FŐOLDAL       IGÉNYLÉS       SZABÁLYOK       KARAKTEREK       JÁTÉKTÉR

Mi van ha ez a "Ő" az aki a dolgok hátterében áll, vagy mi van ha a tanácsnak igaza van és ez az Ő igazából Artana szelleme? De vajon miért, mondta azt hogy ha ez a bizonyos "Ő" nem örül akkor bántania kell titeket? - kérdezt a plafonra nézve majd felsóhajtva megrázta a fejét. - Túl sok a kérdés, a tisztázatlan pont és infórmáció  - morogta maga elé. - Beszélnem kell Zackel, hátha kideríti ki ez a kölyök - motyogta ezt már csak maga elé, miközben vissza süllyedt a gondolatai közé, amik a levezetés után, picit átláthatobbak lettek a számára. Persze, ha a néni beszélni kezd, vagy valaki hozzászól az előbbiekhez, akkor ránéz, és figyelmesen meghallgatja az illetőt. 

Yoruki vígasztaló érintése többet ért Edward számára bármilyen szónál, és ezt a mosoly viszonzásával próbálta is kifejezni a farkaslány felé. Habár neki is lettek volna kérdései, ő úgy gondolta, megvárja, amíg a néni a végére ér a történetnek - Hero a kérdéseivel azonban elébe vágott a dolognak, így a fiú is feszüten várta a válaszokat. Végre tisztázódott Artana keletkezése, és a név választása... Valamint a szobron szereplő "Sajnáljuk..." szó is, amit láthatóan Femy is hamar megértett. Viszont a régi különlegesek körüli dolgok igencsak furcsák voltak Ed-nek - "Csak úgy eltűntek az emberek...? Vajon... Josh Martell mostani eltűnése sem lenne véletlen?" - jutott a fiú eszébe a nemrég eltűnt srác, akit ugyan személyesen nem ismert annyira, de tudta róla, hogy ő is a különlegesek közé tartozik. Elkönyvelte magában, hogy ha lesz ideje, nézzen utána a fiú eltűnésének kicsit részletesebben, és hogy esetleg azóta tűnt-e el más gyerek a környékről... Kissé csalódottan hallotta, hogy a legtöbb bizonyíték megsemmisült abból az időből... Bár ha a Heatnett napló megmaradt, talán találhatnak mást is, ami mesélhet nekik azokról az időkról. Az is kiderült, hogy Yoruki voltaképpen csak véletlenül vált az átok áldozatává... ami hallatán Ed kissé idegesen szorította ökölbe a kezét. Ő is igazságtalannak vélte a dolgot... és nem csak Yoruki esetében, de ki tudja még hány ember élete változott meg gyökeresen emiatt... Mindez azonban még mindig nem indokolta volna a néni titkolózását Edward előtt... De a későbbi szavakból megértette ennek az okát is. "Egy újabb átok... Emiatt haltak meg a szüleim? És talán Euphemia anyja is?" - Ed tekintetében egyértelmű volt a fájdalom, ahogy visszagondolt a tűzvészre. "Ezért nem akarta, hogy én is kutassak az igazság után... Félt, hogy ugyanaz fog történni, mint apáékkal..." - nézett a nénire, immár megértéssel a szemében. Szerencsére Yoruki ismét segített enyhíteni a szívében erősödő szomorúságot, ahogy odaült mellé, és átölelte. Ed a hátára tette a kezét, és lassan simogatta - Az emberek mindig is ilyenek voltak... és ilyenek is lesznek - mondta kissé gyászos hangon Yoruki szavaira felelve. "Mi legyen ezek után?" - merült fel benne a kérdés. Félbehagyhatná itt a kutatást, megelégedve azzal, amit eddig megtudtak... Akkor talán Yoruki és a néni is biztonságban lenne, hiszen jelenleg ők voltak a legfontosabbak a fiú számára... De... Ed tudta, hogy nem lenne képes itt megállni. Tudni akarta az igazságot - Azt mondtad, találtak valamit... Mi volt az? - nézett a nagymamájára Ed komoly tekintettel, a szemében semmi hezitálással. Nem tudta, igaz-e az átok, vagy sem... De itt nem állhat meg. Amikor Femy a nevén nevezte az idős nénit, Edward egy pillanatig meglepődve nézett rá, aztán kissé felnevetett - ami oldotta a benne uralkodó feszültséget is. "Hát persze... Nem is mondtam, hogy a nagymamám... Ők meg nem kérdezték" - gondolt bele, továbbra is mosolyogva.

Edward simogatására kicsit oldódott feszültsége. Jól esett neki a fiú érintése amit farkcsóválással jelzett és a fiú arcára tekintett. Amin mintha szomorúságot látott. Kezével megfogná a fiú kezét és egy bátorító mosolyt küldene felé. Hero kérdésére a fiú felé kapta a tekintetét. ~Jogos kérdések.~ Ezt követően a néni gondolkodó szemeibe nézett. ~Csak ne hazudjon...~ Így, mikor újra belekezdett jobban figyelt. Szomorúan hallgatta a történet folytatását. Rendben, hogy a tél enyhűlt, de az átok és annak következményei. Miért tüntek el emberek? Miért tüntek el a képességek? Megrázta fejét, hisz egyre többet gondolkozik. Fárad és a fenevada még fele annyira sem fáradt mint az ember. ~Hmm... akkor én ezért lettem ilyen... A néni meséje a tragikus családról azonnal Edwardot jutatta eszébe. Elösszőr balgaságnak gondolta, de a gyászos tekintetet amit Ed felé küldött azonnal felismerte. Ha Edwardban is gyász ébred, megfogja a kezét, ezzel nyugtatva. Ha pedig ez sokkal erősebb, feláll és helyetfoglal a fotel karfáján, hogy átölelhesse a fiút. Nem nagy vígasztalás, de egy farkastól ennyi tellik. Sosem volt jó ebben. A történet elég bonyolult, ahogy az is, mit rejt számukra a jövő. ~Kiket veszíthetünk most így el? Hiszen, többet tudunk mint a többiek. Ha esetleg e miatt halt meg Femy anyja? Ed szülei pedig egymást veszítették el? Túl sok kérdés, hiányos válaszok. S nem vagyunk többek áldozatoknál.~ -Az ostobaság hová vezetett? Miért nem tudjuk elfogadni ami más? Ez belénk van kódolva, hogy gyűlölnünk kell ami kicsit is kilóg a sorból? - néz fel kíváncsian a többiekre. A hanglejtésből kiderül, hogy nem a jelenlévőkre gondol, hanem az akkori és mostani átlag emberekre. Viszont, egy aprócska dolog jutott eszébe, mit igyekszik leplezni. ~Apának nem szabad megtudnia, hogy Edward-dal milyen a kapcsolatom. Ő csak a saját dolgait helyezi előtérbe és bárkin átgázolna. Csak ami neki jó.~ Ha Ed mellett ül, a combjára hajtja arcát, ha a karfán, akkor a hajába, füleit pedig előre hajtja.

Femy-t eléggé lekötötték a saját gondolatai, így kissé meglepve pillatott fel, amikor Hero feltette a kérdéseit. Persze, ő is kíváncsi volt, és voltak dolgok, amiket nem értett teljesen a történetben, így remélte, hogy a néni végül hajlandó lesz válaszolni a fiú kérdéseire is. A szürke szemekben ugyan látszott, hogy a hölgy kissé vívódik, mit is osszon meg velük... de aztán folytatta, így Femy figyelme is újra a szavaira terelődött. Az, hogy a tél végül elhagyta a várost, kissé összezavarta a lányt... Ő még mindig nem hitte el, hogy Artana állna a várost érintő szerencsétlenség mögött... Az, hogy az emberek különlegessé váltak, az nem lepte meg, hiszen azt korábban már megtudták, hogy régen is voltak olyanok, mint ők... De hogy az emberek valamiért el is tűntek, az eléggé furcsa volt... "Lehet, hogy Artana tényleg gonosz boszorkány lett volna... És az átok miatt tűntek el?" - kezdte újra a szája szélét rágni, miközben töprengett, de az enyhe fájdalom hatására, amit a kisebesedett rész okozott, rávette magát, hogy abbahagyja. A történet folytatása ismét kissé furcsa volt Femy számára. "Elvesztették a képességeiket?" - ráncolta össze a homlokát kissé zavartan. Persze, ha az átok okozta az egészet, akkor érthető, hogy elmúlhat a dolog... De mégis furcsa volt belegondolni, hogy egyik napról a másikra elveszhet az ereje. Az, ahogy az emberek döntöttek, már kevésbé lepte meg a lányt... Feltehetően ő is próbálná eltitkolni, ha ilyet tettek volna, vagy hátrahagyni az egészet... Máglyára küldeni valakit minden megalapozott indok nélkül?! Még mindig nem hitte el, hogy ilyet tettek az emberek... Amikor a néni a város elnevezését hozta szóba, Femy tekintete olyan volt, mint amikor egy tanórán hirtelen megérted a dolgokat... - Akkor ezért volt a szobron is... - mondta halkan, Yoruki-ra és Edward-ra nézve. Persze, ezzel nem váltak sokkal jobb emberré Femy szemében... de legalább megpróbáltak vezekelni amiatt, amitt tettek... Amikor az ő generációjuk került szóba, Femy kissé frusztrált lett... Nem volt túl sok tényszerű dolog abban, amit a néni mondott... Elméletek voltak, teóriák. Persze, értette, hogy nem egyszerű kideríteni, mi miatt kelt újra "életre" az átok... De akkor is idegesítő volt, hogy az emberek ennyire nem tudtak biztosat. Amikor az átok elterjedésől beszélt a néni, Femy tekintete is Yoruki felé fordult. "Szóval... Yoruki csak véletlenül keveredett bele ebbe az egészbe?" - gondolta kissé szomorúan, és dühösen egyszerre. Nem volt igazságos, hogy olyanok is különlegesekké váltak, akiknek semmi közük nem volt Artana halálához... Az, hogy a felnőttek, főleg a tanács tagjai úgy döntöttek, eltitkolják előlük a dolgot továbbra is feldühítette a lányt... De aztán Yoruki-ra nézett, és jobban átgondolta a dolgokat -"Ha Yoruki szülei tudnák, hogy a lányuk azért ilyen, mert el van átkozva... Talán csak még jobban eltaszítanák maguktól... És másokat is..." - Az anyjára gondolt, aki sosem volt mérges rá, ha véletlenül összetört valamit az erejével... De mások talán nem ilyen szerencsések a szüleikkel... És belegondolni abba, hogy a vérükben ott van valami sötét, gonosz dolog... Femy akaratlanul is beleborzongott a dologba. De aztán a hölgy folytatta... Femy is érezte, hogy kell legyen valami a háttérben, valami, ami miatt valójában kitört a tél... De ahogy a néni rá nézett, és kimondta azokat a szavakat, a lány végre megértett valamit - "Miután a városba jöttünk... anya nem sokkal azután halt meg. Akkor apa ezért... Ő is a válaszokat kereste volna?" - Beszélni akart Adrian-nel, még akkor is, ha máskor erre semmiképp sem szánta volna magát... De tudni akarta, hogy igaza van-e. Hogy az anyja amiatt halt-e meg, mert az apja is a válaszokat kereste...

Csak fél füllel hallgatta a néni további szavait, de amikor a hölgy a fiáról, és annak feleségéről beszét... - Loreley néni? - nézett Femy kérdőn az idős hölgyre. Eszébe jutott az az idő, amikor még kicsik voltak, és Edward szülei még éltek... És hogy Edward nagymamája mindig hozott neki palacsintát, amikor a szüleik összeültek valami hivatalos ügy miatt...

A hölgy érezte a fiatalokban dúló érzelmeket, amíg mesélt. Frusztráció, szomorúság, együttérzés... Nem vitatta ezeket az érzelmeket, hiszen mindenki máshogy reagál a hallottakra. Amikor szünetet tartott, próbálta összeszedni a gondolatait, hogy hogyan is folytassa... Mondja el azt, amit a legtöbben az igazságnak tartanak? Vagy meséljen el mindent? Végül aztán a fehér hajú fiú kérdései adták meg a választ a néninek. Pár percig csak csendben figyelte a feltüzelt, furcsa árnyalatú kék szemeket, majd a többieken végignézve sóhajtott egyet, és folytatta - Sajnos sok kérdésre a mai napig nem találtak választ... Főleg, mivel a boszorkányok kultúrája, és erejüknek pontos mivolta sem tiszta még előttünk... Annyi biztos, hogy Artana halála után a tél hamarosan enyhült, és a város mondhatni megmenekült. De ahogy azt sejthetitek, az emberek olyanokká kezdtek válni, mint amilyenek ti is vagytok. Különlegesekké... A furcsa viszont az volt, hogy azok közül, akik megváltoztak, egyre többen, egyik napról a másikra eltűntek. Talán ez is az átok hatása lehetett... Nem tudni biztosan... - tette hozzá, majd megköszörülte a torkát, és folytatta - A különlegesek végül elhagyták Daneville-t, és új életet kezdtek egy általuk alapított településen. Évekig félelemben éltek, az erejüktől rettegve... Miközben egyre többen tűntek el közölük... De aztán, a századforduló évében az emberek egyik napról a másikra elvesztették a képességeiket. Újra átlagosak lettek... - a hölgy ismét tartott egy kis szünetet, de aztán hamarosan folytatta is - Az emberek megállapodtak abban, hogy eltitkolják a világ elől, mi is történt velük. Nem csak szégyeltték, amit tettek, de tudták, hogy mások egy szavukat sem hinnék el. A legtöbb akkor készült iratot megsemmisítettek, vagy elrejtettek. Sokan a családjukkal elhagyták a várost, és az országot is, hogy maguk mögött hagyhassák az egészet, és elfelejthessék a történteket... Messzi országokba költöztek, Németországba, Japánba, Angliába... Az újjonnan megalakult városi tanács azt hitte, ezzel lezáródik a történet... Egyedül az új városuk nevével próbáltak valahogy megbocsájtást nyerni a boszorkánytól, és emlékeztetni magukat is arra, amit tettek... De 30 évvel ezelőtt kiderült, hogy tévedtek - nézett végig újra a szobában lévőkön - Nem tudjuk pontosan, mi hozta újra elő az átkot... A tanács úgy vélekedik, Artana szellemének haragja tehette, aki nem tűri, hogy elfeledjék a történetét... Vagy a csillagok állása van a dolog mögött... Azt is csak sejtjük, hogy miért terjedt el ennyire az átok a világban. Jó pár tudóst bevontak az ügy vizsgálatába, akik arra jutottak, hogy az átok a vérrel együtt öröklődött... Apáról fiúra szállt, nagyszülőről unokára... De nem csak így terjedt a világban - nézett Yoruki-ra - A mai orvosi világ csodáinak hála, azok, akik rejtve, de a vérükben hordozták az átkot, véradással, szervátültetéssel, és más módon olyanoknak is továbbadták, akiknek eredetileg semmi közük Artana halálához... Azok, akik ismerték az igazságot, azt hitték, hogy ti is olyanok lesznet majd, mint annak idején azok, akiket elátkoztak... Elvesztitek az erőtöket, és idővel újra feledébe szállhat az egész... De ahogy teltek az évek, egyre több különleges erővel rendelkező tűnt fel a világban... Végül úgy döntöttek, egyszerűbb eltitkolni előletek, mi miatt váltatok ilyenné... Nem akarták, hogy kutakodjatok a múltban, és felfedjétek azt, hogy mit tettek a régi emberek Artana-val... Hogy átkozottnak tartsátok magatokat, akiket ezzel büntetnek... - Pár pillanatig ismét elhallgatott, majd Hero-ra nézve folytatta.

De nem csak erről volt szó... Nem te vagy az első, és nem is az utolsó, aki azt hiszi, van valami a dolgok hátterében... Túl sok a megválaszoltalan kérdés... Az értelmetlen összefüggés... - a hölgy tekintete a naplóra vetődött, és mintha a múltba révedt volna egy kis időre - Miért halt meg Artana édesanyja... Ha ártatlan volt az átok szerint, mi okozta a telet... Hová tűntek a különlegesek... Kérdések, amelyet előttetek sokan feltettek... A tanácsban többen voltak, akik kutatni kezdet a múltban... De olyan, mintha átok ülne magán az igazságon is... - Nézett Edward-ra, majd Femy-re - Azok, akik a válaszokat keresték, végül mind feladták... Mert a halál elragadott tőlük valaki... Meghalt egy szerettük... - mondta Femy-re nézve, majd Hero-ra pillantott - Vagy őket magukat környékezte meg a halál... Közel hat évvel ezelőtt a fiam, és a felesége is a válaszokat keresték... Találtak is valamit... De aztán mind a ketten meghaltak egy tűzvészben... - nézett Ed-re a szemében felvillanó szomorúsággal, majd egy sóhajjal visszafordult Hero-hoz, és komoly tekintettel folytatta - Tudom, hogy tudni akarjátok az igazságot... De figyelmeztetlek benneteket, nagyobb ára lehet a válaszoknak, mint gondolnátok...

Hero várakozóan figyelte a nénit, de mikor az elkezdte összefoglalni a naplót, kicsit bosszúsan húzta össze a szemöldökét. Mivel most olvasta végig az egészet, nem igazán érdekelte az hogy a hölgy a saját szavaival is elmondja a történetet. Azt akarta tudni, amit még nem mondtak neki. A rejtély mögött rejlő valóságot. Feszült figyelemmel talán kicsit türelmetlenül várta, hogy a néni végre rátérjen arra amit nem tudnak. Közben előre dölt lábait kicsit felhúzta, hogy a két könyökét a térdére tudja támasztani, ujjait pedig egymásnak érintette, és fejét a kezének döntötte. A naplós megjegyzés után amit az előbb a konyhában elejtett, már sejtette, hogy nem lesz nagy happy end a történet vége. Nem volt meglepő, hogy elkapták és börtőnbe vetették őket, sőt Herot a kínzás, és a halálos ítélet se érintette igazán meg. Azok az idők kegyetlenek voltak, az emberek akkoriban mindent eltőröltek ami kicsit is más, kicsit is fura volt. De a lényeg csak ezután jött, a néni utolsó mondatai voltak az igazi rejtélyhez vezető lépcső első fokai. Várt egy picit amíg átgondolta a dolgokat, és hallotta Yoruki mondatát is, de egyébként mindenki csendben volt. Amit persze furának tartott. A néni nyilván nem véletlenül tartott szünetet, és furcsának találta, hogy senki nem kérdezett. Túl türelmesek voltak, de Heronak már nagyon fogyott a türelme. Meg alapvetően olyan ember volt, akinek ha eszébe jut egy kérdés és alkalma van feltenni akkor fel is teszi. Szóval a néni felé fordult, és állát az ujjaira fektette. - De nem ennyi az egész igaz? Egy ilyen átok valószínűleg nem okozzna ekkora jelenséget, főleg mert ahogy hallottuk, Artana ráadásul nem igen gyakorolta a sötét mágiát, vagy ilyesmit. De még ha az ő átka elég is lett volna, akkor is csak a városban élő emberekre kellett volna szállnia, viszont manapság az egész világon szerteszét vannak a képességel rendelkező emberek. Szóval mi van még? Mi az a dolog ami felerősítette, vagy végrehajtotta Artana átkát. Mi az a dolog ami közel egy évszázad után újra előhozta a képességeket, ha már egyszer eltűntek innen? - a kérdései feltevése közben végig a néni szürke szemeibe nézett, és egy pillanatra sem fordult a többeik felé. Égett benne a vágy, hogy választ kaphasson, hogy megismerhesse azt amit oly régóta keres. Ami után oly régóta kutat. 

Edward a többiekhez hasonlóan csendben, és teljes figyelemmel hallgatta a néni történetét. Egyáltalán nem lepte meg, hogy a történet olyan fordulatott vett, amilyenre számított - de ettől még nem volt könnyebb hallgatni a dolgot... "Tehát valóban átok..." - nézett a naplóra. Persze, az évek alatt erre a lehetőségre is gondolt már, de hogy azért létezzen a átok, mert az emberek képtelenek voltak elszakadni az előítéletektől, és a tömeghisztériától, az egyszerűen... szánalmas volt. Amikor Yoruki halkan hozzáfűzte a gondolatait, Ed szomorúan tekintett le rá, és óvatosan végigsimított a haján. "Azért szenvedünk... azért szenved Yoruki is, mert az emberek egyszerűen féltek a másságtól...?" - nézett a farkaslányra elgondolkodva. És nem Yoruki volt az egyetlen... mintha a különlegesség magával hozta volna a rossz szerencsét... De így sem volt teljesen kerek a dolog Edward számára. "Csak ennyi miatt nem titkolta volna el  történetet..." - nézett a nénire várakozóan, akin látszott, hogy készül folytatni a mesélést. Edward ismerte annyira a hölgyet, hogy tudja, pusztán a tényt, hogy mint el vannak átkozva, nem tartaná veszélyesnek... Valaminek még kellett történnie, ebben a fiú biztos volt, így próbálta elűzni a fejéből a lángok között égő női alak képét, és a folytatásra koncentrálni.

Edward válaszán elkomorul arca. Gondolta, hogy valami hasonló és komoly áll a háttérben, de azt nem, hogy ennyire. Mikor helyet foglaltak ő is kíváncsian figyelte az elrévedt tekintetet. Sajnos jól tudta, hogy a kimenetel sem szép, sem pedig kellemes. ~Az emberi balgaság, nem igaz?~ Fűzte hozzá a nő meséjéhez mikor az ítéletet meghozták. Ő inkább a vérfarkas történeteknek nézett utána, mik igencsak hasonlóak a boszorkányok ügyeihez. Ha lehet így fogalmazni, orrlyukai kitágúltak, füleit hára súnyta. Ha "ismerős" közegben lenne, talán vicsorogna és morogna is. A nő meséje Artana haláláról felkeltette a kíváncsiságát. Egy apró emlék a kutatásából. ~Aki a boszorkány átkára voksolt, megnyerte a fődíjjat hölgyeim s uraim... milyen hülyén hangzana egy műsorban...~ Nem tudta megállni, hogy egy mágjára küldött boszorkány idézetének egy kis részét ne hangosan mondja ki. -"Átok legyen rajtatok s minden magotokon..." - amint ezt kimondja szomorúan tekint fel Edwardra, azzal a bűnbánó farkas tekintetével. Hiszen e miatt a mondat miatt lett Ed olyan amilyen. Ahogy Femy és Hero is. ~De akkor sem kerek ez az egész... én nem vagyok amerikai. Tudtommal egy ősöm sem lakott itt. De akkor én hogy lettem ez?~ Néz szomorúan bolyhos farkára. Ha nem kap választ majd később megkérdezi, tekintve, hogy a többieknek ez a lényeg, nem az ami neki.