogva kuporgó nyulat, akinek egyértelműen bűnös volt az ábrázata. Il válaszul csak mérgesen nézett a gazdájára, aztán egy hirtelen mozdulattal kiugrott a hátizsákból, és elszaladt a folyosón - Hé, gyere vissza! - szólt Rachel utána. Nem akarta az ijedt Ry-t magával vinni, amíg valahogy megbékíti a rosszcsont harmadikat, így leültette őt a székbe, ahol eddig helyet foglalt, majd mellé rakta Py-t, aki agyből magához ölelte, és vígasztalgatni kezdte a testvérkéjét - Vigyázz rá, amíg visszajövök - Kérte a lány, majd Il után szaladt. Szerencsére hamar megtalálta a plüssnyulat, aki behúzódott mérgelődni az egyik nagy növény alá, egy mellékfolyosón - Szia! - guggolt le hozzá Rachel, de a nyuszi csak mérgesen a fal felé fordult. A lány sóhajtott egyet, de mivel nem most kellett először beszélnie a morcos Il-lel, sejtette, hogy mi miatt viselkedik így a kis jószág - Serias miatt van, igaz? - kérdezte kedves hangon a nyuszit, de az nem reagált - Meg talán Manato-ék miatt is... Nem örülsz neki, hogy mostanában sokat vagyunk másokkal, és nem vagyunk annyit négyesben, igaz? - Rachie türelmesen várt, de végül Il aprót bólintott - Sajnálom... Tudom, hogy máskor a nyár arról szól, hogy együtt vagyunk, és most így a végére ez egy kicsit felborult... Hamarosan meg újra kezdődik az iskola... De ezért ne Ry-t bántsd, rendben? Ha valakire haragudhatsz, akkor az én vagyok - Il morcosan nézett hátra, aztán odabattyogott a gazdájához, és beleharapott a kezébe. Egyáltalán nem erősen, hiszen ő Rachel volt, de egyértelműen egy duzzogó kisgyereg haragjával. Il sem tudott szomorú lenni, akár csak a lány, akinek a lelkéből származott, de ha a dolgok nem úgy történtek, ahogy azt ő akarta, akkor végtelenül frusztrált, és mérges tudott lenni - Mit szólnál hozzá, ha valamelyik nap megint lemennénk a folyóhoz? Csinálok neked hamburgert, rendben? - ajánlotta békítően a lány, miközben megsimogatta Il fejét.

A nyúl egy darabig elgondolkodva szorította a gazdája kezét, aztán végül elengedte őt a fogaival, és beleegyezően bólintott - Na, gyere, menjünk vissza a többiekhez - állt fel Rachie mosolyogva, miközben a harapás vörös helyét dörzsölgette. Il felnyújtotta a karjait, jelezvén, hogy kivételesen szeretné, ha a gazdája vinné őt, mire a lány felemelte, felültette a vállára, és úgy indult vissza az irodához.

Rachel bátorító mosolyára kicsit aggódóan húzta el a száját, de bólintott. Ő is remélte, de nem hitt benne. Serias megtanult az évek alatt reálisan gondolkodni, és tudta, hogy az ő helyzetében még az is mázli, hogy talált egy iskolát ahová felvették. Majdnem 8 évnyi kihagyott tananyagot szinte lehetetlenség lenne egy év alatt behozni. Akkor is ha Serias tanult a mesterétől, meg néha másoktól is. De nem akarta letörni a lányt a kétségeivel, szerette volna ha minnél hamarabb mégjobban megkedveli őt. Mert akkor jobban fog bízni benne, és hallgatni fog rá. Serias lejátszotta már ezt a játékot, sokszor. Csak mindig más embert tört meg, és más volt a helyszín. Most a berendezkedés nem adott neki annyi szabad kezet, de nem bánta, mert így érdekes a játék. Nem lehet minden mindig könnyű. A barátok említésére is bólintott - Én is remélem, csak hát nehéz... - hagyta félbe a mondatot. Annyi dologot mondhatott volna miért nehéz ez neki, de nem akart gyengeségeket felfedni a lány előtt, még nem létezőket sem. Jobb ha ő gondol bele a helyzetébe mert akkor jobban átérzi. A duzzogó Rachel megmosolyogtatta a fiút, nem volt szerelmes a lányba, de el tudta képzelni, hogy sok fiú állhat sorba érte. Hiszen a lelke olyan szép tiszta volt. Nem úgy mint Seriasé, az ővé romlott és mocskos volt. Talán sajnálta volna, hogy megrontja majd Rachelt is, de nem a lány volt az első akivel eljátszotta ezt, a sajnálat és a bűntudat amúgy sem volt az asztala. Szinte soha nem érezte ezeket az érzéseket, hiszen ő mindig mindent jól csinált. Nem véletlen az, hogy nem kapták el soha, de még az arcát és a nevét se tudja egyik rendőrség sem. Mikor oda értek, a fiú bekopogott az ajtón, de mielőtt belépett volna hátra fordult a lányhoz. - Megmutatom, megígérem - vigyorgott rá, majd belépett az irodába. Sikerült gyorsan átbeszélni a titkárnővel melyik papír mire való, megkapta az igazolványait amik eddig hiányoztak és pár lapot amit ki kell majd töltenie. Mikor végeztek Serias megköszönte a segítséget és elbúcsúzott, majd kilépett a folyósora. Körülbelül negyed órát lehetett bent, de nem érezte soknak. Tekintetével Rachelt kereste a még mindig kicsit kihaltnak tűnő épületben.

Rachel látta a fiún, hogy picit aggasztja az, hogy le van maradva a tananyaggal - Ugyan, szerintem hamar behozod a lemaradást - mosolygott Serias-ra bátorítóan. Tényleg úgy gondolta, hogy nem lesz annyira sok gondja a srácnak a tanulással - okos és talpraesett fiúnak tűnt, akit tényleg érdekel a tananyag. És Rachie szerint a tanárok is mindent megtesznek majd azért, hogy Serias minél több mindent meg tudjon tanulni. A srác kollégiummal kapcsolatos tapasztalatait is érdeklődve hallgatta - ő maga még sosem lakott koleszban, így nem tudta teljesen átérezni a sok ember okozta feszültséget, de örült neki, hogy Serias-nak tetszik a hely. A kígyók említésére egy picikét most is megborzongott, de azért csak tovább mosolygott a barátjára - Örülök neki, hogy jól érzed ott magad. A többieket pedig majd biztosan megszokod. Sőt, talán új barátokat is könnyebben találsz ott, mint itt órák közben - mondta a fiúnak, miköben lassan odaértek Ms. Belaqua irodájához - Hát... igazán járna nekem valami azért cserébe, hogy segítettem beiratkozni - mondta egy kis tettetett duzzogással, amikor Serias azt mondta, hogy "talán" megmutatja neki azt a valamit. Amikor odaértek a titkárnőhöz, Rachel hagyta, hogy a fiú kopogjon be, és ő inkább megvárta a folyosón, amíg átveszi a papírokat - elvégre, ez Serias ügye. Ő csak kísérőként van itt.

Serias együtt nevetett a lánnyal azon amit mondott, majd belefogott egy gyors rövid mesélésbe. Mikor végzett kíváncsian nézett a lányra, neki vajon mi a véleménye ezekről. - Hát remélem, bár így is nagyon nagyon le vagyok maradva mindennel - Mondta elgondolkozva a lány mellett lépdelve. Kapott egy listát a tananyagról és csomó minden új és teljesen ismeretlen volt a számára. Őszintén nem volt benne biztos, hogy az iskola neki való. De majd úgyis kialakul, ha nem bírja akkor lelép, ha meg bírja akkor élvezi ameddig tudja. Aztán majd egyszer úgyis tovább kell állnia. Munkája mindig akad, és a vére se csitulhat örökkre el. Tudta ő jól, hogy kicsoda és milyen ember és semmilyen szerep nem változtathat ezen. Még akkor se, ha éppen jól érzi most magát. Akkor sem, ha Rachel kedves vele. Mert nem tudja ki ő igazából, és ha tudná utálná. De majd szép lassan, elszakítja őt az emberektől, és ha eljön az idő megtöri. Akkor majd utálhatja őt, már nem fog számítani. Mert ha egyszer eljut idáig, Rachel meg fog hallni. Serias sötét gondolatai pár pillanatra előtörtek, de aztán vissza is túszkolta őket az elméje egyik zugába. Nem szabad, hogy a másik megtudja idő előtt ki is ő. Most még ki kell élveznie a szerepét, mert most még minden szép és jó, és nem kell őlnie. A lány mádosik kérdésére elgondolkodott - Hát fura. Nem szoktam meg, hogy ennyi ember van körülöttem, pedig azt mondják még nincsenek is sokan. A kígyók jól elvannak az akváruimban, élvezik a helyet meg a meleget. Jó, hogy van zuhanyzó, meg minden ilyesmi. Egyszerűen jó, hogy van valami biztos hely. Meg találtam valami szépet. Majd talán megmutatom - mesélte miközben felfelé indultak a lépcsőn. Az iroda már nem volt messze. 

Amikor Serias feltűnt az utcán, Rachie mosolyogva várta. A fiú egészen jókedvűnek, és kipihentnek tűnt, amiből a lány arra következtetett, hogy tetszik neki a kollégiumban - Szia! - köszönt Serias-nak, és a hátizsákból is kiszűrődött némi zörgés, jelezvén, hogy a nyuszik is hallották az üdvözlést. Rachel szívesen odaadta volna a virágot most a fiúnak, de látván hogy mennyire szeretne mesélni, inkább csak az oldalához fogta - Majd a koleszban odaadom - gondolta, miközben a másikat hallgatta - Még a végén kiolvasod az összeset a tanév előtt - mondta Serias-nak nevetve, miközben elindultak befelé. Örült, hogy a másik ilyen lelkesen belevetette magát a tanulásba, bár neki a háborúk sosem voltak a kedvenc témái... Halál, erőszak, fegyverek - nem feltétlenül az ő világa - Ha jól tudom, a világháborúk a töritanár egyik kedvenc témája. Biztos kapsz majd pár plusz pontot nála, hogy így előre készültél az anyagból - mosolygott Serias-ra, ha a fiú végzett a történelmi beszámolójával - És milyen a kollégium? - kérdezte, miközben bementek a főépület kapuján.